IMF: az uniós padlón vérzés korszakába léptünk, Magyarország az egyik legnagyobb vesztes

Az európai kilátások a 2020 utáni kilengések után meglehetősen visszafogottak. A Nemzetközi Valutaalap előrejelzése szerint 

az EU összesített GDP-növekedése 2024-ben csupán 1,1% volt, 2025-ben is csak 1,4%, és ezt követően is 1,5% körüli ütem várható.

Ez érezhetően elmarad a világgazdaság átlagos 3 százalék feletti növekedésétől, vagy akár az Egyesült Államokétól – amely 2025-ben várhatóan 2,0 százalék lesz. Európa így a pandémiát követően egy „középszerű” növekedési pályához konvergál. A fejlett európai gazdaságok potenciális bővülése mindössze 1% körülire tehető, míg a közép-kelet- és délkelet-európai (CESEE) régióban is csak 2,5–2,7% közötti középtávú növekedést valószínűsít az IMF. Mindez azt jelenti, hogy a felzárkózó országok is jóval lassabban közelíthetik meg a fejlett nyugat-európai életszínvonalat, mint az elmúlt évtizedekben – ebből a sorból, mint látjuk majd, Magyarország erősen lefelé lóg ki.

A lassuló európai növekedés mögött több tényező együttes hatása áll. Egyrészt a globális kereskedelmi környezet romlott: az Egyesült Államok és az EU közötti kereskedelmi feszültségek miatt az amerikai vámok emelkedtek. Az IMF kimutatja, hogy egy friss megállapodás nyomán az USA átlagos vámtétele az EU-ból származó árukra 16,3%-ra ugrott, ami 4,3 százalékponttal magasabb a korábban vártnál és mintegy 15 százalékponttal haladja meg a 2024-es szintet. Ez jelentős külső keresleti sokk az európai exportőröknek, ami közvetlenül fékezi a növekedést. A jelentés szerint a kereskedelmi bizonytalanság is rendkívül magas, ami – a geopolitikai feszültségekkel karöltve – rontja az üzleti bizalmat, visszafogja a beruházásokat és a munkahelyteremtést. Az IMF számításai alapján a kereskedelmi feszültségek és a velük járó bizonytalanság 2026–27-ben mintegy 0,5 százalékponttal rontja az euróövezet növekedését. 

Emellett a 2025 tavasza óta mintegy 7%-kal felértékelődött euró is nehezíti az exportpiacokon való helytállást, tovább lassítva a GDP bővülését. Bár egyes országok (például Németország) infrastruktúra-élénkítéssel, illetve NATO-tagállamok a védelmi kiadások növelésével igyekeznek keresletet teremteni, ezek hatása csekély: mindössze nagyjából 0,4 százalékpontos többletnövekedést adhatnak az euróövezetben 2026–27-ben. Összességében tehát a külső és belső fejlemények eredője az, hogy Európa növekedési üteme várhatóan tartósan 1–2% között ragad, hacsak nem történnek érdemi változások a gazdaságpolitikában.

Magyarország a jelenlegi előrejelzések alapján sajnos a sereghajtók között lehet.

A jelentésben szereplő IMF-prognózis szerint miután a magyar GDP mindössze 0,5%-kal nőtt 2024-ben, 2025-ben ez csak 0,6 százalék lehet, ami jócskán elmarad mind az euróövezeti, mind a közép-európai átlagtól.

Összevetésképp: Lengyelországban 3% körüli növekedést várnak 2024–25-ben, de még a teljes EU-ban is 1% körüli átlagos bővülés valószínű.

Magyarország tehát régiós összevetésben is alulteljesítő lehet a közeljövőben – ami részben a tavalyi mély recesszió utóhatása, részben a makacs infláció és a szigorú pénzügyi feltételek következménye. A biztató hír, hogy 2026-tól az IMF már 2% feletti magyar növekedéssel számol, ahogy a gazdaság kikerül a jelenlegi megtorpanásból.

Ugyanakkor hosszabb távon Magyarország esetében is csak 2–3% közötti éves GDP-bővülés körvonalazódik, vagyis a felzárkózási tempó jelentősen elmaradhat a korábbi évtizedben megszokottól.

Fontos kiemelni, hogy a magyar gazdaság erősen függ Európa egészének teljesítményétől. Az IMF emlékeztet rá: az olyan országok, mint Magyarország, amelyek mélyen beépültek az európai termelési hálózatokba (pl. az autóiparon keresztül), ipari termelésük ingadozásaival szorosan követik az euróövezet ciklusait. Egy európai ipari lassulás így gyorsan „begyűrűzik” a magyar gazdaságba, mivel az ellátási láncokon keresztül pár negyedéven belül végigsöpör a hatása. Ezért Magyarország érdeke is, hogy az európai növekedés ne süllyedjen tartósan a most várt középszerű szintre, hiszen akkor a hazai kilátások is borúsabbak lesznek. A jelentés ugyanakkor hangsúlyozza: Európa potenciális növekedését saját belső korlátai is lefékezik, mindenekelőtt a gyenge termelékenységi dinamika és a kedvezőtlen demográfiai folyamatok.

Az európai munkaerőállomány zsugorodik és idősödik, a termelékenység javulása elmarad a többi fejlett régiótól, a beruházási ráta pedig különösen a feltörekvő európai gazdaságokban alacsony. Magyarország számára is ismerősek ezek a kihívások: a munkaerőhiány és elöregedés, illetve a lassuló termelékenység hosszabb távon korlátot szabhat a növekedésnek, hacsak a gazdaságpolitikák nem találnak új hajtóerőket.

Infláció: Nyugaton cél közelben, Keleten még két évet várni kell

Az IMF értékelése szerint Európában sikerült megfékezni az inflációs válságot, de a kép országrészenként nagyon eltérő. A fejlett nyugat-európai gazdaságokban 2025-re várhatóan teljesül a jegybanki inflációs cél (az euróövezetben 2 százalék körül stabilizálódik a pénzromlás üteme 2025–26-ban). Sőt, a valutaunióban akár átmeneti 2% alatti infláció is bekövetkezhet 2026-ban a kedvező hatások miatt – részben a megdrágult euró diszinf­lációs ereje és az alacsonyabb energiaárak következtében. 

Összességében a főbb nyugat-európai gazdaságokban a monetáris szigor hatására az infláció 2024 végétől visszatér a jegybanki cél környezetébe, és 2025–2027 között nagyjából 2% körüli ütem várható. Az Egyesült Királyságban például 2026 végére csökken 2% alá az infláció, míg Svájcban továbbra is extrém alacsony, 0,5–0,7 százalék körüli áremelkedés valószínű a következő években.

Ezzel szemben Közép-, Kelet- és Délkelet-Európában az infláció csak fokozatosan, a következő évek során tér vissza a célértékekhez.

A jelentés rámutat, hogy a legtöbb régiós országban várhatóan csak 2027 folyamán sikerül tartósan elérni az árszínvonal-stabilitást jelentő inflációs célt. A friss IMF-előrejelzés szerint a CESEE térség átlagos inflációja 2024-ben is 16,9% volt, míg 2025-ben 13,5% lesz (igaz, ezt felfelé húzza néhány szélsőséges eset, mint Törökország). Ha kiszűrjük a legszélsőségesebb országokat, a feltörekvő európai uniós tagállamok inflációja 2025-ben is ~4–5% körül alakul. 

Konkrétan Magyarországon a fogyasztói árak a 2023 végi magas bázis miatt 2024-ben átlagosan „csupán” 3,7%-kal lehettek magasabbak, 2025-ben azonban ismét 4,5%-kal nőhet az árszínvonal, majd 2026-ra 3,5%-ra, 2027-re 3% körülire mérséklődhet az infláció. 

Vagyis a magyar infláció a következő két évben is meghaladja a jegybank 3%-os célját, és csak nagy nehézségek árán, 2027-re kerülhet a toleranciasávba. Hasonló a kép több szomszédos országban: Lengyelországban 2025-ben 3,8%, Romániában 7,3% inflációt prognosztizál az IMF, ami jelzi, hogy Kelet-Európában makacsabb az inflációs folyamat.

