kalasnyikov ukrán katona stock
Globál

Oroszok százai fogtak fegyvert Putyin ellen – Nemzetközi mozgalommá hízhat a Szabad Oroszország Légió?

Huszák Dániel
Hitetlenkedve fogadta a világ, amikor bejelentette Ukrajna, hogy fegyveres szervezetet hoztak létre oroszországi orosz harcosokból, de most, szűk három hónappal az alakulásuk után úgy néz ki, valóban aktív a donbaszi fronton a Szabad Oroszország Légió névre hallgató ukránpárti katonai formáció. Az állomány nagy része Putyinellenes politikai aktivistákból áll, ráadásul Oroszországon belül is vannak már a szervezetnek tagjai, akik igyekeznek egyfajta országos mozgalmat csiholni a formációból. Az FSzB látszólag partvonalról nézi a teljesen nyíltan Putyin ellen szerveződő mozgalmat; még az is lehet, hogy egyelőre szándékosan hagyják nőni a szervezetet.

Mi az a Szabad Oroszország Légió?

Április elején jelentette be az ukrán kormány, hogy a számos idegenlégiós formáció mellett létrehoztak egy olyan fegyveres alakulatot is, melyet oroszországi származású orosz önkéntesekből állítottak össze. Az alakulat a „Szabad Oroszország Légió” elnevezést kapta.

A formáció április végén jelentette be, hogy véget ért a kiképzésük és elérték a kezdeti műveleti képességet.

Április vége – május eleje óta több éles bevetésen is részt vett a formáció a Donbasz-térségben. Az első, akciójukról kiszivárgott felvétel szerint egy állítólagos orosz harckocsit foglaltak el, mellyel zászlójukat lobogtatva pózoltak az orosz önkéntesek.

De került elő olyan felvétel is, melyen az úgynevezett „Luhanszki Népköztársaság” foglyul ejtett milíciáival fotózkodnak, talán ez eddig a leghitelesebb bizonyíték arra, hogy a légió tagjai harci cselekményekben is részt vettek.

(Alapvetően nem szoktunk hadifoglyokról felvételeket közzétenni a genfi egyezmények miatt, de ezen a képen nem felismerhetők, ezért ez nem sérti a nemzetközi megállapodás előírásait).

Egyáltalán kik ezek az emberek?

Első körben talán az a kérdés merül fel az emberben, hogy ha Oroszország támadja Ukrajnát az orosz kisebbség védelmére hivatkozva, miért vannak mégis olyan emberek, akik akár az életüket feláldozva oroszországi orosz emberként meghalnának Ukrajnáért.

A rövid válasz az, hogy ezeket az embereket elsősorban egyáltalán nem „Ukrajna védelme” motiválja.

A légió első tagjai szinte biztosan az orosz haderő dezertőrei voltak; olyan emberek, akik ilyen-olyan indoknál fogva elhagyták állásaikat és akár önként, akár hadifogolyként csatlakoztak az ukrán fegyveres erőkhöz. Erre enged következtetni az is, hogy a formáció megalakulását is egy olyan orosz ember jelentette be, aki az orosz haderő VKBO gyakorlóját viselte. 

A dezertőrök ugyanis jogosan retteghetnek attól, hogy ha hazakerülnek, hadbíróság, majd több évtizedes börtön vár rájuk amiért megtagadták a parancsaikat, elhagyták állásaikat. Ha az ellenséghez csatlakoznak, talán kapnak egy újabb esélyt a túlélésre.

Mellettük néhány hadifogolynak talán épp az ukránok ajánlották fel az a lehetőséget, hogy harcoljanak Oroszország ellen vagy cserébe hosszú időre börtönbe küldik őket. Nem ritka, hogy egy nehéz stratégiai helyzetben lévő ország ilyen módon próbálja „hasznosítani” az ellenséges hadifoglyokat, ez a praktika egyes országokban széles körben alkalmazott volt a második világháború idején.  

Biztosan nagyobb viszont azoknak az oroszországi embereknek a száma a légióban, akik valamilyen Putyin-kormányellenes politikai aktivistaként, közvetetten és önként érkeztek a Szabad Oroszország légióba.

Ilyen ember lehet Igor Volobujev is, a Gazprombank volt igazgatóhelyettese, aki teljesen nyíltan felvállalta, hogy csatlakozott az Ukrajna oldalán harcoló önkéntes formációba.

Ezek az emberek tehát nem feltétlen azért támogatják Ukrajnát, mert annyira odavannak a Zelenszkij-kormányért;

esetükben sokkal inkább arról van szó, hogy az orosz haderő legyőzését úgy értékelik, mint egy eszköz arra, hogy elmozdítsák Vlagyimir Putyin elnököt Oroszország éléről.

Széljegyzeten érdemes arra is kitérni, hogy a Szabad Oroszország légióval kapcsolatos híradások alatt gyakran megjelennek azok az oroszpárti vélemények, melyek szerint az egész kacsa, mert az oroszok mind olyan lojálisak, hogy biztos nem harcolnának saját országuk hadereje ellen. Őket talán érdemes emlékeztetni arra, hogy a második világháború során az egyik legnagyobb külföldi önkéntesekből álló katonai formáció az Orosz Felszabadító Hadsereg (ROA) volt a náci Németország oldalán. Ez egy több mint 100 ezer orosz harcosból álló alakulat volt, amely elsősorban a kommunista rezsim ellen fogott fegyvert és a németektől remélte a felszabadítást. A ROA és a légió közt persze nem érdemes bármilyen ideológiai párhuzamot vonni, ez a példa csupán azt a célt szolgált illusztrálni, hogy nem precedens nélküli egy orosz kormány ellen harcoló, orosz emberekből álló katonai formáció létrejötte.

