
A Fehér Ház szóvivője szerint a katonai egységek feladata, hogy megszüntessék a kialakult "törvénytelen" állapotot.
Az elmúlt napokban erőszakos tömegek támadták meg a Bevándorlás- és Vámvégrehajtás (ICE) tisztjeit, valamint a szövetségi rendfenntartó erők ügynökeit, akik alapvető kitoloncolási műveletben vettek részt Los Angelesben
– áll Karoline Leavitt közleményében.
A közlés szerint a művelet szükséges annak érdekében, hogy megállítható és visszafordítható legyen bűnözők illegális érkezése az Egyesült Államokba.
A Fehér Ház álláspontja az, hogy Kalifornia demokrata vezetői a felelősek a kialakult helyzetért,
Donald Trump elnök pedig szombaton közösségi oldalán azt írta, hogy amennyiben Gavin Newsom kaliforniai kormányzó és Karen Bass Los Angeles polgármestere nem képes elvégezni munkáját, akkor a szövetségi kormány fogja azt megtenni.
Gavin Newsom a közösségi médiában megjelent bejegyzésben azt írta, hogy
a nemzeti gárda egységeinek kivezénylése tovább eszkalálja a feszültséget, és "gyújtóhatást" vált ki.
A demokrata kormányzó azt állította, hogy a szövetségi kormány célja, hogy átvegye a rendelkezést Kalifornia nemzeti gárdája felett (ahogyan arról korábban írtunk, az Egyesült Államok kormánya legutóbb 1992-ben, a Los Angeles-i zavargások idején tett így), és kivezényeljen 2000 katonát, valamint azt hangoztatta, hogy az állam hatóságai képesek megbirkózni a helyzettel.
Tom Homan, az amerikai elnök határőrizeti és kitoloncolásért felelős megbízottja szombaton a Fox News hírtelevíziónak adott interjúban kijelentette, hogy a hatóságokat annak érdekében mozgósították, hogy fellépjenek az "erőszak és rombolás" ellen, ami a bevándorlási hatóság intézkedéseinek helyszínei közelében alakult ki. Az adminisztráció vezető illetékese szerint a bevándorlási hatóságok intézkedései a törvény betartatásáról szólnak, majd hozzátette: "nem fogunk bocsánatot tenni azért, mert ezt tesszük".
Kristi Noem, belbiztonsági miniszter közösségi médiában tett bejegyzésében azt üzente, hogy a kialakult zavargások nem fogják eltántorítani a hatóságokat a fellépéstől, és közölte, hogy aki kezet emel intézkedő hivatalos személyre azt a törvény teljes súlyával vonják felelősségre. Los Angeles közelében Paramount városában szombaton a rendőrségnek könnygáz kellett bevetnie az erőszakossá váló tüntetőkkel szemben, akik akadályokat állítottak az utcákon és autókat rongáltak meg ott, ahol a bevándorlási hatóság emberei intézkedést hajtottak végre. A tüntetés résztvevői közül többeket letartóztattak.
Címlapkép forrása: 2025 Los Angeles Times via Getty Images
Amerika bármikor beszállhat a háborúba, Irán mozgósítást jelentett be - Szerdai híreink az Irán-Izrael háborúról percről percre
Cikkünk folyamatosan frissül az iráni-izraeli háború legfontosabb híreivel.
Videón a bizonyíték: Irán lelőtt egy izraeli repülőgépet
Ez az első ismert katonai veszteség izraeli oldalon.
Botrány Lengyelországban: kiszivárgott hangfelvétel hozta nagyon kellemetlen helyzetbe a kormányfőt
Donald Tusk az Európai Tanács elnökeként is beleszólt a lengyel politikába?
Megvan az új dátum: ekkor indulhat Kapu Tibor az űrállomásra
Többszöri halasztás után tűzték ki az új időpontot.
Kevesen gondolnák, melyik országból jön rengeteg új fesztiválozó az idei Szigetre
Kádár Tamás főszervező elmondta, hogy állnak a jegyeladások.
Ukrajna számára rosszul zárult a G7-csúcs, magas rangú orosz vezető látogatott Phenjanba – Ukrajnai háborús híreink szerdán
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Bármelyik pillanatban háborúba léphet Amerika - Mi történik a piacokon?
Aggódva figyelnek a befeketők.
Zöldenergia cégeknek: építs saját naperőművet és energiatárolót pályázati pénzből
A 2025. júniusában meghirdetett új pályázat célja nem más, mint felpörgetni a vállalkozások saját energiatároló és megújulóenergia-termelő kapacitásainak kiépítését.
"Fotózza le és küldje be!" - Ne, inkább ne tegye!
Nagy felháborodást váltott ki a Metropol c. ingyenes lap felhívása, amely arra buzdította olvasóit, hogy a \"Fotózza le és küldje be!\" rovathoz készítsenek és küldjenek a lapnak lehetőség
Komplex bér-, munkaügyi és HR audit
A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg
Fordul a széljárás: felgyorsul a Demján Sándor Program támogatásainak kiosztása
A hazai kis- és középvállalkozásokat célzó Demján Sándor Program (DSP) jelentős fordulóponthoz érkezett: a korábbi, kivárásra épülő ütemezés helyett a kormányzat most az azonnali kifiz
Legyünk optimisták!
A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ jobb hely, mint azt gondoljuk. Köszönöm Seres Lászlónak a közlést.
Terjed az e-autózás, csak bírjuk energiával
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékesítési számuk, de Kínában már közel minden második eladott autó elektromos volt....
Régen minden hosszabb volt
\"Ne untass, irány a refrén!\" - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán, amit együtt tudunk, összeborulva óbégatni. A...
The post Régen minden hosszabb volt ap
Követett részvények - 2025. június
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért

Új korszak az innovációban – 2025-től tanúsítható az ISO 56001 szabvány szerinti működés (x)

- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Egyetlen dolgon áll vagy bukik Irán túlélése, éppen emiatt bombázza őket Izrael
- Napokon belül kirobbanhat a háború, amitől mindenki tartott – Egyre több az aggasztó jel
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Csökkenhetnek a gyógyszerárak, de mi lesz a patikákkal?
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
Csúcsközelben a tőzsdék - Mit tegyünk most?
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Számolj háromig és start!
Ne maradj le számlanyitási akciónkról! Webináriumunkon megmutatjuk, hogyan indítsd el első befektetésed, milyen új funkciók érhetők el kereskedési platformjainkon, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan vághatsz bele magabiztosan a tőzsdei kereskedésbe – akár már holnap.