Zörgeti a kardot a NATO nagyágyúja – Újabb szereplő száll be a közel-keleti harcokba?

Törökország tegnap délutánig volt csendes a szíriai harcokkal kapcsolatban: bár az izraeli beavatkozást már korábban is többször elítélték, Ankara most jelezte, hogy minden, Szíria felosztására vagy megosztására vonatkozó törekvést meg fognak akadályozni, ha kell, akkor fegyverrel.

A régió legerősebb szárazföldi haderejével rendelkező Törökország számára egyenesen kívánatos fejlemény volt az, amikor az iszlamista Hajat Tahrir al-Sham tavaly decemberben megdöntötte Bassár el-Aszad elnök kormányát.

Bár a HTS nem állt közvetlen török irányítás alatt, az országban harcoló legtöbb fegyveres csoporthoz mérten abszolút megtűrt kategóriába tartoztak.

Törökország szemszögéből a szíriai konfliktus jelentette az elmúlt két évtized legkomolyabb biztonsági fenyegetését: annak már alapból nem örül semelyik állam, ha a szomszédjában magas intenzitású fegyveres konfliktus zajlik, Ankara esetében pedig ezt a helyzetet egy történelmi léptékű menekülthullám, illetve a szíriai kurdokból álló YPG és YPY milíciák megerősödése is rontotta. Törökország régóta terrorszervezetként tartja nyilván a hazai Kurd Munkáspárttal (PKK) szoros kapcsolatot ápoló szíriai kurd fegyveres alakulatokat.

A korábbi évekhez mérten relatíve békés időszakot tehát könnyen érthető módon Ankarában szeretnék minél tovább megőrizni. Ebbe látszólag most a dél-szíriai események rondítottak elég csúnyán bele, hiszen az új szír hadsereg egyes alakulatai a helyi beduin milíciákkal karöltve fegyveres összetűzésekbe kerültek az ország déli részén régóta élő drúz vallási kisebbséggel. Izrael - ahol szintén jelentős drúz kisebbség él – hivatalosan a drúzok védelme érdekében, gyakorlatilag inkább erőfitogtatásból, valamint a Golán-fennsík határterületeinek védelme érdekében lebombázta a kormányerőket, illetve Damaszkusz néhány fontosabb katonai-politikai központját.

Bár elsőre úgy tűnhet, hogy a törökök fegyveres beavatkozással történő fenyegetőzése elsősorban Izrael felé irányult, a valóság jó eséllyel más. Félreértés ne essék, Ankarának semmi szüksége nincsen egy szír-izraeli háborúra (főleg, hogy azt az izraeliek egészen biztosan megnyernék), így logikus módon megpróbálnak valamiféle ellenállást mutatni Jeruzsálemmel szemben.

Ugyanakkor az is teljesen biztos, hogy sem a törökök, sem az izraeliek nem vágynak arra, hogy egymással háborúzzanak.

A török szárazföldi és tengeri haderő jóval nagyobb az izraelinél, a zsidó állam mellett azonban a nagyobb harci tapasztalat, a magasabb technikai színvonal és a régió abszolút legerősebb légiereje áll.

Ankara és Izrael tehát valószínűleg fű alatt meg fog egyezni arról, hogy Jeruzsálem nem próbálja meg Szíria déli tartományait megszállni, cserébe Ankara igyekszik latba vetni a befolyását, és kicsikarni a szír kormánytól, hogy fogják rövidebb pórázra a gyakran Damaszkusz szerint is kezelhetetlen katonákat.

De ha nem Izraelnek irányult a fenyegetés, akkor kinek?

A válasz kézenfekvő: Szíria északkeleti harmadát a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) irányítja, az SDF magját pedig történetesen éppen a már említett YPG adja.

Bár az SDF Aszad elűzése után nagyjából azonnal jelezte, hogy hajlandó csatlakozni a kormányzati erőkhöz, a jelek szerint a tárgyalások akadoznak. Washington és Ankara éppen hétfőn adott egy harminc napos ultimátumot a milíciának, Törökország pedig valószínűleg úgy véli, hogy ha az SDF legfontosabb támogatójának számító Egyesült Államok bedobhat egy ilyen ultimátumot, akkor arra biztosan rásegít a katonai beavatkozással történő fenyegetés, amit a milícia még amerikai támogatással sem igazán tudna elhárítani.

Címlapkép forrása: Getty Images