Megdöbbentő számok: ennyivel olcsóbb lett az energiatárolás, de most jön a fordulat

Racsek Dániel már előadása legelején megadta a hangot azzal, hogy kiemelte: az energiatárolás nem önállóan értelmezendő iparág, hanem egy olyan kiegészítő technológia, amely képes összekapcsolni a különböző termelési forrásokat – például a napelemes, szélerőművi, gázmotoros vagy biomassza-alapú kapacitásokat – a villamosenergia-rendszer stabilitásának érdekében. Úgy fogalmazott:

Ahol szükség van energiatárolásra, ott jellemzően egy akut hálózati problémára keresünk gyors, jól szabályozható választ.

A GNX tevékenységét úgy jellemezte, mint technológiai és gazdasági szempontból integrált rendszermegoldás-szállítót. A cég a BYD ipari energiatárolási technológiáit képviseli Magyarországon és a régióban, és nem kereskedelmi vagy aggregátori szerepben, hanem fejlesztőként, tervezőként és integrátorként vesz részt a piacon. A vállalat „end-to-end” megközelítéssel dolgozik, vagyis a technológia kiválasztásától a hálózati csatlakoztatáson és az üzemeltetésen át a gazdaságossági modellezésig mindent egy rendszerként kezel.

Racsek elmondta, hogy az energiatárolás jövőjét az energiahatékonyság irányából érdemes megközelíteni. Szerinte az emberiség gazdasági növekedése továbbra is szorosan összefügg az energiafogyasztással, és

nem igazán tudunk elrugaszkodni attól, hogy minél több energiát használunk, annál nagyobb a GDP.

Éppen ezért az energiatárolás egyik legnagyobb jelentősége abban rejlik, hogy képes lehet csökkenteni a termelés és fogyasztás közötti feszültséget, miközben a rendszerszintű hatékonyságot is javítja.

A technológiai életciklusokról szólva elmondta, hogy a különböző akkumulátorkémiák – például a lítiumionos (LFP, NMC), a vanádium-redox (VRFB), a szilícium-alapú és hidrogénes tárolási megoldások – különböző fejlettségi szinten állnak. Az LFP (lítium-vasfoszfát) technológia szerinte jelenleg a legérettebb, de még mindig a gyors növekedési szakaszban van, „mert a gyártók most kezdenek igazán a költségoptimalizálással és a méretgazdaságossággal foglalkozni”. A következő lépcsőfokot a „pre-lithiation”, vagyis az elő-lítiálási eljárás jelentheti, amely a degradációmentes üzemidő meghosszabbítását ígéri, és várhatóan 2026–2028 között válhat ipari standarddá.

Az előadó ezt a korszakot „a hősök korának” nevezte, utalva arra, hogy a technológiai versenyzők – például a BYD és más nagy gyártók – sorra jelentik be új, magas energiasűrűségű rendszereiket, amelyekben „egyre több cella, egyre nagyobb kapacitás fér el ugyanabban a térben”, ezáltal akár 10–15 százalékkal is csökkentve az egységköltségeket.

Racsek Magyarország energiatárolási célkitűzéseit is számszerűsítette:

2026-ra 500–600 MW, 2030-ra pedig legalább 1 GW energiatárolói kapacitás elérése a cél.

Ugyanakkor megjegyezte, hogy az iparági szereplőkkel számolva már most több mint 1,4 GW-nyi projekt előkészítés vagy építés alatt áll, tehát a tényleges adaptáció sokkal gyorsabb lehet, mint amit a jelenlegi kormányzati tervek előrevetítenek. Hozzátette, hogy „ha figyelembe vesszük a meg nem hirdetett vagy Jedlik Ányos-támogatásból származó projekteket, valójában két gigawatt feletti teljesítmény is készülhet Magyarországon”.

A technológiai trendeket elemezve Racsek megjegyezte, hogy 2013 és 2024 között a nagy energiatároló rendszerek ára gyakorlatilag megfeleződött,

az elmúlt egy évben azonban már csak 10–12 százalékos csökkenés volt tapasztalható, és a következő 3–4 évben sem várható drasztikus áresés.

A következő nagy ugrást inkább a hatékonysági javulás és a rendszeroptimalizálás hozhatja meg, nem pedig új alaptechnológiák.

Az üzleti modellezés részében Racsek több szimulációt is bemutatott. Különböző időtartamú energiatárolói rendszereket vizsgáltak (1–8 órás kapacitások) különböző piaci környezetekben, három forgatókönyv alapján: pesszimista, középutas és optimista modell.

Megfigyelésük szerint „a kétórás rendszerek jelenleg 40 euró körüli aktivációs ár mellett térülnek meg”, míg a három- és négyórás rendszerek már 21 százalékkal kedvezőbb költségarányokat mutatnak.

A beruházások jelenértéke addig nő, amíg a plusz üzemidőből származó költségcsökkenés meghaladja a többletberuházást.

Mindezt közérthetőbben úgy foglalta össze, hogy a rövidebb ciklusú, gyors reagálású tárolók (például a 2 órásak) leginkább azoknak érik meg, akik a piaci ármozgásokból akarnak gyors nyereséget realizálni, vagyis a „market skimming” stratégiát követik. A 3–4 órás, úgynevezett „all-rounder” típusokat azoknak ajánlotta, akik kiegyensúlyozott bevételi szerkezetre törekszenek, és egyszerre számolnak hálózati szolgáltatásokkal és arbitrázs-lehetőségekkel. A 6–8 órás, hosszabb távú rendszereket pedig „ellátásbiztonsági megoldásként” írta le, amelyek stabil, de kevésbé spekulatív üzleti modellekhez illeszthetők,

már ma is képesek kilowattóránként nettó 7 forintos energiamozgatási költségszintet elérni húszéves üzemidőre vetítve.

Racsek többször hangsúlyozta, hogy nincs „jó vagy rossz” megoldás – minden attól függ, hogy egy beruházó milyen piaci kockázatokat vállal, és mennyire hosszú távra tervez. Mint mondta, „minél rövidebb idő alatt akarjuk visszatermelni a beruházást, annál nagyobb árspreadet kell tudnunk realizálni”. Példaként hozzátette: egy 5 éves megtérülést célzó modellnél a rendszer árát négyszeresére kell termelni, míg húszéves távon a beruházás stabilan finanszírozható mérsékelt ármozgások mellett is.

Összegzésként kijelentette, hogy az LFP technológia mára elérte azt az árszintet és megbízhatóságot, ahol rövid és hosszú távú rendszerek egyaránt gazdaságosan működtethetők.

A kétórás rendszerek a jelenlegi piaci csúcsokra reagálnak, a négyórás rendszerek kiegyensúlyozott üzleti modellként viselkednek, a nyolcórás rendszerek pedig már az ellátásbiztonsági funkciókhoz illeszkednek. Szerinte a jövő energiatárolási stratégiáinak lényege, hogy „a beruházói döntés ne a rövid távú spekuláción, hanem a technológiai érettségen, a fizikai hálózat adottságain és a kockázati egyensúly megtalálásán alapuljon”.

Előadását azzal zárta, hogy az energiatárolás előtt álló évtizedet az alkalmazkodóképesség és a reziliencia időszakának nevezte, ahol a legfontosabb kérdés már nem az, hogy „melyik technológia a legjobb”, hanem az, hogy

ki tudja legjobban beilleszteni a saját üzleti logikájába.

Címlapkép forrása: Portfolio