A folytatódó dezinfláció kulcskérdés a régió jegybankjai számára. Míg az Európai Központi Bank az inflációs cél elérésének küszöbén óvatos, de már kevésbé ad hoc adatvezérelt politikára térhet át, addig Közép- és Kelet-Európában továbbra is nagyon megfontolt, adatfüggő megközelítés indokolt. 

Az IMF nyomatékosan figyelmeztet: ahol az infláció még makacsul a cél fölött van – így Magyarországon, Lengyelországban, Romániában –, ott a jegybank nem enyhíthet túl korán, mert a bérkiáramlás és a kereslet oldali nyomás könnyen újra felpörgetheti az árakat. 

A régióban sok helyütt a dinamikus béremelkedés a szolgáltatási árakban is megjelenhet, fenntartva az inflációs nyomást. Ilyen körülmények között az idő előtti lazítás kockázatos: az inflációs várakozások ismételt elszabadulását kockáztatná, ami végső soron még szigorúbb későbbi beavatkozásokat tehet szükségessé. A Magyar Nemzeti Bankhoz hasonlóan a régió több jegybankja 2023 második felében kezdett kamatot csökkenteni, bízva abban, hogy a csúcsot meghaladó infláció mellett van tér az óvatos enyhítésre. 

A valutaalap azonban arra int, hogy a döntéshozóknak résen kell lenniük, és egyértelmű kommunikációval kell irányítaniuk a piaci várakozásokat.

A határozott jegybanki kommunikáció – mutat rá az IMF – eddig hatékony eszköz volt a kockázatok mérséklésére, és segített megakadályozni, hogy a piaci bizonytalanságok túlzott volatilitást okozzanak a feltörekvő európai piacokon.

Költségvetési megúszások sora jöhet

Az IMF jelentésének egyik központi üzenete, hogy Európa fiskális politikája fenntarthatatlan pálya felé tart, ha nem történik érdemi beavatkozás. A járvány és az energiaválság idején a kormányok jogosan nyúltak mélyen a költségvetési eszköztárba, ám ennek eredményeként sok országban történelmi csúcsra nőtt az államadósság, miközben a következő évtizedekben példátlan kiadásnövekedés várható a társadalmak elöregedése és egyéb strukturális tényezők miatt. 

Az IMF számításai szerint a többek között nyugdíjakra, egészségügyre, védelemre, energia-átállásra fordított közkiadások a következő húsz évben megkétszereződnek (GDP-arányosan) Európában.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy a kiinduló adósságszintek már most is magasak – számos ország adósságrátája 100% felett jár, vagy ahhoz közelít –, könnyen belátható, hogy a jelenlegi fiskális pályák tarthatatlanok. A Valutaalap ki is mondja:

ha a növekedésélénkítő reformok elmaradnak, a költségvetési konszolidáció pedig késlekedik, akkor az európai országok „adóssághegye” 2040-re átlagosan a GDP 130%-ára nőhet.

Nagyobb gazdaságokra súlyozva ez még magasabb, ~155%-os adósságrátát jelentene, mivel a legeladósodottabb államok (például Olaszország, Franciaország) adják az európai GDP jelentős részét. Ez durván duplája a jelenlegi szintnek, és egyértelműen az adósságválság kockázatát hordozza. Ilyen pálya mellett nemcsak az államháztartások fenntarthatósága kerülne veszélybe, de a piaci kockázati felárak megugrása miatt még gyorsabban nőnének a kamatterhek, tovább súlyosbítva a helyzetet.

Európa tehát kényszerhelyzetben van: a fiskális fenntarthatóság megőrzéséhez összehangolt, több pilléren nyugvó stratégiára van szükség.

Az IMF három fő elemet emel ki:

• egyrészt növekedésösztönző strukturális reformokat,
• másrészt középtávú költségvetési konszolidációt,
• harmadrészt – országonként eltérő mértékben – mélyebb fiskális reformokat, amelyek akár fájdalmas politikai döntésekkel járhatnak.

A szükséges kiigazítás mértéke attól függ, mennyire sikerül a reformokkal növekedést generálni. A jelentés számításai szerint egy „ambiciózus” reformcsomag (amely az EU- és nemzeti szintű szerkezetváltó intézkedéseket egyaránt tartalmazza) 2040-ig átlagosan 25 százalékponttal alacsonyabb adósságrátát eredményezne, mint a változatlan politikák esetén várható. Ez azt jelenti, hogy az adósságpálya mintegy félig térne vissza a fenntartható szintre egy évtized alatt. Ennél mérsékeltebb reformok (a potenciális javulás felét elérve) kb. 15 százalékpontos adósságcsökkenést hoznának csupán, ami az út egyharmadát jelenti a fenntarthatóság felé. Mindkét forgatókönyvben a maradék részt fiskális kiigazítással (deficitcsökkentéssel) kell lefedni, méghozzá annál erélyesebben, minél rosszabb egy ország kiinduló helyzete.

Az IMF számításai alapján az átlagos európai országnak a GDP közel 3,5%-ával kellene javítania primer költségvetési egyenlegét a következő években ahhoz, hogy az adósság a fenntartható szintre kerüljön.

Összehasonlításul: a korábbi nagy konszolidációs hullámok idején (pl. az euróövezeti adósságválság után) 3-4% GDP-arányos kiigazításokat sikerült elérni, vagyis most ennél is komolyabb erőfeszítésre lenne szükség sok országban. Ráadásul a magas adósságú államoknak még nehezebb dolguk van: náluk a hagyományos reformok és költségvetési szigorítások kombinációja sem biztos, hogy elég – egyes esetekben fájdalmas döntések (pl. szociális juttatások rendszerének átalakítása, kiadásprioritások gyökeres újragondolása) válhatnak szükségessé.

Ami a jelenlegi költségvetési pályákat illeti, a jelentés kiemeli, hogy 2023-ban a magas energiaárak és a háborús kiadások sok helyen hátráltatták a hiánycsökkentést. 2024-ben több ország – így például Lengyelország – tovább lazított a fiskális politikán a választási ciklusok miatt, de 2025-re a térségben (CESEE) átlagosan 0,4%-ponttal javul a strukturális elsődleges egyenleg a tervek szerint. A fejlett EU-országokban a német beruházási program és a NATO-vállalások miatt 2023-ban gyakorlatilag megállt a konszolidáció (alig +0,2%-ponttal javul a strukturális egyenleg), de 2024–25-ben itt is visszatér a fegyelmezettebb költségvetési politika. Az IMF nyomatékosan javasolja, hogy a kedvezőbb gazdasági időszakban kezdjék meg a hiányok csökkentését, különben a magas adósság kiszorítja a növekedést támogató kiadásokat és megemeli a finanszírozási kockázatokat.

A jelenlegi magas kamatkörnyezetben különösen fontos, hogy a kormányok visszaszerezzék a piaci bizalmat, mert a túlköltekezés miatti emelkedő kockázati felárak tovább drágítják az adósságszolgálatot. A fiskális mozgástér sajnos sok helyen erősen korlátozott, hiszen épp a magas adósság és a növekvő kamatok kötnek gúzsba számos költségvetést. Ehhez járul, hogy a politikai polarizáció és az életszínvonal miatti társadalmi elégedetlenség megnehezíti a takarékossági lépések elfogadtatását. 

Magyarországon az elmúlt években az uniós átlagot jóval meghaladó (2022-ben 5-6% feletti) deficitszinteket kellett lefaragni, és a kormány 2025-re 2,9%-os hiánycélt tűzött ki, amit aztán nem tud tartani, a kormányzati várakozás már 4-4,5 százalékra ugrott fel . 

Ez összhangban áll az IMF sürgetésével, miszerint a költségvetési kiigazítást nem lehet sokáig halogatni. Magyarország ráadásul – a Valutaalap értékelése alapján – sérülékeny a finanszírozási költségek emelkedésére, mivel az államadósság devizaaránya és a külső adósság is magas; ezért is fontos a költségvetési egyensúly erősítése, hogy a piacok szemében csökkenjen az ország kockázati felára. Mindennek eléréséhez a strukturális reformok nagy segítséget nyújthatnak, hiszen ha sikerül tartósan magasabb növekedési pályára állni, az automatikusan javítja az adósságrátákat és növeli a költségvetés bevételeit. 

Kereskedelempolitika: őrizni a nyitottságot egy viharos világban

A nyitott európai gazdaságot az utóbbi időben komoly kihívások érték a nemzetközi kereskedelemben. Az IMF azonban arra int, hogy Európa ne forduljon befelé, hanem őrizze meg a szabadkereskedelem melletti elkötelezettségét, sőt bővítse kereskedelmi kapcsolatait. A globális kereskedelmi szabályok változóban vannak – gondoljunk a nagyhatalmak közti vámháborúkra vagy a stratégiai szempontok előtérbe kerülésére –, de Európának továbbra is a multilateralizmus és az egységes piac mélyítése jelentheti a legjobb stratégiát.

A jelentés szerint a nemzetközi kereskedelmi feszültségek közepette is ragaszkodni kell a WTO szabályaihoz és a kiszámítható kereskedelempolitikához, mert a befektetők bizalma és a növekedés is múlik ezen.

Ha egyes ágazatok súlyos sokkot szenvednek el a megváltozott globális környezet miatt, a kormányok átmeneti védőintézkedéseket tehetnek ugyan (például ideiglenes védővámokat a leginkább kitett szektorokban), de az IMF szerint ezeket a lépéseket nagyon megfontoltan, célzottan és csak átmeneti jelleggel szabad alkalmazni, és egyértelműen kommunikálni kell a kivezetésüket. Ellenkező esetben a protekcionizmus felé való elmozdulás megbosszulhatja magát, mert torzítja a piacot és aláássa a vállalatok versenyképességét.

A jelentés hangsúlyozza a kiszámítható kereskedelmi környezet fontosságát. Az európai döntéshozóknak világos, következetes kereskedelempolitikai ütemtervet kell kialakítaniuk, hogy csökkentsék a bizonytalanságot és ösztönözzék a beruházásokat. Jelenleg ugyanis a vállalatok sokszor kivárnak, halasztják a beruházásokat a kereskedelmi viták kimenetelétől tartva. Magyarország és a hozzá hasonló nyitott gazdaságok számára létfontosságú, hogy ne növekedjen tovább a világpiaci bizonytalanság, hiszen a külkereskedelem a magyar GDP-nek is jelentős hányadát adja. 

Az IMF adatai szerint 2025 közepéig egyelőre nem tapasztalható drasztikus „kereskedelem-eltérülés” Európában, azaz például Kína részesedése az EU-importban nem ugrott meg látványosan a geopolitikai feszültségek ellenére. Ugyanakkor az EU kereskedelmi mérlegtöbblete apad, és a jövőben nem zárhatjuk ki a tartós átrendeződéseket sem a kereskedelmi kapcsolatokban. Épp ezért Európának készülnie kell arra, hogy elveszített piacokat újakkal pótoljon – akár az unión belüli kereskedelem további élénkítésével, akár új globális megállapodásokkal.

A jelentés egyértelmű üzenete: a belső piac további mélyítése és az unión kívüli kereskedelmi akadályok lebontása kéz a kézben járhat, és képes ellensúlyozni a külső protekcionista lépések kárait. Egy friss IMF-elemzés szerint például ha az EU a belső piacon fennmaradó kereskedelmi korlátokat körülbelül 1,25 százalékponttal csökkentené, vagy a külpiacok felé az EU-s átlagvámokat nagyjából 3,5 százalékponttal mérsékelné, az ellensúlyozhatná az USA által kivetett többletvámok negatív hatását az EU exportőreire. Vagyis a megoldás a nyitottabb és integráltabb piac lehet: ha egyszerre sikerülne az unión belüli és kívüli kereskedelemben előrelépni, az még a jelenlegi kedvezőtlen külső trendeket is ellensúlyozhatná. 

Az IMF hozzáteszi, hogy a belső piac mélyítéséből és a kereskedelmi liberalizációból származó haszon nem egyformán oszlik el: a legnyitottabb, exportorientált gazdaságok (például Szlovákia vagy Írország) profitálnak a legtöbbet, míg a kevésbé integrált országok kevesebbet. Magyarország mindenképp a haszonélvezők közé tartozna, hiszen erősen exportvezérelt, EU-integrált gazdaság. Számunkra különösen fontos a közös piac zökkenőmentes működése, az áruk és szolgáltatások szabad áramlása, valamint az, hogy az EU megvédje a globális kereskedelem szabályalapú rendjét. Bármiféle tartós kereskedelmi háború vagy protekcionista fordulat – legyen szó EU–USA acsarkodásról vagy EU–Kína gazdasági szembenállásról – Magyarországon is éreztetné hatását a külpiacok beszűkülése és az ellátási láncok akadozása révén. Ezért hazánk érdeke is az, hogy Európa megfontoltan, de határozottan kiálljon a szabad és tisztességes kereskedelem mellett, ugyanakkor legyen felkészült az esetleges további sokkok kezelésére. Az IMF szerint a kereskedelempolitikai mozgástér megvan – csak élni kell vele okosan, egyensúlyozva a stratégiai óvatosság és a nyitottság között.

Több és ráncba szedettebb Európai Unió kell

Az IMF friss jelentése szerint Európa jól ismeri a gazdasági növekedést gátló strukturális problémáit, ám a reformok végrehajtása továbbra is akadozik. A szervezet „politikai sodródásnak” nevezi azt a jelenséget, amikor a felismerés megszületik, de a tettek elmaradnak. A legfontosabb feladatok közé tartozik a szolgáltatási piac felszabadítása, a tőke- és pénzpiacok integrációja, az innováció finanszírozásának javítása, valamint az európai szintű közjavak, például az energia- és digitális infrastruktúra megerősítése.

Az IMF számításai szerint, ha az EU legversenyképesebb térségei ki tudnák használni az agglomerációs előnyöket az amerikai mintához hasonlóan, az uniós termelékenység akár 8 százalékkal is magasabb lehetne.

A reformok nemcsak uniós, hanem nemzeti szinten is váratnak magukra. Bár a korábbi évtizedekben több sikeres példát is láthattunk – a német munkaerőpiaci reformoktól a skandináv átalakításokig –, sok országban ma is politikailag kockázatos az ilyen lépések bevezetése. Az IMF szerint a kulcs a társadalmi párbeszéd, a megfelelő kommunikáció és az intézkedések fokozatos, igazságos bevezetése, amely mérsékli az ellenállást. Magyarország esetében is időszerű lenne az oktatási és szakképzési rendszer fejlesztése, a munkaerőpiaci részvétel növelése, a bürokrácia csökkentése és az egészségügyi hatékonyság javítása – ezek a területek közvetlenül befolyásolják a hosszú távú növekedési potenciált.

A politikai halogatás viszont költséges: a jelentés szerint a reformok hiánya nemcsak a növekedést fékezi, hanem a fiskális kockázatokat is növeli.

Gyenge gazdasági teljesítmény mellett emelkedő jóléti kiadásokkal az adósságpálya egyre nehezebben tartható. A strukturális átalakítások ezzel szemben egyszerre javítanák a GDP-növekedést és a költségvetés fenntarthatóságát. A magyar gazdaság szempontjából is ez jelenthetné a kitörési pontot: a magasabb termelékenység és az innováció erősítése gyorsabb felzárkózást és stabilabb államháztartást hozhatna.

Az IMF szerint Európa jövője azon múlik, képes-e gyorsítani a döntéshozatalt és feloldani a 27 tagállam közötti politikai bénultságot. A szervezet a minősített többségi szavazás kiterjesztését és a „koalíciók Európájának” modelljét javasolja, ahol a reformokat támogatók előre léphetnek a vonakodók nélkül is. Európa most kritikus fordulóponthoz ért: ha megőrzi makrogazdasági stabilitását, és végrehajtja a halogatott reformokat, visszatérhet a fenntartható növekedési pályára. Ehhez viszont elkötelezett politikai vezetésre, rugalmas döntéshozatalra és társadalmi támogatottságra lesz szükség – különben a kontinens végleg beragadhat a stagnálás csapdájába.

Címlapkép forrása: EU