
A Solar Markt Csoport beruházását 2025. áprilisban kezdték, és az ütemterv szerint 2025 végére már be is fejezik. A napelempark - amely egy komplett ökoszisztémát fog alkotni, de erről később - 85 hektáron terül el és 97 ezer darab napelempanelből fog állni. A korszerű technológiának köszönhetően azt is sikerült elérni, hogy adott teljesítmény kinyeréséhez kevesebb területre van szükség, ugyanis korábban 100 hektárral kellett volna számolni hasonló projekteknél - emelte ki Mormer Miklós projektigazgató. De az építési terület még így is monumentális méreteket ölt, amit a körbejárás közben közvetlenül is megtapasztalhattam.
A 49,5 MW-os napelempark várhatóan évi 104,8 GWh áramot termel majd, aminek egy részét a Green Cloud vállalat fogja értékesíti PPA formájában.
Ez nagyjából 47 000 magyar háztartás fogyasztásának felel meg.
A 720 wattos, kínai gyártmányú panelek "kétoldalas" (bifaciális) termelésre képesek, így egyszerre hasznosítják a beeső és a visszavert fényt is. Emellett a heterojunction-technológiával gyártott, korszerű modulok a hagyományos kristályos szilíciumot vékony amorf szilíciumréteggel egészítik ki, így szélesebb fény-spektrumot képes energiává alakítani és jobb teljesítményt nyújt gyenge fényben is. A tapasztalatok alapján ezekkel az innovatív fejlesztésekkel 24%-os hatásfokra képesek, ami meghaladja az átlagos 20-23%-os hatásfokot. Bár ez a pár százalék nem tűnik soknak, de ekkora méretnél már jelentősen több áramot lehet megtermelni így.
Nem mindegy, hogy milyen technológiájú napelemmel termelünk. A legújabb fejlesztéssekkel a panelek degradációja már csak 0,3% évente. Ennek köszönhetően 30 év elteltével is a névleges teljesítmény mintegy 90%-át képesek biztosítani, ami közel 12%-kal több energiát jelent az iparági átlagnál
- mutatott rá a projektvezető.
A megtermelt egyenáramot a rendszer 45 darab nagy teljesítményű központi inverterrel alakítja át váltóárammá. Az AC/DC arány így 1,39, ami magasabb a hagyományos 1,2-es értéknél. Ez azt jelenti, hogy több napelem-kapacitást kötöttek ugyanannyi inverterre, így az átalakító berendezések gyengébb napsütésben is közel a maximális teljesítményükön működhetnek.

A hódmezővásárhelyi napelempark különlegessége nem áll meg a korszerű paneleknél. Az amerikai fejlesztésű tartószerkezetek ugyancsak fontos szerepet kapnak, amelyek mozgását és a panelek optimális pozicionálását - igen, itt egy dinamikus tartószerkezetről van szó - egy automata szoftver irányítja. A rendszer folyamatosan figyeli, hogy a panelek ne, vagy minél kevésbé árnyékolják egymást, és ennek megfelelően automatikusan állítja be a dőlésszögeket.
A több száz lefuttatott modellnek és aprólékos tervezésnek köszönhetően reggel jóval gyorsabban tudjuk elérni a csúcsteljesítményt
- mondta Mormer Miklós.
A rendszer képes soronként külön beállítani a napelemek dőlésszögét, így rugalmasan reagál a felhős időjárásra vagy a park egyes részein eltérő fényviszonyokra, így a lehető legtöbb napfényt hasznosítja.
Ezekkel az innovációkkal a park által előállított villamosenergia mennyisége
15–20%-kal nagyobb lehet, mint a hasonló kapacitású hagyományos létesítményeké
- mondta a projektvezető.
Ráadásul a korszerű tartószerkezet kiemelkedő teherbírású, és akár 180–200 km/h-s széllökéseknek is ellenáll, amit tovább erősítenek a rezgésálló, fix rögzítések. Emellett a mozgatható kialakításnak köszönhetően jégeső esetén a panelek dőlésszöge automatikusan úgy állítható, hogy a megerősített üvegfelületet a lehető legkisebb szögben érje, így csökken a sérülésveszély.
Az időjárás egyre szélsőségesebbé válik. Elég csak a legutóbbi nyári vihart felidézni, amely számos régebbi napelemparkban komoly károkat okozott
- emelte ki Mormer Miklós.
A termelésről a SCADA rendszer másodpercenként továbbítja az összes inverter és az időjárási, besugárzási mérések adatait egy központi adatközpont felé. Ennek köszönhetően a termelés távolról is, lényegében automatikusan szabályozható, így a naperőmű részt vehet a rendszerszintű szabályozási piacon. A napelempark az E.ON mérlegkörébe tartozik, a szabályozó központján keresztül pedig rendkívül gyorsan tudnak leszabályozási - és később az akkumulátoroknak köszönhetően - akár felszabályozási kapacitást biztosítani a MAVIR számára.
A szabályozhatóság nem csak egy plusz bevételi forrást jelent a projekt számára, hanem nagy segítség a hálózatüzemeltetőknek is.
- hívta fel a figyelmet Pokol László, az Green Cloud vezérigazgatója. A gyorsabb adatfeldolgozás érdekében a tervek szerint az adatokat később lokális adatközpontban dolgozzák fel a helyszínen.

Emellett a termelők és végső fogyasztók számára új kereskedelmi modell került kialakításra: „a koncepció alapja, hogy működjünk úgy, mint egy piactér. Ez azt jelenti, hogy a megtermelt zöld áramot rugalmasan tudjuk a változó piaci igényekre szabni, amivel a projekt ügyfélkockázata is csökkenthető".
A tervek szerint az itt megtermelt energia legalább 50%-át PPA-k keretében fogjuk értékesíteni. Egyre több vállalat keres olyan megoldást, amely hosszú távon kiszámítható, fix árú zöld áramot biztosít számukra
- mondta Pokol László.
Fontos előny a karbonlábnyom csökkenése is: az új, újrahasznosított acélból készült konstrukció 35%-kal kisebb CO2-kibocsátással jár, mint egy hagyományos acélszerkezet. Emellett az új modulok lényegesen alacsonyabb karbonlábnyommal rendelkeznek: életciklusuk során körülbelül 40-50%-al alacsonyabb kibocsátást eredményeznek, amely jóval alatta marad az iparági 500–600 g CO2/kW-os átlagnak.
Ráadásul a tartószerkezet is újrahasznosított acél, ami elektromos ívkemencés gyártásból származik, ezért körülbelül 35%-kal alacsonyabb a gyártási CO2-kibocsátása a hagyományos acélkonstrukcióknál.
A projekthez nem csak napelemek tartoznak: tervezetten egy hibrid rendszer fog kiépülni villamosenergia-tárolókkal (1 hektár már ki van jelölve a telepítésükre), illetve adott esetben szélerőművekkel is bővülhet.
Az új napelempark évente több mint 2000 órán keresztül termelhet, szemben a régebbi erőművek 1600 órás átlagával. Az alkalmazott innovatív technológiáknak köszönhetően így ügyfeleinket hosszabb időn keresztül és megnövelt rendelkezésre állással tudjuk kiszolgálni
- emelte ki Pokol László.
2026 második negyedévében kerülhet majd beüzemelésre a 80 MWh kapacitású, 2 órás kisütésű energiatárolóka. Ez lehetővé teszi, hogy a megtermelt zöldáram nemcsak napon belül, hanem későbbi időpontokban is rendelkezésre álljon az üzleti ügyfelek vagy a hálózat számára. Az integrált erőmű-vezérlés révén, a csatlakozási pont sokkal hatékonyabban kihasználható, és az előállított áramot akár hosszabb időn keresztül, több órára elnyújtva tudják szolgáltatni. Mormer Miklós azt is hozzátette, hogy az energiatárolói piacon Amerika "kiesésével" egy kb. 30%-os túlkínálat látszik, így 4-5 hónap alatt beszerezhető egy ilyen eszköz.
A túra végén a napelemparkhoz tartozó, frissen felépített alállomást is bejártuk, amely a 132 kV-os hálózatra csatlakozik. A projektvezető elmondta:
azért volt szükség saját alállomásra, hogy a jövőbeni bővítések során ne a transzformátor jelentsen szűk keresztmetszetet.
Hozzátette, hogy jelenleg komoly hiány van a transzformátorok piacán, egy-egy berendezés beszerzése akár 16–18 hónapot is igénybe vehet.

Végezetül külön érdekessége volt a bejárásnak, hogy a hipermodern hódmezővásárhelyi napelempark közvetlen szomszédságában egy régebbi, KÁT-os erőmű is működik. Így szinte kézzelfoghatóan látszott a múlt és a jövő találkozása: az a korszak, amikor az állam által garantált fix átvételi ár biztosította a beruházások megtérülését, és az új modell, amelyben már piaci alapon, a legkorszerűbb technológiákkal és a napenergia minél hatékonyabb kiaknázásával érhető el hosszú távon is fenntartható üzleti működés. A két erőmű egymás mellett jól szemléltette az energetikai átmenet irányát: a támogatott rendszerből a versenyképes, zöld jövőt megalapozó megoldások felé vezet az út.
Címlapkép forrása: Green Cloud
Az USA sokat veszít az Indiával szembeni kereskedelmi háborújával
Az infláció megugrásának veszélye mellett a lépés geopolitikai kockázatokkal is jár.
Már 2026-ban az összes tagállamot kigolyózhatja az Európai Bizottság
A piaci szereplők bólogatnak ahhoz, hogy ne az uniós országok kezében legyen a gyeplő.
Amy után jön Barbara, Magyarországon is eseménydús időjárás várható
Borult, esős lesz a vasárnap.
Bejártuk a hipermodern hódmezővásárhelyi napelemparkot, ahol a jövő zöld energiáját termelik majd
Elképesztő fejlesztéseket láthattunk.
Megadóztatná a szupergazdagokat a francia kormány
3 milliárd euró többletbevételt remélnek a legnagyobb jövedelműekre kivetett adóból.
Milliárdokba kerülhet a halogatás az inváziós fajok kezelésénél
A kármentés helyett a megelőzésre kellene törekedni.
Ismét jó messze elért Ukrajna keze: Finnország közelében csaptak le a különleges erők
Egy orosz rakétahordozó korvettre.
Tetemes elbocsájtásokra készül a Renault
A francia autógyártó még nem erősítette meg a terveket.
Könnyebben kaphatnak Otthon Start hitelt egyes vállalkozók
Egy társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabály alapján az átalányadózók egy része és az őstermelők könnyebben kaphatnak Otthon Start hitelt. Ugyanis a ezen támogatott hitelnél a bankoknak
Burgonyaválság a láthatáron: így hat a globális felmelegedés az élelmiszer-ellátásra
A klímaváltozás már nem a jövő problémája a mezőgazdaság területén sem. Kína kutatólaboratóriumaiban már most kísérletekkel mutatják ki, hogy milyen következmén
Vidéken még maradt valaki?
E heti vendégünk Móricz Dani és Cser Tamás. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcas

Minden jónak vége lesz egyszer?
A világ egyik kellemetlensége, hogy folyamatosan változik. Ugyan sokan örülhetnek is ennek, hiszen kevesen tudják ugyanazt a játékot játszani 40-70-100 éven keresztül, azonban megvan ennek a kom
EU Bíróság ítélete a közösségi értékesítésről
A közelmúltban egy érdekes ítélet született az Európai Unió Bíróságán (EUB), amely iránymutatást adhat a közösségi értékesítések és az exportértékesítések áfamentességének meg

A rézszektor és a Trump-adminisztráció vámjai
Az Egyesült Államok saját réz kitermelése és újrahasznosítása a belső szükséglet felét fedezi, a fennmaradó mennyiség importból származik.
A kutatói indikátor kritikus pontjai és a biztos megoldás
A GINOP PLUSZ-2.1.1-21 közleménye pontosítja az RCO06 indikátort, és elérhetővé teszi az FTE-nyilatkozat kötelező Excel-sablonját. A benyújtás feltétele a szabályszerűen kitöltött sablon.

Drága a forint vagy csak mi érezzük annak?
Sokan panaszkodnak az utóbbi időben, hogy Magyarország nagyon drága hellyé vált, külföldön a nyaralás alatt olcsóbb volt az élet. Az ilyen típusú észrevételek döntően szubjektív... The p



Megmentették a magyar költségvetést, de mire lesz ez elég?
Egyszeri tételek javították a számokat.
Előttünk hever az aranyat érő termék, de kevesen hajolnak le érte
A terület eddig jobbára kiaknázatlan maradt, aminek egyik oka az összefogás hiánya.
Magyar piactól a világmárkákig: így hangolják újra a BDPST Konceptet
Márton Szabolcs márkafejlesztési és stratégiai igazgatót kérdeztük.
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.