A Szabad Oroszország Légió persze közel sem ekkora; az alakulatban alig néhány száz harcos lehet. De videóikon inkább csak néhány tucat fegyveres szerepel, ami persze nem a teljes állomány.

Olekszij Aresztovics, ukrán elnöki tanácsadó szerint "naponta több száz" önkéntes csatlakozik a légióba, de ez szinte biztosan túlzás.

Nemzetközi Putyinellenes mozgalom alakul?

Az, hogy néhány tucat, esetleg néhány száz orosz állampolgár fegyvert fogott, hogy Ukrajnát segítse, aligha hoz majd bármilyen érdemi változást a háború menetét illetően.

Ami a Putyin-kormány számára inkább aggasztó lehet az, ha komoly Oroszországon belüli és / vagy nemzetközi mozgalommá válik a Szabad Oroszország Légió. Ennek pedig már most vannak előjelei.

A Szabad Oroszország Légió szimbolikája ugyanis Ukrajnán kívül is számos országban, elsősorban Oroszországban kezd megjelenni, az alakulat pedig széles körben publikálja is ezeket a jelenéseket. Ilyen jelkép például:

  • a fehér-kék-fehér sávos zászló, melyet az alakulat az orosz zászló helyett használ,
  • egy ököl egy pajzson „Szvaboda Rosszij” felirattal,
  • egy fehér-kék színű „L” jelkép,
  • az „L” kézjel.

Oroszországon belül a leggyakrabban talán Pszkov, Tambov és Moszkva városából érkeznek fotók elhelyezett légiós matricákról, grefitikről, falragaszokról.

De felbukkantak már a légió aktivistái New Yorkban is.

Persze az országos jelenlét ellenére nem túl valószínű, hogy a légiónak bármilyen szervezett, vagy akár felfegyverzett jelenléte van Oroszországon belül, ezek a fotók valószínűleg lelkes, de magányos vagy kisebb csoportokba szerveződött aktivistáktól származnak, akik elküldik őket a légió közösségi oldalának.

Az ukrajnai háború vége viszont látszólag még igencsak messze van, előfordulhat, hogy a közhangulat romlásával (már ha valóban sor kerül erre a többnyire nyugati források által prognosztizált kimenetelre), a légió is országos Putyinellenes hálózattá szerveződik. Ez biztosan egy olyan cél, amit a mozgalom vezetése megfogalmazott magának, de az FSzB-nek is biztos lesz ehhez egy-két keresetlen szava.

Az is lehet persze, hogy az egész légió-jelenség végül kapóra jön Putyinnak. Kormányának politikai ellenfelei most Ukrajnába mennek harcolni, ahol az orosz reguláris haderővel találják magukat szemben. Így lényegében el tudja tenni láb alól a Putyin-kormány legvokálisabb ellenzéki aktivistáit anélkül, hogy mindenféle nemzetközi balhé vagy belpolitikai presztízsvesztés forogna kockán, sőt, otthon is eljárást tud kezdeni a légió támogatói ellen, arra hivatkozva, hogy hazaárulók, akik a Washington által szponzorált Ukrajnát segítik. Lehet, hogy e cél végett tudatosan hagyja egyelőre az orosz hírszerzés nőni a hazai hálózatot, mielőtt lecsapnak annak szervezőire.

Elképzelhető, hogy ezért nincs információ arról, hogy a fehérorosz önkéntesekből szerveződő Kastuś Kalinoŭski ezred tagjait vagy hozzátartozóit bármilyen komoly retorzió érné Fehéroroszországban. Lukasenkának ugyanis végeredményében hasznos, hogy a kormányzatát ellenkező fehérorosz aktivisták Ukrajnában életüket vesztik az orosz haderővel szembeni harcok során, anélkül, hogy akár neki, akár a fehérorosz KGB-nek a kisujját kellene ehhez mozdítania. A Kastuś Kalinoŭski ezred nem mellesleg az egyik legnagyobb külföldi önkéntes formáció Ukrajnában a grúz légió és a nemzetközi idegenlégió mellett és a legkomolyabb veszteségeket is ők szenvedik el.

De ismét fontos hangsúlyozni, hogy az ukrajnai háború vége még valószínűleg igencsak messze van, úgyhogy nem látni azt sem, milyen hatással lesz hosszú távon a „különleges művelet” Oroszország és Belarusz belpolitikájára. Egyelőre csak lehetséges és kevésbé lehetséges forgatókönyvekről lehet beszélni.

Címlapkép: fotómodell ukrán katonai gyakorlóban, egy AK-74-es gépkarabéllyal. A címlapkép illusztráció, nem a Szabad Oroszország Légió harcosát ábrázolja. Fotó: Getty Images

varga-judit-europai-unio-europai-bizottsag
orosz ukrán háború konfliktus zászló ukrajna stock
tornado
tőzsde
aviva city london getty stock

Kiszámoló Új gyászos rekord

Ezt is elértük, ma már 404,7 forintot kellett adni egy euróért. Ezek után izgatottan várjuk, hogy holnap az MNB...

Holdblog Pénzzúzás

Pénznyomtató jegybankok, infláció, kétségbeesett jegybankok… ez az elmúlt 12 év ciklusa (is) eddig. Viszont...

Online előadás
Meddig esik az OTP? Mi lesz az amerikai kamatemeléssel, mekkora galibát okozhat a részvénypiacnak?
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu
2022. október 18.
Portfolio Future of Finance 2022
2022. szeptember 6.
Sustainable World 2022
2022. szeptember 7.
Private Health Forum 2022
2022. szeptember 15.
Property Investment Forum 2022
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
varga-judit-europai-unio-europai-bizottsag