Súlyos kérdés előtt a világ: mi történhet, ha tényleg egymásnak esik a világ két atomhatalma?

Fenyegető üzengetés

Egyre súlyosabb válságba sodorja egymást India és Pakisztán, miközben a két ország politikusai folyamatosan üzengetnek a másiknak, valamint egyre riasztóbb döntésekkel szítják a feszültséget, a határvidéken már eldördültek az első lövések. Már több mint egy hete tart a súlyos összezördülés, de egyelőre nem igazán látszódik, hogy enyhülnének a felek, sőt, sokkal inkább úgy tűnik, hogy Iszlámábádban és Indiában egyre jobban hergelik magukat egy esetleges háborúra.

Khawaja Muhammad Asif pakisztáni védelmi miniszter már hétfőn kilátásba helyezte, hogy „India behatolása közvetlenül fenyeget”. A tárcavezető egyébként egészen a nukleáris csapások felemlegetéséig is elment beszédében. Nyugtatásul azért hozzátette, hogy ezt csak akkor fogják alkalmazni, ha „a létüket veszélyeztetik”. Április 29-én a helyzet addig fajult, hogy Pakisztán információs és műsorszolgáltatási minisztere arról beszélt, hogy már

a következő 24-36 órában arra készülnek, hogy India rakétacsapást indíthat ellenük.

Egyértelműen kijelentette, hogy minden ilyen esetben, nagyon határozottan fognak válaszolni. Attaullah Tarar egyben azzal is vádolta a szomszédos hatalmat, hogy Újdelhi a terrortámadást ürügyként használta fel arra, hogy ezzel a saját érdekeit érvényesítse.

Bármely agressziós cselekményre határozott válasz lesz. India teljes mértékben felelős lesz a régióban bekövetkező súlyos következményekért

– közölte a közösségi médiás csatornáján.  

A drámai kijelentéseknek megágyaz Narendra Modi indiai miniszterelnök kommunikációja, aki úgy fogalmazott, hogy „szabad kezet” ad a hadseregnek a válaszlépésekre. Az is növeli az aggodalmakat, hogy az újdelhi kormányfő találkozott a védelmi miniszterrel és a vezérkari főnökkel. Információk szerint ezen elhangzott, hogy a „dharma” (hinduban ez törvényt, az igazságot vagy a természet törvényét jelenti) megköveteli tőlük az ellenség megbüntetését. Azt viszont nem fejtették ki, hogy pontosan kiket takar ez és pontosan milyen lépésekre lehet számítani.  

Nyugtalanító múlt

Ezekből a súlyos forgatókönyvekből egyelőre nem lett semmi, de nem biztos, hogy ez a továbbiakban is így marad. A múltban már több alkalommal is addig fajult az országok viszonya, hogy végül súlyos harcokat vívtak egymással:

• Közvetlenül a pakisztáni függetlenség kikiáltása után nem sokkal, 1947 októberében elkezdődött az első kasmíri háború. Ekkor Iszlámábád attól tartott, hogy Dzsammu és Kasmír Indiához csatlakozhat, ezért inkább fegyveresen próbálta megakadályozni a számára aggasztó lehetőséget. Eleinte csak különböző törzsi milíciák jelentek meg a hegyvidéki területen, később aztán a reguláris erők is követték őket. Az elhúzódó harcok végül azzal értek véget, hogy a tűzszüneti vonal mentén állandósultak a határok, miközben lényegében egyik fél sem nyert igazán: Kasmír Indiához csatlakozott, de annak bizonyos területei felett Pakisztán lett az úr.
• Sejthető volt, hogy nem fog sokáig tartani a látszólagos béke, 1965-ban aztán újra összecsaptak a felek egymással. Ekkor szintén félkatonai csoportok kezdtek el átszivárogni a nehezen járható hegyi útvonalakon a nyugati muszlim többségű országból. Újdelhi ezt nem nézte tétlenül, nagyszabású katonai akciót indított hatalmas páncélosrohammal. A 17 napig tartó háború India fölényével fejeződött be.
• Pakisztán 1971-ben nagyon komoly bajban volt, ugyanis az ország keleti része (a mai Banglades) éppen elszakadási háborút vívott. A helyzetet a nagy rivális is igyekezett kihasználni, beavatkozott a függetlenségi erők oldalán, mivel úgy látták, hogy a több, kisebb részre szakadt ország kedvező számukra. A konfliktus Iszlámábád súlyos katonai veszteségeivel zárult.
• A legutolsó nagyszabású háborús esemény India és Pakisztán között 1999-ben volt, ez ma kargil háború néven ismert. Az egész ugyanúgy kezdődött, mint korábban: iszlamista fegyveresek szivárogtak be Kasmír területére, majd erre India katonai akciót indított, hogy elűzze onnan a behatolókat. Az összecsapások végül azzal értek véget, hogy Újdelhi kiszorította a pakisztáni fegyvereseket, a konfliktus nagy vereséget jelentett Iszlámábád számára.

