Portfolio signature

Terrorfenyegetés árnyékában zajlik az Afrika-kupa – Megismétlődhet a togói válogatott tragédiája?

Tar Gábor
Fokozott katonai jelenlét mellett zajlik Kamerunban a múlt héten kezdődött, február 6-ig tartó Afrika-kupa, a kontinens futballválogatottjainak tornája. Az ország két anglofón régiójának elszakadásáért öt éve küzdő szeparatista milíciák ugyanis azzal fenyegetnek, hogy kihasználva az Afrika-kupa miatt az országra irányuló nemzetközi érdeklődést, ügyük melletti figyelemfelhívásként támadásokat hajtanak végre a futballtorna megzavarására. Kísértetiesen hasonlít a helyzet a 2010-es, Angolában megrendezett Afrika-kupa körüli helyzethez, amikor a cabindai szeparatisták a togói futballválogatott buszát támadták meg három ember halálát, több játékos megsebesülését okozva. A mostani Afrika-kupa meccseinek helyet adó stadionok közül egy található Kamerun anglofón területén, Limbe városában, ahol összesen nyolc mérkőzést rendeznek. Eddig két meccset játszottak le a városban, amelyek napján a szeparatisták már egy támadást végrehajtottak egy katona halálát okozva.

Kamerun két anglofón régiójának elszakadásáért küzdő szeparatista fegyveresek szerdán támadást intéztek kameruni katonák ellen az egyik anglofón régió (Kamerun délnyugati régiója) székhelyén, Buea városában, ahová az Afrika-kupa F csoportjának négy válogatottja (Gambia, Mali, Mauritánia, Tunézia) van elszállásolva. A támadást, amely során egy katona meghalt, az F csoport két aznapi – szintén az anglofón délnyugati régióhoz tartozó Limbe városában megtartott – mérkőzése elé időzítették. A szeparatisták ezzel a torna megrendezése előtt tett fenyegetésüket váltották be, miszerint ha a kameruni kormányzat nem vonja vissza a két anglofón régióba telepített, az Afrika-kupa idejére megnövelt létszámú katonai erőket, akkor fegyveres támadásokkal zavarják meg a tornát.

Az Afrika-kupa mérkőzéseinek hat stadion ad otthont, ezek közül az egyik, a limbei aréna található Kamerun anglofón területén. Limbében a szerdán megrendezett két találkozón kívül még hat mecset (négy csoportmeccset és két nyolcaddöntőt) fognak játszani. A szeparatisták Afrika-kupa megkezdése előtt tett fenyegetései szerint akár még a Limbében pályára lépő és Bueában megszálló válogatottak sem lehetnek biztonságban. Ha az anglofón szeparatisták a focisták elleni fenyegetésüket is beváltják, akkor nem ez lenne az első alkalom az Afrika-kupák történetében, hogy egy válogatottat támadás ér. A 2010-es, Angolában megrendezett tornán a togói válogatott buszát Cabinda régió Angolától való elszakadásáért küzdő szeparatista fegyveresek támadták meg, amelynek a togói csapat másodedzője, sajtósa és buszsofőrje esett áldozatul, több játékos pedig megsérült.

Békés tüntetésektől a szeparatista milíciákig

A kameruni anglofón területek szeparatista milíciái az Afrika-kupa idejére időzített fenyegetéseikkel, a tornára irányuló nemzetközi érdeklődést kívánják kiaknázni, hogy felhívják a figyelmet saját mozgalmuk ügyére. A szeparatisták 2017 óta folytatnak harcot a kameruni kormányzat hadseregével, amikor is kikiáltották a Kamerun anglofón részének, az általuk Ambazóniának nevezett terület függetlenségét, amit azonban sem Kamerun, sem más ország nem ismer el. A fegyveres összecsapások azután törtek ki 2017-ben, hogy 2016-ban Kamerun két anglofón régiójában (az északnyugati és délnyugati régióban, ahol az ország 25 milliós lakosságának mintegy ötöde él) tanárok, jogászok, civil szervezetek békés tüntetéseket tartottak az anglofón oktatási és jogi rendszer megőrzéséért, mert az iskolákban háttérbe szorult az angol nyelv oktatása, illetve a bíróságokon az angol jogrendszer helyett az ország frankofón területén használt jog került előtérbe. Az is elégedetlenséget szült, hogy a helyi munkalehetőségek jó részét a franciaajkú kameruniak kapják, és a helyi kormányzati tisztségeket is frankofónok töltik be.

Miről szól a cikk?

  • Kihasználnák a nemzetközi figyelmet a kameruni anglofón területek szeparatista milíciái
  • Válság, amire alig figyel a világ
  • A fegyveres konfliktusban eddig 6 ezer ember vesztette életét
  • Szeparatisták célkeresztjébe az oktatás
  • Drámai gazdasági következménye lenne a két anglofón régió elszakadásának

Kedves Olvasónk!

Támogasd te is a minőségi gazdasági tartalomgyártást!

Ez az elemzés a Portfolio Signature cikkei közé tartozik. A cikk folytatódik, de csak egyedi előfizetéssel olvasható.

A Signature tartalmakhoz való hozzáférés díja havi előfizetéssel 2 490 forint.

Signature előfizetés

Általános Szerződési Feltételek   |   Gyakran felmerülő kérdések