A hadiipar legszerencsétlenebb feltalálója, akit csődbe vitt egy egész fegyvertípust meghatározó találmány

A forgótáras revolverek a 19. század második felének legelterjedtebb maroklőfegyverei voltak. A korai revolverek még fekete lőporral működtek, a forgótárba elölről lőport és egy ólomgolyót tuszkoltak, a hátuljára pedig egy gyúeleggyel töltött csappantyút helyeztek. Az elsütőbillentyű elhúzásakor a kakas előreugrott, rávágott a csappantyúra, ami szikrát vetett egy apró lyukba, melynek a túloldalán begyulladt a lőpor, kilökve a lövedéket. Ebben a korban a revolvergyártás legnagyobb óriása a Colt volt. A gyárban dolgozott egy alacsony beosztású gépkezelő, bizonyos Rollin White.

White 1817-ben született Vermont államban. Először testvére, J.D. nyomdokaiban kezdett el lőfegyverekkel foglalkozni, J.D. egy kis fegyvermanufaktúrát üzemeltetett. A legendás Colttal való viszony akkor jött létre, amikor az idősebb testvér 1849-ben külsős beszállítóként elkezdett revolvercsöveket gyártani és szállítani a vállalatnak, Rollin White pedig elkezdett Coltnak dolgozni.

White itt kezdett el először próbálkozni azzal, hogy mi történne, ha a Coltok forgótárának jellegzetes hátulsó „kúpját” levágná, hogy a papírba csomagolt lőszerek hátulról is betölthetővé váljanak a fegyverbe.

Az alapelképzelés az lett volna, hogy a papírlőszerek hátulról való betöltésével meg lehetne spórolni a különálló csappantyúk egyesével történő felhelyezését, illetve a lőpor és a lövedék külön-külön betöltését, látványosan lerövidítve a fegyverek újratöltési idejét. Ez a módszer addigra Európában már ismert volt, az Egyesült Államokban viszont még nem jelent meg.

Akadt azonban egy gond: a White által így elkészített egyetlen prototípus minden fennmaradt beszámoló szerint elmondhatatlanul rossz fegyver volt. Gyakran egyáltalán nem működött, a később benyújtott szabadalmi rajzok alapján pedig az egy csomagban tárolt lőszer betöltését sem sikerült teljes mértékben megoldani az új rendszerben.

Mindettől függetlenül a fegyverkészítő 1854-ben távozott a Colt-tól, nem sokkal később pedig megjelent az azóta legendássá vált 12648-as számú szabadalma, az „ismétlő kézifegyverek fejlesztése”.

Azt nem lehet pontosan tudni, hogy a Colt-rivális Smith & Wessonnak tűnt-e fel az új szabadalom bejegyzése, vagy White kezdett-e el házalni a fegyvergyárnál, az viszont biztos, hogy az S&W 1855-ben kizárólagos jogokat szerzett White szabadalmához. Az alku első ránézésre jónak tűnt, hiszen a fegyvertervező minden, az ő szabadalma szerint gyártott eladott revolver után 25 centet kapott, az S&W pedig éppen ebben az időszakban kezdett el kísérletezni egy forradalmian új találmánnyal, a fémhüvelyes lőszerrel.

Míg a korai lőfegyverekbe a már említett módon külön-külön kellett betölteni a lőport, a lövedéket és a csappantyút, addig a fémhüvelyes lőszerek mindezt már egy csomagban tartalmazták, jelentősen lerövidítve az újratöltési időt, könnyebbé téve a szállítást és raktározást, valamint megóvva a lőport az időjárás viszontagságaitól. A hátulról újratölthető, végig azonos keresztmetszetű töltényűrrel rendelkező forgótárak és az új lőszer örökre megváltoztatta a revolver (illetve általánosságban a fegyverkészítés) történetét.

White ekkor még azt érezhette, hogy megfogta az aranytojást tojó tyúkot: az új technológiával a revolvergyártás területén az S&W tizenöt évre minden versenytársát kiütötte a nyeregből, az első így készült revolvert, a Model 1-et pedig vitték mint a cukrot. Akadt azonban egy apró betűs rész White és a fegyvergyár szerződésében, ami egy életre megkeserítette a feltaláló életét:

a szabadalmi jogokat nem az S&W-nek kellett érvényesítenie, hanem White-nak.

A fémhüvely a korban olyan csúcstechnológiának számított, mely lényegében egyik napról a másikra tette elavulttá az összes többi fegyvert. A Smith & Wesson riválisai előtt így három út maradt nyitva, ha meg akartak próbálni felszínen maradni a revolverek piacán: vagy borzasztó drága pénzért gyárakat építettek Európában, ahol a teljesen átfúrt forgótárak szabadon gyárthatóak voltak, majd az S&W-nél sokkal drágábban visszaimportálták Amerikába a saját fegyvereiket, vagy megpróbáltak valamilyen alternatív megoldással előállni (amiből gyakran érdekes, de a ma megszokott hátultöltős revolvernél sokkal rosszabb és bonyolultabb fegyverek születtek), vagy egyszerűen megsérthették a szabadalmat, bízva abban, hogy a jogi hercehurca lezárultáig elég revolvert tudnak eladni ahhoz, hogy profitábilis legyen a vállalkozás.

A szabadalom folyamatos megsértésével kezdődött White igazi pokoljárása:

az S&W folyamatosan a nyakán ült, hogy perelje minél gyorsabban a szabadalmat megsértő más gyárakat, a perköltségek viszont őt terhelték.

Külön só volt a sebbe az, hogy a fegyvergyártó óriás jogászai az esetek nagy részében kiügyeskedték, hogy a más cégek által legyártott fegyvereket jutányos áron felvásárolhassák a szabadalmi perek lezárása után, később pedig profittal eladhassák őket. Kezdett úgy kinézni, hogy White-on kívül mindenki jól járt. Voltak olyan rivális vállalatok, amelyek megpróbálták bíróságon megtámadni a 12648-as szabadalmat (hiszen egyébként az alapját képező fegyver nagyjából működésképtelen volt), White sorra nyerte a pereket, a pénze viszont ironikus módon rohamtempóban fogyni kezdett (egy idő után már a feleségével próbálta meg kifizettetni a perköltségeket).

A feltaláló 1863-ban elégelte meg az S&W módszereit, és benyújtott egy új szabadalmat, amivel lényegében megpróbált a saját korábbi fejlesztésére rálicitálni: minden, a korábbi szabadalom szerint gyártott fegyver megsértette ugyanis az új szabadalmat. Ezen a ponton vált egyébként világossá, hogy White nem a legügyesebb üzletember, ugyanis egyfelől folyamatosan perrel fenyegette az S&W-t, amikre igazából nem volt pénze, a gyártó pedig ezzel tisztában volt, és figyelmen kívül hagyta,

másfelől pedig megpróbálta eladni az eredeti szabadalmát a rivális Colt-nak, akik tudván az új szabadalomról nem vették azt meg.

White-nak nagyjából egyetlen reménye volt: 1869-ben lejártak volna a szabadalmi jogai, azonban ha valahogy sikerült volna azokat megújítani, kikerülhetett volna a Smith & Wesson szorításából. 1870-ben el is kezdett lobbizni a kongresszusnál, akadt azonban egy igen komoly bökkenő: az 1861 és 1865 között zajló polgárháborúban az Uniónak rettentő sok gondot okozott, hogy White szabadalma miatt kizárólag az S&W gyárthatja a kor csúcstechnológiáját, hiszen így nem tudták kellő számú modern revolverrel ellátni saját csapataikat, be kellett érniük a régi, elöltöltős revolverekkel. A lobbizás nem jött be, maga Ulyses S. Grant elnök vágott keresztbe neki. A feltaláló egészen 1877-ig próbálkozott sikertelenül a szabadalom újraérvényesítésével, arra hivatkozva, hogy míg

ő csak 71 ezer dollárt profitált belőle, addig a Smith & Wesson bő egy milliót, ráadásul a profitjának jó részét perköltségekre kellett költenie.

Rollin White 74 éves korában, 1892-ben középosztálybeli, jórészt ismeretlen emberként halt meg. Szabadalma hiába változtatta meg örökre a revolvergyártás történetét, a gyenge üzleti érzék miatt sosem tudott igazán sikeressé válni.

Címlapkép: a Smith & Wesson Model 1-es a világ első hátultöltős ismétlő fegyvere, ami modern fémhüvelyes lőszerrel készült. A címlapkép forrása: Mikehelms via Wikimedia Commons