Sötétedik a bolygónk – rejtett változások valós klímakockázatokkal

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

Miért tükröződik vissza kevesebb napsugárzás?

A Föld albedóját, nagyrészt a felhőzet, a jég, a hó, az óceánok és a szárazföldi felületek alakítják. A világos felületek, mint például a hómezők és a jégtakarók, hatékonyan visszaverik a napfényt, ezek albedója magas, míg a sötétebbek – mint például a nyílt víz vagy a csupasz sziklák – nagyobb mértékben nyelik el azt, ezek albedója alacsony.

Az albedó változása tehát meghatározó szerepet játszik abban, hogy mennyi energia marad a Föld-rendszerben, a planetáris albedó értéke jelenleg 0,29.

Az északi féltekén a hó és a jég visszahúzódóban van. Az olvadó gleccserek, a csökkenő északi-sarkvidéki tengeri jég és a csökkent területű szezonális hótakaró miatt több sötét felület jelenik meg, amelyek több bejövő napsugárzást nyelnek el. Ebben az értelemben a Föld szó szerint sötétedik, ahogy a nagy fényvisszaverő képességű jégtakarók kiterjedése csökken.

Az albedó szempontjából a felhők is fontos szerepet játszanak, egyes típusaik jelentős mennyiségű napsugárzást tükröznek vissza a világűrbe. A felhőképződés egyensúlya azonban számos tényezőtől függ, többek között az aeroszoloktól, azaz a légkörben található apró részecskéktől, amelyeken felhőcseppek képződnek.

Féltekék közti különbségek

Az albedó egyik érdekes tulajdonsága, hogy átlagosan az északi és a déli féltekén azonos, amit féltekék közti szimmetriának neveznek. A szimmetria meglepő, mert a déli féltekén sokkal több óceán van, mint szárazföld, és az óceán kevésbé fényvisszaverő, mint a szárazföld, így az északi féltekének magasabb albedóval kellene rendelkeznie. Mindazonáltal a felhők, amelyek szintén befolyásolják az albedót, kompenzálják a két félteke felszíni albedó-egyensúlytalanságait, ami összességében szimmetrikus albedóhoz vezet. Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy az albedó féltekék közti szimmetriája a NASA CERES (Clouds and Earth’s Radiant Energy System) műholdjának időszakában állandó maradt. A CERES újabb, immáron 24 évre kiterjedő adatait felhasználva azonban az új tanulmány olyan trendeket talált, amelyek arra utalnak, hogy az északi félteke több beérkező napsugárzást nyel el, és több kimenő hosszúhullámú sugárzást bocsát ki, mint a déli félteke.

A NASA Langley Kutatóközpontjának Norman Loeb vezette, fent idézett új kutatása szerint a Föld albedójának változása – jelen esetben sötétedése – tehát nem egyenletes. Az északi féltekén sokkal kifejezettebb, mint a délin. A tanulmány szerint a CERES légkör tetejére vonatkozó megfigyeléseinek felhasználásával a 2001. január és 2024. december közötti időszakra vonatkozóan megállapítható, hogy bár mind az északi, mind a déli féltekén növekvő tendencia figyelhető meg az elnyelt napenergia tekintetében, de az északi félteke gyorsabban sötétedik, ami 0,34 ± 0,23 Watt/négyzetméter/évtized tendenciát eredményez az északi és déli félteke által elnyelt napenergia különbségében.

Általánosságban elmondható, hogy a déli félteke a légkör tetején sugárzási energiát nyer, míg az északi féltekén nettó veszteség jelentkezik. A nettó sugárzás féltekék közötti egyensúlytalansága abból adódik, hogy az északi félteke melegebb, ezért több infravörös sugárzást bocsát ki a világűrbe, mint a déli félteke, míg mindkét félteke körülbelül azonos mennyiségű beérkező napenergiát nyel el. Mint fentebb említésre került, az eddigi feltételezések szerint a felhőzet eloszlása a féltekék albedószimmetriájának egyik fő oka – ezek nélkül az északi félteke fényesebb lenne, mint a déli félteke. De vajon ez tényleg így van? Az említett tanulmány megállapításai szerint a légköri és óceáni áramlások, valamint a felhőzet változásai a vizsgált időszakban nem voltak elegendőek a féltekék közötti különbségek ellensúlyozásához. A Föld reflektivitása megváltozott.

Stabilizál-e a felhőzet?

Évekig a klímatudósok azt gondolták, hogy a felhőzet stabilizáló szerepet tölt be az éghajlati rendszerben. Ha az egyik félteke sötétebbé válik, a felhőmintázatok alkalmazkodnak, helyreállítva az egyensúlyt. A jelen tanulmány azonban megkérdőjelezi ezt a feltételezést, felvetve, hogy a felhőzet viselkedése összetettebb, mint azt az éghajlati modellek sugallták.

Ez a felismerés kritikus jelentőségű, ugyanis az éghajlati modellek kimenete nagymértékben függ a felhőzet modellbeli „működésétől”. Ha a felhők kevésbé képesek kompenzálni a féltekék közötti egyensúlytalanságot, mint azt korábban hittük, akkor a jövőbeli felmelegedésre vonatkozó előrejelzéseinket felül kell vizsgálni. A Föld albedójának csökkenése, azaz elsötétülése arra sarkall, hogy finomítsuk ezeket a modelleket a jövőbeli klímaváltozás pontosabb megértéséhez.

Az aeroszolok szerepe

A tanulmány egyik legérdekesebb eleme az aeroszolokkal kapcsolatos, amelyek mikroszkopikus por-, korom-, tengeri só- vagy vulkáni hamu részecskék, amelyek a levegőben lebegnek. Az aeroszolok elősegíthetik a felhők képződését, ami bizonyos felhőtípusok esetén – függően azok víz- és jégtartalmától, cseppméretétől és a felhőzet vastagságától – növeli a fényvisszaverődést.

De éppen ebben van egy paradoxon. Az északi féltekén az elmúlt évtizedekben csökkent a légszennyezés, köszönhetően az Európában, az Egyesült Államokban és Kínában bevezetett szigorú környezetvédelmi szabályoknak. Ez jó hír a közegészségügy számára, de váratlan éghajlati mellékhatással járt. Az aeroszolok csökkenésével kevesebb felhő képződik és kevesebb napfény verődik vissza a világűrbe.

Ironikus módon a tisztább égbolt sötétebbé tette a bolygót, annak reflektivitása csökkent.

A kiegyensúlyozottság határán álló rendszer

A Föld egy összetett rendszer, amelynek egyes komponensei egymással erősen összekapcsoltak. A napfény, a légkör, az óceánok és maga az élet is törékeny egyensúlyban vannak egymással. Ha egy komponens megváltozik – pl. a jégtakaró részlegesen vagy teljesen elolvad, az aeroszolok mennyisége csökken, vagy a felhők nem „kompenzálnak” –, az egész rendszer felborul.

A Föld albedójának csökkenése nem egyszerűen fényvisszaverődési probléma, hanem egy folyamat, amely egyensúlytalanságot okoz az energiamérlegben: több energia tárolódik/nyelődik el, ami tovább erősíti a globális felmelegedést okozó folyamatokat.

Az a tény, hogy ez az egyensúlytalanság a két féltekén egyenlőtlen, még bonyolultabbá teszi a helyzetet. Befolyásolhatja a monszunt, a passzátszeleket és a viharrendszereket, amelyektől milliárdok élete függ. Ezek az eredmények tehát nemcsak a tudósok, hanem mindannyiunk számára fontosak. Emlékeztet bennünket arra, hogy a klímaváltozás nem egy távoli vagy elvont probléma, hanem egy folyamat, amely most zajlik, és lassan, évről évre átalakítja a bolygót. E finom, de jelentős változások megértése révén betekintést nyerünk azokba a folyamatokba, amelyek a jövőt alakítják.

A jövőbe tekintve

A Föld reflektivitásának változása nem a véletlen műve. Az emberi tevékenységek, a légszennyezés csökkentésétől az erdőirtásig, hatással vannak a bolygó klímarendszerére. Ez azt mutatja, hogy a Föld nemcsak az üvegházhatású gázokra reagál, hanem az aeroszolok, a felhők és a jégtakaró közötti finomabb kölcsönhatásokra is.

A jövőbe vezető út nem egyszerű.

Az aeroszolok csökkentése szükséges volt a tisztább levegő és az egészségesebb életkörülmények megteremtése érdekében, azonban ez megváltoztatta a bolygó fényvisszaverő képességét.

A klímaváltozás elleni küzdelem némely esetben ilyen kompromisszumok megkötésével jár. A fontos az, hogy megértsük ezeket, és a rendelkezésre álló legjobb tudományos ismeretek alapján alapos döntéseket hozzunk.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images