Magyar lehet a következő pápa? – Az egész világ találgatja, mi lehet a végső döntés
Globál

Magyar lehet a következő pápa? – Az egész világ találgatja, mi lehet a végső döntés

Május 7-én elvonulnak a katolikus egyház bíborosai a vatikáni Sixtus-kápolnába, majd zárt ajtók mögött megtárgyalják, hogy ki legyen a következő pápa. Ameddig a fehér füst fel nem száll, addig viszont szinte az egész világ azt találgatja, hogy ki kaphatja majd a legtöbb szavazatot, az esélyesek között pedig egy magyar név, Erdő Péteré is szerepel. Annak jártunk utána, hogy Ferenc halála óta hogyan alakultak át az erőviszonyok és jelenleg kire és miért tippelnek a legnagyobb fogadóirodák.

A legnagyobb kérdések és a lobbi

A konklávét megelőző időszak a közvélemény számára elsősorban az elhunyt egyházfő gyászáról szól, de csendben a háttérben közben megindul a beszélgetés és a lobbi, hogy a Vatikán élére pályázó bíborosok meggyőzzenek a lehető legtöbb választót a saját személyükről. Az esemény a vallási szempontok mellett komoly geopolitikai színezettel jár, mivel a világ legnagyobb egyházának vezetőjéről van szó, amely komoly befolyással bír. Az elmúlt időszak nem is volt teljesen mentes azoktól a nyilatkozatoktól, amelyek igyekeztek alakítani valamelyest az erőviszonyokat. A legérdekesebb megnyilvánulással egyértelműen Donald Trump amerikai elnök élt, aki egyenesen saját magát nevezte meg következő egyházfőnek. Ez a kijelentés azért nem nevezhető komolynak, és a katolikusoknak szinte egészen biztosan nem kell azzal számolniuk, hogy az üzletemberből lett politikus megveti a lábát a teológiában.

A konklávét megelőző időszak változásait a fogadóirodák is többnyire nyomon követik, ennek megfelelően állandóan változtatják az oddsokat. Jól szemlélteti a változásokat a néhai XVI. Benedek esete, 2005-ben a német bíboros napról napra növelte az esélyeit, míg végül magán az eseményen végül tényleg őt választották meg a katolikus egyház élére. Bár a legnagyobb kérdést elsősorban az jelenti, hogy a következő pápa milyen szemlélettel fogja vezetni tovább az egyházat, a bíborosok döntését ezen kívül még egy csomó más dolog is befolyásolhatja. Kiemelkedő például az életkor kérdése, méghozzá több szempontból is. Az egyik, hogy

a konklávé tagjai idősek, ezért számolni kell azzal, hogy a következő vezető nagyjából mekkora időtávon irányíthatja még az egyházat.

Az elmúlt három alkalommal az életkor nagy szerepet kapott a döntés pillanatában, mivel ebből sok dolog kikövetkeztethető. 2005-ben Joseph Ratzingert 78 évesen, 2013-ban Jorge Mario Bergogliót 76 éves korában választották meg pápává. Ezek alapján a kicsit idősebb jelöltek is bizakodhatnak. A 20. században utoljára 1978-ban volt konklávé, akkor az 58 éves lengyel Karol Józef Wojtyłát választották meg, a személye pedig egy valóságos korszakot jelentett a katolikus egyház életében, majdnem 27 éven át vezette a Vatikánt. Nagy kérdés tehát, hogy a bíborosok többsége most inkább a hosszabb stabilitás mellett foglal állást, vagy egy idősebb jelölt mellett kötelezik el magukat. Az életkor politikája abban is visszaütközhet, hogy az ambiciózus fiatalabbak például azért támogathatnak egy idősebb bíborost, hogy egy várható rövidebb pápaságot követően még nekik is legyen esélyük a trónra. A másik ehhez kapcsolódó kérdés, hogy a konklávét megelőzően gyakran kerül szóba a legesélyesebbek egészségügyi állapota, ami szintén döntő lehet egy-egy személy mellett vagy ellen.

A 2025-ös pápaválasztást megelőzően nagy hangsúlyt kap az a szempont is, hogy a vezető honnan származik.

A Vatikán élén többségében európaiak voltak, kimagaslanak közülük az olaszok. Azonban az egyház globális szereppel gondol magára, ezért gyakran visszatérőek azok a hangok, hogy a kontinensen kívülről származó jelölttel lehetne igazán globálissá tenni a katolikus vallást. Ferenc Argentínából származott, és most is vannak a jelöltek között afrikai, vagy délkelet-ázsiai bíborosok, akiket megemlítenek. Hozzá kell tenni, hogy majdnem fél évszázada nem volt olasz egyházfő, ami szintén befolyásolhatja a konklávé tagjait.

Természetesen nem szabad elfelejteni, hogy a sok más tényező mellett azért a leginkább az jelenti a kérdést, hogy a következő pápa milyen politikát fog képviselni. Ebben két nagyobb csoportot egyértelműen a progresszív és a konzervatív tábor jelenti, most is gyakorlatilag arról fog szólni, hogy ezek közül melyik tud a másik számára is elfogadhatóbb jelöltet felmutatni. A polarizálódás elkerülése érdekében viszont egyáltalán nem kizárható, hogy egy afféle kompromisszumos jelölt fogja kapni a legtöbb szavazatot, aki képes lehet mindkét oldal felé gesztusokat tenni, ezzel pedig elkerülheti a látványos vitákat.

Közülük kerülhet ki az új pápa

A legtöbb helyen továbbra is stabilan vezet az olasz Pietro Parolin, bár az előnye folyamatosan csökken. Úgy gondolják, hogy neki kifejezetten azért van nagy esélye a Szentszékre, mivel jól ismeri a Vatikánt, egészen eddig pápai államtitkárként tevékenykedett. A beágyazottsága akkor jelenthet számára előnyt, ha a konklávé többsége a Ferenc által megkezdett óvatos progresszív irányvonal követése mögött sorakozik fel. A legtöbbször pragmatikus vezetőként jellemzik, bár éppen ez ad okot a kritikákra vele szemben, amely szerint bár ügyes politikus, valójában a teológiai megközelítést a háttérbe szorítja. Az elmúlt években a neve a Vatikán több látványos megnyilvánulásában előkerült, így például

Parolinhoz kötik, hogy a katolikus egyház elkezdett közeledni Kínához.

A 70 éves bíboros néhány évvel fiatalabb, mint a korábbi két pápa a megválasztása pillanatában, az egészségügyi állapotáról sem ismert semmilyen aggasztó információ.

William Hill: 5/2 (a törtes odds a briteknél elterjedt meghatározás, azt mutatja, hogy egy játékos ebben az esetben 20 forint téttel 50 forintot nyerhet)

OLBG: 20%

Bet365: 9/4

PaddyPower: 5/2

Szinte mindenütt egyetértés van abban, hogy a második legnagyobb eséllyel a Fülöp-szigeteki Luis Antonio Tagle lesz majd a következő pápa. Mellette szól, hogy egy olyan régióból érkezik, amely a katolikus egyház növekedésének egyik legfontosabb kulcsát jelenti. Megválasztása egyben üzenetet jelentene ezeknek a térségeknek is, egyben a szociális kérdések növekedését is jelentené. A távol-keleti bíboros ugyanis kiemelkedően ezt a témát emlegeti, az egyik legfontosabb témája a harmadik világot érintő kihívások. Taglét korábban szinte egyértelműen Ferenc utódjának gondolták, de a szerepe az utóbbi években elkezdett csökkenni. Ő szintén a progresszív tábort erősíti, bár az abortusz tekintetében éppen a keményvonalas álláspont képviselője.

Személyét kifejezetten karizmatikusnak tartják, aki egyszerre tud esetleg mindkét tábor felé gesztusokat tenni.

67 évesen a fiatalabb jelöltek közé tartozik, ami a már korábban említett dilemmákat hozhatja fel a konklávéban vele kapcsolatban. Az elmúlt hetekben folyamatosan Parolin mögött említették meg a nevét az esélyesek között, ebben nem volt lényeges változás.

William Hill: 5/2

OLBG: 20%

Bet365: 3/1

PaddyPower: 5/1

Az esztergomi érsek,

Erdő Péter neve is visszatérően előkerül, amik a Szentszék vezetőjének lehetséges várományosairól írnak.

A magyar katolikus vezető az eddig felsoroltakkal ellentétben a konzervatív tábor kiemelkedő alakja. Megválasztása éles irányváltást jelentene a katolikus egyház életében, bár Erdőt a teológiai munkássága mellett kifejezetten azért emelik ki, mivel jó kapcsolatot ápol a különböző felekkel, ezért akár a konszenzusos jelöltek között is felmerülhet a neve. Azt mondják vele kapcsolatban, hogy a megközelítése II. János Pál pápáéhoz áll közel, ám közel sem annyira dogmatikus, mint amennyire az a közéletben elterjedt róla. A legnagyobb kihívása egyértelműen az lenne pápaként, hogy a Magyarországon is tapasztalható szekularizációt is megállítsa. A 2011-es és a 2022-es népszámlálás között eltelt időszakban a római katolikusok aránya 10 százalékkal, több mint egymillió fővel zsugorodott. Ez a trend nem magyar sajátosság, hanem szerte Európában hasonló kihívással kell szembenéznie az egyháznak. Erdő 72 éves, ezzel nem lóg ki szignifikánsan felfelé a sorból, bár bizonyos körökben az életkorát negatív tenyezőnek nevezték. Megválasztása esetén ő lenne a történelem első magyar pápája. A különböző fogadóirodák eltérően látják az esélyeit, van, aki kifejezetten a legesélyesebbek között emlegeti a nevét, míg mások inkább kevésbé tartják valószínűnek, hogy az esztergomi érsek lesz a következő katolikus egyházfő.

William Hill: 10/1

OLBG: 12,5%

Bet365: 15/2

PaddyPower: 10/1

Az afrikai Peter Turkson nevét szintén az esélyesek között emlegetik.

A ghánai bíboros esélyei valamelyest nőttek az elmúlt hetekben, egyes helyeken már Erdőt is megelőzi.

Tagléhoz hasonlóan a harmadik világot érintő szociális kérdések lehetnek az elsődleges szempontjai, valamint olyan területről érkezik, ahol a demográfiai robbanásnak köszönhetően gyorsan növekszik a katolikus hívők száma. Turkson ellen szól, hogy ő az egyik legidősebb jelölt, immár 76 éves, bár az előző két konklávé alapján ez egyáltalán nem kizáró tényező. Turkson egyértelműen a konzervatív nézeteket táborában lehet népszerűbb, kifejezetten a homoszexualitás és a házasság tekintetében, bár az utóbbi években némileg engedett az álláspontjából.

William Hill: 5/1

OLBG: 14,3%

Bet365: 6/1

PaddyPower: 13/2

Az elmúlt hetekben az olasz Matteo Zuppi neve egyre gyakrabban merült fel, mint Ferenc lehetséges utódja. A pápa halála után még csak éppen megemlítették, mint a konklávé titkos esélyesét, de az utóbbi napokban szépen lassan folyamatosan kúszott felfelé a fogadóirodáknál, ezzel pedig bekerült a legesélyesebbek közé. A bíboros nem elsősorban a teológiai, hanem sokkal inkább a politikai tevékenysége miatt került a figyelem középpontjába.

Ferenc őt nevezte ki az Oroszország és Ukrajna között zajló háború békés rendezésére irányuló tárgyalások nagykövetévé.

Ezzel nemzetközi hírnevet szerzett magának, többször megfordult Kijevben és Moszkvában is, bár nem sikerült elérnie a feleknél a tűzszünetet. Progresszív és pragmatikus jelöltnek gondolják, a legtöbb vélemény szerint kifejezetten megengedő az azonos neműek megáldásában a házasságot követően, de folytatná Ferenc hagyományait, nagy figyelmet fordít az elesettek ügyének felkarolására. A bíboros 69 éves, ezzel nem számít sem túl idősnek, sem túl fiatalnak a vetélytársaihoz képest.

William Hill: 5/1

OLDBG: nem jelzi az első öt között

Bet365: 9/2

PaddyPower: 5/2

Van még néhány olyan név, amelyet meg szoktak említeni az elemzéseknél, így például a 60 éves olasz származású jeruzsálemi pátriárkát, Pierbattista Pizzaballát, vagy a 79 éves guineai Robert Sarahot. Sőt, az OLBG a már 83 éves Angelo Scolát is ide sorolja. Az ő megválasztásukra azonban már sokkal kevesebben fogadnának, a holnapi konklávén is meglepetés lenne, ha a fehér füst felszállása után közülük kerülne ki az új pápa, de ez sem kizárható.

Az világszerte körülbelül 1,4 milliárd hívőt számláló katolikus egyház jelen helyzetében tehát egyáltalán nem tudni, hogy pontosan milyen vezető fogja irányítani Vatikánt. Hozzá kell tenni, hogy a történelem már eddig is produkált meglepetéseket, így nem lehet készpénznek venni, hogy valóban az itt felsoroltak közül kerül ki az új pápa. Éppen a legutóbbi, 2013-as konklávé mutatta meg, hogy egy

olyan bíboros is nyerhet, akit előzetesen szinte nem is neveztek meg a fogadóirodák.

Annyi már bizonyos, hogy valószínűleg a Ferenc által kijelölt progresszív megközelítéshez való hozzáállás fogja meghatározni a választást, ez pedig még okozhat meglepetéseket. Várhatóan a következő napokban ki fog derülni, hogy ki lehet az új pápa és milyen irányt képzel el a katolikus egyháznak. Mindenesetre az is beszédes lehet majd, hogy meddig tartanak a megbeszélések, ugyanis minél többször száll majd fel a sikertelenséget jelző fekete füst, annál inkább biztos lehet abban a világ, hogy komoly viták vannak a bíborosok között.

Címlapkép forrása: Arturo Mari - Vatican Pool/ Getty Images

MNB Intézet

Science Under Strain

Historically, the United States has been a central hub in science, attracting significant number of global talents, particularly from China. However, beginning around 2016, this long-standing flow of indiv

Holdblog

Nyugdíjba megy a király, éljen a király

Nyugdíjba vonul az év végén minden idők legismertebb befektetője. Warren Buffett a HOLD-nak is nagy példaképe, sokszor elhangzik a neve a HOLDBLOG-on, az After Hoursben... The post Nyugdíjba megy

Holdblog

Nyugaton van még a pénzügyi világ nagyja

Ugyan a top helyekre már bőven odaférnek ázsiai városok, de azért a legfontosabb pénzügyi központok még mindig Nyugaton vannak. Az e heti ábránkon csak az... The post Nyugaton van még a pénz

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!

Ingatlanpiaci elemző

Ingatlanpiaci elemző
Díjmentes online előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Tanfolyam

Sikeres befektető online tanfolyam

Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio AgroFood 2025
2025. május 20.
Portfolio AgroFuture 2025
2025. május 21.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet