Előfizetői tartalom

Joe Biden nagyon bekeményített Vlagyimir Putyinnal – Meddig feszítheti még a húrt?

Joe Biden bő egy hónapja tartó elnöksége alatt látványosan feltekerte az Oroszországot célzó katonai, gazdasági és verbális nyomásgyakorlást, olyannyira, hogy vannak, akik már attól félnek, háborús cselekményre is sor kerülhet a két ország közt. Fontos tudni, hogy ilyen drasztikus akció egyik félnek sem áll érdekében, mindössze politikai kardcsörtetésről van szó, mellyel Joe Biden egyszerre üzen az orosz hackerektől rettegő szavazóbázisának és a nemzetközi közösségnek is. Vlagyimir Putyin pedig az orosz választópolgárok és a szövetséges országok szemében próbál kemény, határozott vezetőként tetszelegni, aki nem retten meg a NATO nyomásgyakorlásától. Az eddigi "drámai összecsapásoknak" nagyobb volt a füstje, mint a lángja és bár várhatóan hűvös és konfrontatív lesz az orosz-amerikai viszony a következő négy évben, nincs reális esély a nyílt katonai összecsapásra.

Biden bekeményített Szinte be sem melegedett az elnöki szék Joe Biden alatt, máris több, látszólag nagyon drasztikus üzenetet küldött Oroszország, illetve Vlagyimir Putyin elnök felé. Első telefonhívásuk után közölte: Amerika többé nem huny szemet Oroszország „tevékenységei” fölött, rövidesen ezután pedig B-1-es bombázókat küldött Norvégiába, illetve leállította...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés