FONTOS Egyre több magyar nyaral külföldön, a drágulás sem zavarja őket
 
Előfizetői tartalom

Putyin végzetes döntése után szép csendben katonai nagyhatalom válhat Ukrajnából

Az ukrán nép kitartásának és a példátlan nyugati támogatásnak köszönhetően ma már szinte biztosra vehető, hogy nemhogy túléli Ukrajna az orosz inváziót, de Európa, sőt, a világ egyik legerősebb haderejével rendelkező országaként emelkedik majd ki a konfliktusból. Úgy tűnik ugyanis, hogy egyelőre a nyugati országok sokkal gyorsabban küldik a katonai felszereléseket Ukrajnába, mint azt az orosz haderő leszerelni képes, ráadásul régiós összehasonlításban nem igaz, hogy az ukrán haderőt csupán „leselejtezésre váró szeméttel” szerelik fel a nyugati országok. Ukrajna a példátlan nyugati támogatásnak köszönhetően a háború után alighanem teljesen új geopolitikai szerepben találhatja magát tapasztalt és jól felszerelt haderejének köszönhetően, amely ezzel a dinamikával még a német vagy lengyel haderőnél is ütőképesebbé válhat.

Ilyen katonai tapasztalata nem sok országnak lesz Ukrán katonák Kijev körül kilőtt orosz harcjárművekkel. Fotó: Ceng Shou Yi/NurPhoto via Getty Images Február 24-én azzal a céllal indította meg Vlagyimir Putyin az Ukrajna elleni inváziót, hogy jelen formájában megszüntesse az ország létezését vagy legalább megbuktassa a nyugatos politikai rendszert és visszaállítsa...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés