Orosz támadás készül Európa ellen? Kerek perec elmondta Medvegyev, mit tervez Moszkva
Globál

Orosz támadás készül Európa ellen? Kerek perec elmondta Medvegyev, mit tervez Moszkva

Portfolio
Interjút adott Dmitrij Medvegyev, az orosz nemzetbiztonsági tanács alelnöke, Vlagyimir Putyin orosz elnök pártjának elnöke a TASZSZ-nak. Az orosz vezető szinte kizárólag nácizmusról, fasizmusról és történelmi dolgokról beszél, de van benne egy érdekes rész is: elmondja, hogy Oroszország sem a NATO-t, sem Európát nem fogja megtámadni.

Medvegyev az interjúban szinte kizárólag nácikról és fasisztákról beszél: úgy látja, Európában revízionálják éppen a náci Németország bűneit, a német vezetők fasiszta múlttal rendelkeznek, Ukrajnát pedig neonácik irányítják.

Az interjú egyetlen, talán nemzetközi szemmel érdekesnek mondható része a vége: Medvegyev beszél arról az európai vezetők által sokszor hangoztatott aggályról, hogy Oroszország a 2020-as évek végére, 2030-as évek elejére készen állhat arra, hogy megtámadja Európát és háborúba menjen a NATO ellen.

Engedjék meg, hogy emlékeztessem önöket arra, amit az elnökünk is egyértelműen kimondott: Oroszország nem fog háborúba menni a NATO ellen vagy megtámadni Európát. Azok a nyugati politikusok, akik erről beszélnek, teljesen értelmetlen dolgokat állítanak. Szerintem ezeket az értelmetlenségeket direkt dobják be az információs színtérre, hogy nehezítsenek egy eleve nehéz helyzetet”

- fogalmaz Medvegyev, majd hozzáteszi, hogy szerinte a Nyugat háborúban áll Oroszországgal és az orosz támadással való vádaskodás egy „új frontvonal” az információs hadviselésben.

Oroszország jelen állapotában biztosan nem fogja megtámadni Európát és a NATO-t, de az európai vezetők általában nem is azt ismételgetik, hogy akár holnap támadást indíthat Moszkva. Rendre azt állítják, hogy Oroszország készen állhat az évtized végére, 2030-as évek elejére a támadásra.

Mit jelent ez pontosan? Az európai vezetők úgy látják, hogy ha a NATO nem fegyverkezik, az európai országok nem tartják a lépést az orosz katonai képesség rohamos és gyors fejlődésével, elképzelhető, hogy Oroszország olyan erőssé válik, hogy a Kreml úgy látja majd, hogy történelmi lehetőség adódott európai területek bekebelezésére, a NATO végleges megsemmisítésére.

Most tehát biztosan nem fog támadni Oroszország, hiszen Ukrajnával sem bír el, ez tény – nem lehet azonban teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy ez 5, 10, 20 év múlva is így lesz. Erre a veszélyre hívják fel a figyelmet az európai vezetők.

Címlapkép forrása: Reuters

Kasza Elliott-tal

Target Corporation - elemzés

2022-ben vettem belőle 165-ön, leginkább kereskedési céllal, de osztalékot is fizetett, ha nem is sokat. 2024-ben adtam el kis bukóban. Most megint a szemem elé került, a Top10-es listám hetedikj

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

FIN-CON 2025

FIN-CON 2025

2025. szeptember 3.

Portfolio Sustainable World 2025

2025. szeptember 4.

Sikerklub hazai kkv-nak

2025. szeptember 16.

Követeléskezelési trendek 2025

2025. szeptember 16.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet