Az elemzők várakozása és a közvélemény-kutatások szerint újrázhat Narendra Damodardasz Modi a Bháratíja Dzsanatá Párt (BJP) indulójaként Indiában. A 72 éves vezető már így is a hindu hatalom leghosszabb ideje hivatalban lévő miniszterelnöke. A politikus is egyértelműen arra készül, hogy harmadik alkalommal is megválasszák az ország vezetőjének. A legnagyobb kihívó a számos ellenzéki pártból álló koalíció, az Indiai Nemzeti Fejlődési Összefogás (INDIA) lesz, ők abban reménykednek, hogy meg tudják akadályozni a Modi következő ciklusát, ám erre a jelek szerint igen csekély esélyük van csak.
Indiában a 2024-es választások április 19-én kezdődnek és június 2-án érnek véget.
A nyilvántartás szerint 970 millió fő szavazókorú járulhat az urnákhoz, hogy a parlament alsóházának, a Lók Szabhának a következő tagjaira szavazhatnak. Összesen 543 fő ül a döntéshozó testületben, két helyet pedig India államfője, Droupadi Murmu elnök jelölhet ki. A miniszterelnököt a párt vagy koalíció adhatja, amely megszerzi a 272 fős többséget a testületben. Az eseményt ötévente rendezik, a legutóbb a BJP hatalmas sikert könyvelhetett el, mivel akkor 303 helyet szereztek meg, most ennél is nagyobb sikerre készülnek: 370 fős többséget szeretnének elérni a parlamentben, néhány felmérés szerint erre minden esélyük meg is van.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!