Most akkor pusztul vagy bővül a Nagy-korallzátony? Nem mindegy, miként tálalják a klímaváltozáshoz kapcsolódó híreket

Bjorn Lomborg, Copenhagen Consensus, Stanford Egyetem

2025. október 12. 10:00

Olvasva a híreket azt hihetnénk, hogy a Nagy-korallzátony – az Ausztrália partjainál található vízi csoda – a halálán van, a klímaváltozás miatt a felismerhetetlenségig kifehéredett. Mostanában a szalagcímek egybehangzóan azt harsogták: „A Nagy-korallzátony az eddigi legsúlyosabb korallpusztulást szenvedi el.” A környezetvédelemmel foglalkozó újságírók pánikba estek a visszafordíthatatlan károk miatt. A médiának ez a fajta kampányolása, nem pártatlan tudósítása folyamatosan negatív történeteket közöl, függetlenül attól, hogy mit mutatnak az adatok.

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

Az ausztrál tudósok 1986 óta minden évben megmérik a zátony koralltakaróját, és aprólékosan nyomon követik a változásokat. Az ezredfordulóig a zátony mérete többnyire stabilan alakult, de a 2000-es évek elején csökkenni kezdett, és 2012-re az eredeti területének kevesebb mint a felére zsugorodott. Nem meglepő módon a jelentések egyre pesszimistábbak lettek. A kutatók elhíresült előrejelzése arról szólt, hogy a klímaváltozás és a melegebb vizek hatására a koralltakaró 2022-re ismét a felére csökken, szinte eltűnik.

Aztán valami meglepő dolog történt. A zátony állapota javulni kezdett. De a híradások nem.

Az állandóan a klímaváltozással riogató The Guardian 2014-ben gyászjelentést írt a zátonyról.

A következő évtizedben a zátony látványosan helyreállt. 2021-re a koralltakaró magasabb szinten állt, mint a mérések kezdete óta bármikor. Ezután tovább nőtt, és 2022-ben és 2023-ban is szinte hihetetlenül magas szinten maradt. A média megünnepelte ezt? Aligha. Vagy figyelmen kívül hagyták ezt, vagy úgy állították be, mint egy múló anomáliát az elkerülhetetlen vég bekövetkezte előtt. A Guardian ahelyett, hogy a jó híreket közölte volna, álságosan azt állította, hogy a magas szint azt mutatja, hogy a zátony helyreállásának folyamata „megakadt”.

Tavaly még magasabb szintre nőtt a koralltakaró, de ezt a jó hírt a média megint szinte figyelmen kívül hagyta. Ezzel elérkeztünk 2025-höz. Az új adatok azt mutatják, hogy a zátony 11 szektorából 10-ben csökkent a koralltakaró, kettőben pedig a legnagyobb egyéves visszaesés tapasztalható. Így a média ismét a végítéletszerű szalagcímekkel állhatott elő, és nem is fogta vissza magát: a CNN például azt közölte, hogy a Nagy-korallzátony „elpusztult”.

De ne feledjük: a koralltakaró csökkenése a 2024-es rekordmagas szintről indult. Az, hogy évről évre nagy változások történnek, tipikusnak mondhatók. A korallzátony egyik szektora 2025-ben érte el minden idők legmagasabb szintjét. A teljes zátonyon pedig a koralltakaró 2025-ben "csak" a negyedik legmagasabb olyan értéket érte el, amelyet a rendszeres megfigyelés kezdete óta valaha is regisztráltak.

Az egész zátonyon a koralltakaró még mindig magasabb, mint 2021-ben, amikor viszont magasabb volt, mint a feljegyzések készítése óta bármikor. Az összes legmagasabb szintet produkáló esztendő a 2020-as évekre esett, a média mégis borús képet fest.

A megingathatatlan szerkesztői pesszimizmus nem csak a közvéleményben uralkodó hangulatot torzítja. Erodálja a bizalmat, és a kollektív tehetetlenség érzését táplálja. Itt nem csak egy korallzátony méretének ingadozásáról van szó. Ez egy mélyebb probléma tünete.

Az újságírásba vetett bizalom mélyponton van, és a rossz közérzet egyik oka a klímaváltozással kapcsolatos egyoldalú riogatás. Apokaliptikus narratívákkal bombáznak minket, amelyek minden hőhullámot, vihart vagy egy adott ökológiai folyamat romlását végítéletnek állítanak be.

Ez aggódóvá és pesszimistává teszi az embereket, és ez leginkább a fiatalokat érinti. A The Lancet című folyóiratban megjelent globális felmérés kimutatta, hogy a klímaváltozással kapcsolatos aggodalmak világszerte nyugtalanítják a fiatalokat, ez a szorongás kihat az alvásukra, a munkájukra és a mindennapi életükre. Nem csoda, hogy a kisebb gyerekek és a tinédzserek nem tudják kiverni fejükből a lángoló apokalipszist ábrázoló leírásokat.

A Nagy-korallzátonyról szóló beszámolók egy olyan mintát követnek, amelyet már többször láttunk. A rossz híreket, amelyeket a klímaváltozásról szóló narratívába lehet illeszteni, állandóan sulykolják. A jó híreket viszont figyelmen kívül hagyják vagy kiforgatják.

Még a Nature magazin is elismeri, hogy évtizedek óta a több szén-dioxid megtermékenyítőleg hat a növények növekedésére, zöldebbé téve a bolygót. A műholdak 2001-2020 között azt mutatták, hogy az emisszióink olyan sok új lombozatot hozott létre a világon, hogy az általuk lefedett terület 1,4-szer akkora, mint az USA területe. A média mégis ritkán számol be erről, és ha mégis, akkor megpróbálják azt problémaként beállítani.
A Time magazin elhíresült módon úgy ábrázolta Tuvalut, mint amelyet a többi csendes-óceáni atollal együtt elönt a víz. Tuvalu szárazföldi területe azonban megnőtt, és tanulmányok szerint a legtöbb atoll területe stabil vagy növekszik, mivel a korallhomok gyorsabban ütemben nő, mint az erózió. A média erről mélyen hallgat, és inkább a következő horrorsztorit keresi, mint például a gyilkos hőhullámokat, figyelmen kívül hagyva a tényeket, hogy a hideg csak az Egyesült Államokban évente 16-szor több embert öl meg, mint a hőség.
A 2000-es évek elején rengeteget lehetett olvasni a jegesmedvék klímaváltozás okozta kihalásáról, de amikor a valóság közbeszólt, és kiderült, hogy a populációjuk az 1960-as évek óta kétszeresére nőtt, a média nem foglalkozott ezzel.

Hisztériával árasztjuk el a gyerekeinket, nem pedig reménnyel. Ez a félelemkeltés hibás politikai döntésekhez vezet, hiszen, ha a világ lángokban áll, akkor csak a katasztrófára adott intézkedés a megfelelő.

A kormányok évente több mint 2 ezer milliárd dollárt ölnek a tiszta energiába, többnyire nem hatékony támogatásokra, amelyek növelik az energiaszámlákat, és emiatt a szegények fagyoskodnak télen, miközben a globális hőmérséklet terén az évszázad végére szinte egyáltalán nem hoznak változást. A politikai döntéshozók elhanyagolják az olyan nagyobb problémákat, amelyekre hatékonyabb megoldások léteznek, mint az éhezés, a betegségek, a rossz oktatás és a szegénység.

A szelektív történetmesélés torz képet ad a világ állapotáról. Igen, az emberi tevékenység okozta klímaváltozás valós jelenség, és költségekkel jár. De a pusztulás kórusa elnyomja a fejlődést:

a várható élettartam egy évszázad alatt megduplázódott,
a mélyszegénység 75%-ról 10% alá csökkent,
és az időjárással összefüggő halálesetek száma 98%-kal csökkent.

A Nagy-korallzátony nem haldoklik. Kiterjedése ingadozik ugyan, de ma is figyelemre méltóan élénk ökoszisztéma jellemzi. Ha hagyjuk, hogy a világról alkotott képünket a világvége-pornó határozza meg, akkor nem vesszük észre a nagyobb összefüggéseket, és így nem élünk a legokosabb megoldásokkal sem.

Bjorn Lomborg
A Copenhagen Consensus Center think tank elnöke, amely több száz közgazdásszal (köztük hét Nobel-díjassal) együttműködve a világ fő kihívásaira (kezdve a betegségek, az éhezés felszámolásától az oktatásig, a klímaváltozásig), lényegében az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak megvalósítására megoldási javaslatokat dolgozott ki. A Stanford Egyetem Hoover Intézetének vendégkutatója. Elemzései, publicisztikái jellemzően a klímaváltozás elleni küzdelem, valamint a globális fenntartható fejlődési célok elérésének kérdését járják körül.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images