
Bár a miniszterelnök előadását a hivatalos programban 10:30-ra tették, valamivel fél tíz után már a színpadon volt a kormányfő. Beszélgetőpartnere Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke lesz, a moderátor pedig Németh Zsolt fideszes országgyűlési képviselő lesz.
A miniszterelnök végül a tervezett időpont előtt bő húsz perccel kezdte el az általa "kormányzati cikluszáró előadásnak" nevezett beszédet.
A miniszterelnök elmondta, hogy találkozott tegnap Ilie Bolojant román miniszterelnökkel, aki szerinte érdekelt a román-magyar együttműködés.
Orbán Viktor szerint Donald Trump megválasztásával Magyarország csak jól járt: jönnek a befektetések, megszűnt az ország elleni "diszkrimináció". Ugyanakkor a kormányfő nem meri biztosra mondani, hogy nem lesz harmadik világháború. Intő jelnek tekinti a fegyverkezés fellendülését, a világszerte dúló konfliktusok számának megugrását, a geopolitikai blokkosodást.
A miniszterelnök a háborús fenyegetés miatt továbbra is ellenzi Ukrajna felvételét az Európai Unióba, illetve hangsúlyozza, hogy a magyar külpolitika legfontosabb sarokköve jelenleg a háborúból való kimaradás. Ennek öt feltétele van a kormányfő szerint:
- Jóban kell lenni a nagyhatalmakkal
- Fejlett haderőre van szükség
- Önellátónak kell lenni
- Kulturális fölényt kell biztosítani oktatással
- Illetve nem szabad blokkosodnunk
A kormányfő ezekhez hozzáteszi, hogy az orosz-ukrán háború Európa azon jó szándékú, de naiv törekvésének köszönhető, hogy támogatták Kijevet a nyugathoz való közeledésben, ezzel kiváltva Moszkva haragját. Orbán emellett kategorikusan elutasítja az EU új költségvetési tervezetét is, ami szerinte "háborús költségvetés".
Várakozásai szerint a költségvetés blokkolásával ki tudják csikarni az Uniótól a Magyarország elől elzárt támogatásokat.
A miniszterelnök hangsúlyozza a családtámogatások (mint például a kétgyermekes anyák SZJA mentessége, vagy a 3%-os otthonteremtési hitel) Európában egyedülálló családtámogatási rendszert eredményez.
Címlapkép forrása: MTI Fotó/Miniszterelnöki Kommunikációs Fõosztály/Fischer Zoltán
Tojás nagyságú jég hullott Magyarország szomszédjában - Kiadták a narancssárga riasztást több vármegyére is
Dunántúl felett lehetnek hevesebb zivatarok.
Az éj leple alatt csapott le az ukrán hírszerzés: lángokba borították az orosz légibázist
Régóta dédelgetett célpont volt.
Tombol az orosz milblogger: egészen hihetetlen szintet ért el az orosz elitalakulat leépülése
Ejtőernyősök Buhankával.
Lecsaptak az ukrán szolgálatok: sorra tartóztatják le az embereket, Kárpátalja is érintett
Felszámoltak egy egész hálózatot.
Ravasz jogászkodással kerülheti meg Brüsszel az amerikai vámalku legnagyobb buktatóit
Ursula von der Leyen az apró betűs részekkel fordítana az előnytelen megállapodáson.
Gigászi tankhadsereg épül a NATO keleti szárnyán, Nyugat-Európa is elhűlve nézheti
Lengyelország újabb 180 harckocsi beszerzésére írt alá szerződést.
Csak figyelmesen a boltokban: 10 százalékkal lett kisebb két kedvelt Milka csokoládé
Ne érjen senkit csalódás!
Zivatarokkal robbant be a hidegfront Magyarországra, eseménydús órák elé nézünk
Hűvösebb időjárás jön.
Így hangolná össze a kormány a különböző lakástámogatásokat
Társadalmi egyeztetése bocsátották azt a jogszabálytervezetet, amelynek elsődleges célja az Otthon Start Program, a CSOK Plusz, a Falusi CSOK és a Babaváró hitel összehangolása annak érdekébe
Az osztalék portfólióm - 2025. július
A Pepsi csomagomat megdupláztam, szerintem jó áron és éppen időben, mielőtt kijött volna a jó negyedéves jelentésével. És kaptam egy csomó osztalékot is, jó hónap volt.VáltozásokPepsiCo
Top Indexek Expressz certifikát éves 9% fix hozammal
A világpiacok jelenlegi turbulens időszaka kiváló alkalmat kínál a kedvező beszállási pontok kihasználására. Az új Top Indexek certifikátunkkal most a Swiss Market Index, a Nasdaq 100 és
Mi a legerősebb érv a demokrácia ellen?
Járom a TV stúdiókat ebben a három éve tartó, kis magyar kvázi-recesszióban. Mi a baj a magyar gazdasággal? - szól a kérdés. Hol a növekedés?... The post Mi a legerősebb érv a demokrácia e
Ha nyár, akkor szabadság - mit érdemes tudni a szabadság kiadásának szabályairól?
A nyári időszak a legtöbb munkavállaló számára a pihenés és a szabadság tervezésének időszaka. Azonban a szabadság kiadása nem kizárólag a munkavállaló igényeihez igazodik, hanem jogsza
Afrika technológiai innovációkkal tenne a fenntarthatóságért
Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja (JRC) kidolgozott egy tudományos, technológiai és innovációs (STI) befektetési ütemtervet, hogy az afrikai országok ezek seg
Biztos nem csak szerencsejátékozol befektetés helyett?
A pénzügyi tudatossági körökben köztudott, hogy a szerencsejáték alapvetően a vesztesek játéka. Ennek oka teljesen érthető, még ha a játék szervezője profitmotiváció nélkül is dolgozna
Ezt kapta ajándékba egy teljes ágazat a politikai adományokért cserébe
Azt gondolta Trump, hogy miatta hívják GENIUS-nak a GENIUS-t, pedig nem - sőt, még csak nem is annyira zseniális a jogszabály. A stablecoinok szabályozása átment... The post Ezt kapta ajándékba


Meglepő kulisszatitkok derültek ki: így kerül a magyar hús a zsidó és muszlim vevőkhöz
Jó üzlet a vallási igények kiszolgálása.
Megúsztuk a legrosszabb forgatókönyvet, de mikor jön a növekedési fordulat?
Friss adatok érkeztek.
Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.