Példátlan támadást indított Irán: így nézhet ki Izrael ellencsapása
Globál

Példátlan támadást indított Irán: így nézhet ki Izrael ellencsapása

A hétvégén példátlan katonai akció célpontjává vált Izrael: iráni drónok százai vették célba a zsidó államot, a légvédelem, légierő viszont külföldi segítséggel nagyon hatékonyan elhárította a támadást. Jeruzsálem most a válaszcsapás lehetőségét mérlegeli: a háborús kabinet egy része nyílt megtorló akciót akar, de egyelőre kevésbé valószínű, hogy erre a közeljövőben sor fog kerülni. Nézzük meg, mit tehet Izrael, hogy ne hagyja válasz nélkül a területét ért támadást.

Izrael mérlegel

A hétvégén több szempontból is példátlannak nevezhető katonai akció célpontjává vált Izrael: Irán több mint 300 cirkálórakétát, ballisztikus rakétát és drónt lőtt ki a zsidó államra, de az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szövetséges országok segítségével több mint 90%-os hatékonysággal semlegesítette a támadást.

Most alighanem az a legnagyobb kérdés, hogy mégis hogy válaszol majd Izrael a példátlan támadásra. Ha egy kisebb, régiós ellenfél indította volna a támadást, az IDF az izraeli stratégiai döntéshozók korábbi gondolkodásmódjából kiindulva sokkal durvább megtorlást indítana a támadó ellen.

Izrael évtizedek óta követi azt a doktrínát, hogy ha támadás éri őket, megfelelő elrettentő erőt csak kőkemény, a támadásnál súlyosabb ellencsapással tudnak képviselni.

Most viszont közel sem ilyen kézenfekvő a helyzet, hiszen:

  1. Irán valószínűleg nem tervez újabb, közvetlen támadást, így, ha Izrael nem támad, elkerülhető a nyílt háború.
  2. Irán katonai szempontból a régió egyik legerősebb állama.
  3. Az Egyesült Államok egyértelműen kijelentette, hogy nem támogatja Izrael ellencsapását.

Az izraeli katonai kabinet ezért egyelőre megosztott azzal kapcsolatosan, hogy pontosan mit reagáljon. Legfrissebb hírek szerint a konszenzus az, lesz majd valamilyen válaszcsapás, de nem most és nem biztos, hogy közvetlen Irán területe ellen irányuló katonai akció lesz.

Mi lehet, ha Izrael ellentámadást indít?

Az izraeli kormány radikálisabb nacionalista szárnyához sorolt Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter már az iráni katonai akció másnapján kiírta X-fiókjára, hogy

itt az ideje egy elsöprő támadásnak.

Egyelőre úgy néz ki, Ben-Gvir és szövetségesei nem fogják tudni érvényesíteni álláspontjukat, de nem teljesen kizárható, hogy bizonyos események hatására erre mégis sor kerül. Nem kijelenthető tehát, hogy az izraeli ellentámadás véglegesen lekerült volna a napirendről.

Ha Izrael megtorló csapást indít, szinte kizárt, hogy bármilyen szárazföldi katonai akció lesz Irán ellen. Ennek az oka ugyanaz, amiért Irán sem indított szárazföldi támadást: a két országot több mint 1000 kilométer és legalább két másik ország területe választja el egymástól.

Ha Izrael ellentámad, a megtorló csapás hasonló, de nagyobb intenzitású lehet, mint az iráni támadás. Ami biztosra vehető, hogy

  • a főszerepet egy ilyen katonai akció során a légierő (IAF) és nem pedig a drónképesség kapná, Izrael nagy számban támaszkodna ötödik generációs F-35I típusú lopakodó vadászbombázóira,
  • emellett természetesen bevetné a zsidó állam saját drónképességét (főleg a nagy hatótávolságú Heron és Hermész drónokat) és Jerikó típusú ballisztikus rakétáit is,
  • illetve nem kizárt, hogy részt venne az akcióban Izrael kicsi méretű, de cirkálórakétákkal felszerelt tengeralattjáró-flottája is.

A legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy Izrael

  • Irán nukleáris létesítményeit
  • és az Izrael elleni támadáshoz használt reptereit venné célba.

Jó esély van rá, hogy Jeruzsálem nem csupán nekiküldené Irán készültségben lévő légvédelmének a saját offenzív képességét, a csapást megelőzné egy légierő által végrehajtott SEAD-küldetés is (Suppression of Enemy Air Defenses), melynek célja az iráni légvédelem semlegesítése. Izrael erre a célra kiváló radar elleni rakétákkal és nagy hatótávolságú levegő-föld rakétákkal rendelkezik, melyeket bőven azelőtt ki tudnak lőni, mielőtt az IAF gépei egyáltalán megközelítik az iráni légteret. Emellett racionálisan feltételezhető, hogy a légvédelemnek alapvetően is gondot okozna az izraeli lopakodó vadászgépek elfogása, ahogy láttuk ezt Izrael számos, Szíriában állomásozó, iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) elleni csapása során is.

Ha sikerült kárt tenni Irán légvédelmében, indulhat a stratégiai célpontok elleni csapás. Irán legtöbb nukleáris létesítménye a föld alatt található, Izrael azonban tavaly decemberben kapott kifejezetten modern és ütőképes, BLU-109-es bunkerromboló bombákat az Egyesült Államoktól, emellett régebbi, hasonló célú eszközeik is vannak. A földfelszínen található iráni repterek ellen pedig használhatják például a 100 kilométeres hatótávolságú Popeye-rakétákat. Iránnak egyébként vannak föld alatti repterei is.

Egy ilyen katonai akció természetesen hatalmas kockázattal jár Izrael számára.

Ennek okai egyebek mellett, hogy

  • még egy megfelelően előkészített katonai akció esetén is van rá esély, hogy a zsidó állam értékes repülőgépeket, pilótákat veszít a támadás során,
  • Irán a hétvéginél sokkal durvább, átfogóbb és jobban előkészített ellencsapást indíthat, a Hezbollah és más, régiós félkatonai szervezetek bevonásával,
  • mindez pedig a Közel-Kelet számos területén egyszerre nyílt háborút robbanthat ki.

Az izraeli haderőtől komoly erőforrásokat von el már a gázai háború is, ráadásul a jelenlegi kormány rendkívül népszerűtlen.

Egy Hezbollah és Irán (illetve a húszik, Szíria és iraki iszlamista milíciák) elleni háború még Amerika segítségével is nagy falat lehet az IDF-nek.

Milyen alternatívák vannak?

Ahogy a bevezetőben is hangsúlyoztuk: jelen állás szerint kevesebb esélye van annak, hogy Izrael nyílt katonai ellenoffenzívát indít.

De az, hogy ország háborús kabinetje más opciókat mérlegel, nem jelenti azt, hogy teljesen válasz nélkül fogják hagyni a történelmi szempontból is szignifikánsnak nevezhető iráni támadást.

Ilyen lépés lehet:

  1. további támadások az IRGC, illetve a Kudsz-erők létesítményei és vezetői ellen Szíriában, Irakban és Libanonban.
  2. A Gázai-övezet elleni támadóműveletek eszkalációja, invázió Rafah ellen.
  3. Hosszabb távon egy Libanon elleni invázió előkészítése, a Hezbollah meggyengítése, felszámolása érdekében.
  4. A Moszad fokozott aktivitása Iránon belül. Nukleáris létesítmények elleni szabotázs, iráni katonai vezetők és hadiiparban résztvevő vezetők meggyilkolása (erre Izraelnek bizonyítottan minden képessége megvan).
  5. Irán mozgásterének csökkentése regionális országok bevonásával, nyomásgyakorlás a perzsa ország gazdasági partnereire, kereskedelmi forgalmára, további, a korábbinál lényegesen szigorúbb gazdasági szankciók szövetséges országoktól.

Az sem teljesen kizárható, hogy ha Izrael legyőzte a közvetlen szomszédjában található ellenfeleit, hosszabb távon Irán elleni háborúra rendezkedik majd be, nehéz elképzelni jelenleg, hogy olyan megoldás születhet, amely a következő években szavatolja a két ősi rivális békés együttélését. A két állam viszonya alighanem bármi is történik, csak mérgesedni fog.

Címlapkép forrása: Airman 1st Class Trevor Bell, Public domain, via Wikimedia Commons

Kiszámoló

Ez történt a héten 0526

Minden tőzsdei befektető az amerikai kamatvágást várja, de egyre valószínűbb, hogy a nyáron sem lesz még kamatvágás, marad a mostani, viszonylag magas dollár alapkamat. A hír hallatára az am

RSM Blog

SAP a HR és bérszámfejtés területén

Az SAP rendszer a pénzügy, a beszerzés, és az ügyfélkapcsolatok kezelése mellett a humánerőforrás (HR) és a bérszámfejtés területén is központosított keretet biztosít a vállalatok szám

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Magyar üzletlánc saját márkás terméke is felkerült a szégyenlistára
Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Property X 2024
2024. május 29.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai? Bemutatjuk melyik platformunk a legoptimálisabb külföldi részvények vásárlásához.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Ez is érdekelhet
GettyImages-2152037153