
Az Építési és Közlekedési Minisztérium közlése szerint előzetes egyeztetések zajlanak az M100-as gyorsforgalmi út, az M1-es autópálya és Esztergom közötti összeköttetés megvalósításáról és lehetséges finanszírozási módjairól. Lázár János miniszter jelezte, hogy a beruházásba magántőkét is bevonnának. A közbeszerzési eljárás kiírását 2026-ra tervezik, a kivitelezés pedig az év végén indulhat.
Az M1–M100 csomópont építése az MKIF koncessziós feladata, de maga az M100-as út nem része a jelenlegi koncessziós szerződésnek.
Az M100-as építését korábban már meghirdették:
a 32 kilométeres szakasz 335 milliárd forintos költséggel, két ütemben valósult volna meg, azonban a kormány 2022-ben a beruházási stop miatt elhalasztotta.
A mostani tervek szerint a közbeszerzést három szakaszra bontják, amelyek egyenként és együttesen is elnyerhetők. A költségek becslések szerint elérhetik az 500 milliárd forintot, mivel az út több völgyhidat és alagutat tartalmaz, és a Budai-hegységen halad át.
A tárcavezető korábban más gyorsforgalmi utaknál is jelezte a magántőke bevonásának lehetőségét, például az M86-os Körmend–Szombathely és az M87-es Szombathely–Kőszeg szakaszoknál. Az M100-as ügyében idén év elején történt előrelépés, amikor a piaci konzultációra a Duna Aszfalt jelentkezett.
A beruházás a helyiek szerint indokolt, mivel a térségben jelentős a kamionforgalom, de korábban heves lakossági tiltakozás volt az eredetileg tervezett útvonal miatt, amit a lakóövezetek közelébe terveztek.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio
Az oroszok szerint súlyos szabotázsakció készül – Teljesen borulhatnak a béketárgyalások?
Erős vádak Moszkvából.
Súlyos orosz áttörésről jöttek hírek – Megszólalt Zelenszkij elnök
Kommentálta a frontvonal eseményeit az ukrán vezető.
Polgári ellenállásra készül Oroszország szomszédja: diákokat is kiképeznek
Hasznos tudást szerezhetnek.
Súlyos jelentés jött: szomorú számokat látunk Magyarországról
Hatalmas változás történt egy hónap alatt.
Keddi agymenés
A Magyar Nemzet nevű kiadvány a nemzeti identitásra és a magyar gazdaságra nézve is veszélyt jelent. Avagy kis párbeszéd a ChatGPT és köztem.
Van ingyen ebéd? - Pénzügyi optimalizáció a 3%-os Otthon Start Program tükrében
A 3%-os kamatozású Otthon Start Program ismét teret enged a kreatív pénzügyi tervezésnek.  A gondolat lényege, hogy a lehető legtöbb olcsó hitelből vásárlunk ingatlant, miközben... The

Helyszíni ellenőrzés? Nehogy rajtakapjanak felkészületlenül!
Avagy: Hogyan biztosíthatod, hogy az ellenőrzés ne rémálom, hanem sikertörténet legyen?

Egyszerűsített foglalkoztatás 2025: változások és legfontosabb tudnivalók
Az egyszerűsített foglalkoztatás (EFO) továbbra is népszerű forma a szezonális és alkalmi munkavégzések során, különösen a mezőgazdaságban, a turizmusban vagy például a filmipari statiszt

Mi is az az ökorasszizmus?
Tanulmányok szerint a marginalizált közösségek aránytalanul viselik a szennyezés egészségügyi terheit.
Mennyibe kerül nekünk az Otthon Start 3%-os hitel?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Mennyibe kerül nekünk az Otthon Start 3%-os hitel? A 3%-os kamatozású Otthon Start Program sokak számára vonzó lehetőség az otthonteremtésre, de felm
Top 10 osztalék részvény - 2025. augusztus
Augusztus negyedikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző
Amikor a vágy titokzatos tárgya már nem a Mona Lisa...(Egyáltalán: ki az a Mona Lisa?)
Igazolt tény, hogy a műtárgypiac rezisztens a válságokra, az aukciók tendenciája a folyamatos erősödés. A millenniumi generáció viszont nem befektetésként tekint a műtárgyakra. Zentai Péte


Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.
Nagyra nőtt a fontos eszköz - Újabb robbanás vagy összeomlás jön?
A bitcoinon túl is lehet élet?
Így befolyásolják a profik az élelmiszerárakat: kiderült, mi zajlik a háttérben
Az árupiac a nagy játékosok terepe.
344 milliárd dolláron ülnek – Mire készülnek Buffették?
Nem vették meg az április esést, nagy dobásra készülhetnek a Berkshire-nél.
