Kardinális döntés született Washingtonban az Orbán-Trump-csúcson – Mutatjuk, miért nagyon fontos ez!

Megvan a felmentés!

Ahogy azt mi is megírtuk,

az Egyesült Államok felmentést adott Magyarországnak az orosz olaj és gáz használatára vonatkozó amerikai szankciók alól

- hogy egy évre vagy időkorlát nélkül, az még nem teljesen világos. A kérdés tisztázása érdekében megkeresést küldtünk a Fehér Ház sajtóosztályának, egyelőre nem érkezett válasz.

De lépjünk ezen túl eggyel, és nézzük meg, hogy melyik szereplőnek (és részvényeseinek) igazán jó hír ez: talán nem nagy meglepetés, hogy a Mol lesz a fókuszban.

Mit jelent ez a Molra nézve?

Az elmúlt hetekben amerikai nyomásra rendkívül hangsúlyossá vált az orosz olajról való leválás mielőbbi megvalósítása világszerte, azt már nagyelemzésünkben is megírtuk, hogy az ezzel kapcsolatos fajsúlyos bejelentések nagyon fontosak lesznek a Mol megítélésére nézve, akár befektetői szemmel is.

Kontextus: Ukrajna 2024-ben mintegy 11,36 millió tonna orosz kőolajat szállított az orosz Barátság olajvezeték déli ágán Magyarországra, Szlovákiába és Csehországba, ami legalább 2014 óta, de valószínűleg Ukrajna 1991-es függetlenné válása óta a legalacsonyabb éves mennyiség. Magyarországra (a Molon keresztül) azonban stabilan 4,8 millió tonna orosz kőolaj áramlott Ukrajnán át, ami messze a legtöbb volt a három ország közül. Míg tehát Csehország lényegében levált az orosz kőolajról, Magyarország még jelentősen növelte is az orosz nyersolajnak való kitettségét az ukrajnai orosz invázió előtti helyzethez képest, egész pontosan 61%-ról 2024-re 86%-ra, állapította meg a CREA és CSD közös tanulmánya. A fennmaradó 14% a horvát Adria-vezetéken keresztül érkezik.

Mi a helyzet a Mollal? Az olajcég még az ominózus százhalombattai baleset előtt rendezett egy sajtóbejárással egybekötött "rendhagyó kémiaórát", ahol Pulay Krisztián, a Mol csoport Downstream Termelés és Fejlesztés ügyvezető igazgatója és kollégái az orosz leválás kihívásairól beszéltek a Portfolio-nak. Itt többek között elhangzott: a Molnak a logisztikai beruházások mellett a finomítói technológiát is fejlesztenie kell,

a vállalat a tervek szerint legkorábban 2027-re éri el, hogy szabadon dönthessen arról, milyen arányban dolgozza be a rendelkezésre álló kőolajfajtákat.

Emiatt tudni lehetett, hogy ha EU-s és amerikai nyomásra ennél előbb kellett volna (most már írhatjuk így) megvalósítani a leválást, az sok egyéb kedvezőtlen körülmény mellett - lásd: üzemanyagárak emelkedése - a Mol profitabilitását is rontotta volna, hiszen egy gyors leválásra jelenleg nincs felkészülve az olajcég, az orosz import kiesése miatt csökkentek volna a finomítók kihasználtságai. A Mol nyeresége Pletser Tamás, az Erste szakértőjének számításai szerint

10-15 százalékkal esett volna vissza egy ilyen változás következtében,

ami az elmúlt évek adózott eredményeit elnézve legalább mintegy 100-150 millió dollárnak felel meg.

Ezzel kapcsolatban egyébként a Mol is csöpögtetett információkat tegnap, ami többnyire beleillik ebbe a képbe. Azt mondták: az orosz olaj jelentős kiesése esetén 80 százalékban lenne biztosítható a hazai finomítók ellátása a horvát Adria-vezetéken keresztül.

Mi a lényeg? A legalább egy évig szóló felmentés hatalmas mentőövet jelenthet a Mol számára, és

bár 2026 végén (azaz 1 év múlva) elvileg még nem lesznek teljesen készen a finomítói átállással, de sokkal kedvezőbb lesz a helyzet e tekintetben, mint most, és vélhetően a finomítók is jóval magasabb kihasználtság mellett tudnak majd működni, ha akkor tényleg le kell majd válni az orosz olajról.

Azt pedig csak halkan jegyezzük meg, hogy a friss fejlemény a horvát Janaffal szembeni tárgyalási pozícióját is erősítheti a Molnak, hiszen most már nem lesz akkora nyomás a magyar vállalaton, hogy mindenképpen a horvát irányból szerezze be az összes alapanyagot.

A friss fejlemény Molra gyakorlot hatásairól az olajtársaságot is megkérdeztük, cikkünk megjelenéséig egyelőre nem érkezett válasz.

Maradnak kockázatok

Bár a finomítói átállás határidejének egy évvel való eltolása hatalmas könnyítést jelent a Mol számára, és a hivatalos kommunikáció szerint 2027 elején valóban "gond nélkül" megtörténhet az átállás, de van itt valami, ami bonyolítja a dolgot: a százhalombattai tűzeset.

Október 20-án éjjel tűz ütött ki a Dunai Finomító AV3-as üzemében, ami a teljes feldolgozási kapacitás mintegy 40 százalékát adja. Október 28-án már arról érkezett hír, hogy csökkentett kapacitással elindult az üzemanyagtermelés az egységben, a Mol szerint a finomító várhatóan körülbelül 50–55%-os kapacitással fog üzemelni az AV3 egység javításáig, ami havonta nagyjából 250–300 ezer tonna feldolgozási kapacitás kiesésének felel meg.

Pletser Tamás, az Erste energetikai szakértője lapunknak elmondta, hogy

a baleset akár befolyásolhatja az eredeti leválási menetrendet,

rengeteg erőforrást elvesznek ugyanis a szivattyúállomás helyreállítási munkálatai a menedzsmenttől, a technikusoktól és a mérnököktől.

Ráadásul a friss egyességek szilárdsága is kérdéses a szakértő szerint. A nagy kérdés az, hogy meddig tart az amerikai ígéret.

Ha például holnap elesik Pokrovszk (ukrán város - a szerk.), és az oroszok nagyobb ukrán területeket foglalnak el, akkor az amerikai politika gyorsan változhat.

- fogalmazott Pletser. Tehát ez az egyesség még egyáltalán nincs kőbe vésve szerinte, ezek a megállapodások "kérészéletűek lehetnek", hiszen sok minden lóg a levegőben.

"Mi lett volna, ha?"

Most viszont lépjünk túl az aggályokon, és nézzük meg, hogy mi lett volna, ha nem jön a mentesség.

Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója és Pletser Tamás is rámutatott korábban arra, hogy a leginkább kézzelfogható következménye az orosz olaj hirtelen kiesésének az üzemanyagpiacon jelentkezne. A szakemberek szerint egy ilyen helyzetben a finomítói kapacitások kiesését importból kellene pótolni, mindez

literenként 20-40 forintos drágulást okozott volna a hazai üzemanyagárakban legalább másfél-két éves időtávon.

Ellátási válság bár nem alakult volna ki ebben az esetben sem, de a régió Magyarország vezetésével az EU legdrágább nagykereskedelmi üzemanyagpiacává válhatott volna, ami homlokegyenest szembe megy azzal a kormányzati felszólítással, hogy márpedig a magyar benzinnek és dízelnek a régiós átlaghoz kell igazodnia.

Nem biztos, hogy elég lett volna a horvát alternatíva

Ha mégis meg kellett volna valósítani a gyors orosz leválást, akkor jelenleg az egyetlen működő alternatíva a horvát Adria-vezetéken történő szállítás maximalizálása lett volna. Ám itt a helyzet és a kapcsolat finoman szólva is terhelt és bonyolult.

A horvát csővezeték eredetileg évi 34 millió tonna nyersolaj szállítására lett tervezve, azonban a szivattyúk számától függően a csővezeték Mol irányába tartó szakasza jelenleg évi 13-16,4 millió tonnás kapacitásra lehet képes - legalábbis a horvátok szerint. Ugyanis régóta vitakérdés a Mol és a JANAF között, hogy valójában mekkora mennyiségek szállítására alkalmas a vezeték. 

Szeptember végén érkezett a hír, hogy a két vállalat közösen tesztelte az Adria-vezetéket - a cél az volt, hogy közös próbaszállításokkal megvizsgálják, hogy a rendszer képes-e hosszabb ideig stabilan, maximális kapacitással működni. Azonban a Mol közlése szerint a maximális teljesítményt csak egy órán keresztül tudta biztosítani a horvát fél, ami után vissza kellett venniük a hálózati nyomást. Ezzel szemben a Janaf határozottan cáfolta azt a vádat, miszerint társaságuk ne tudná biztosítani a Mol csoport két közép-európai finomítójának éves kőolajszükségletét.

A tesztelés pontos részleteivel ebben az írásban foglalkoztunk, a Mol és Janaf közti viszony elmérgesedését pedig ebben az elemzésben foglaltuk össze.

Ráadásul ha még alkalmas is lenne a horvát csővezeték a nagyobb mennyiség szállítására, akkor is ott van a tranzitdíj kérdése: a Mol már többször felhívta a figyelmet arra, hogy a horvát olajvezeték-üzemeltető továbbra is aránytalanul magas, és tisztességtelen árat kér szolgáltatásaiért. A magyar olajcég szerint ez egy egyszerű európai árösszehasonlítás alapján bárki számára egyértelművé és nyilvánvalóvá válik.

A másik oldalról nézve azzal érdemes itt tisztában lenni, hogy az olajszállítási tranzitdíjaknál a költségek döntő része fix, CAPEX jellegű beruházásokhoz kapcsolódik, miközben a változó üzemeltetési kiadások (OPEX) jóval kisebb súlyt képviselnek. Ez egyben azt is jelenti, hogy ha a Mol nagyobb mennyiséget hozna be az Adria-vezetéken, a fix költségek nagyobb volumenre oszlanának el, így a fajlagos díj – vagyis a tonnánkénti költség – csökkenne.

Lényeg a lényeg: azt szinte lehetetlen megmondani, hogy kinek és mekkora mértékben van igaza a Mol és a Janaf csörtéjében, de az egyre hangosabb szájkarate

semmiképpen nem biztosított nyugodt táptalajt egy olyan potenciális jövőbeli együttműködéshez, amely során csak a horvát vonalra kellett volna támaszkodnia a Mol olajellátásának.

Címlapkép forrása: Portfolio