Egy önmagán jelentősen túlmutató konfliktus irányította a figyelmet Nyugat-Afrikára: közvetlenül július 26-i hatalomátvételük után, Niger katonai vezetői ultimátumot adtak Sylvain Itté francia nagykövetnek, hogy azonnal hagyja el az országot,. Franciaország megtagadta a követelés teljesítését, arra hivatkozva, hogy Párizs nem enged egy törvénytelenül hatalomra jutó katonai rezsimnek, továbbra is Mohamed Bazoum megválasztott elnököt tekintik az ország legitim vezetőjének. Ez az elutasítás pedig feszült patthelyzethez vezetett: Emmanuel Macron francia államfő a múlt héten kijelentette, hogy Itté nagykövetet
"szó szerint túszként tartják fogva Niameyben", a diplomatának nem adnak enni, és nem hagyhatja el a nagykövetség épületét.
A nigeri puccsot Franciaország, az afrikai ország legtöbb szomszédja és az Európai Unió is elítélte. A Száhel-övezetben ez ugyan nem egy szokatlan forgatókönyv, de a nigeri helyzetet bonyolítja, hogy a francia hadsereg mintegy 1500 katonája állomásozik az országban, és az állam új vezetői felrúgták a katonai együttműködési megállapodásokat emiatt szakértők szerint az sem kizárt, hogy fegyveres összecsapásokra is sor kerülhet, bár a legtöbben ezt valószínűtlen forgatókönyvnek tartják a feszült helyzet ellenére is.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!