Portfolio signature

Szalonképessé válik a véres polgárháború dúlta ország diktátora, már Amerika sem keménykedik

A korábban páriának minősülő szíriai elnök, Bassár el-Aszad egyre inkább szalonképessé válik az arab világban – a korábban a diplomáciai kapcsolatokat Szíriával megszakító arab országok sorra rehabilitálják a tíz éve véres polgárháború dúlta ország elnökét. Bár az érintett országok az Egyesült Államok szövetségeseinek számítanak a régióban, Amerika egyelőre nem hajlandó elfogadni Aszad uralmát, ugyanakkor nem is tesz keresztbe arab szövetségesei közeledésének. Amerika már rég nem meghatározó erő Szíriában, és láthatóan nem is törekszik ott nagyobb szerepre – más globális kihívások jóval fontosabbak számára Aszad ügyénél.


Véget nem érő polgárháború

A több mint tíz éve tartó szíriai polgárháború napjaink egyik legsúlyosabb és legtöbb életet követelő háborús konfliktusa. Az elmúlt évtizedben több mint 600 ezer ember vesztette életét, és több mint 6 és fél millióan hagyták el az országot. A szír menekültek többsége a szomszédos országokban – Jordániában, Libanonban és Törökországban – tartózkodik menekülttáborokban, de több százezren keltek útra Európa felé is, előidézve a 2015-ös menekültválságot.

A szíriai polgárháború az „arab tavasz” néven ismert felkeléssorozat részeként indult 2011. március 15-én, azután, hogy Tunéziában és Egyiptomban a felkelők már elzavarták az ottani, évtizedek óta hatalmon lévő diktátorokat. Szíria elnöke, Bassár el-Aszad 2000 óta irányította az országot, miután meghalt apja, aki 1971-től ült az elnöki székben. Az Aszad-dinasztia tehát idestova fél évszázada vezeti a közel-keleti arab országot.

Aszad uralma sokáig kötélen táncolt, mígnem a Vlagyimir Putyin vezette Oroszország 2015 szeptemberétől nagyrészt légicsapásokkal be nem avatkozott a konfliktusba a diktátor mellett.

Ezekkel a témákkal foglalkozunk kiemelten cikkünkben

  • Már tíz éve tart a véget nem érő polgárháború Szíriában
  • Bassár el-Aszad szír elnököt Putyin aktív támogatása mentette meg
  • A korábban pária Aszad egyre szalonképesebbé válik a térség arab országai körében
  • Az Egyesült Államok egyelőre nem tágít, nem támogatja Aszadot

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés