Zsákutcába került Oroszország gazdasága, már a Kreml sem titkolja

Jean Baudrillard „szimulákrum” elmélete szerint a jelek és narratívák egy ponton túl már nem a valóságot tükrözik, hanem önálló, attól független valóságot teremtenek. Klasszikus példája ennek José Luis Borges rövid, „A tudomány pontosságáról” című írása, amelyben a birodalom térképészei akkora és annyira részletes térképet készítenek, mint maga a birodalom. Eleinte a térkép és a valóság fedésben van, ám idővel a térkép teljesen megkopik, foszladozik, mivel az emberek már csak azt kezelik valóságosként, a külvilágot pedig nem. Vagy maga a térkép válik valósággá – a mögöttes táj mintha eltűnt volna.

Baudrillard ezt a példát használta a modern társadalmakban kialakuló látszatvalóságok leírására: amikor a statisztikák, képek és hazugságok nem lepleznek el valamit, hanem a helyébe lépnek, és így egy hiperrealitást, negyedik szintű szimulákrumot hoznak létre. 

Egyre több jel utal arra, hogy Oroszország gazdasága ma éppen az utolsó szint mezsgyéjén egyensúlyoz.

A harmadik szinten – a Potyomkin-falu logikájánál – még létezik a valóság a díszletek mögött, csak a statisztikák és győzelmi jelentések eltakarják azt. A negyedik szinten viszont már maga a díszlet az egyetlen létező: a propaganda, a kozmetikázott adatok és a narratíva teljesen elszakadnak attól, ami a gyárakban, kikötőkben vagy a konyhaasztaloknál ténylegesen történik. 

Nehéz megmondani, hogy az orosz gazdaság még a harmadik szintnél jár-e, vagy már átlépett a negyedikbe – hiszen már a hivatalos adatok szerint is szenved a gazdaság.

Ez látszik abból, hogy két év kiemelkedő növekedés után – 2023-ban és 2024-ben egyaránt 4,1% – amelyet Moszkva következetesen bizonyítékként emlegetett Vlagyimir Putyin államának „szankciókkal szembeni gazdasági ellenálló képességére”, 2025 közepére a lendület egyértelműen megtört.

Szeptember elején a kormány kénytelen volt élesen visszavágni az idei GDP-növekedési előrejelzését: az eredetileg tervezett 2,5% helyett már csak 1,2%-os bővüléssel számolnak.

Jóllehet áprilisban még hivatalosan is kitartottak a magasabb cél mellett. A valós adatok már korábban is jelezték a lassulást: a Rosstat szerint az első negyedévben 1,4%-kal, a másodikban pedig mindössze 1,1%-kal nőtt a GDP, ami elmaradt az orosz jegybank 1,6 és 1,9 százalékos előrejelzéseitől. A különbség jól mutatja, hogy a kormány és a jegybank továbbra is túlzottan optimista narratívát épít, miközben a gazdaság tényleges állapota ennél jóval gyengébb.

Jól mutatja a szimulákrum-dilemmát az is, hogy miközben állították, hogy a költségvetés teljesen fenntartható, az orosz kormány szeptember végén bejelentette, hogy jelentős adóemelésekkel próbálja mérsékelni a háború miatti költségvetési feszültségeket. A legfontosabb intézkedés a forgalmi adó (áfa) kulcsának emelése: 2026. január 1-jétől a jelenlegi 20 százalékról 22 százalékra nő a ráta. Ráadásul a kormány radikálisan kiszélesíti az adóalapot: míg eddig 60 millió rubel éves árbevétel felett volt kötelező áfát fizetni, jövőre már 10 millió rubeles bevétel felett kell alkalmazni a szabályt. Ez több százezer kisebb cég számára jelent új terhet, amelyeket a gyakorlatban a fogyasztókra hárítanak majd át.

A pénzügyminisztérium becslése szerint az intézkedés évi mintegy 1000 milliárd rubel többletbevételt hozhat az államkasszának.

Emellett a kormány megszünteti a kis- és középvállalkozások többsége számára eddig elérhető járulékmentességet, ami a gyakorlatban 30 százalékos egységes járulékteher bevezetését jelenti. A kedvezményes kategóriák listáját drasztikusan szűkítik, valamint 5 százalékos különadót vetnek ki a szerencsejáték-üzemeltetőkre is. A Bloomberg szerint a kabinet a héten tárgyalja a hároméves költségvetési tervet és az adótörvény módosításait, a parlament pedig szeptember 29-én szavazhat róluk.

A bejelentés különösen annak fényében figyelemre méltó, hogy Vlagyimir Putyin tavaly még azt ígérte:

2030-ig nem lesz adóemelés Oroszországban.

Háborús sokk és gazdasági átalakulás

Hogyan jutottunk ide, hogy a korábbi sejtéseket az orosz gazdaság problémáiról már valamennyire fel is vállalja a Kreml és az államapparátus?

Amikor 2022 februárjában Oroszország megtámadta Ukrajnát, a Nyugat példátlan gazdasági szankciókkal reagált. Orosz bankokat kizártak a SWIFT-rendszerből, befagyasztották a jegybank devizatartalékainak közel felét, embargót vezettek be az orosz olajra és részlegesen a gázra, leállították a fejlett technológiák exportját. A cél az volt, hogy megbénítsák az orosz gazdaságot és ellehetetlenítsék a háború finanszírozását. Három év elteltével a kép azonban összetettebb. A finn jegybank (BOFIT) egyik friss elemzése szerint az orosz gazdaság nem omlott össze, hanem átalakult: egy feltörekvő hadigazdaság lett belőle. Laura Solanko kutató rámutat, hogy az állami költekezés és a hadiipar vált a gazdaság fő motorjává, miközben a magánszektor és a nyugati kapcsolatok drasztikusan visszaszorultak. A költségvetés gyakorlatilag hadigazdaságra rendezkedett be, a civil gazdaság rovására.

Az egyik oldalon nagyon túlértékelt hatású, a spektrum másik végén lesajnált szankciók az importoldalon okozták az egyik legsokkolóbb változást. 2021-ben Oroszország importjának 45%-a még az Európai Unióból és az Egyesült Államokból érkezett; 2024-re ez az arány 10% alá zuhant. Az orosz statisztikák szerint 2023 közepére az EU részesedése az orosz exportból gyakorlatilag elenyésző szintre, 1–2%-ra esett vissza, ami jól jelzi a kereskedelmi kapcsolatok megszakadását. A kieső importot részben Kína, India és Törökország pótolta, de csak drágábban és alacsonyabb technológiai színvonalon. Ennek a minőségi visszaesésnek súlyos következményei lettek több ágazatban. Az autógyártás például 2022-ben – a nyugati cégek kivonulásával – szinte teljesen leállt.

2023–24 során ugyan lassan újraindult a termelés, de a kibocsátás továbbra is alig fele a háború előtti szintnek, és a kínai márkák kiszorítják az oroszokat a piacról.

A repülőgépipar és a high-tech elektronika helyzete még kilátástalanabb, mivel a kieső nyugati alkatrészeket alig lehet helyettesíteni. Hiába a kormányzati “importhelyettesítés” propaganda, a valóságban számos iparág az importalkatrészek hiánya miatt kényszerült leépítésre vagy leállásra.

Állami költekezés: a hadigazdaság ára

A szankciók hatására Oroszország gazdasági szerkezete radikálisan átrendeződött. A hadiipar, az állami infrastrukturális beruházások és a katonai kiadások vették át a növekedés motorjának szerepét. 2025 közepére az állami költekezés GDP-arányosan mintegy 8 százalékponttal magasabb, mint a háború előtt, a költségvetési hiány pedig közel 6%-ra emelkedett – ami békeidőben példátlan. A központi büdzsét hatalmas teher nyomja, miközben a szociális, egészségügyi kiadások stagnálnak vagy reálértéken csökkennek. A Kreml gyakorlatilag mindent a háborúra költ.

Egyes becslések szerint a védelmi és biztonsági kiadások (beleértve a rejtett, háborús költekezéseket is, mint a bérösztönzők, vagy egyes technológiai beszerzések) mára elérhetik a teljes GDP 10–12%-át

Összehasonlításképp: 2018–19-ben a kormány még a GDP 4%-át félretette a Nemzeti Jóléti Alapban tartalékolva – most ennek közel háromszorosát égeti el hadikiadásokra, ami hosszú távon fenntarthatatlan.

Az elmúlt három évben a költségvetési ösztönzés („háborús élénkítés”) kumulatív mértéke meghaladta a GDP 10%-át, ami jól mutatja, mekkora mesterséges hajtóerőt kellett bevetni a gazdaság működésben tartásához.

A háború finanszírozásában kulcsszerepet játszott az orosz jegybank is. 2022 tavaszán a rubel árfolyama szabadesésbe kezdett a szankciók és a pánikszerű tőkekimenekítés nyomán. A jegybank tőkekorlátozásokkal, drasztikus kamatemelésekkel és a devizatartalékok felhasználásával stabilizálta a rubelt. Az árfolyam rövid távon magához tért, de ennek súlyos mellékhatásai lettek: a pénzszűke és az importnehézségek felhajtották az inflációt. 2023-ban a hivatalos infláció 12–13% körül tetőzött, 2024-ben is 10% felett maradt. Augusztusra ugyan 8 százalékra csökkent a pénzromlás mértéke, de a lakossági fogyasztás is a 2022 májusi szintig esett vissza.

Hiába próbálkozott a jegybank szigorú monetáris politikával és magas kamatokkal, az árak megfékezése nem sikerült.

A magas kamatok viszont megfojtották a hitelhez jutást a magánszektorban, így 2023 végére a civil gazdaság számos területe recesszióba süllyedt.

A bankrendszerben ráadásul gyorsan romlanak a mutatók. A nem teljesítő hitelek aránya 2025 második negyedévében meredeken nőtt: 2025 második negyedévének végére az orosz vállalati szektor nem teljesítő hitelek aránya a portfólió 10,4%-ára emelkedett, összesen 111,9 milliárd dollárt kitevő összegre, míg a legutolsó ismert, augusztusi adatok alapján már 12,1 százalékon állnak.

Az orosz jegybank beszámolója szerint a vállalati szektor egyre nagyobb része nem tudja törleszteni kötelezettségeit, különösen a kis- és középvállalatok, amelyek nem részesülnek állami hadiipari megrendelésekből. A magas kamatszint, a kereslet szűkülése és a gyenge fizetőképesség kombinációja súlyos nyomást helyez a pénzügyi rendszerre. Ez azt jelzi, hogy miközben az állami költekezés mesterségesen felfújja a GDP-t, a felszín alatt már egy hitelválság körvonalai bontakoznak ki, amely akár a költségvetési kényszerpályát is felgyorsíthatja a következő években.

A gazdaságpolitika dilemmája nyilvánvaló: ha a Kreml tovább költekezik a háborúra, az infláció felpörög; ha megszorítana, azonnal kiütközik a válság a termelésben és a lakosság életszínvonalában. Érdekes módon a hivatalos statisztikák szerint 2022 és 2024 között az átlagos reálbérek összességében közel 7%-kal nőttek. Ezt azonban nem a gazdaság egészsége okozta, hanem a háborús „kétsebességes” gazdaság. A hadiiparban és az állami beruházásokban dolgozók jelentős béremeléseket kaptak (a munkaerőhiány és a háborús prémium miatt a bérek a termelékenységnél gyorsabban nőttek), miközben a magánszektor sok területén visszaesett a forgalom és a jövedelem.

A lakossági fogyasztás szerkezete kettészakadt: a háború közvetlen haszonélvezői – például a fegyvergyárak alkalmazottai, katonák és családjaik, állami építkezések vállalkozói – növekvő keresetből költhetnek, míg az emberek többsége stagnáló vagy csökkenő reáljövedelmet érzékel. A munkaerőhiány ugyanakkor általános problémává vált a háború miatt (sokan estek ki a munkaerőpiacról a mozgósítás, frontszolgálat vagy kivándorlás következtében), ami torz bérnyomást generál: a bérek nőnek ott is, ahol a termelés visszaesőben van.

Ez tovább rontja a versenyképességet és fűti az inflációt.

Kelet felé forduló kereskedelem és új függőségek

Ha persze arról beszélünk, hogy Oroszország gazdasága válságban van, akkor rendszeresen elhangzó érv, hogy mindez nem igaz, csak a Nyugatnak fáj, hogy az orosz külkereskedelem súlypontja három év alatt Európáról Ázsiára tolódott. 2021-ben az orosz export 54%-a még Európába irányult, 2024 végére az európai piac aránya 15% alá esett. Ezzel párhuzamosan Kína részesedése az orosz kivitelben mintegy 30%-ról 50% fölé ugrott. Peking 2023-ban megelőzte az EU-t, és Oroszország legnagyobb kereskedelmi partnerévé vált. Ez azonban új függőséget teremtett: a kínai cégek tisztában vannak Oroszország kényszerhelyzetével, és sokszor ők diktálják az árakat és feltételeket. Ráadásul Kína sem bánik kesztyűs kézzel Moszkvával: például fenntartotta a 2024-ben kivetett importvámot az orosz szénre, ami súlyosbította az orosz bányacégek válságát, és nem engedélyezi a orosz búza importját sem (miközben másoktól vásárol).

