Tényleg közelít a világvége? Mit mutatnak a számok?

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

Az elmúlt évtizedekben az ésszerű, életminőséget javító környezetvédelmi intézkedéseket ritkán adták el félelemkeltéssel. A gazdag országok drámai mértékben csökkentették a lég- és vízszennyezést a technológiai újítások, majd a szabályozások révén. A szegényebb országok ugyanezt kezdik tenni, ahogy kilábalnak a szegénységből, és megengedhetik maguknak, hogy jobban odafigyeljenek a környezetvédelemre. Az erdőterületek világszerte nőnek, és ez a növekedés a gazdag országokban és egyre inkább az egész világon egyértelműen kimutatható. Ez nem az a félelmetes jövő, amelyet a környezetvédők jósoltak.

Egy nemrégiben megjelent tanulmány közel száz, a környezetünk állapotára vonatkozó világvége-szerű jóslatot számlált össze, amelyeket a környezetvédők az elmúlt fél évszázadban fogalmaztak meg. Kétharmaduk 2025 augusztusa elé jósolta a végzetet, mindegyik tévesnek bizonyult.

Az első jól ismert környezetvédelmi rémtörténet az 1968-as Population Bomb című könyv volt, amely arra figyelmeztetett, hogy a világ népességének növekedése kicsúszott a kezünkből, és a széleskörű kényszersterilizáció mellett érvelt. Tekintettel arra, hogy elkerülhetetlen több százmillió ember éhhalála, a könyv amellett is érvelt, hogy egyszerűen le kell állítani az élelmiszersegélyeket olyan nehéz anyagi helyzetben lévő országok számára, mint India. Szerencsére a világ többnyire figyelmen kívül hagyta ezt az embergyűlölő és erkölcstelen tanácsot. Ehelyett a tudósok az első zöld forradalom élére álltak, amely sokkal magasabb terméshozamokat eredményezett, és több mint egymilliárd emberrel nőtt a megfelelően táplált emberek száma. Ma pedig India a világ vezető rizsexportőre.

1972-ben a Limits to Growth című könyv elhíresült módon azt jelezte előre, hogy az élelmiszerhiány és a környezetszennyezés globális összeomlást fog okozni. A Time magazin egy olyan jövőt vázolt fel, amelyben néhány lesoványodott túlélő kétségbeesetten szántja az autópálya középső, elválasztó részét az egykori Los Angelesben. A világ kifogy mindenből, az alumíniumtól és a vastól kezdve az olajon át az élelmiszerig, szólt a jóslat.

Ez a hangulat alakította az ENSZ első környezetvédelmi csúcstalálkozóját 1972-ben, amikor az ülés elnöke, Maurice Strong kijelentette, hogy a világnak mindössze 10 éve maradt hátra, hogy elkerülje a környezeti katasztrófát. Ő lett az ENSZ Környezetvédelmi Programjának első igazgatója, és azzal érvelt, hogy a világvége bekövetkezte „nagyon valószínű”, hacsak nem vetünk véget a pusztító gazdasági növekedésnek. Szerencsére nem fogadtuk meg a tanácsát. Ehelyett a tartós gazdasági növekedés révén több mint hárommilliárd ember – a világ népességének 41%-a – nem él mélyszegénységben.

Elképesztő mértékben tévesek voltak azok a jóslatok is, amelyek szerint kifogyunk az erőforrásokból: az emberiség az utolsó erőforrások beosztása helyett az innovációt választotta, amely lehetővé tette számunkra, hogy jelentősen növeljük a kínálatot, miközben csökkentjük a költségeket. 1980-ban a világnak 30 évre elegendő – az 1980-as fogyasztásnak megfelelő – olaja volt. Azóta elhasználtuk az összes olajat, amiről azt hittük, hogy még maradt, és még 80%-kal többet is, és a jobb technológiának köszönhetően az új, sokkal magasabb éves fogyasztás mellett is még körülbelül 50 évnyi olajunk van még.

