Hajszálra volt a béke, de ismét szólnak a fegyverek: sokat szenvedett népcsoport került a célkeresztbe

A drúzokat a médiában gyakran etnikumként, népcsoportként szokták feltűntetni, ez azonban egyáltalán nem helytálló: a drúz egy vallási felekezet, melynek tagjai kivétel nélkül arabok.

Azt, hogy a drúz vallás pontosan mikor is vált el a síiták iszmáilita vonalától (az iszmáiliták a siíták egyik legnagyobb csoportját adják), nem lehet pontosan tudni, mivel a drúzok erősen ezoterikusak, a tanítások döntő része csak az ukkál névre hallgató vallási vezetők részére érhető el, illetve a szertartásaik nagy részén is csak ezek a személyek vehetnek részt. A legkorábbi történelmi emlékek az első évezred elejéről származnak.

Bár bizonyos alapvetésekben van hasonlóság a drúzok és az iszlám felekezetek között, például az egyistenhítben illetve a Korán szent szövegként való értelmezésében, a drúzokra kifejezetten nagy hatást gyakorolt a hinduizmus is:

vallásuk központi eleme a reinkarnációba vetett hit, ami miatt a radikálisabb iszlamisták szemében egyenesen sátánistának számítanak.

További megkülönböztető elem még az, hogy nem imádkoznak napi ötször, nem tartják a Ramadánt, illetve a mekkai zarándoklatot sem.

A relatív elszigeteltség és a szomszédos népekkel való gyakori fegyveres konfliktusok miatt (a hívők teljes létszáma valahol egy-másfél millió között mozog, így mindenhol kisebbséget képeznek) a drúz mindennapok másik sarokköve a biztonság lett, ez a vallás és a hétköznapi élet majd minden területén meg is jelenik.

Egy hívő számára például nemhogy megengedett, el is várt, hogy életveszély esetén megtagadja a vallását

(ez igazából az egyetlen alkalom, amikor a hitük szerint hazudhatnak), elfogadott számukra keresztényként vagy muszlimként imádkozni, ha a környezetük ezt követeli meg, ráadásul majd ezer éve hittérítő tevékenységet sem folytatnak, a vallásba csak beleszületni lehet. A drúz falvak emellett saját védelmi erőket is fenntartanak Libanonban és Szíriában, az utóbbi az elmúlt hónapokban okozott is némi feszültséget az új kormány és az Asz-Szuvajda kormányzóságban élő drúzok között, mivel a nem éppen pozitív történelmi tapasztalatok miatt a helyiek nem voltak hajlandóak lemondani az évtizedek alatt felhalmozott igen tetemes fegyverkészleteikről.

Valamelyest ironikus módon a legkevesebb külső fenyegetés az Izraelben élő drúzokra leselkedik: Jeruzsálem 1957-ben különálló felekezetként ismerte el őket, és bármikor folyamodhatnak izraeli állampolgárságért (bár a Golán-fennsíkon élő drúzok jó része megtartotta a szír állampolgárságát). Az izraeli állampolgársággal rendelkező drúz férfiakra ugyanúgy vonatkozik a sorkatonai kötelezettség, mint a többi lakosra (Izraelben a vallási és etnikai kisebbségek esetében a nőknél nincs kötelező sorkatonai szolgálat), az ország története során több prominens politikus is került ki a drúz közösségből, a törvényhozásban általában a lakosságszámhoz mérten felül is vannak reprezentálva.

A jelek szerint a hétfői szíriai harcok nem a kormányerők kezdeményezésére robbantak ki, egyelőre úgy néz ki, hogy a drúzokkal egyébként is gyakran csatározó beduinok keveredtek ismét harcokba szomszédaikkal. A Hajat Tahrír al-Sham a tavaly decemberi hatalomátvétel után a már említett tárgyalások során inkább arra helyezte a hangsúlyt, hogy bevonja a reguláris fegyveres erőkbe a drúz milíciákat. Ez egyébként politikailag duplán okos döntés lenne, hiszen nem csak a kormányerők és a drúzok közötti konfliktusokat előzhetné meg: korábban kiszivárgott hírek szerint Jeruzsálem tárgyalásokat folytatott a szíriai drúz vezetőkkel arról, hogy a zsidó állam védelmet biztosítson a vallási kisebbségnek.

Címlapkép: a Szíria déli részén élő drúzok az elsők között keltek fel fegyverrel az Aszad-rezsim ellen. A címlapkép forrása: Moawia Atrash/picture alliance via Getty Images