Ahogyan a nyugati demokráciák esetében megszokottnak tekinthető, úgy az autoriter rendszerekben is folyamatos a verseny a hatalom megszerzéséért, és megtartásáért. Míg egy demokratikus berendezkedésű államban döntően pártok versengenek a kormányra jutásért, addig az egypártrendszerekben főként a párton belüli szereplők, különféle érdekcsoportok, személyek teszik ugyan ezt. A helyzet Kínában sem más, mindazonáltal felfedezhetőek mintázatok, érdekességek a Kommunista Párton belüli hatalmi harcban.
Gyakran tévesen úgy értékeljük Kína politikai berendezkedését, mint egy személyközpontú rendszert, melyben a regnáló pártelnök, hasonlóan például a sztálini Szovjetunióhoz, korlátlan hatalommal rendelkezik, ellenfeleit komolyabb erőfeszítés nélkül félre tudja állítani, akaratát pedig minden helyzetben képes keresztülvinni a pártapparátuson.
A gyakorlatban Kína sokkal inkább párt, mint személyközpontú berendezkedést épített ki a kommunisták 40-es évekbeli hatalomátvétele óta. A kínai politikai élet egyértelmű, és megkérdőjelezhetetlen középpontja minden esetben maga a párt, melyen belül kiemelt, de távolról sem érinthetetlen szerepet tölt be a regnáló pártelnök.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!
