Össztűz alá került Magyarország az orosz energia miatt – kritikus évek jönnek

Az elmúlt hetekben egyre nő a nyomás a szlovák és magyar döntéshozókon. Az Európai Unió nem titkolt célja, hogy mielőbb megszüntesse az orosz fosszilis energiahordozóktól való függőséget. A tavasszal meghozott és elfogadásra váró javaslat - amelyet Steiner Attila energetikáért felelős államtitkár keddi MEE vándorgyűlésén elhangzott véleménye szerint várhatóan még az idén elfogadnak - azt irányozza elő, hogy legkésőbb 2028-ig tilos lesz orosz földgázt és olajat behozni az unió területére.

A bizottsági dokumentum alapján az orosz földgáz importja gazdaságilag kiváltható komolyabb károk nélkül. Az indoklás szerint az unió rendelkezik a szükséges forrásoldali, LNG-feldolgozási és szállítási infrastruktúrával ahhoz, hogy a tagállamok földgázellátása biztonságosan biztosítható legyen más forrásokból is. Az EU három lépésben vezeti ki az orosz földgázt: általános szabályként 2026. január 1-től tilos az orosz vezetékes gáz és LNG behozatala, kivéve ha

• a már meglévő, rövid távú (pl. spot vagy egyéves) gázszállítási szerződések alapján történő import mennyiségek, amelyeket legkésőbb 2026. június 17-ig meg kell szüntetni, vagy
• a tengerparttal nem rendelkező tagállamok (például Magyarország) ellátását biztosító, hosszú távú szerződésen alapuló vezetékes szállításokat - legkésőbb 2027 végéig azonban ezeket az importokat is betiltják.

Sőt, a legfrissebb fejlemények szerint amerikai nyomásra ez a végső határidő, amit egyébként főleg a szlovákiai és magyarországi hosszú távú ellátási szerződések miatt tettek meg kivételként,

egy évvel korábban érvényesülhet.

Chris Wright amerikai energiaügyi miniszter szeptember 12-én egy Brüsszelben tartott rendezvényen egy újságírói kérdésre, amely azt firtatta, hogy Magyarországnak és Szlovákiának végre be kellene-e fejezniük az együttműködést Oroszországgal, határozott igennel válaszolt. Hozzátette, hogy "minden orosz gázt ki akarunk szorítani. Trump elnök, Amerika és az EU összes nemzete véget akar vetni az orosz-ukrán háborúnak".

De nem csak a földgáz van célkeresztben. Az EU már korábban, 2022-ben szankciókkal korlátozta az orosz kőolaj nagy részének importját, ami mára a teljes uniós behozatal kb. 3%-a. Azonban három ország egy előre meg nem határozott időre felmentést kapott ellátásbiztonsági szempontok alapján. Az érintett három ország közül azonban már csak Szlovákia és Magyarország importál orosz kőolajat, miközben Csehország tavasszal bejelentette, hogy az olaszországi TAL vezetéken keresztül érkező kőolajszállítmányok mennyiségét megnövelték és így az orosz importot biztosító Barátság vezetéken a szállítást leállították.

Ráadásul egy nemrég kiadott tanulmány alapján Magyarország a türelmi idő alatt még növelte is a kitettségét Oroszország felé. Nem véletlen tehát, hogy az EU új javaslatcsomagja a maradék orosz kőolajforrásokat is kitiltaná az EU piacáról a bűvös 2027-es időpontig - bár a gázhoz hasonló konkrét ütemtervet nem tartalmaz a dokumentum.

Ezt sem nézi jó szemmel az amerikai kormányzat. Donald Trump a keddi ENSZ csúcs után adott sajtótájékoztatót, ahol újságírói kérdésre, mely szerint mit szól ahhoz, hogy Magyarország Washington többszöri figyelmeztetése ellenére sem áll le az orosz olaj vásárlásával, így reagált:

Nos, ő [Orbán Viktor] a barátom. Nem beszéltem vele, de úgy gondolom, hogy ha beszélnék, leállna. Azt hiszem ezt is fogom tenni.

Nem kellett sokat várni a magyar válaszra sem:

Mi mindenben támogatjuk az amerikai elnök erőfeszítéseit a béke érdekében. A földrajzi helyzetünkből fakadó valóságot azonban nem tudjuk megváltoztatni

- mondta Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter az egyre jobban fokozódó amerikai nyomásról. Kiemelte, hogy az energiaellátás tisztán fizikai kérdés, majd azt is hozzátette: "és ha megnézzük a fizikai infrastruktúrát, nyilvánvaló, hogy az orosz szállítások nélkül lehetetlen biztosítani az ország biztonságos ellátását."