24th Anniversary of the Kargil War1/ On 26th July 1999, the war came to an end after 60 days of fighting. The war was fought at heights ranging from 16,000 to 18,000 ft above sea level. Pervez Musharraf, in his biography #Kargil

— South (Asian) July 26, 2023

A felsoroláson kívül többször alakult ki aggasztó biztonsági szituáció az észak-indiai térségben, de súlyosabb háborús fejleményekig csak a felsorolt esetekben jutottak el.

A múlt viszont mindenképpen adott Indiának egy komoly tanulságot: rajta kell tartania a szemét az illetéktelen behatolókon, mivel az eddigiek már bizonyították, hogy ezekből sokkal komolyabb problémák is lehetnek.

Nem véletlen tehát, hogy Újdelhi nagyon súlyos lépésekkel reagált, bár mindenképpen megjegyzendő, hogy a mostani bejelentések egy része mögött más típusú érdekérvényesítési akarat bújik meg.

Hatalmas hadak összecsapásai

A történelem tehát ad alapot bőven arra, hogy a szomszédos hatalmak ne legyenek túl jó kapcsolatban egymással, az elmúlt napok kijelentései sem mutattak okot a visszalépésre. Érdemes megnézni, hogy mire menne egymással szemben a két ország hadserege a Global Firepower (GFP) adatai szerint (ezeket az összehasonlításokat érdemes óvatosan kezelni, mivel pusztán a mennyiségi adatokra szorítkoznak, a minőségi jellemzés gyakran elmarad). Hozzá kell tenni, hogy egy háborút nem lehet pusztán a számadatok alapján megjósolni, mivel abban a felkészültség és a kiképzés minősége, a harcoló felek morális állapota, a technológiai fejlettség, stratégiai megközelítés, logisztikai háttér, parancsnoki rendszer és még egy sor másik tényező befolyásolhatja. Ennek ellenére egyáltalán nem felesleges összehasonlítani a szemben álló feleket, ugyanis a papírforma alapján könnyebb előrejelzéseket tenni.

️ India holds a significant edge over Pakistan in nearly every measurable aspect of conventional military power, according to data from Global Firepowers 2025 rankings. India ranks 4th globally with a PowerIndex of 0.1184, while Pakistan lags at 12th with a score of 0.2513. pic.twitter.com/bZpbUSXMoR

— Real (Global) April 25, 2025

A GFP adatai szerint

Iszlámábád parancsol a világ 12. legerősebb haderejének 2025-ben.

Különösen az élőerő tekintetében számíthat kimagasló forrásokra, ebben egyértelműen az élmezőnyhöz tartoznak. A létszám szinte minden egyes fegyvernemben megmutatkozik, a szárazföldi, a légierő, és a haditengerészet tekintetében is az egyik legnagyobb hadseregről beszélhetünk globálisan, ha pusztán a katonák számát vesszük alapul. Impozánsan mutatnak a számok akkor is, ha a rendelkezésre álló haditechnika mennyiségét vesszük: százasával állnak a katonai repülőgépek, ezresével a páncélosok. Iszlámábád összesen 10,2 milliárd dollárt különített el védelmi célokra, ezzel viszont messze elmaradt a globális versenyben.

India a GFP adatai alapján még a riválisánál is nagyobb potenciállal bír: a világ legnagyobb létszámú hadseregével (ebben minden szerepel, nem csak az aktív állományban lévő katonák) a negyedik legerősebbek, mindössze az Egyesült Államok, Oroszország és Kína előzi meg. Kiemelkedő az élőerőt tekintve, a légierőben is fontos szereplő, valamint a szárazföldi képességei is számottevők. Elmaradnak viszont pénzügyi és a haditengerészeti vonalon, bár ebben is folyamatos a lassú előrelépés. Az évi 86,1 milliárd dolláros költésével az ötödik legnagyobbnak számít, de a növekedés csak csekély volt az egy évvel korábbihoz képest, mindössze 1,6 százalékos.

A két hatalom pusztán a számok alapján aszimmetrikus hadviselésre kellene, hogy felkészüljön, mivel ezek rajzolódnak ki a fenti adatsorokból.

