Harminc éve figyelmeztetnek a szakértők a csendes gyilkosra, de alig történt valami

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság hidrológiai előrejelzése szerint olyan nagy aszály nem volt még Magyarországon, mint amilyen jöhet. Rendkívül szomorú képet mutat a felszín alatti vizeink állapota

– hangzott el egy márciusi konferencián. Teljesen megalapozott volt ez a vélekedés, mert a felszínalatti vizeink mennyisége az elmúlt öt évben, különösen a téli csapadékhiányok miatt meredeken csökkent, és a talajvízszint-csökkenés következményeként a mélyebb talajrétegek nedvességgel való feltöltöttsége is jelentősen gyengült.

De nemcsak a felszínalatti vizeink tendenciaszerű mennyiségi csökkenésével van baj. A két évvel ezelőtt nyilvánossá vált ún. Integrált-vízkészlet-gazdálkodási országos terv szerint Magyarország vízkészleteiről elmondható, hogy

az 1981 és 2010 közötti harminc éves viszonyítási időszakhoz képest az elmúlt tíz évben a felszíni vízkészleteink átlagosan 14%-kal csökkentek. A Duna vízgyűjtőjén csekélyebb (-10%), a Tisza vízgyűjtőjén jelentősebb (-30%) volt a csökkenés.

Az országos terv elemzései is azt mutatják, hogy a felszínalatti vízkészleteink a természetesen megújuló készletekhez képest is túlhasználattal érintettek, ami a csökkenő talajvízszintekben mutatkozik meg.

Magyarországon mind a felszínalatti, mind a felszíni vizek mennyiségének csökkenése nem egyedi, hanem tendenciaszerű.

Kormányzati semmittevés

Fenti folyamat már régóta ismert tény, és ki tudja, miért nem érte el a döntéshozók ingerküszöbét. Ez a probléma legalább harminc éve köztudott a meteorológiával, agráriummal foglalkozó tudományos körökben. De a kormányzati, szakpolitikai döntéshozók is tudnak erről több mint húsz éve, hiszen a 2002/2003-as rendkívüli aszály idején annyira lecsökkent a Balaton vize, hogy a kormányzati kapkodás eredményeként majdnem a Rábából vagy a Dunából pótolták a Balaton vizét. Szerencsére ez nem történt meg, de elmaradtak a szakpolitikai fejlesztési döntések is.

Elindult ugyan egy fejlesztés a Tisza mentén az ún. Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése keretében több, árvízszintcsökkentő víztározó építésére a 1998-2001 között előfordult nagy árvizek sokkoló hatására hivatkozva, és egyben az esetlegesen betárolt vízmennyiség használata céljából a potenciális nyári csapadékhiány enyhítésére. Az elkészült tervek csak egy kisebb része került kivitelezésre, de azok sem működnek igazán, hiszen, ha nincs tavaszi árhullám, akkor nincs mit betározni. Ez az ügy is csak azt jelzi, hogy a sok százmilliárdos projektekkel sem mindig lehet segíteni, ezért akár sok kicsi fejlesztéssel, szemléletváltozással is lehetne jó megoldásokat találni az aszályos helyzetekre.

Sem 2010 előtt, sem azután nem történt igazából semmi, ami már az ismert aszálytendenciákra felkészítette volna a hazai agráriumot, a víziközmű szakmát és a lakosságot.

Az Orbán-kormánynak már 2012 után fel kellett volna ébrednie, hiszen a szakma elemzői korrekten tudósítottak arról, hogy a „2011-es és 2012-es aszály a földi cirkuláció változásának része, hasonlóan a 2001-2003-as évekhez, amikor többek között rekord alacsonnyá vált a Balaton vízállása. A légkörben fellépő globális változások már nem a jövő problémái, hanem a mindennapi időjárás szintjén itt és most történnek.” A korabeli tudósítások szerint 400 milliárd forint volt a közvetlen, csak a mezőgazdaságra vonatkozó kár, ami jelenértéken a 2022-es károkéhoz hasonlítható.

A 2022-es, rendkívüli jelzővel illetett (ami lassan kezd általánossá válni) aszály után sem érkezett megfelelő agrár- és vízgazdálkodási válasz, pedig még magas szakpolitikai vezetői szinten is ismert volt a probléma, ahogy erről az Agrárminisztérium 2021-ben született véleményéből tükröződik. A harmadik Országos Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv Stratégiai Környezeti Vizsgálata Környezeti értékelése című dokumentumban Szinay Attila által jegyzett agrárminisztériumi véleményként a következő olvasható: „Ha az általában tavasszal jelentkező „belvízkár” problémakörét nem lokálisan és csak magára a „káros” víztöbbletre fókuszáljuk, hanem táji szinten, komplexen próbáljuk meg kezelni, és így az általában nyáron jelentkező vízhiány, aszály hatása is mérsékelhető vagy akár megszüntethető, miközben a táj és az élővilág is profitál ebből”. Pontosan ez lett volna a minimum, amit 2023-ban, 2024-ben megtehettek volna, nem csak idén, kapkodóan, a több mint tíz évet késett „vizet a tájba” programmal.

Szinay Miklós hidrológus kutató évtizedek óta figyelmeztet, hogy a hazai „csapadékgazdálkodással” az a baj, hogy az emberek gondolkodásába az ivódott be, hogy az égi áldást mielőbb elvezessék, hiszen így is sok gondot okoz a belvíz és árvíz. Ehelyett azonban szemléletbeni és gyakorlati változásokra egyaránt szükség lenne.

A csapadékkal való gazdálkodást fel kell váltani a csapadékgazdálkodás gyakorlatával.

Habár a két kifejezés megtévesztően hasonlít egymásra, az előbbi azon a túlszabályozott rendszeren alapul, hogy mielőbb meg kell szabadulni az esőtől, addig az utóbbi arra irányul, hogy célszerű ökohidrológiai megoldásokkal bánjunk mind a meglévő vízkészlettel, mind a csapadékkal.

2010-ben ismertek voltak a részletes szakmai indoklások és akár az „Élő Tiszáért” honlapról is letölthetők lettek volna a „Belvíz reform tanulmány”, a „XX. század hidrológiai öröksége és a csapadékgazdálkodás”, „Hazai öntözés ökológiai lábnyoma”, „Csapadékgazdálkodás vízháztartási elve”, „Csapadékgazdálkodás és a fenntarthatóság” című írások.

Igaz ugyan, hogy nincsenek azonnali és sokrétűen hasznosítható egyszerű megoldások, de a semmittevés, ami a kormányzati döntéshozatalt jellemezte az utóbbi 10 évben, bizonyára a legrosszabb válasz.

Megcsapolni a felhőket?

Mostanában újra felmerült, de már régen ismeri a szakma a felhők megcsapolásának fizikai lehetőségeit, amiről hetekkel ezelőtt megjelent egy rövid hír a Portfolio.hu-n is.

A hatvanas években Magyarországon is folytak óvatos kutatások, azonban erről nemigen maradt fenn dokumentum. Komolyan gondolták, hiszen még az „Időjárás” c. tudományos folyóiratban is van utalás erre a keménykezű és nagy hatalmú vezető, Dési Frigyes egy felhőfizikai nemzetközi konferenciát, és a szocialista tábor országainak összefogását méltató cikkében.

Leginkább régi kollégák elmesélt történetei maradtak fenn arról az időszakról, amikor leállították őket. Az ok egyszerű volt, hiszen nem örültek volna a szomszédos országok, így például a szovjet vagy a román elvtársak, hogy a nyugatról érkező dús csapadékot hozó felhőket előlük megcsapolják a magyarok. Miután a jégeső-elhárítás technológiai alapja hasonló, aztán így fejlődött ki a rakétás jégeső-elhárítási rendszer, ami ma már sokkal fejlettebb, és nem használnak rakétákat.

Az is igaz, hogy az ilyen jellegű beavatkozások miatt akár súlyos nemzetközi diplomáciai problémák is adódhatnak, hiszen egy ilyen akció talán hasonló a folyók eltereléséhez. Ugyanakkor – tudomásunk szerint – nincs olyan nemzetközi direkt norma, amit sértene ez a „geomérnöki” beavatkozás, sőt vannak rá élő példák, pl. az USA-ban, és friss irodalma is van. Ugyanakkor feltételezésünk szerint nemzetközi jogi megközelítésben ilyen típusú „geomérnöki” eljárások akár országok közötti komoly konfliktusokat is okozhatnak.

Mi is az aszály?

A nemzetközi szakirodalomban akár több mint 150 aszálydefinícióval is találkozhatunk a legegyszerűbbtől a komplexekig. Az egyszerűbb brit megközelítés az volt, hogy ha két hétig nem esik eső, akkor az náluk már súlyos aszálynak számít. Mostanában a csapadékhiányos időszak Nagy-Britanniában jelentősen meghaladja a két hetet, és már most próbára teszi az embereket és a gazdaságot.

A hazai szakirodalomban is bőven találhatunk útmutatást, így például Tamás János összefoglaló munkája is foglalkozik az aszálydefiníciókkal. Az aszály fogalmának használata gyakran keveredik a szárazságéval. Az aszály időben átmeneti jellegű, míg a szárazság tartós. A definíciók különböző aszályjelenségeket írnak le, amelyek főbb csoportjai a következők: meteorológiai, hidrológiai, mezőgazdasági, gazdasági, társadalmi aszály.

• Meteorológiai aszályon a tartósság és/vagy intenzitás szempontjából átlaghoz viszonyítva hosszú idejű, esetenként többéves csapadékhiány előfordulását értjük.
• Hidrológiai aszály a felszíni és felszín alatti vízkészletek hiányát jelenti.
• Mezőgazdasági aszályról akkor van szó, ha egy adott növény igényeihez képest, az adott időszak párologtató fejlettségi szintjéhez viszonyítva annyira elégtelen a talaj vízszolgáltató képessége, hogy az a növényekben már visszafordíthatatlan károsodást okoz.
• Gazdasági aszály akkor fordul elő, amikor térben és időben veszélybe kerül a termelés mennyisége, amely végül a gazdaság piaci zavarait okozza.
• Társadalmi aszály esetén a fizikai vízhiány már meghatározó hatással van az egészségre, jólétre, életminőségre. A tartósan csökkenő vízellátás politikai viharokat, zavargásokat, régiók elnéptelenedését, az ott élők elvándorlását okozhatja.

Az ún. Pálfai-féle aszályindex (ami egy komplex aszálymutató) idősora alapján jó látszik, hogy

az utóbbi harminc évben sokasodtak az aszály-előfordulások Magyarországon.

A csendes gyilkos

Nem vagyunk egyedül: az aszály egyre inkább olyan globális probléma, ami a nagyon szegény és sérülékeny országok mellett a fejlett világot is fenyegeti. Az USA Nemzeti Aszálymérséklő Központja (NDMC) és az ENSZ elsivatagosodás elleni küzdelemről szóló egyezménye (UNCCD) által a Nemzetközi Aszályellenálló Szövetsé (IDRA) támogatásával készített legfrissebb átfogó beszámoló összegzi, hogy az aszályok hogyan súlyosbítják a szegénységet, az éhezést, miként járulnak hozzá az energiabizonytalanság és az ökoszisztémák összeomlásához.

Ibrahim Thiaw, az UNCCD ügyvezető titkára szerint

az aszály csendes gyilkos. Bekúszik, elszívja az erőforrásokat, és lassított felvételben tönkreteszi az életeket. A hegek mélyek.

Úgy véli, az aszály már nem távoli fenyegetés. „Itt van, eszkalálódik, és sürgős globális együttműködést igényel. Amikor az energia, az étel és a víz egyszerre tűnik el, akkor a társadalmak elkezdenek felbomlani. Ez az új normalitás, amire készen kell állnunk” – teszi hozzá.

Ez egy lassan mozgó globális katasztrófa, a legrosszabb, amit valaha láttam. A mediterrán országok olyanok, mint kanárimadarak a szénbányában minden modern gazdaság számára

– állítja Mark Svoboda, a jelentés társszerzője és az NDMC igazgatója.

„Spanyolország, Marokkó és Törökország küzdelmei a víz, az élelmiszer és az energia biztosításáért a tartós aszály idején szinte előre jelzik a víz jövőjét egy kontrollálatlan globális felmelegedés idején. Egyetlen ország, gazdagságától vagy képességétől függetlenül, sem engedheti meg magának, hogy önelégült legyen” – tette hozzá.

Tehát nem vagyunk egyedül, és sokat tanulhatnánk másoktól, és tőlünk is tanulhatnak: de észre kell venni, hogy a vízgazdálkodás és a mezőgazdaság vezetői (a kormányzat!), valamint a gazdák (a kicsik és nagyok is), az önkormányzatok és lakosság közösen tud együtt úrrá lenni ezen a súlyos helyzeten kiegyensúlyozott kompromisszumokat kötve. Az elmúlt tizenöt évben nem sikerült, de talán most már ébredeznek a döntéshozók, de sok-sok elszalasztott évet, rosszul felhasznált forrást kell pótolniuk.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images