Az látszik tehát, hogy a jelenlegi körülmények között Magyarországnak egyszerre kellene megbirkóznia az EU és Amerika nyomásgyakorlásával, ami nagyon nehéz feladatnak tűnik. Ezért érdemes azt megnézni, hogy mi van akkor, ha valóban leállnak az orosz szállítások.

Portfolio Energy Investment Forum 2025

Kivételesen jó alkalmat biztosít a téma megismerésére és átbeszélésére a Portfolio immár hagyományos őszi energetikai csúcsrendezvénye, a Portfolio Energy Investment Forum, hiszen a gázszektor legjelentősebb szereplői is ott lesznek. Érdemes sietni, mert gyorsan fogynak a helyek!

Információ és jelentkezés

Kicsit fájna, de

Az írásban szereplő számadatokat közelítő jelleggel használjuk, mivel számos változó befolyásolja a kalkulációt, és az adatok egy része nyilvánosan nem elérhető. Ugyanakkor jól érzékeltetik, hogy Magyarország előtt milyen lehetőségek állnak, és arányaiban mekkora költségekkel járhat az orosz energiaforrásokról való leválás.

A földgáz esetében annyiban szerencsés helyzetben vagyunk, hogy Szlovénián kívül

az összes szomszédos országgal van kiépített gázszállítási kapcsolatunk

- azonban az interkonnektor megléte önmagában nem elegendő. Az elérhető szállítási kapacitások függnek kompresszorállomásoktól és a hálózati nyomásprofiloktól is, ami sok esetben erősen egyirányú lehet.

Magyarország erősen importfüggő, jelenleg is csak 1,9 milliárd köbméter a hazai kitermelés az évi 8-10 milliárdos fogyasztás mellé. A magyar nagynyomású földgázhálózatot üzemeltető FGSZ adatai alapján az összes nagyobb határkeresztező ponton elérhető biztos kapacitás (firm capacity) import irányban 38,8 milliárd köbméter évente, eközben az export ennek harmada, 12,4 milliárd köbméter.

A földgázszállításban az elérhető biztos kapacitás (firm capacity) azt jelenti, hogy a rendszerüzemeltető garantálja a szállítási kapacitást az adott határponton vagy vezetékszakaszon, azaz a lekötött mennyiségű gáz minden körülmények között átvihető.

Hazánk eddig arra volt berendezkedve, hogy főleg délkelet irányból importálja a földgázt. Jól bizonyítja mindezt, hogy az ukrajnai határponton (VIP Bereg) 17,1 milliárd / köbméter a behozatali kapacitás, ami mellé 3,4 milliárd kiviteli párosul, míg a szerbiai összeköttetésen (Kiskundorozsma 2) - amelyen jelenleg a földgázellátásunk nagy része érkezik - 8,1 milliárdos éves import kapacitás mellett nincs export lehetőség.

Viszont a mostani fejlemények tükrében könnyen lehet, hogy az

északnyugati import irány is nagyobb szerepet kap majd Magyarország földgázellátásban.

Ebben amúgy nem állunk rosszul, hiszen az Ausztria felől évi 5,1 milliárd köbméteres kapacitás áll rendelkezésre, míg Szlovákia felől évente mintegy 4,3 milliárd köbméter érkezhet. Ez összesen 9,4 milliárd, ami elméletben le is fedheti a teljes igényt. De ha meg is szűnik az orosz import, a déli útvonal még mindig fontos marad.

Fontos ugyanakkor, hogy ezen kapacitások egy része már most le van kötve piaci szereplők által, így ténylegesen nem áll rendelkezésére. Szükséges esetén, ellátásbiztonsági okokra hivatkozással akár az unió is vizsgálhatná, hogy milyen formában lehet felszabadítani ezeket - azonban ezzel már súlyosan beavatkozna a magánszerződésekbe.

Az infrastrukturális kérdések után érdemes megnézni a forrásoldalt is. Nem térünk ki az európai nagykereskedelmi gázárak alakulására, hiszen Nagy Márton nyilatkozatából ismert tény, hogy Magyarország hosszú távú orosz gázszerződése a TTF (holland gáztőzsde) árához van kötve. Ez azt jelenti, hogy az Oroszországból származó gáz ára is az európai piaci trendekhez igazodik – azaz nem különálló, „olcsóbb” forrás, hanem árban gyakorlatilag ugyanazt tükrözi, mint bármely más nyugat-európai import.

Ezért a különbség a szállítási költségekben keresendő: a Gazprom jelenleg egészen a magyar határig (Kiskundorozsma 2) vállalja a földgáz leszállítását, így Magyarország számára nem keletkezik külön szállítási díj. Ezen felül még ott van a Vertikális Gázfolyosó, ami a déli irányból tudja majd ellátni a dél-kelet európai régiót a görögországi LNG terminálokon keresztül, vagy éppen a Kaszpi-térségből érkező azeri szállítmányokkal. De meg kell említeni a romániai Neptun Deep gázmezőt is, amely 2027-ben állhat üzembe és évi 8 milliárd köbméter új forrást biztosíthat a régióban.

Az összehasonlítás alapját így azok a pluszköltségek jelentik, amelyek akkor merülnek fel, ha Magyarország más – például LNG-terminálokon keresztüli – forrásból pótolja a kieső orosz földgázt. Ezért most három fő költségtételre összpontosítunk:

• a tartályhajós szállítási díjakra
• az LNG-terminálok díjaira, valamint
• a tranzitköltségekre.

Szállítási díjak: a példa kedvéért most egy Egyesült Államokból Európába történő LNG tengeri szállításának költségét néztük meg a Spark Commodities által publikált Spark30S spot fuvardíj-index alapján október 2 és november 3 közötti szállítási időszakra. Ez az index egy 174 ezer köbméteres (cseppfolyósított állapotban), korszerű LNG-tartályhajóval történő szállítást feltételez, a Sabine Pass (USA) és a rotterdami Gate (EU) terminál közötti útvonalon, oda-vissza úttal számolva.

A szállítás 15-45 napot tesz ki, amely magában foglalja a hajózási időt, a rakodási/kirakodási műveleteket és néhány napos mozgásteret (flex days). A díjat a piaci szereplők ajánlatai alapján határozzák napi szinten. Az ár tartalmazza a visszaút költségeit és az üzemanyag-használatot is - a hajó részben vagy egészben a szállítás során elpárolgó gázt használja fel (égeti el) saját meghajtására.

De nézzük a konkrét számokat:

Az említett időszakban naponta 28 750 euró a szállítás díj, így ha 30 napos szállítást veszünk alapul, akkor út teljes költsége 862 500 euró. Így egy teljesen feltöltött LNG-tartályhajóra vetítve a szállítási költség kb. 0,8 EUR/MWh, ami a TTF-en jegyzett gáz jelenlegi árának

mindössze 2,5%-át teszi ki.

Ez az ár kizárólag a hajóbérletet tükrözi, nem tartalmazza a kikötői díjakat, a rakodási költségeket, biztosítást.

LNG-terminálok díja: a különböző LNG-terminálok költségszerkezetének jobb megértése érdekében több létesítményt is megvizsgáltunk a GIE (Gas Infrastructure Europe) honlapján elérhető adatok alapján. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy összehasonlítsuk a különböző földrajzi irányból érkező LNG-forrásokhoz kapcsolódó költségeket, és képet kapjunk a regionális eltérésekről mind az infrastruktúra, mind a hozzáférési díjak tekintetében.

A különböző LNG-terminálok összehasonlítása alapján a következő egységárakat kaptuk:

• Gate terminál – Hollandia: a vállalat legutóbbi kapacitásaukcióinak eredményei alapján az éves kapacitás ára 12,5 millió euró egy milliárd köbméterenként, ami átszámítva 1,92 EUR/MWh egységárat jelent.

• LNG Hrvatska – Horvátország: a terminál weboldalán elérhető kalkulátor segítségével egyszerűen kiszámítható az ár, amely itt 1,05 EUR/MWh körül alakul.

• KN Energies – Litvánia: ebben az esetben az egységár 2,30 EUR/MWh, amely a vizsgált terminálok közül a legmagasabb, de még így sem számít kiugrónak.

• Fluxys LNG – Belgium: az elérhető díjszabások alapján az átlagos egységár 0,66 EUR/MWh, de ez csak a pár hónapos lekötésekre vonatkozik.

• Deutsche Energy Terminal – Németország: a közzétett fix díjak alapján a kalkulált egységár 1,73 EUR/MWh.

Ezek az árak jellemzően tartalmazzák a kikötési jogot, a kirakodás, a tárolás és az újragázosítás költségeit is. Ezek az értékek elsősorban tájékoztató jellegűek, mivel a tényleges árakat jelentősen befolyásolják a piaci kereslet-kínálat viszonyai, valamint az esetleges további díjtételek.

A térképen jól látszik, hogy bőven van még tervezett vagy építés alatt álló LNG-terminál, ráadásul a már üzemelő egységek sem teljes kihasználtsággal működnek. A számuk növekedésével együtt nagyobb verseny is kialakulhat, ami egyben az árak csökkenésével járhat. Összességében azonban elmondható, hogy a cseppfolyósított földgáz beszerzése termináltól függően hozzávetőlegesen

1–2 EUR/MWh többletköltséget jelent a vezetékes gázhoz képest.

Tranzitdíjak: a legtöbb európai TSO kapacitásdíj formában adja meg a tarifáit. Az adott belépési vagy kilépési ponton lekötött óránkénti kapacitás után kell fizetni, éves időszakra vonatkozóan. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha Magyarországra tranzitál valaki, például LNG-t Krk terminálból, a teljes költség az országokon áthaladó gáz be- és kilépési pontjain felszámított díjból tevődik össze. Tehát egy útvonal Horvátországon és Magyarországon keresztül két ország díjait jelenti, míg egy Görögország–Bulgária–Románia–Magyarország útvonal már négy országét.

A TSO-k oldalán elérhető adatokból az derül ki, hogy

• egyetlen határátlépés költsége megközelítőleg kb. 0,2–0,8 EUR/MWh, míg
• több országon áthaladó gáz esetében 1–2 EUR/MWh lehet a teljes tranzitdíj.

Összegezve: az orosz leválás valóban többlet költséget jelent a gázbeszerzéseknél, azonban iránytól, szállított mennyiségtől és a megállapodásoktól függően ez 3-7 euró között alakulhat valahol megawattóránként.

Az európai gáztőzsdén (TTF) jelenleg 32,3 EUR/MWh-n jegyzik a földgáz nagykereskedelmi árát, tehát

a teljes többlet költség 10-20% körül alakulna ma ha leválnánk az orosz gázforrásokról.

Ráadásul az LNG piacon a 2026-os évektől jelentős kínálat jelenik meg, ami a következő években - az energiahatékonysági beruházásoknak és elektrifikációs folyamatoknak köszönhetően - túlkínálati piacot is generálhat. Információink szerint az lengyel Orlen már olyan hosszú távú megállapodást is kötött amerikai forrásokra, amely a TTF árazása alatt található.

Összegezve azt mondhatjuk, hogy látható többletköltségről lenne szó, és bonyolultabb lenne a beszerzés, de közel sem olyan mértékű, ami miatt irreális lenne az, hogy Magyarország 2-3 év múlva teljes mértékben leváljon az orosz forrásokról.

Több a kérdés, mint a válasz

A kőolaj esetében kicsit bonyolultabba a helyzet. Jelenleg csak két ellátási útvonala Magyarországnak: az orosz Barátság, valamint a horvát Adria-vezeték. Ez egyben azt is jelenti, hogy a földgázzal ellentétben ha az egyik kiesik (akár politikai döntés alapján),

akkor egy infrastruktúrára korlátozódna Magyarország teljes ellátása

- ez már önmagában bizonyos kockázatot jelent.

A horvát csővezeték eredetileg évi 34 millió tonna nyersolaj szállítására lett tervezve, azonban a szivattyúk számától függően a csővezeték ezen szakasza jelenleg évi 13-16,4 millió tonnás kapacitásra lehet képes - legalábbis a horvátok szerint. Ugyanis régóta vitakérdés a Mol és a JANAF között, hogy valójában mekkora mennyiségek szállítására alkalmas a vezeték. 

Épp tegnap érkezett a hír, hogy a két vállalat közösen tesztelte az Adria-vezetéket. A cél az volt, hogy közös próbaszállításokkal megvizsgálják, hogy a rendszer képes-e hosszabb ideig stabilan, maximális kapacitással működni. Azonban a Mol közlése szerint a maximális teljesítményt csak egy órán keresztül tudta biztosítani a horvát fél, ami után vissza kellett venniük a hálózati nyomást.

Ezzel szemben a Janaf határozottan cáfolta azt a vádat, miszerint társaságunk ne tudná biztosítani a Mol csoport két közép-európai finomítójának éves kőolajszükségletét. A vállalat közlése szerint három közös tesztet végeztek szeptemberben a Sisak–Csurgó vezetékszakaszon:

• Az elsőn, szeptember 11–12-én, DRA-polimerek nélkül 1 950 m³/óra átlagos teljesítményt értek el, ami évi 13,8 millió tonna szállítással egyenértékű.
• A szeptember 17–18-i második tesztet már DRA-polimerekkel hajtották végre, ekkor az átlagos teljesítmény 2 200 m³/óra lett, ami éves szinten 15,5 millió tonnának felel meg.
• A harmadik próbát szeptember 22–24-én tartották, ahol a Mol kérésére a tervezett 2 200 helyett 1 600 m³/órára csökkentették az áramlást, így mindkét oldalon egy-egy szivattyúval folyt a szállítás.

Fontos hangsúlyozni, hogy az alacsonyabb teljesítmény kizárólag a MOL közvetlen kérésére történt, társaságunk részéről nem volt akadálya a tervezett érték teljesítésének.

- írják. Ezért a Janaf szerint a harmadik szeptemberi teszt nem tekinthető pontosnak, mivel a Mol nem biztosította a maximális áramlás feltételeit.

Az említett vezetékszakasz a Mol tulajdonában lévő két finomítót szolgálná ki. A százhalombattai Dunai Finomító éves szinten körülbelül 8 millió tonna kőolaj feldolgozására képes, míg a szintén a MOL-csoporthoz tartozó pozsonyi finomító éves kapacitása mintegy 6 millió tonna. Így a két finomító együttes névleges kapacitása eléri a 14 millió tonnát évente. Érdemes hozzátenni, hogy jelenleg nagyjából évi 10-11 millió tonnát dolgoz fel a két egység.

De ha még alkalmas is lenne a csővezeték a nagyobb mennyiség szállítására, akkor is ott van a tranzitdíj kérdése. A Mol már többször felhívta a figyelmet arra, hogy a horvát olajvezeték-üzemeltető továbbra is aránytalanul magas, és tisztességtelen árat kér szolgáltatásaiért. A magyar olajcég szerint ez egy egyszerű európai árösszehasonlítás alapján bárki számára egyértelművé és nyilvánvalóvá válik. Elmondásuk szerint az elmúlt években a Janaf jelentősen megemelte szolgáltatásainak árát, amelyek emiatt az európai referenciaár többszörösére emelkedtek.

A tranzitdíjak rendszere azonban nehezebben ellenőrizhetők, mint a földgáznál. Ezért egy tavalyi cikkünkben a Mol a Baku–Tbiliszi–Ceyhan vezetéket használtuk referenciaként, ahol a tranzitdíj nagyjából 1,5 dollár/100 km. Ehhez képest a Janaf 2019–2022 között mintegy 3,8 dollárt számított fel, majd 2023-ban 60–65 százalékos emelés után kb. 6,2 dollárra nőtt a díj, ami az iparági benchmark több mint négyszerese, és az ukrán szakasz 3,3 dolláros költségének is közel kétszerese, vagyis a számítások alapján a Mol valóban kiugróan magas árakat fizet a horvát tranzitért.

Ha a forrásoldalt nézzük, akkor finomítókat is át kell alakítani ehhez, hiszen jelenleg az orosz nyersolaj feldolgozására vannak optimalizálva. Ha a világ nyersolaj kereskedelmére gondolunk, akkor a Brent, az amerikai WTI vagy éppen az orosz Uráli típusok juthatnak az eszünkbe.

Azonban ha a nagy képet nézzük, akkor rengeteg féle kőolajat termelnek ki, amelyek merőben eltérnek egymástól. A nyersolaj minőségét alapvetően a sűrűség (könnyű vagy nehéz), a kéntartalom és a kémiai összetétel határozza meg: a könnyű, édes olajok (alacsony sűrűség és alacsony kéntartalom) könnyebben finomíthatók, így több benzin és gázolaj nyerhető belőlük, míg a nehéz, savanyú olajok (magas sűrűség, magas kéntartalom) nagyobb arányban tartalmaznak bitument és aszfaltot, ezért olcsóbbak de költségesebb a feldolgozásuk.

Az Uráli nyersolajat nemzetközi kereskedelemben REB-ként (Russian Export Blend) is emlegetik, hiszen ez egy olyan keverék, amelyet több orosz olajmező (Volga–Urál, Nyugat-Szibéria, részben Kaszpi) termeléséből állítanak össze. A keverés célja az, hogy egységes, nagy volumenben exportálható minőség legyen.

Emiatt a Mol dönthet úgy, hogy

a pótlást az orosz keverékhez nagyon hasonló minőségű olaj importálásával oldják meg.

Az is opció lehet, hogy több különböző partnertől szerzik be a szükséges mennyiséget és azok megfelelő mixelésével állítják elő a REB-hez hasonló minőséget, ami könnyítheti az átállást.

A Mol jelenleg is képes - és dolgoz is fel - finomítóiban nem orosz eredetű kőolajat. Erre azért is képest, mert a dunai finomító (10,6) és a pozsonyi (11,5) is aránylag magas Nelson-komplexitással rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy

képesek szélesebb körű nyersolaj-palettát feldolgozni,

beleértve a nehezebb, magasabb kéntartalmú olajokat is, és gazdaságosan tudnak többféle termékszerkezetet előállítani.

Bár a modernebb, komplex finomítók nagyobb rugalmasságot biztosítanak, így a nehezebb, magas kéntartalmú olajokat is gazdaságosan tudják kezelni, de ha egy finomító nem a technológiájához illeszkedő nyersolajat kap, nem a végtermék minősége romlik, hanem az arányok tolódnak el: jóval több alacsony értékű maradék (például fűtőolaj, bitumen) és kevesebb magas hozzáadott értékű termék (benzin, dízel, kerozin) keletkezik,

ami csökkenti a finomítói marginokat.

Korábban például sokat lehetett azon is keresni, ha valaki orosz olajat vesz, ugyanis az olajpiacot meghatározó Brent és Ural típusú nyersolajok közötti árbeli eltérés (spread) igen nagy volt, 2022 februárját követően alkalmanként a 20-30 dollárt is elérte hordónként, most azonban ennek már csak töredéke:

Ehhez hozzáadódik az alternatív források szállítási költsége is, hiszen a kieső mennyiséget várhatóan nagyrészt olajtankerekkel kell majd pótolni, ami plusz költséggel fog járni. Egy olajtanker szállítási költsége hordónként jellemzően 3-5 dollár körül mozoghat - tehát ennyi rakódhat rá a nagykereskedelmi árra, ami jelenlegi Brent piaci árjegyzésének (68,2 dollár/hordó) 4-7%-a

De nagyban függ, hogy milyen térségből jön a szállítmány és ezzel együtt mekkora utat tesz meg. Például az izrael-iráni konfliktus kitörésekor nagyon megugrottak ezek a díjak, hiszen a hajótársaságok beleépítették az árazásukba a megugró kockázati felárakat.

Az Európai Bizottság is érzékeli mindezt és kész anyagi és politikai eszközökkel segíteni azoknak a tagállamoknak, amelyek még nagymértékben függenek az orosz olaj- és gázimporttól. Brüsszel akár EU-forrásokat is mozgósítana az ehhez szükséges infrastrukturális beruházásokra és új ellátási útvonalak kiépítésére. A cél, hogy Magyarország és Szlovákia mielőbb alternatív energiaforrásokhoz juthasson, és csökkenjen az unió sebezhetősége.

Összegezve: bár az Adria-vezeték elvileg képes leehet a szükséges mennyiségek biztosítására, a kapacitás, a díjszabás és a nyersolaj-minőség kérdései nagyobb kihívást jelentenek, mint a földgáz esetében.

A Mol finomítói a magas komplexitásnak köszönhetően ugyan képesek rugalmasabban alkalmazkodni, de

a gazdaságosság határait a nyersolaj minősége, beszerzési ára és költsége egyaránt meghatározza majd.

Végső soron az uniós támogatások és a regionális együttműködések segíthetik Magyarországot és Szlovákiát abban, hogy csökkentsék függőségüket az orosz olajtól, és hosszú távon diverzifikáltabb, biztonságosabb ellátási struktúrát alakítsanak ki.

Címlapkép forrása: Shutterstock