Az orosz acélgyártók is kiszorulnak a globális piacokról a kínai dömping miatt, az orosz autóipar pedig nyíltan panaszkodik a kínai versenytársak árletörő praktikái miatt.

Vagyis miközben Oroszország egyre inkább Kínára utalt kereskedelemben, ez a viszony egyáltalán nem egyenrangú. India és Törökország szintén fontos partnerré lépett elő (elsősorban az olaj- és gázeladások terén), de egyikük sem képes maradéktalanul pótolni a kieső nyugati piacokat – sem méret, sem technológia, sem politikai megbízhatóság szempontjából. A kormányzat válasza a szankciók okozta kihívásokra az állami kontroll kiterjesztése volt. Az állam számos stratégiai iparágat – energia, nyersanyag-kitermelés, hadiipar – szoros felügyelet alá vont, esetenként formális vagy informális államosítással.

Több nagyvállalatnál kicserélték a tulajdonosokat „hazafiasabb” befektetőkre, vagy épp ráerőltették őket állami szereplőkre. Rövid távon ez lehetővé tette, hogy a Kreml központilag irányítsa a termelést és az importpótlást, hosszú távon viszont szétzilálja a piaci versenyt és elriasztja a beruházókat. A finn elemzők szerint ez a modell a szovjet idők parancsgazdaságát idézi, modern pénzügyi trükkökkel kiegészítve – a magas kamatok, különadók és adókedvezmények kombinációjával ösztönzik vagy épp kényszerítik a vállalatokat a hatalom által kívánt lépésekre. A fokozódó állami beavatkozás és a nemzetközi verseny hiánya azonban tovább rontja a termelékenységet és az innovációs hajlandóságot.

Oroszország hosszú távú növekedési kilátásai így folyamatosan romlanak: a munkaerő bővülése helyett csökken (a háború miatti halálozások, elvándorlás és alacsony születésszám miatt), a tőkeberuházások nagy része improduktív hadi projektekbe megy, a külföldi tőke és technológia gyakorlatilag eltűnt, a belső piacot védő intézkedések pedig elkényelmesítik a hazai cégeket. Ez egy lefelé tartó spirált indított be: egyre több erőforrást kell a háború fenntartására fordítani, miközben egyre kevesebb marad a jövő építésére.

Statisztikai növekedés vs. valóságos hanyatlás

A történet tanulsága az, hogy bár a háború elején sokak által hirdetett valódi összeomlás messze elmaradt, a szankciók valóban leszakították Oroszországot a globális piacokról és a nyugati technológiáról – aminek hosszú távú következménye a termelékenység csökkenése és a tartós stagnálás lesz. Ugyanakkor rövid távon a Kreml ügyesen használta fel a háborús kiadásokat és az állami megrendeléseket arra, hogy mesterségesen életben tartsa a gazdasági aktivitást és a foglalkoztatást. Ennek köszönhetően a makrostatisztikák szintjén még tavalyig sikerült némi növekedést kimutatni, de idén már az 1 százalék körüli bővülés figyelembe véve a hadiipar részét a növekedésben valójában recessziót jelent:

a megtermelt tankok, rakéták vagy drónok a fronton pusztulnak el.

Ha elfogadjuk, hogy a Bank of Finland elemzői szerint nincs ok kételkedni abban, hogy a hivatalos adatok nagyságrendileg helytállóak – miközben ezt rengeteg elemző vitatja –, a növekedés akkor sem valódi prosperitást jelez, csak a kormányzati költekezés „felfújó” hatását.

A hadigazdaság lendülete elfedi a mélyben felhalmozódó feszültségeket: a háborús konjunktúra valójában kannibalizálja a gazdaságot, feléli a tartalékokat és aláássa a jövőt.

Lényegében nem az a kérdés, hogy a szankciók „működnek-e”, hanem az, meddig képes Moszkva ezt a kényszerpályát fenntartani, mielőtt a rendszer saját súlya alatt roskad össze.

Ahogy Baudrillard térkép-hasonlata is figyelmeztet: egy darabig úgy tűnhet, minden rendben – a statisztikák szerint van növekedés, az állam propagandája sikeres. Ám ha a „térkép” – vagyis a mesterségesen fenntartott látszat – hirtelen szétszakad, kiderülhet, hogy a valódi gazdasági alapok már régóta erodálódtak, és akkor a válság nagyon gyorsan válhat látványossá.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images