Azonban bőven vannak még egyéb olyan tényezők, amelyek rendesen bekavarhatnak, főleg, ha egy nagyszabású, vagy elhúzódó háború alakulna ki.

The five largest arms importers in 202024 were Ukraine, India, Qatar, Saudi Arabia, and Pakistan. Read the latest SIPRI fact sheet on international arms transfers: https://t.co/ByfOVPy1mB

— SIPRI (@SIPRIorg) April 16, 2025

A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) adatai alapján Pakisztán és India egyaránt benne volt 2020 és 2024 között a világ legnagyobb fegyverimportőrei között, amely a gyenge helyi gyártási kapacitásokra utal. Iszlámábád jelentősen növelte a külföldön gyártott hadiipari termékek beszerzését az elmúlt időszakban, ebben kifejezetten Kínában talált partnerre. A keleti nagyhatalom partnersége egészen addig terjed, hogy még a helyi csúcsfejlesztésnek számító JF-17-es vadászgép alkatrészeinek többségét Kínában állítják elő. Ennél viszont fontosabb, hogy a különböző haderőnemek mindegyike alapvetően a szomszédos szövetséges technológiájára támaszkodik újabban, szinte minden jelentősebb bővítés onnan származik. Ez a helyzet azért komolyabb kérdéseket is felvet egy nagyobb háború esetén: egyrészt az egyoldalú függés miatt nagyon korlátozódik a mozgástér, másrészt Kína érdekei több helyen egybeesnek Pakisztánéval, ezért érdekében áll pumpálni a fegyvereket oda hosszú időn keresztül. A másik problémát az jelenti, hogy a modern kínai haditechnológia teljesítményéről egyelőre hipotetikus ismeretek vannak, mivel valódi harcokban ezeket még nem vetették be, ezért kérdéses, hogy a kritikus helyzetben milyen teljesítményre képesek. A másik gondot az jelentheti, ami egyszer már megtörtént, mégpedig, hogy korábban az Egyesült Államok volt Pakisztán fő fegyverszállítója, de a kapcsolatok elkezdtek megromlani, emiatt Washington lassan elfordult a muszlim hatalomtól, amelynek gyorsan megoldást kellett találnia a helyzetben. Jelenleg Pakisztán és Kína között látszólag nagy a harmónia, de a felszín alatt azért elég komoly nézeteltéréseik vannak egymással.

Pakistan Air Force just released pictures of its JF-17 Block-lll with China's most advance PL-15 missile. #Pakistan

— Shahid (Khaqan) April 26, 2025

A saját kitettségéből tanulva Újdelhi az elmúlt években már felismerte, hogy jelentősen rontja az ország hatalmi képességeit, ha nem helyben állítják elő a fegyvereket, ebben jelentős előrelépéseket is tettek. Több területen megjelentek a saját fejlesztésű eszközök, miközben számos együttműködés keretében helyben készülnek már licensz alapján a külföldi fegyverek is. Mindezek azzal járnak, hogy az indiai hadiipar egyértelműen felívelő pályán van, bár még mindig nagyon súlyos lemaradásban van más riválisaihoz képest és vélhetően még hosszú évekig, vagy akár évtizedekig fog tartani, ameddig fel tudják majd venni a versenyt a piacon. A kezdeti sikerélmények mindenesetre már megvannak, mivel a BrahMos nevű rakétákat elkezdték exportra is gyártani. Az országnak azonban éppen ellenkező típusú kihívásokkal kell szembenéznie, mint riválisának:

bizonyos helyeken gyakorlatilag valódi kavalkád tombol, ez pedig megnehezíti a különböző eszközök összehangolását.

Jó példát jelentenek erre a légierő jelenleg is szolgálatban vadászgépeinek sokszínűsége, van ott saját fejlesztésű Tejas, francia Rafale és Mirage 2000, orosz (szovjet) MiG-21, MiG-29 és Szu-30, és még brit Jaguar is. A különböző típusokhoz különböző logisztikai háttér és eltérő technológia szükséges, ez pedig rendkívül bonyolulttá teszi a működtetést, különösen akkor, ha nagyszabású hadműveletre kerül sor. A sokoldalúan kiépített kapcsolatoknak azért van előnye is, mivel Újdelhi így akár több helyről is kaphat utánpótlást, ha arra lenne szüksége.  

A modern háborúk sokoldalúságát mutatja, hogy ezen felül is még rengeteg tényező zavarhat be, kezdve a kiépített infrastruktúrától egészen a gazdasági képességeken át a belpolitikai stabilitásig. Ez utóbbiban például azért mindkét hatalomnak van bőven gondja, hiszen Indiában az ország sokszínűsége okozhat belpolitikai nehézségeket, miközben az északi határvidéken vigyázó szemeit folyamatosan Kína aggasztó tevékenységére kell szegeznie. Pakisztán sem áll jobban, Afganisztán felől állandóan iszlamista fegyveresek szivárognak át a területére, visszatérőek a terrortámadások főleg a kínai állampolgárok ellen, Beludzsisztánban pedig a szeparatista erők a függetlenség elérésére törekednek (ez a három probléma gyakran egy és ugyanazon forrásból származik).

Felsejlett az atomvihar réme

Az elemzés végén pedig jöjjön maga a legfontosabb, az atomarzenál áttekintése. Az egész konfliktusban messze az a legaggasztóbb, hogy immár évtizedek óta India és Pakisztán is rendelkezik nukleáris robbanótöltettel:

• India eredetileg Kína miatt kezdte el a saját nukleáris programját még 1967-ben, majd évvel később végrehajtották az első sikeres tesztrobbantást. A fejlesztések ezzel nem álltak le, az utolsó próbát 1998-ban végezték el, ekkor már a fúziós fegyverrel. Jelenleg összesen 180 darab robbanófejjel rendelkeznek, amelyeket az Agni-V interkontinentális ballisztikus rakéta segítségével akár 8000 kilométeres távolságba is el tudnak juttatni.
• Pakisztán drámai fejleményként élte meg, amikor szemtanúi voltak a nagy rivális első sikeres nukleáris tesztjének 1974-ben, de eddigre már két éve dolgoztak a saját fegyverük kifejlesztésén. A hosszú és nehézkes program végül 1998-ra vezetett sikerre, ekkor hajtották végre az első, majd rögtön utána máig az utolsó tesztrobbantást. Mára 170 robbanófejjel rendelkeznek.

Pakistan's first public test of nuclear weapons: Chagai-I (May 28, 1998).This series consisted of five simultaneous underground nuclear tests at the Ras Koh Hills in the Chagai District of Balochistan Province, Pakistan.In a direct response to India's second nuclear test. pic.twitter.com/L34WUaUgrv

— Clash (Report) June 10, 2024

A hivatalos adatok alapján tehát még az is előfordulhat, hogy összesen 350 atombomba robban fel egy drámai végkifejletű összecsapásban. 2022-ben a Nature Foodban jelent meg egy kutatás, amely azt firtatta, hogy globálisan milyen hatást gyakorolna egy nukleáris összecsapás India és Pakisztán között. Az eredmények nem voltak túl kecsegtetőek, ugyanis szerintük

a légkörbe kerülő szennyeződések összezavarnák az éghajlatot, ez pedig globális éhezést idézne elő, és összesen 2 milliárd ember halálát jelentené.

Ez természetesen messze a legradikálisabb forgatókönyv, ami elképzelhető, egy ilyen konfliktus már valószínűleg egy sor más ország reakcióját is kiválthatná, amely a hatalmi érdekek ütközése miatt akár harmadik világháborúhoz is vezethet.

A szélsőséges esettől egyelőre szerencsére nagyon messze vagyunk, de az események nem tűnnek megnyugtatónak. A korábbi példák alapján arra lehet számítani leginkább, hogy amennyiben az elmúlt napok kisebb összecsapásai el is harapóznak, akkor is korlátozott jellegű háború lesz, amelynek a mértékét nehéz egyelőre megítélni. Meglehet, hogy a jelenlegihez hasonló, „tapogatózásban” merül ki a konfliktus, de akár a több ezer halálos áldozatot követelő magashegységi háború sem kizárt. Utóbbiban korábban a tüzérség és a légierő kapott korábban nagy szerepet, valószínűleg újdonságként most a rakétatechnológiák és a drónok szerepe felértékelődne, főleg az ukrajnai háború eseményeit látva. A teljes körű háború igazából egyik félnek sem az érdeke, mivel ennek következményei súlyos és hosszútávú hatásokat hoznának más területeken is, ráadásul India éppen globális nagyhatalmi álmokat dédelget. Van azonban olyan szereplő a térségben, amely egyszerre nézheti elégedetten, mégis aggódva az eseményeket: ez Kína. Sok múlhat azon is, hogy Peking a kettős nyomás hatására végül melyik álláspontot fogja képviselni: óvni próbálja a saját érdekeltségeit, vagy inkább a nagy rivális meggyengítését támogatja.

Címlapkép forrása: Jasjeet Plaha/Hindustan Times via Getty Images