Előfizetői tartalom

Fiának adja át a hatalmat a meghökkentő szerepléseiről ismert közép-ázsiai diktátor

Egy újabb volt szovjet tagköztársaságban – Azerbajdzsán után Türkmenisztánban – valósul meg, hogy apáról fiúra száll át hatalom. A közép-ázsiai országban ugyanis az eddigi államfő, Gurbanguly Berdimuhamedov egy hete bejelentette, hogy átadja a hatalmat a „fiatalabb generációnak”. A március 12-re kiírt előrehozott elnökválasztáson pedig a kormányzó párt az államfő fiát, Serdar Berdimuhamedovot indítja jelöltként. A választás természetesen csak formalitás lesz a diktatórikus módszerekkel működtetett országban, amely a világ negyedik legnagyobb földgázkészletével rendelkezik.

Hétfőn a türkmenisztáni iskolákban az első tanóra azzal telt el, hogy a tanárok Gurbanguly Berdimuhamedov államfő fiáról, vagyis a leendő elnökről tartottak kiselőadást. A központi utasítás szerint Serdar Berdimuhamedov „jóságát, szorgalmát, az általa elért eredményeket” kellett megfelelően bemutatni a diákoknak. A nebulók kiokosítására azután került sor, hogy múlt hétvégén az országát erőteljes személyi kultusz mellett diktátorként vezető államfő a szenátusban közölte: távozik posztjáról, hogy átadja a hatalmat a „fiatalabb generációnak”. A jelenleg a miniszterelnök-helyettesi posztot betöltő fiát név szerint nem nevezte meg beszédében, de mindenki számára egyértelmű volt, hogy mire célzott, hiszen Serdar Berdimuhamedovot évek óta készítik fel arra, hogy átvegye apja szerepét.

Az államfő beszéde után nem sokkal a választási bizottság közölte, hogy az elnök utasításának megfelelően március 12-én előrehozott elnökválasztást tartanak. A választási kampány első napján, február 14-én pedig a kormányzó Demokrata Párt be is jelentette, hogy Serdar Berdimuhamedov lesz a párt elnökjelöltje. Komoly választási küzdelemre persze nem kell számítani, hiszen az első többpárti parlamenti választást 2013-ban tartó országban nem működhetnek valódi ellenzéki pártok, így az ifjú Berdimuhamedov apja korábbi választási győzelmeihez hasonlóan várhatóan 90 százalék körüli, vagy afeletti szavazattöbbséggel fogja megnyerni a választást.

Épphogy betöltötte az elnökséghez szükséges korhatárt

Türkmenisztán alkotmánya szerint az ország államfőjének legalább 40 évesnek kell lennie. Serdar szeptemberben töltötte be a negyvenet, vagyis csak mintegy fél évet vártak azzal, hogy az ifjabb Berdimuhamedovot a hatalom csúcsára emeljék. Az idősebb Berdimuhamedov 2017-ben kezdte meg jelenlegi, hétéves elnöki ciklusát, vagyis a következő elnökválasztást elvileg csak 2024-ben kellett volna megrendezni.

Miről szól a cikk?

  • Épphogy betöltötte az elnökséghez szükséges korhatárt, a csúcsra emelhetik Serdar Berdimuhamedovot
  • Nem apjára ütött a „nemzet gyereke”
  • A generációváltásban Kazahsztán intő példája is fontos szerepet játszhatott
  • Hiába a hatalmas földgázvagyon, nagyon nehéz gazdasági helyzetbe került Türkmenisztán

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés