Itt vannak a választások: jön a pénzeső a nyugdíjasoknak?

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

A kétmillió nyugdíjasra és közel félmillió egyéb ellátásban részesülőre a jövő áprilisi választások előtt szemerkélő pénzeső rövid távon (szeptember-október: nyugdíjas élelmiszer-utalvány) és hosszú távon (novemberi emelési korrekció, 2026. januári rendszeres nyugdíjemelés, 2026. februári 13. havi nyugdíj) egyaránt jelentős plusz terhelést okoz a nyugdíjkasszában.

• Az élelmiszer-utalvány költsége 83 milliárd forint (ebből valószínűleg csak 72 milliárd illeti majd meg a nyugdíjasokat, a többi az előállítás, borítékolás, kézbesítés, ellenőrzés költsége),
• a novemberi 1,5%-osra ígért emelési korrekció költsége 105 milliárd forint,
• a 2026. januári 3,6%-os emelés mintegy 252 milliárd forintba kerül,
• a 13. havi nyugdíjra pedig közel 532 milliárd forintot terveznek.

Így a nyugdíjasok a jövő évi választások előtt több mint 950 milliárd forint plusz juttatásban részesülhetnek, persze ennek közel fele gyorsan vissza is áramlik az államkasszába a nyugdíjas vásárlások adótartalma (áfa, jövedéki adó, a kereskedőket és szolgáltatókat terhelő különadók stb.) révén. Az összeg teljes fedezetét így is meg kell teremteni a nyugdíjkasszában.

Az új költségvetési törvény persze magabiztosan állítja, hogy „2026-ban a költségvetés nyugellátásokra és nyugdíjszerű ellátásokra összesen mintegy 7.700 milliárd forintot fordít, ami a költségvetés egyik legnagyobb tétele. A kormány továbbra is garantálja a nyugdíj- és nyugdíjszerű ellátások inflációkövető emelését és a 13. havi nyugdíjat és nyugdíjszerű ellátásokat; a 13. havi nyugdíjra és nyugdíjszerű ellátásokra 585 milliárd forintot tartalmaz a költségvetés."

A kormányzati kommunikációban soha nem jelenik meg a szocho-csökkentések nyugdíjkasszát szorongató hatása, pedig az nagyon jelentős. A 2021-ben eredetileg 27%-os mértékben bevezetett szociális hozzájárulási adó 2022-től már csak 13%-os mértékű, ami a gazdasági versenyképességre gyakorolt pozitív hatás mellett rendkívül kedvezőtlenül érinti a nyudíjkassza bevételi oldalát. A Nyugdíjbiztosítási Alap bevételei körében így jövőre még hangsúlyosabbá válik a magánszemélyek kereseteit terhelő társadalombiztosítási járulék: 2026-ban a nyugdíjkassza bevételeinek csak 42,82%-át adja a szocho, miközben 46,43%-ra nő a társadalombiztosítási járulék aránya.

A nyugdíjköltségvetés látszólag hatalmas abszolút tételei (a száz- és ezermilliárdos összegek) elfedik azt a szomorú tényt, hogy a GDP arányában a nyugdíjak finanszírozására 2026-ban még kevesebbet költ az magyar állam, mint 2025-ben, pedig a 27 uniós tagállam közül már idén is az utolsó helyek egyikére süllyedtünk, 2026-ban pedig feltehetően már csak a legutolsó helyre lesz elég a nyugdíjkiadásokra fordított összeg GDP-arányos mértéke.

• 2025-ben a nyugdíjkassza (6554,7 milliárd forint) és a nominális GDP (88 ezer milliárd forint) aránya 7,45% volt, míg a nyugdíjkasszán belül az öregségi nyugdíjakra (korbetöltött nyugdíj és a nők kedvezményes nyugdíja) fordított 5401,47 milliárd forint a GDP arányában 6,2%-ot tett ki.
• 2026-ban a 6996 milliárd forintos nyugdíjkassza a 95.474 milliárd forintra tervezett nominális GDP-hez képest mindössze 7,32%, az öregségi nyugdíjakra fordítandó 5820,2 milliárd forint a GDP arányában 6,0%-ra csökken.

A költségvetésen belül a főbb bevételi és kiadási tételek növekedését nagyon eltérő mértékűre tervezték:

• A cégek által fizetendő szocho növekedésének mindössze 2,3%-os mértéke a gazdasági növekedési előrejelzések visszafogottságára utal,
• miközben a tb-járulék 10%-os növekedése azt a szándékot tükrözi, hogy a termelékenység alakulásától függetlenül továbbra is erőltetett mértékben kell növelni a bruttó kereseteket. Ha ez mégsem így alakulna, akkor a kiadások támogatására átadott összeg 10%-os csökkentése nem lesz tartható.
• Az öregségi nyugdíjakra fordítandó kiadások 6,4%-os növekedése tükrében a 13. havi nyugdíj támogatására átadott összeg 9%-os növelése túlzottnak tűnik (bár a költségvetési táblázatban a 13. havi nyugdíj vonatkozásában nehéz kiszűrni, hogy a támogatásból mi vonatkozik a nyugellátásokra és mi vonatkozik az egyéb, 13. havi ellátásra jogosító juttatásokra).
• A nyugdíjprémium céltartalék 2026-ban (24,3 milliárd forint) viszont közel 500-szoros növekedést mutat, ami azt a kormányzati optimizmust látszik tükrözni, hogy 2026-ban a GDP növekedése meghaladja a 3,5%-ot, és elérheti a 4%-ot (4% növekedés esetén a nyugdíjprémium 10 ezer forint lehetne jövő novemberben, ami a 2,4 millió jogosultra vetítve 24 milliárdos tétel).

A nyugdíjprémium okafogyott eszközétől eszerint jövőre sem szabadulna a kormányzat, noha ez a pénz sokkal méltányosabban hasznosulhatna, ha a mélyszegénységi küszöb alá süllyedt nyugdíjasokat támogatnák belőle.

Foglalkoztatói nyugdíjpillér kellene

A magyar nyugdíjrendszer fejnehéz, az állami nyugdíj teszi ki a nyugdíjaskori bevétel átlagosan 85%-át, így bármilyen változás, amely negatívan érinti a társadalombiztosítási nyugellátás jövőbeni finanszírozását, különösen veszélyes következményekkel járhat.

Ennek két fő oka az, hogy a kötelező állami nyugdíjpillér mellett Magyarországon a szükségesnél jóval erőtlenebb az öngondoskodás pillére – ráadásul annak legerősebb összetevőjében, az önkéntes nyugdíjpénztári rendszerben felhalmozódó nyugdíjcélú megtakarításokat további hosszú távú ösztönzés helyett a kormányzat erőteljes kedvezményekkel próbálja kicsalogatni rövidebb távú lakáscélú felhasználásra –, de ennél is fájdalmasabb, hogy

a magyar nyugdíjrendszerből teljes mértékben hiányzik a munkáltatói nyugdíjpillér.

Így a jövőbeni nyugdíjasok anyagi helyzetéért csak az állam és (minimális részben) az egyén felelős, a munkáltató e felelősség alól intézményesen mentesül.

Különösen azóta, hogy 2019. január 1-jével a cafeteria rendszer keretében a dolgozók nyugdíjcélú előtakarékossága ösztönzése érdekében biztosított minimális adóelőnyöket is elvonták a munkáltatóktól, így például az önkéntes nyugdíjpénztári tagság támogatása számukra ugyanannyiba kerül, mintha munkabért fizetnének az érintett dolgozónak – aki nyilván a béremelést választja, ha ilyen opciót nyújt neki a foglalkoztató. (2018-ban a munkáltatói összes közteher az egyes meghatározott juttatások körébe tartozó önkéntes nyugdíjpénztári tagsági díj támogatásra 40,71% volt, ami 2019-ben – az egyes meghatározott juttatások törvényi kategóriájának megszüntetésével – a kereseteket akkor egységesen terhelő 54,5%-ra ugrott.)

Mindeközben az EU tagállamai sorra deklarálják, hogy az állami nyugdíjrendszernek nem feladata az aktív korban elért életszínvonal megőrzésének biztosítása. Ez csak az összes érintett fél – az állam, a foglalkoztató és a nyugdíjjogosultságot gyűjtő személy – együttes részvételével és áldozatával valósítható meg. Ezért lehet kitüntetett szerepe az egyéni nyugdíjbiztosítási megtakarítási és befektetési lehetőségek mellett a foglalkoztatói nyugdíjpillérnek.

• Pillanatnyilag négy tagállamban (a jóléti állam modelljét továbbra is fenntartó és erősítő Dániában, Finnországban, Hollandiában, Svédországban) van 80%-nál magasabb lefedettségű foglalkoztatói nyugdíj,
• míg egyes további tagállamokban  (Belgium, Németország) a lefedettség meghaladja az 50%-ot,
• Írországban a lefedettség 30%-os mértékű, de folyamatosan bővül.

Azokban az országokban, amelyekben történelmi okok miatt kimagasló szerepe van az állami nyugdíjrendszernek – mint Magyarországon –  egyelőre nincs foglalkoztatói nyugdíjpillér vagy alacsony a lefedettség mértéke (Lengyelország, Olaszország).

Magyarország számára kézenfekvő mintát nem csak az EU említett tagországai szolgáltathatnak, hanem a brit foglalkoztatói nyugdíjrendszer (National Employment Savings Trust, NEST) is.

A NEST-rendszerben minden alkalmazott, aki 22 évesnél idősebb, de még nem töltötte be a brit állami nyugdíjra jogosító életkorát, valamint az éves keresete legalább 10 ezer font, automatikusan tagja lesz a NEST foglalkoztatói nyugdíjszervezetnek (auto-enrolment), amelyből kívánsága szerint 30 napon belül kiléphet, ha akar (opt-out). A dolgozó a keresete 5%-át, míg a munkáltató e kereset legalább 3%-át fizeti az állam által felügyelt foglalkoztatói nyugdíjalapba. A dolgozó által fizetett 5% egyötödét – a befizetett keresetrész adótartalmát – a brit állam a dolgozó nyugdíjszámlájára utalja, ez a rendszer állami támogatása. A NEST-rendszernek már az összes brit munkavállaló egynegyede (tízmillió dolgozó) a tagja.

Ha Magyarországon a szocho folyamatos csökkentése révén a munkáltatók egyre kisebb mértékben járulnak közvetlenül hozzá az állami nyugdíjrendszer fenntartásához, akkor lassan elérheti a politikai cselekvés ingerküszöbét a magyar foglalkoztatói nyugdíjpillér létrehozására törekvés, hiszen Magyarország sem vonhatja ki magát az európai és brit hárompilléres nyugdíjfinanszírozási megatrendek hatása alól.

Kezdő lépésként a korábbi cafeteria-előnyök visszaállítása is megfelelne, így a munkáltatókat nem csak a szocho jelentős csökkentése, hanem az alkalmazottaik nyugdíj-előtakarékosságát támogató munkáltatói hozzájárulás adóelőnye is ösztönözhetné a dolgozóik mai (bér) és jövőbeni (nyugdíj) érdekeinek egyidejű támogatására.

Hogyan javulhatna a nyugdíjasok helyzete?

A foglalkoztatói nyugdíjpillér gyors megteremtése mellett 2026-ban három azonnali beavatkozás javíthatná valójában a jövőbeni és a mai nyugdíjasok helyzetét – örvendetes lenne, ha a választások után a törvényhozói aktivitás ezekre a területekre is kiterjedne a nyugdíjprémium, a 13. havi nyugdíj és az inflációs nyugdíjemelések mellett.

A nyugdíjasok elszegényedésének lassítása

Az első beavatkozás a nyugdíj-megállapítás és a nyugdíjkarbantartás rendszerét érinthetné. A nyugdíj-megállapítási eljárás során a valorizáció mai módszere (amelynek révén a nyugdíj-megállapítás évét megelőző év nemzetgazdasági nettó átlagkereseti szintjéhez igazítják a korábbi évek 1988-tól számításba vett nettó kereseteit) egyre kevésbé tolerálható méltánytalanságot okoz a régebben és a frissen megállapított nyugdíjak összegében.

Miután a valorizációs szorzók alakulását meghatározó nemzetgazdasági átlagkereset három-négyszer olyan gyorsan (9-12%-kal) nő az utóbbi években, mint az infláció – amelynek átlagosan évi 3-5%-os mértékével a már megállapított nyugdíjakat kell korrigálni –, a korábbi években megállapított nyugdíjak relatív vásárlóereje drámai tempóban szakad le egyrészt a frissen megállapított nyugdíjak, másrészt az adott évi átlagkeresetek vásárlóerejétől.

Erre a szegényedési csúszdára minden nyugdíjas rákerül, amint megállapították a nyugdíját, és a csúszda meredekségét csak ideig-óráig képes enyhíteni a 13. havi nyugdíj pozitív hatása – hiszen ez a plusz havi nyugdíj is a relatíve egyre kevesebbet érő rendes nyugdíj pénzügyi sorsát osztja.

A probléma megoldását egyrészt a valorizáció módszerének átalakítása, másrészt a nyugdíjemelés inflációkövető elvének megváltoztatása jelentheti.

A valorizáció osztrák mintára minden évben folyamatossá tehető (ezzel együtt az egyes szolgálati évek jelenleg össze-vissza ugráló értéke is egységesíthető), vagy német mintára a nyugdíjemelés rendszerében is érvényesíthető, ez utóbbi esetben az összes nyugdíj éppen olyan mértékben – az aktuális nyugdíjértékkel – nőne minden évben, mint az adott évben megállapítandó nyugdíjak alapja.

Magyarországon még ezt követően is pótlólagos emelésre szorulnának a régebben megállapított nyugdíjak, ezt egy lépcsőzetes emelési korrekciót előíró törvénnyel – amire 2005-ben már volt példa – végre lehet hajtani, például akként, hogy a nyugdíjemelés mértékét az adott nyugdíj megállapítási évjárata is befolyásolná, ez esetben az emelés mértékének meghatározásához az aktuális valorizációs szorzók táblázata is segítségül hívható. Természetesen a nyugdíjemelés végrehajtása során az infláció mellett feltétlenül szükséges figyelembe venni a nettó átlagkereset éves reálnövekedésének mértékét is, hogy a nyugdíjasok relatív elszegényedésének csúszdáját végre el lehessen bontani.

Végül a nyugdíjemelés jelenleg egységes százalékos mértékét is el lehetne felejteni, és helyette a nyugdíj összegétől függő sávokra meghatározott eltérő mértékben végrehajtani az emelést, megakadályozva ezzel, hogy a szegényebb nyugdíjasok még szegényebbek, a gazdagabb nyugdíjasok még gazdagabbak legyenek.

A nyugdíjas társadalom pénzügyi szétszakadásának megakadályozása

A nyugdíjas társadalom szétszakadása az utóbbi négy évben veszedelmesen felgyorsult. A folyamatot a 13. havi nyugdíj visszaépítése kifejezetten turbófokozatba lökte, mivel ez a juttatás mindenkinek a saját nyugdíja (vagy egyéb jogosító ellátása) alapján jár.

Az a nyugdíjas, akinek havi 100 ezer forint a nyugdíja, éves szinten 1,2 millió forint nyugellátást kap, amely a 13. havi nyugdíj miatt éves szinten 1,3 millió forintra nő. Az a nyugdíjas viszont, akinek havi 500 ezer forint a nyugdíja, vagyis éves szinten 6 millió forint nyugellátást kap, a 13. havi nyugdíjjal együtt éves szinten 6,5 millió forintra nő a nyugdíjbevétele. Ennek következtében a két nyugdíjas között a jövedelmi különbség 6 millió - 1,2 millió = 4,8 millió forintról 6,5 millió - 1,3 millió = 5,2 millió forintra nő. A különbséget évről-évre tovább növeli a nyugdíjemelés egységes százalékos mértéke is.

A 13. havi nyugdíj csak akkor lehetne méltányos juttatás, ha átgondolt szolidaritási újraelosztási elemeket is tartalmazna, akár méltányos alsó-felső korlátok közé szorítva a kifizetést.

Ha nem ez történik, a jelenlegi 13. havi nyugdíj ugyanarra a sorsra juthat, mint a 2004-ben bevezetett elődje, amelyet 2009-ben először drákói szigorral kellett maximalizálni 80 ezer forint összegben (ez a korlát öröklődött a nyugdíjprémium máig hatályos elméleti felső korlátjaként), majd meg is kellett szüntetni.

A nyugdíjemelés változatlanul egységes százalékos mértéke tovább növeli a különbséget a szegényebb és gazdagabb nyugdíjasok között, hiszen az emelés után a nyugdíjak összegének aránya ugyan nem változik, de annál inkább változik az emelés szubjektív érzete: a kisebb nyugdíjat kapó szegényebbnek, a nagyobb nyugdíjjal rendelkező "gazdagabbnak" érezheti magát, és persze változik az emelés után ténylegesen elkölthető pénzösszeg nagysága is.

Az európai nyugdíjrendszerek jellemzően nem engednek meg ilyen nagy eltérést a nyugdíjak vásárlóértékének karbantartása kapcsán, vagyis valamilyen módon szolidaritási újraelosztási elemeket tartalmaznak.

A legtöbb európai nyugdíjrendszerben a megállapítható nyugdíjakat szorítják keretek közé a járulékplafon érvényesítésével, néhány másik EU-tagállamban, például Spanyolországban nyugdíjplafont alkalmaznak.

Magyarországon sem nyugdíjplafon, sem járulékfizetési felső határ nincs, ezért a nyugdíjvárományok a szolidaritási kiegyenlítő mechanizmusok hiányában korlátlanul csapongva alakulhatnak: éppúgy várható a jövőben (ezerszámra) többmilliós, mint (százezerszámra) néhány tízezer forintos nyugdíj, ami egyenes út a társadalmi feszültségek kezelhetetlen szintre növekedéséhez – ha nem történik időben beavatkozás.

A nyugdíjrendszer rugalmasságának erősítése

Magyarországon 2011 végén megszűnt az összes korhatár előtti nyugdíjfajta (a rokkantsági nyugdíjakkal együtt), igaz, hogy e súlyosan korlátozó intézkedésekkel majdnem egyidőben bevezetett nők kedvezményes nyugdíja finanszírozási igénye gyakorlatilag lenullázta az ebből fakadó megtakarításokat, a politikai és az erkölcsi haszon azonban nyilván megérte e kedvezményes nyugdíj bevezetését – bár egyre kevésbé látszik, meddig tartható ez fenn a jelenlegi feltételekkel. (Különösen, ha a Nők40 mintájára be szeretné vezetni egy esetleges új kormányzat a Férfiak40-et is.) A

A kedvezményes nyugdíj 2011. január 1-jei bevezetése idején az akkori 62 éves nyugdíjkorhatárhoz igazították a 40 évi jogosító idő követelményét, ám azóta három évvel nőtt a korhatár és 2022-ben elérte a 65 évet. Három évvel magasabb nyugdíjkorhatárhoz elvileg három évvel hosszabb jogosító időt kellene előírni, hacsak nem törődik bele az állam, hogy minden nő a korhatára betöltése előtt nyugdíjba mehet.

A fenntartható megoldás mind a női, mind a férfi korhatár előtti nyugdíjazás lehetőségére az lehet, ha Magyarországon ismét bevezetnénk a korkedvezményes nyugdíjazás korszerű rendszerét,

amelyben minden korhatár előtti kifizetést, vagyis a nők kedvezményes nyugdíját is, levonás – málusz – terhelne, amely annyiszor 4-6% (nők esetében 2-3%) lehetne, ahány évvel a korhatár betöltése előtt szeretné valaki igénybe venni ezt a nyugellátást.

A fenti hármas problémakör megoldásával a nyugdíjasok helyzete rövid távon is érdemben javulhatna.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images