Az 1970-es évek leegyszerűsítő, pánikkeltő előrejelzései évtizedekre megadták az alaphangot, és még ma is megfigyelhető a klímaváltozással kapcsolatos pánikkeltésben, amely drága, nem hatékony intézkedések mellett érvel, sok régi aggodalmat újra előhozva, miszerint nincs elég élelem, és még több időjárási katasztrófa következik majd be.

A klímaváltozás mindenképpen egy valós kihívás, de ahogy korábban, úgy most is túlzóak ezek az ijesztgetések.

Az élelmiszerek esetében ezt világosan megmutatja az egyik legtöbbet idézett metatanulmány, amely a Nature-ben jelent meg. Ha nem lenne klímaváltozás, 2050-ben 51%-kal több kalóriát termelnének a világon, mint 2010-ben. A vártnál jóval rosszabb hatású klímaváltozási forgatókönyv esetén pedig "csak" 49%-kal lenne több kalória. Ez probléma, de nem katasztrófa.

És az időjárási katasztrófákkal kapcsolatos félelemkeltés ellenére a konkrét adatok azt mutatják, hogy az áradások, aszályok, viharok és erdőtüzek halálos áldozatainak száma jelentősen csökkent az elmúlt évszázadban, az 1920-as években mért évi félmillióról az elmúlt évtizedben mért kevesebb mint 9000-re – ez 98%-os csökkenést jelent. A klímaváltozással kapcsolatos globális károk mértéke – a GDP százalékában mérve, ahogy az ENSZ ragaszkodik hozzá – 1990 óta nem növekednek, hanem csökkennek.

Meglepő, hogy a félelemkeltők által javasolt megoldások ma is nagyjából ugyanolyanok, mint amilyenek az elmúlt évtizedekben voltak: bűnbánat és a fejlődéstől való elfordulás jellemzi azokat. A gazdag világ elefántcsonttoronyban élő akadémikusai akkor is a növekedés visszafogását szorgalmazzák, amikor a világ túlnyomó többsége számára a gazdasági növekedésen múlik, hogy kikerüljön a nyomasztó szegénységből.

A klímaváltozással kapcsolatos riogatás a politika részévé vált, és ma már szinte minden gazdag ország támogatja azt az elképzelést, hogy 2050-re nettó zéró szén-dioxid-kibocsátást kell elérni. A legjobb tudományos becslések szerint a 21. században a költségek 7:1 arányban múlják felül a hasznot, és az e cél elérésére vonatkozó intézkedések megfizethetetlen összegbe, évi 27 ezer milliárd dollárba kerülnek.

A klíma-közgazdaságtan egyértelműen azt mondja, hogy a klímaváltozás leghatékonyabb és legköltséghatékonyabb megközelítése az alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaforrások kutatásába és fejlesztésébe történő jelentős beruházás.

Az innováció fellendítésével olyan technológiai áttöréseket érhetünk el, amelyek révén a zöld energia végül megfizethetőbbé válik, mint a fosszilis energiaforrások. Ahelyett, hogy csak a gazdag országok vásárolnának drága zöld energiát, hogy erényesnek érezzék magukat, ez segíthet az egész világon, hogy megtörténjen az átállás, mert a zöld energia olcsóbb.

Ahogyan hálát kell adnunk azért, hogy nem követtük a múlt téves siralmait, ma fel kell ismernünk, hogy a klímaváltozás kapcsán újra tapasztalható világvége-emlegetés nemcsak többnyire nem igaz, hanem teljesen haszontalan is.

Bjorn Lomborg
A Copenhagen Consensus Center think tank elnöke, amely több száz közgazdásszal (köztük hét Nobel-díjassal) együttműködve a világ fő kihívásaira (kezdve a betegségek, az éhezés felszámolásától az oktatásig, a klímaváltozásig), lényegében az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak megvalósítására megoldási javaslatokat dolgozott ki. A Stanford Egyetem Hoover Intézetének vendégkutatója. Elemzései, publicisztikái jellemzően a klímaváltozás elleni küzdelem, valamint a globális fenntartható fejlődési célok elérésének kérdését járják körül.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images