Szlovákia 1993-ban lett független állam, akkor váltak ki Csehszlovákiából és létrejött külön Szlovákia és Csehország. A két törvényhozás azonban már a rendszerváltás utáni első, 1990-es referendum esetében különvált. Ekkor még kétévente tartottak választásokat, aminek az volt a lényege, hogy a politikai formációk könnyebben el tudják végezni a feladatokat a szocialista berendezkedést követően a kapitalista átállásra. A parlamentbe jutás küszöbe alacsony volt, mindössze 3 százalék és összesen 150 fő alkotta a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsát. A miniszterelnök a kereszténydemokrata Vladimír Mečiar lett, de egy év után megbukott.
Már az első választásoknál kirajzolódott a szlovák választási rendszer rendkívüli széttagoltsága, összesen hét párt jutott a parlamentbe, a legnagyobb politikai formáció szavazatai sem érték el a 30 százalékot.
1992-ben már négy évre választottak képviselőket, de eddigre megemelték a parlamenti bejutás küszöbét 5 százalékra. A jobboldali populista Néppárt – Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (Ľudová strana – Hnutie za demokratické Slovensko - ĽS–HZDS) élén Mečiarral ismét győzött. Csehszlovákiába mindkét parlament erősen függetlenségpárti volt, amit meg is szavaztak,
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja jelenleg 2490 forint, ami augusztus 13-tól 2990 forintra emelkedik. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29845 forint, így tehát még jobban megéri éves előfizetésre váltani. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!