Amióta léteznek távolra ható fegyverek, az emberiség mindig nagyra értékelte az azokat igazán nagy szakértelemmel kezelő embereket: a régi időkben egy parittyával, íjjal vagy számszeríjjal jól bánó katona rettentő értékes eszköznek számított bármely hadseregben. A fekete lőpor elterjedése azonban okozott egy érdekes változást: a korai, sima csövű fegyverek (muskéták) hiába számítottak csúcstechnológiának, a legjobb minőségben elkészített fegyverek sem számítottak túl pontosnak. A sima csőből kirepülő golyó (ami egészen a 19. századig az esetek többségében tényleg egy golyó volt) össze-vissza bukdácsolt repülés közben, nagyjából lehetetlen volt igazán pontosan megbecsülni, hogy hova fog becsapódni.
Mikortól beszélünk mesterlövészekről?
Ugyanakkor már egészen korán, az 1500-as években megszületett a felismerés: ha a fegyverek csövébe spirális meneteket vágunk, az megpörgeti a kilőtt lövedéket, ami röptében stabilizálja magát, nagyobb találati pontosságot biztosítva. Az így megszületett huzagolt csövű fegyverek, a puskák ugyanakkor egészen a 18. század végéig túl drágák voltak ahhoz, hogy a katonák tömegesen felszerelhetőek legyenek velük.
A lőporos fegyverek esetében a mesterlövész előfutára az amerikai polgárháborúban jelent meg: az amerikai telepesek relatíve nagy számban alkalmaztak huzagolt csövű puskákat, az ilyen katonákat pedig külön alakulatokba szervezték. Feladatuk az volt, hogy a korban sztenderdnek számító „sorba állunk és egymásra lövünk” jelenetek előtt távolról megritkítsák a jóval szerényebb lőtávú fegyverekkel felszerelt brit katonákat.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!
