Amerika már komolyan aggódik
Néhány hete került sor az Egyesült Államok indiai- és csendes-óceáni régiós parancsnokának, Phil Davidson tengernagynak szenátusi meghallgatására, aki arról beszélt, hogy szerinte 2027-ig megpróbálhatja a Kínai Népköztársaság fegyveresen az ellenőrzése alá vonni Tajvant.
Davidson most távozik a posztjáról, utódja valószínűleg John Aquilino tengernagy lesz, akinek szenátusi meghallgatása tegnap zajlott. Aquilino nem csupán egyetértett elődjével, de még azt is mondta, hogy
szerintem a probléma sokkal sürgetőbb és azonnal foglalkoznunk kell vele.
Hozzátette: a kínai kommunista párt olyan képességeket fejlesztett, melyeknek célja, hogy „távol tartsák Amerikát” és hogy a legnagyobb aggálya az, hogy „katonai erőt használnak Tajvan ellen.”
Aquilino és Davidson is azért nyilatkoztak a szenátus előtt, mert az amerikai törvényhozás egy 27 milliárd dolláros forrástervezetet készül jóváhagyni, mellyel a régió védelmét erősítené meg Amerika.
Katonai akcióra készül Kína?
Vannak elemzők, akik úgy gondolják, a katonai döntéshozók valójában felnagyítják Kína fenyegetését, hogy forrásokhoz jussanak, viszont túlsúlyban vannak azok a vélemények, akik szerint Kína valós fenyegetést jelent Tajvan számára a közeljövőben.
Tajvan hivatalosan a mai napig Kína része, viszont 1949 óta önálló kormányzattal, törvénykezéssel és haderővel rendelkezik, vagyis a kínai kommunista pártnak lényegében semmilyen beleszólása nincs abba, hogy mi történik a csupán papíron fennhatóságuk alá tartozó szigeteken. Tajvan létezését, mint önálló állam mindössze 15 ország ismeri el, a sziget maga pedig sosem kiáltotta ki az anyaországtól való függetlenségét, Kínai Köztársaság néven hivatkoznak magukra.
Kína közel sem rejti véka alá a Tajvannal kapcsolatos szándékát: felajánlották nekik, hogy csatlakozzanak újra az anyaországhoz az „egy ország, két rendszer” berendezkedés égisze alatt (ahogy Hongkong és Makaó is működik hivatalosan), de ezt a tajvani önkormányzat rendre elutasította. Kína fennállása során többször is megfenyegette Tajvant, hogy
ha kikiáltják hivatalosan is függetlenségüket, katonai akciót indítanak a szakadár sziget ellen.
Erre aligha kerül sor, mert Tajvan vezetői szerint nincs szükség a függetlenség kikiáltására, mert Tajvan már független. Kínának viszont van casus bellije bármikor megtámadni Tajvant, mondván, hogy „szakadár törekvések” valósulnak meg a hivatalosan Kínához tartozó szigeten.
Hasonló indokokat már használtak arra, hogy Hongkongban teljesen megsemmisítsék a demokratikus ellenzéket és bebörtönözzék annak vezetőit.
Elsősorban azért kerülhet sor egy ilyen forgatókönyv megvalósulására, mert Kína jelentős globális politikai terjeszkedésbe kezdett a 2010-es évek eleje óta és elég rosszul mutat, hogy egy magát komolyan vetetni próbáló nagyhatalom nem rendelkezik érdemi fennhatósággal saját területének egy része felett.
Ezen kívül Tajvan kicsi mérete ellenére jelentős befolyással rendelkezik az elektronikai cikkek piacán, a globális chipgyártásban a sziget gyakorlatilag nagyhatalom, úgyhogy a gazdasági szempontok sem elhanyagolhatók.
Az látható, hogy a kínai haderő tényleg elkezdett mozgolódni: szinte heti szinten kerül sor nagyszabású hadgyakorlatokra a tajvani szoros körül, 2020-ban ráadásul a kínai légierő ráadásul átlépte a Tajvant és Kínát elválasztó tengerszoros felezővonalát és behatolt Tajvan légterébe is, melyre korábban soha nem volt példa. Januárban a Kínai Népköztársaság gépei már a tajvani légvédelmi rendszerek hatóságán belülre is berepülte, illetve most pénteken is megsértette Kína Tajvan légterét:
Miért pont most?
A Kínai Népköztársaság több mint 70 évig fenyegette invázióval Tajvant, de sosem jutottak el nyílt offenzíváig (bár az ’50-es években többször is kis híján sor került erre), jogosan merül tehát fel a kérdés az eseményeket szemlélők részéről, hogy Kína miért éppen most tartaná időszerűnek a sziget bekebelezését.
A rövid válasz az, hogy a kínai haderő egyszerűen nem volt elég ütőképes ahhoz, hogy el tudja foglalni Tajvant anélkül, hogy tetemes veszteségeik súlyos politikai krízisbe sodorják a kommunista vezetés alatt álló országot. Bír a Népköztársaság hadereje mindig is lényegesen nagyobb volt, mint Tajvané, a sziget(csoport) sajátos adottságai és a Népi Felszabadító Hadsereg fejletlen technológiai színvonala miatt a kommunisták valószínűleg hatalmas áldozatok árán arattak volna csak győzelmet.
A 2000-es évek vége, 2010-es évek eleje óta viszont nagyszabású haderőreform zajlik a kommunista Kína Népi Felszabadító Hadseregének felszereléseit és hadviselési doktrínáját tekintve. Jelentős áttörést ért el az ország kiberhadviselés, a légierő, gyalogsági harcászat és rakétatechnológia terén is, sok olyan fegyvert rendszeresítettek, melyet kifejezetten egy Tajvan elleni offenzíva során tudnának hasznosítani. Sőt, a Diplomatnak nyilatkozó szakértők szerint valójában a 2010-es években kezdődött Kínában zajló nagyszabású haderőreform elsődleges célja az, hogy kész legyenek Tajvan végső bekebelezésére.
Kétséges, hogy most, 2021-re van-e elég fejlett a kínai haderő ahhoz, hogy végre tudja hajtani a Tajvan elleni inváziót a fent említett tetemes veszteségek elkerülése nélkül. Csak hogy néhány tényadatot említsünk a tajvani képességekről:
- A Global Firepower adatai szerint Tajvan tartja fenn a világ egyik legnagyobb tartalékos-állományát, az aktív állományban lévőkön felül 1,83 millió katonát tud mozgósítani a sziget, ami nagyon jelentős szám. Kína 2,2 millió aktív szolgálatost és 510 ezer tartalékost tart fenn, viszont jó eséllyel töredékét sem mozgósítanák egy Tajvan elleni offenzívához. Fontos szempont az is, hogy Tajvan katonái országuk létezésének fennmaradásáért harcolnának, míg a Népi Felszabadító Hadsereg lényegében offenzív hadműveletben venne részt.
- A tajvani haderő fegyverzetének jelentős részét modern amerikai eszközök alkotják. Csak Donald Trump kormánya 18,3 milliárd dollárban adott el fegyvereket Tajvannak, köztük F-16C/D vadászgépeket, M1A2 Abrams harckocsikat, HIMARS-rakétarendszereket, illetve rengeteg rakétát és elektronikus harcászati rendszert.
- A tajvani szigetcsoport jelentős része sziklás, dzsungeles, ami jelentősen megkönnyíti a védekező hadműveleteket és nehéz terepet kínál a támadóknak.
Globális szintűre hízhat a konfliktus
Ha Kína megtámadná Tajvant és a konfliktus csupán kettejükről szólna, szinte biztosan győzelmet aratnának a kommunisták, még akkor is, ha valószínűleg hatalmas veszteségeket szenvednének el az offenzíva során.
Közel sem borítékolható viszont ez a kimenetel, ha az Egyesült Államok és régiós szövetségeseik is beavatkoznak, erre pedig reális esély van.
- Az 1979 óta érvényben lévő Taiwan Relations Act kimondja, hogy az Egyesült Államoknak gondoskodnia kell Tajvan megfelelő védelmi képességeinek meglétéről. A szerződésben nem szerepel az, hogy fegyveres beavatkozással kell ezt megtenni, viszont ennek lehetőségét sem zárja ki, tehát Amerika a megállapodásra hivatkozva bármikor, bármilyen katonai segítséget nyújthat Tajvannak.
- A régióban állomásozó amerikai haderő főparancsnokai egymást váltva lobbiznak azért az Egyesült Államok politikai vezetői előtt, hogy az amerikai haderő siessen Tajvan segítségére, ha támadás éri a szigetet.
- Az amerikai lakosság 41%-a támogatna egy katonai akciót Tajvan megvédésére.
- Tajvan az Egyesült Államok fontos gazdasági és katonai partnere és az amerikai fegyverek egyik legnagyobb globális felhasználója. Hatalmas arcvesztés lenne, ha az Egyesült Államok ölbe tett kézzel nézné, hogy egy de facto stratégiai szövetséges országot bekebelez egy katonai és gazdasági ellenlábasuk.
Összességében tehát hivatalosan nem szövetségese Amerika Tajvannak, viszont erősen feltételezhető, hogy a sziget kormányának segítségére sietnének, ha támadás érné őket, ennek esélye pedig folyamatosan növekszik, ahogy a kínai-amerikai viszonyok folyamatosan romlanak.
Ha Amerika a beavatkozás mellett dönt, az olyan régiós szövetséges országok, mint Japán, Dél-Korea vagy India, szintén Tajvan segítségére siethetnek. Japán védelmi minisztere épp a napokban ajánlotta fel Amerikának, hogy szükség esetén segítenének Tajvan megvédésében akár fegyveresen is.
Ha nem is avatkoznak be katonailag, az szinte biztos, hogy az offenzíva miatt Kína az Egyesült Államok és ázsiai szövetségeseinek szemében egyfajta pária-állammá válna, melyet súlyos szankciók, illetve a kereskedelmi és politikai kapcsolatok teljes leépítése követhet.
Egy ilyen gazdasági elszigetelődés a jelentős részben exportból megélő Kínának súlyos csapás lenne és ezzel Peking is tisztában van, így kijelenthető, hogy ez a visszatartóerő volt az egyik fő indoka annak, hogy még nem került sor katonai akcióra.
Most akkor lesz háború vagy nem?
Mi úgy gondoljuk, hogy bár sosem volt még ekkora esély arra, hogy a Kínai Népköztársaság megpróbálja fegyveresen az ellenőrzése alá vonni Tajvant,
Peking még mindig többet veszíthet az offenzívával, mint nyerhet, ezért nem reális, hogy a következő években támadást indítanak a sziget ellen.
Ahhoz, hogy ez megtörténjen, két fontos előfeltételnek kellene fennállnia:
- Kínának gazdaságilag függetlenednie kellene az Egyesült Államoktól és szövetségeseitől. Erre jó eszköz lehet az Övezet és Út program, illetve egy Oroszországgal és az érdekkörükbe tartozó országokkal való szoros gazdasági szövetség, de mindkét program még gyerekcipőben jár és még sikerességük esetén sem biztos, hogy ellensúlyozni tudják az Egyesült Államok hatalmas gazdasági erejét. Mint ismert, Amerika még mindig a kínai termékek legnagyobb felvevőpiaca - csak 2019-ben 471 milliárd dollárnyi terméket adtak el az Egyesült Államoknak.
- A Népi Felszabadító Hadseregnek olyan jelentős technológiai fölényre kellene szert tennie, mellyel elkerülhető egy súlyos vérfürdő a tajvani offenzíva során, ez – bár a kommunista haderő sokat fejlődött az elmúlt évtizedben – még mindig nem biztos, hogy fennáll. Tajvan folyamatosan vásárolja a modernebbnél modernebb fegyverrendszereket az Egyesült Államoktól, készülve egy esetleges támadás elhárítására Peking részéről.
Nem várható reálisan, hogy ezek az előfeltételek 2030-ig biztosan teljesülni fognak.
Sokkal valószínűbb, hogy a következő években Peking inkább „puha” eszközökkel igyekszik majd Tajvanra nyomást gyakorolni, hogy minél jobban azt érezzék, hogy nincs értelme különálló államként fennmaradniuk:
- Kína növelni fogja az ijesztő, de konkrét veszélyt nem jelentő hadgyakorlatok számát Tajvan körül, hogy a lakosságban félelmet keltsenek és demoralizálják a tajvani haderőt. A folyamatosan levegőben lebegő, de meg nem valósuló háború félelme az évek alatt komoly mentális károkat tud okozni.
- Gazdasági nyomásgyakorlással próbálják elrettenteni Tajvan mozgásterét a nemzetközi piacon.
- Peking igyekszik növelni gazdasági és politikai befolyását a régióban, hogy csökkentse azoknak az országoknak a számát, amelyek egy lehetséges katonai offenzíva során Tajvan segítségére sietnének.
HA VISZONT A PUHA ESZKÖZÖK NEM VÁLNAK BE (EDDIG SEM VÁLTAK BE, NEM VILÁGOS, HOGY EZ MIÉRT VÁLTOZNA), HOSSZABB, ÉVTIZEDES IDŐTÁVON REÁLISSÁ VÁLHAT EGY FEGYVERES KONFLIKTUS A KÍNAI NÉPKÖZTÁRSASÁG ÉS A KÍNAI KÖZTÁRSASÁG KÖZT, FŐLEG, HA MEGVALÓSULNAK PEKING ABBÉLI AMBÍCIÓI, HOGY GAZDASÁGI NAGYHATALOM MELLETT GLOBÁLIS KATONAI ÉS POLITIKAI NAGYHATALOMMÁ IS VÁLJANAK.
Persze mindent boríthat az, ha az amerikai-kínai kapcsolatok még tovább romlanak és Peking már úgy érzi, hogy már nincs mit vesztenie. Ebben az esetben is persze valószínűleg úgy indítanák meg persze az offenzívát, hogy megpróbálják elhitetni a világgal, hogy Tajvan "kiprovokált" egy támadást és önvédelemből járnak el.
Címlapkép: Thunderbolt 2000-es rakétarendszer a tajvani haderő szolgálatában. Fotó: I-Hwa Cheng/Bloomberg via Getty Images
