Meglepő fordulat: titkos tárgyalások során 77 évnyi harc után csapnának egymás markába az ősellenségek?

Május végén láttak napvilágot azok a hírek, melyek szerint az új szír kormány képviselői nem mással folytatnak közvetlen tárgyalásokat, mint Izraellel. A jelentés azért is keltett nagy visszhangot, mert mióta a zsidó állam létezik, a viszony igazából sosem volt éppen barátinak mondható. A tárgyalásokkal ugyanakkor Damaszkusz és Jeruzsálem is jól járhat.

Rossz szomszédok

A rossz kapcsolatok lényegében Izrael állam 1948-as létrejöttétől datálódnak, hiszen a zsidó állam megalakításakor Szíria nagyjából azonnal támadást indított Izrael ellen a Galileai-tenger környékén, elfoglalva a régió olyan területeit, melyeket a nemzetközi közösség Tel-Avivnak ítélt. 1949-re sikerült ugyan kicsikarni egy tűzszünetet a Golán-fennsík területén, de az ellenségeskedések azóta sem szűntek meg. Az ezredfordulóig két komolyabb háború és egy öntözést érintő, az egész régióra hatást gyakorló válság is kirobbant a két állam között.

Az első komolyabb konfliktus a Genezáreti-tó és a Jordán-folyó miatt alakult ki: Izrael a ’60-as években kezdett el öntözőcsatornákat építeni a kulcsfontosságú édesvízlelőhely környékére, Damaszkusz azonban egy minimum meggondolatlan ötlettel állt elő:

még szír területen el akarták vezetni a Jordán vizét, ezzel lényegében kiszárítva a tavat, pusztán azért, hogy az ellenséges ország északi részének ivó- és öntözővíz-utánpótlását megrongálja.

A szír csatornaépítési munkálatok kisebb csatározásokhoz vezettek, az ellenségeskedés pedig addig fajult, hogy az 1967-es hatnapos háború egyik kiváltó okának is tekintik.

A hatnapos háború során Izrael lényegében rommá verte a szír, egyiptomi és jordániai haderőket: az arab államok légierejének háromnegyede már a konfliktus első, hétfői napján megsemmisült, szerdára kiesett a jordániai elit haderő, Izrael kezére került Jeruzsálem és Gáza, csütörtökre a Sínai-félsziget (ekkor kapitulált Egyiptom is). Szíria bírta a legtovább, ők a háború utolsó napján, június 10-én kapituláltak, miután az izraeli katonák másfél nap leforgása alatt kitolták őket a Golán-fennsíkról, majd elindultak Damaszkusz felé.

Az 1973-as Jóm-Kippuri háborúig az ENSZ igyekezett békét teremteni a két ellenséges állam között de érdemi békülésre nem került sor. Damaszkusz ’73-ban megpróbálta visszafoglalni a Golán-fennsíkot, de ez nem sikerült neki. Végül a legendás amerikai külügyminiszter, Henry Kissinger ért el annyit, hogy az izraeli fegyveres erők kivonuljanak az országgal határos Kuneitra tartomány egy részéről.

Az 1991-es madridi tárgyalásoktól az ezredfordulóig voltak további próbálkozások Damaszkusz és Tel-Aviv kibékítésére, de ezek mindig két problémába ütköztek: Háfez al-Aszad (a tavaly megbuktatott Bassár al-Aszad édesapja) magának követelte nemcsak a nemzetközi jog szerint egyébként is Szíriához tartozó Golán-fennsík egészét, de a Genezáreti-tó partvidékének jó részét is (amit 1948-ban a nemzetközi közösség Izraelnek ítélt), míg az izraeli tárgyalók meg akarták tartani ezeket a területeket, sőt, egy demilitarizált zóna létrehozását követelték a fennsíktól egészen Damaszkuszig. A tárgyalásoknak végül a második intifáda vetett, amikor is Szíria támogatta a palesztin fegyvereseket. Damaszkusz a 2006-os libanoni háború során egyre közelebb került Izrael ősellenségéhez, Iránhoz, ez pedig egészen tavaly decemberig kizárta a diplomatikus megoldások minden lehetőségét.

Aszad megy, Netanjahu jön

Jeruzsálem nem tétlenkedett akkor, amikor biztossá vált, hogy a HTS meg fogja dönteni az Aszad-rezsim hatalmát: az IDF vadászbombázói elkezdték módszeresen megsemmisíteni a Szír Arab Hadsereg (SAA) fegyverkészleteit, tartva attól, hogy a korábban az al-Kaidához és a szintén szélsőséges al-Núszra fronthoz köthető iszlamisták vegyi és biológiai fegyverekhez, valamint relatíve modern szárazföldi és légi fegyverzethez juthatnak. Izrael mindemellett gondoskodott arról is, hogy az akkor még meg sem alakult új szír kormány közvetlenül is érezze az izraeli fegyveres erők jelenlétét: átlépve az 1974-es tűzszüneti vonalat megszállták Kuneitra tartomány jó részét, illetve a Hermon-hegyet, ahol előretolt bázisokat is kialakítottak.

A Hermon-hegynek három okból is stratégiai jelentősége van:

egyfelől a sziklamonstrum leárnyékolta az izraeli légvédelem lokátorait a Golán-fennsíktól északra, másfelől kiváló megfigyelőpont mind Szíria, mind Libanon irányába, harmadrészt pedig az izraeli tüzérség a hegy oldalából egyenesen a fővárosba, Damaszkuszba is be tud lőni.

Mindemellett arról is szivárogtak információk, hogy a Szíria délnyugati részén, főként Dará tartományban élő drúz kisebbség tárgyalásokat folytatott Jeruzsálemmel arról, hogy a HTS támadása esetén a zsidó állam védelmét kérnék. A keményvonalas iszlamisták által sátánistának tartott drúzok az Aszad-rezsim uralma alatt meglehetősen sok atrocitásnak voltak kitérve, Izraelben azonban a vallási kisebbség elég jó körülmények között él. A HTS számára tehát valós veszéllyé vált, hogy egyszer csak a fővárostól bő ötven kilométerre délre izraeli csapatok jelenjenek meg.

Nemzetközi imázsjavítás vs geopolitikai játszma

Hiába köthető ezer szálon az iszlamizmushoz, Ahmed al-Saraa elnökről nem lehet azt mondani, hogy nincs politikai érzéke: a HTS már akkor látványos kampányt indított a szíriai kisebbségek meggyőzéséért, amikor Damaszkuszt még messziről sem látták a fegyveres erők, a helyzet pedig azóta sem változott: a HTS politikusai rendszeresen igyekeznek jelezni a nemzetközi közösségnek, hogy az iszlamizmus a múlté, ennek érdekében diplomáciai utakat szerveznek (Saraa Donald Trump amerikai elnökkel is találkozott), illetve rendszeresen paroláznak vallási (pl.: keresztény, alavita vagy drúz) kisebbségek lakta területen, mitöbb, jelenleg eléggé úgy néz ki, hogy az ország északkeleti harmadát irányításuk alatt tartó, főleg kurdok vezette Szíriai Demokratikus Erőkkel (SDF) is igyekeznek megegyezni. A helyzeten nyilván sokat ront az, hogy emellett számtalan hír érkezett már a kisebbségek (döntően az Aszad-rezsim magját adó alaviták) elleni vérengzésekről is, de egyelőre úgy néz ki, hogy a nemzetközi közösség kifejezetten türelmes az új kormánnyal.

Pair of new Israel Forces's Flyer 72, pic.twitter.com/QlaWbG3UzK

— Harry (Boone) June 8, 2025

A HTS-nek pedig szüksége is van erre: egyfelől erősen kampányolnak amiatt, hogy mind a Szíriára mint államra, mind pedig a HTS-re mint terrorszervezetre kivetett szankciók feloldásra kerüljenek, másfelől szükségük van komolyabb nemzetközi szövetségesekre is. Irán próbálja ugyan a szebbik arcát mutatni az új kormány felé, Damaszkusz valószínűleg nem szeretne ismét a perzsa állam befolyása alá kerülni.

A HTS ráadásul valószínűleg tart attól, hogy Izrael destabilizációs eszközöket fog alkalmazni annak érdekében, hogy ne tudják az ország egészére kiterjeszteni a hatalmukat. Jeruzsálem egyébként egyes források szerint még februárban kampányolt is az Egyesült Államoknál amellett, hogy Szíriát a jelenlegi, megosztott állapotában kell tartani.

A zsidó állam biztonságpolitikájának alapköve az, hogy lényegében semelyik szomszédban nem lehet bízni,

ez alól talán csak az Egyesült Államokkal szoros szövetségesi rendszerben működő Jordánia képez valamilyen kivételt. Jeruzsálem nyilván annak sem örül túlzottan, hogy egy korábban tagadhatatlanul iszlamista, Izrael-ellenes vonalon mozgó entitás lett a szomszédos Szíria vezető politikai hatalma.

Éppen ezért volt kisebb meglepetés az, hogy május végén kiszivárgott: az izraeli és szíriai vezetők „deeszkalációs” tárgyalásokat folytatnak egymással. Érdekesség ugyanakkor, hogy bár csodálkozás volt ebből a hírből, igazából rettentő logikus fejlemény.

Izrael a gázai harcok miatt eszkalálódott konfliktust lényegében megnyerte: a Hamász és a Hezbollah romokban, Libanonban Amerika-barát kormány került hatalomra, a nyugati államok a hangos zúgolódások ellenére rekordmennyiségű izraeli fegyvert vásárolnak, Szíriában megbukott az Iránnal barátkozó rezsim, maga a perzsa állam pedig a korábbi izraeli légicsapások során szenvedett el komoly veszteségeket, most pedig nemcsak Washington irányából helyeződik rá komoly nyomás, de az egyébként végtelenül türelmes (sok nemzetközi szakértő szerint túl türelmes) Nemzetközi Atomenergia-ügynökség is egyre haragosabb hangvételű közleményeket ad ki. Az utolsó aktívan harcoló ellenfelek a jemeni, tehát nagyon távoli, húszi lázadók maradtak.

Israel has taken control of the highest peak of Mount Hermon.Am Israel Chai pic.twitter.com/PXYQUrzrGi

— REAL (JEW) December 9, 2024

A dolgok jelen állása szerint Izrael most gőzerővel arra az eshetőségre készül, hogy a dolgok eszkalálódni fognak közte és Teherán között, így a zsidó állam részéről sem teljesen váratlan lépés az, hogy 77 évnyi háborúskodás után megpróbálja a lehető legkevésbé ellenséges viszonyt kialakítani Szíriával, éppen akkor, amikor Damaszkusznak is hatalmas szüksége van a nemzetközi támogatásra.

A HTS részéről ráadásul semmi nem mutatná jobban a Nyugat felé azt, hogy az iszlamizmus a múlté, mintha kibékülne Izraellel.

Arra ugyanakkor nem vennénk mérget, hogy Jeruzsálem visszavonulna az 1948-as határokhoz. Ezen a ponton egyébként érdemes megjegyezni, hogy ezt pillanatnyilag Damaszkusz sem kéri. Al-Saraa májusban arról beszélt, hogy az 1974-es állapotokat (tehát a Golán-fennsík nagy részének izraeli megszállását) is elfogadhatónak tartja. Ezzel a kijelentéssel ráadásul Szíria Izrael és a nemzetközi közösség felé is jelezte, hogy nagyon komoly engedményeket hajlandó tenni a béke érdekében.

Címlapkép forrása: Mostafa Alkharouf/Anadolu via Getty Images