Előfizetői tartalom

Megnyerhették az oroszok az ukrajnai háború eddigi legvéresebb csatáját - Akkor most mi lesz?

A hétvégén valószínűleg elfoglalta az orosz haderő Bahmutot, ezzel alighanem lezárult a XXI. század egyik legvéresebb városi csatája. Ukrajna tagadja, hogy a város orosz kezekre került volna, de korábban is jellemző volt, hogy a fontos városok elestét csak hetekkel a csata vége után ismerték el. Az orosz haderő most minden bizonnyal beássa magát a térségben, hiszen az ukránok korábban bejelentett tavaszi offenzívája ebben a szektorban már zajlik; nagyon valószínű, hogy Kijev egyik fő célja lesz a következő hónapokban, hogy visszaszerezzék a szimbolikus jelentőségű települést. Oroszország szinte biztosan arra játszik, hogy most védekező helyzetben megpróbálnak megsemmisítő vereséget mérni az ukránokra, csak ezután mennek tovább Kosztyantynivka felé délnyugati, illetve Szlovjanszk felé északnyugati irányba. Az első bahmuti csatának tehát alighanem vége, a második bahmuti csata azonban csak most kezdődik.

Elesett Bahmut? Nem esett el? Mi történik? 2023. május 20-án bejelentette Jevgenyij Prigozsin, a bahmuti harcokban kulcsfontosságú szerepet játszó Wagner csoport vezetője, hogy elfoglalták a várost. Másnap ezt az orosz védelmi minisztérium is megerősítette. Kicsivel ezután Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy sajtótájékoztatón azt mondta, hogy „úgy gondolja, hogy nem”...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés