Létezik-e a „pénzügyi pajzs", amit Magyarország kapott az Egyesült Államoktól?

• Pénzügyi védőpajzs, vagyis
• amerikai segítség a magyar pénzügyi rendszer megtámadása esetén, pontosabban
• a forint és a költségvetés védelme, valamint pénzügyi források biztosítása a magánszektor számára.

Nagyjából ezt lehet tudni az amerikai-magyar pénzügyi csomagról, amely kapcsán egyrészt arról hallani, hogy ezt „az amerikaiakkal mi megoldottuk”, másrészt viszont úgy tűnik, hogy az egész még csak tárgyalási szakaszban jár. Mindenesetre a nagy cél világos: kapjunk az Egyesült Államoktól pénzt, ha erre szükségünk lenne.

Az, hogy a magyar valutát meg lehet támadni, hogy a magyar költségvetést nehéz helyzetbe lehet hozni, hogy a magyar gazdaságot finanszírozási oldalról lehet fojtogatni, ezt el lehet felejteni, ennek vége van. Ezt az amerikaiakkal mi megoldottuk

- fogalmazott a miniszterelnök.

Messziről nézve nem igazán világos, miért van szükség Magyarországnak ilyen hozzáféréshez. A magyar állam és a magánszektor is hozzáfér külső finanszírozási forrásokhoz, csak az EU-források miatt lehet hiányérzetünk. Nézzük meg egy kicsit közelebből az egészet!

„…a magyar gazdaságot finanszírozási oldalról lehet fojtogatni”

A magyar gazdaság több mint három éve képtelen érdemi növekedést felmutatni. A csalódás mértékére jellemző, hogy egy-másfél évre előre a makrogazdasági elemzők és a kormány rendre 3-4% környéki növekedést jeleznek előre, és ebből aztán mindig stagnálás lesz, ahogy haladunk előre az időben.

A repülőrajt az idén is látványosan elmaradt, még az is kérdéses, hogy a tavalyi nagyon szerény GDP-bővülési ütemet elérjük-e.

Évek óta ismert, hogy a növekedési probléma megoldására a kormányzat szerint az egyik recept külső pénzügyi forrás bevonása.  Az elemzők már a kínai nagyberuházások bejelentésekor figyelmeztettek arra, hogy a közvetlen tőkebefektetés (FDI) nem EU-forrás, a gazdaságpolitika láthatóan továbbra is hisz ebben a csereszabatosságban.  „Még szükségem van 2-3 évre, hogy mindent pénzt megkapjon az ország Brüsszelből... Nem kell semmit elhalasztani, sem átütemezni, mindent meg tudunk valósítani” – húzta alá az esetleges nagyprojektek kapcsán Orbán Viktor. Vagyis mintha a kormány el akarná kerülni a 2022-ben előállt helyzetet, amikor több ezer milliárd forintnyi beruházást kellett lehúzni a költségvetésből, alaposan hozzájárulva a recesszióhoz.

Innentől kicsit ingoványosabb talajra tévedünk, hiszen kérdés, hogy

1. milyen uniós forrásból finanszírozható projekt valósulhat meg amerikai FDI-ból, illetve
2. milyen állami nagyberuházás az, amire nincs más forrás, csak amerikai hitel. Ebben az esetben a hitel ára lehetne vonzó, de az Egyesült Államokban a kamatszint most épp magasabb, mint Európában.

Vagyis nem nagyon látszik, hogy a reálgazdasági (beruházási, fejlesztési) célok forrása szempontjából miért olyan vonzó az amerikai pénz. Viszont a miniszterelnök szavai alapján az a reflexszerű gondolat sem tűnik megalapozottnak, hogy a választásra szeretné felpörgetni a gazdaságot, ráadásul az idő rövidsége miatt sem lenne ez reális.

„…a magyar költségvetést nehéz helyzetbe lehet hozni”

A kormányzati jelzés szerint a másik motiváció a költségvetés esetleges finanszírozási kockázatainak a kezelése. Ez esetben már inkább felmerül a választási szempont, a gazdaságpolitika érezhetően egyre nehezebben áll ellen annak, hogy a népszerűségi szempontokat a költségvetési stabilitás szempontjának rendelje alá. Az idei hiány a GDP 5%-át közelíti, a jövő évre már most emelkedő deficitpálya látszik, és a választásra készülő ígéretek (szja, nyugdíj, lakáshitelezés stb.) több évre előre jelentős determinációt jelentenek.

A kormány tarthat attól, hogy a további kiköltekezés már a piaci finanszírozókat és a hitelminősítőket zavarni fogja (ilyen logikájú egyensúlyozás jó ideje megfigyelhető a gazdaságpolitika kommunikációjában, gondoljunk például Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter legutóbbi londoni látogatására).

Véleményünk szerint mégsem arról lehet szó, hogy további költekezésre keres fedezetet a kormány.

Amíg ezt megkaphatja a piacról, addig sokkal jobban néz ki, mint egy vészhelyzeti megoldás. Inkább az járhat a gazdaságirányítás fejében, hogy a meglehetősen törékeny nemzetközi pénzpiaci hangulatban jöhet egy olyan sokk, ami kockázatkerülővé teszi a finanszírozókat. Erre az esetre pedig az IMF-nél sokkal jobb választásnak tűnik számára a kooperatívabb Egyesült Államok.

Erre az USA-nak van is intézményi megoldása. Az ESF-en (Exchange Stabilization Fund) – keresztül rendkívüli államközi hitelek (is) nyújthatók: Mexikó 1995-ben kapott ilyet, de kiderülhet, hogy Argentína is hozzájut ilyen hitelhez az idén.

Az amerikai csomagból kijöhetne olyan megállapodás, mint amilyet a Nemzetközi Valutaalappal szoktak kötni azok az országok, akiknek felerősödik a sérülékenységük, válságok bekövetkezésére számítanak. Ilyen a Flexible Credit Line (FCL), ami azonnali segítséget nyújt, ha beüt a krach. Ez az IMF klasszikus “védőhálója”, amikor még nincsen nagyon nagy baj. Csak kicsi.

Fontos azonban látni, hogy ez így is erősen egy „végső hitelező” (last resort) típusú megállapodás lenne, aminek már az optikája is nagyon furcsa, ezért nagyobb valószínűségét látjuk annak, hogy ilyen formális megállapodás végül nem születik.

„…a magyar valutát meg lehet támadni”

A miniszterelnök szerint, „ha bármilyen külső támadás érné Magyarországot, annak a pénzügyi rendszerét, akkor arra a szavukat adták az amerikaiak, hogy ebben az esetben a magyar pénzügyi stabilitást meg fogják védeni. Abban az esetben, ha Magyarországot egy ilyen külső, spekulációs vagy politikai támadás érné, akkor egy amerikai pénzügyi védőpajzzsal számolhatunk.”

Ha a világ bármely sarkából indulna el pénzügyi támadás Magyarországgal szemben, akár ami az árfolyamunkat, akár az adósságbesorolásunkat érintené, annak az elhárításához rendelkezésünkre áll amerikai segítség, tette még hozzá a miniszterelnök.

Ezekbe a mondatokba bele lehet látni azt az értesülést, hogy a kormány egy swap-vonal kialakításán dolgozik, ami dollárlikviditást biztosít feszültebb devizapiaci környezetben. Ez esetben azonban az indokoltság még annyira sem látszik, mint a költségvetési, hitelminősítési aggodalmak kapcsán. A forint erősödő pályán van, az árfolyamot támasztja a folyó fizetési mérleg többlete, és az, hogy a jegybank a spekulatív befektetőket a short helyett a carry trade oldalára állította a magas kamattal.

Egy ilyen környezetben egy olyan swap line bejelentése, amelyet Mexikó és Argentína is csak a legsúlyosabb finanszírozási krízis időszakában rántott elő, aligha életszerű.

A fentiek alapján a teljes pénzügyi csomag egyik értelmezése, hogy a gazdaságpolitikának nincs olyan titkos terve, hogy kockázatnövelő, amerikai segítséget élesítő lépéseket tegyen (mondjuk a választási ciklus logikájából fakadóan). Egyszerűen az Egyesült Államokkal való jó viszonyát kihasználva, előrelátóan ki akar építeni olyan intézményeket, amelyek a jövőben általánosságban növelik a magyar gazdaság sokkokkal szembeni ellenállóképességét.

Ez esetben a „pénzügyi védőpajzs” jelentősége pillanatnyilag nem igazán nagy, a körülötte zajló csinnadratta inkább a kampány részének tekinthető.

Ugyanakkor a szóba jöhető eszközök és megoldások egy része vészhelyzeti természetű, ezért ha ezekkel kapcsolatban valóban megállapodás születik, annak furcsa üzenete lehet a piacok számára. Ezért is tartjuk valószínűnek, hogy ezek jó része soha nem intézményesül, Orbán Viktor szavai („szavukat adták az amerikaiak”) is erre utalnak. A pénzügyi védőpajzs Donald Trump és Orbán Viktor kézrázásában testesül meg, jó eséllyel ennél sokkal többet nem is fogunk látni belőle.

Felvethető még a kérdés, hogy a fentiek alapján szélesedett-e magyar gazdaságpolitika mozgástere. Úgy gondoljuk, hogy nem igazán.

Sőt, ha a kormányzat forint elleni támadásról, finanszírozási kihívásokról beszél, az a piac számára inkább figyelmeztető jel, ami után éberebben figyelik a kockázatnövekedésre utaló jeleket.

Címlapkép forrása: MTI