Történelmi bukás után totális politikai válság: jön az új név, amin felesleges gondolkodni

Franciaország újabb politikai válságba sodródott, miután a Nemzetgyűlés hétfőn bizalmi szavazáson megbuktatta François Bayrout és kormányát.

Innentől kezdve megindulhat az a politikai találgatás és forgatókönyvgyártás a médiában, amit az olvasók szeretnek, a piacok viszont gyűlölnek.

A francia gazdasági helyzet kettős: az elmúlt 5 negyedévből 4-ben múlta felül az elemzői várakozásokat a növekedés, de eközben a bővülés még mindig mérsékelt, a költségvetési hiány magas, az államadósság a GDP közel 115 százalékát teszi ki, jövőre pedig az EU legdrágább adósságszolgálatát fizetheti Franciaország.

Ráadásul az elmúlt időszakban egy (Olaszországra emlékeztető) kormányalakulások és -bukások rajzolta sorminta határozta meg a francia belpolitikai helyzetet. Persze lehet, valamennyire kell is találgatni, hogy ki lesz a következő francia miniszterelnök, jó eséllyel felesleges megjegyezni a nevét, és valószínűleg senki nem gondol majd a végső jelöltre.

A most leváltott miniszterelnök kevesebb mint kilenc hónapig vezette a kabinetet, és kedden délelőtt nyújtotta be hivatalosan lemondását Emmanuel Macron elnöknek. Kinevezése előtt az államfőn kívül talán senkinek nem jutott eszébe a neve, pedig politikai szempontból öreg róka volt.

Bayrou a Miniszterelnöksége előtt több kormányban is betöltött fontos posztokat, legismertebbként oktatási miniszterként szolgált a kilencvenes években, tehát jó eséllyel valahonnan innen, a félismeretlenségből jön majd a következő vezető az Hôtel Matignon-ba.

Ő a centrista Demokrata Mozgalom (MoDem) alapítója és elnöke, amely Emmanuel Macron 2017-es felemelkedésekor kulcsfontosságú szövetségese lett a La République En Marche! pártnak. Bayrou háromszor is indult köztársasági elnöki választáson (2002, 2007, 2012), és bár sosem jutott be a második fordulóba, 2007-ben több mint 18%-os eredménnyel a harmadik helyen végzett, ami csúcspontja volt politikai karrierjének.

Semmiből jött, a semmibe ment

A bukását kormányfőként előre lehetett látni, hiszen Bayrou nem rendelkezett stabil parlamenti többséggel: a 194 támogató voks kevésnek bizonyult a 364 ellenzéki szavazattal szemben, amelyben a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés (RN), a radikális baloldali La France Insoumise és a szocialisták egyaránt részt vettek.

Ez történelmi pillanat az Ötödik Köztársaság történetében, hiszen Bayrou lett az első miniszterelnök, aki önként kért bizalmi szavazást, majd bukott abba bele.

Az utcákon is érzékelhető volt a feszültség: hétfő este országszerte 200 helyszínen tartottak demonstrációkat, amelyekre a „Block Everything” mozgalom hívott fel. A rendőrség szerint összesen mintegy 11 ezer ember vonult utcára, főleg Rennes-ben, Lyonban és Brestben. Bár a hangulat többnyire békés volt, sok helyen kifejezetten ünnepelték a kormány bukását: Nantes-ban konfettik hullottak, Párizs 20. kerületében pedig több százan gyűltek össze „Bye bye Bayrou” feliratú táblákkal.

A közfelháborodás mögött nemcsak a kormány politikája, hanem az elmúlt egy év folyamatos politikai bénultsága áll, amelyet a 2024 júniusi előrehozott választások óta tartó megosztottság táplál.

Macron most ötödik alkalommal keres új kormányfőt második elnöki ciklusa kezdete óta, ami példátlan instabilitást jelez. Az Élysée-palota közlése szerint az elnök „néhány napon belül” dönt az utódról, de a feladat rendkívül nehéz, hiszen egyik politikai blokk sem rendelkezik önálló többséggel. Több forgatókönyv is az asztalon van:

Macron jelölhet saját táborából valakit, például a védelmi minisztert, Sébastien Lecornu-t, vagy Catherine Vautrint, aki szociális ügyekért felelős miniszterként jó kapcsolatokat ápol a középpártokkal.

Egy másik lehetőség a baloldali fordulat, amelyet a szocialisták vezetője, Olivier Faure képvisel, de ő csak akkor vállalná a miniszterelnökséget, ha radikális változások – például vagyonadó bevezetése és a nyugdíjkorhatár-emelés felfüggesztése – történnének.

Szóba kerülhet még egy konzervatív jelölt is, mint Xavier Bertrand, aki a Les Républicains egyik ismert arca, vagy akár egy pártpolitikától független technokrata vezető, például a jegybankelnök François Villeroy de Galhau.

A döntésnek nem csupán belpolitikai tétje van: gazdasági és pénzügyi kockázatokat is hordoz. Franciaország tízéves államkötvényeinek hozama már most közelít a 2010-es euróválság idején látott szinthez, ami jelzi a befektetők növekvő aggodalmát. A szeptember 10-re tervezett országos tiltakozások, a közelgő 2026-os költségvetési viták és az esetleges hitelminősítői leminősítés mind sürgetik Macront, hogy gyorsan cselekedjen.

Az elnök célja, hogy még az ENSZ szeptember végi közgyűlése előtt stabil kormányt nevezzen ki, amely képes lesz elfogadtatni a költségvetést, és megakadályozni egy újabb előrehozott választást.

A következő napokban így eldőlhet, merre mozdul el Franciaország: egy kompromisszumos technokrata vezető irányába, vagy egy újabb politikai kockázatot rejtő pártpolitikai játszma felé.

Címlapkép forrása: MTI/EPA/Ludovic Marin