Talán én vagyok az egyetlen rendező ezen a színpadon, aki azt mondja: bárcsak soha nem csináltam volna meg ezt a filmet
– mondta a 20 nap Mariupolban című film rendezője Los Angelesben március 11-én, miután kihirdették: alkotása megnyerte a legjobb dokumentumfilm Oscar-díját, amivel Ukrajna történetének első aranyszobrocskáját hozta el.
Msztyiszlav Csernov (Mstyslav Chernov, Мстислав Чернов) az AP hírügynökség háborús tudósítójaként dolgozik 2014 óta, és járt már a Donbaszban, Líbiában, Szíriában, Afganisztánban és Hegyi-Karabahban is, valamint nyomon követte a 2015-ös migránsválságot. Miután az orosz haderő felsorakozott az ukrán határoknál, és tapinthatóvá vált a feszültség, stábjával Mariupolba ment, amelyet a donbaszi „polgárháború” során egyszer már megkíséreltek elfoglalni a donyecki „szakadárok”, és amelyről úgy gondolta, hogy egy orosz invázió esetén az egyik legfőbb stratégiai célpont lenne.
Csernovék kalkulációja sajnos bejött: 2022. február 24-én megindult a teljeskörű háború, és Oroszország már az első naptól kezdve előbb rakétákkal és vadászgépekkel, majd tüzérséggel támadta a békeidőben több mint 400 ezres nagy iparvárost, amely egy fontos azovi-tengeri kikötőnek, illetve a hatalmas Azovsztal ipari komplexumnak is helyet adott.
A háború első néhány hete a Kijev körüli harcok mellett elsősorban Mariupol ostromáról szólt, amely
a mai napig a legnagyobb város, amelyet az oroszoknak sikerült tartósan megszállniuk.
Éppen ezért a nemzetközi sajtó nagyon szeretett volna minél többet tudni és látni az ott zajló eseményekről, csakhogy az egyetlen nemzetközi stáb, amely a városban maradt, Csernov stábja volt. Bár az orosz–ukrán háború egyik jelentős újdonsága, hogy civilek közösségi médiára feltöltött felvételeiből értesülünk rengeteg történésről, a profi eszközökkel felszerelt klasszikus médiastábok munkája nehezen pótolható.
Csernov és csapata igyekezett mindenhol ott lenni, ahol fontos dolgok zajlottak. Mivel az első hetekben szárazföldi orosz erők még nem voltak a városban, ezért a levegőből érkező rakéták és bombák pusztították a várost. Az AP stábja elsősorban azt akarta és tudta dokumentálni, ahogy a hivatalos orosz lózungokkal szemben az orosz erők nagy számban civil célpontokat támadnak. A forgatócsoport az első napokban ezért mentősök és egy kórház dolgozóinak munkáját követte, akik sorban láttak el sérült és már haldokló civileket, köztük gyerekeket. Csernov kamerája mindent megmutat, hogy lássa a világ, hogyan gyilkol halomra az orosz haderő ukrán civileket.
A kórházban és egy tömegsírnál készült felvételek rendkívül felkavaróak, ezért a film csak erős idegzetűeknek ajánlott.
A 20 nap Mariupolban más oldalakról is betekintést ad az ostrom sújtotta város életébe. A narrátor szerepét is ellátó rendező a film egy pontján egy orvos szavait idézve azt mondja:
A háború olyan, mint egy röntgen, az emberi belső láthatóvá válik. A jó emberek jobbakká válnak, a rossz emberek még rosszabbá.
A film bemutatja a szenvedő lakosság csúnyábbik arcát: fosztogatók járják az utcákat, törik be a kirakatokat, és rabolják ki a boltokat. Nem hétpróbás bűnözők, hanem egyszerű lakosok, akik látva a kialakult káoszt, igyekeznek azt a maguk javára fordítani. Pedig azokkal a tárgyakkal, amiket ellopnak, hamarosan semmit sem tudnak majd kezdeni.
Persze ez csak a város egyik arca, a másik a napokon keresztül ébren lévő és a súlyosabbnál súlyosabb sérültek életéért küzdő orvosok, ápolók, mentősök. A katonák és rendőrök, akik a káoszban igyekeznek rendet teremteni. A Vlagyimir nevű rendőr, aki a stáb mellé szegődik, hogy biztosítsa munkájukat.
Bár kezdetekben civilek és katonák is gyanakodva, sőt olykor ellenségesen fogadták az őket filmre vevő sajtósokat, idővel egyre többen jöttek rá, hogy mennyire fontos, hogy az ő munkájukon keresztül a világ képet kapjon a szörnyűségekről. Az orvosok megnyitották a stáb előtt a műtőket, ahol sokszor reménytelen küzdelem zajlik a sebesültek életéért, vagy éppen a pincéket, ahol a holttesteket tárolják, mert a hűtőház már megtelt.
A talán legdrámaibb, az annak idején a világsajtót is bejáró képsorok az egyik szülészeti klinikán készültek, amelyet orosz találat ért. A kamera rögzíti a pusztulás képeit, a jajgató sebesülteket és egy haldokló terhes kismamát. A film ekkor bevágja az orosz propagandaadók műsorait és orosz vezető politikusok nyilatkozatait, akik megrendezettnek nevezték a jelenetet, az áldozatokat pedig színészeknek. Ehhez kommentárt nem is szükséges fűzni.
Az orosz szárazföldi erők végül betörnek Mariupolba, a stáb pedig egy kórházban reked, ahol éppen forgatnak. A kórházat Z betűs tankok zárják körül: úgy tűnik, nincs menekvés. Ha az újságírók az oroszok kezére kerülnek, kényszeríteni fogják őket, hogy „vallják be”, mindent, amit fölvettek, hazugság. Ekkor, ha csak néhány percre is, izgalmas háborús kalandfilmbe vált a dokumentumfilm, ahol feszülten nézzük, sikerül-e kijutni a stábnak az ostromlott városból. Mivel a film elkészülhetett, nem nagy titok, hogy sikerült.
Számos dokumentumfilm készült már az ukrajnai háborúról, többről a Portfolio oldalán is írtunk. A látottak közül egyértelműen a 20 nap Mariupolban hozza legközelebb a háborút, mutatja meg szemtől szemben a legbrutálisabb eseményeket is. Rendkívül felkavaró alkotás és egyedülálló történelmi dokumentum.
A film magyarul az RTL+ felületén tekinthető meg.
Címlapkép: Tank által eltalált lakóépület Mariupolban, részlet a filmből. Forrás: AP Photo/Evgeniy Maloletka/RTL+
