Tényleg megtámadhatja Oroszország Európát? Mekkora lehet a valós veszély?

Ki mit mond az orosz invázióról?

Oroszország öt éven belül készen állhat arra, hogy katonai erőt használjon a NATO-val szemben. Öt éven belül”

– mondta Mark Rutte, a NATO főtitkára pár hete egy londoni konferencián.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pedig ennél is erősebben fogalmazott, szerinte nemcsak készen állhatnak az oroszok a támadásra, hanem

támadhatnak is öt éven belül.

Ehhez hasonló kijelentéseket egyébként a német kormány, Nagy-Britannia vezetői, amerikai véleményvezérek, és az előző NATO-főtitkár, Jens Stoltenberg is tett.

Oroszország szokásához híven nonszensznek és provokációnak nevezte ezeket az állításokat, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azt mondta Rutte beszédére válaszolva, hogy

mi nem tudunk arról, hogy lennének terveink Európa megtámadásáról, főleg nem elfoglalásáról.”

Az orosz külügyminiszter egyébként korábban azzal érvelt, hogy azért nem akarják megtámadni a NATO-t, mivel egyetlen NATO országgal szemben sincsenek területi követeléseik, Vlagyimir Putyin orosz elnök pedig még 2023-ban azt mondta katonáinak, hogy a NATO sokkal nagyobb hatalom gazdaság és haderő szempontjából is, ezért semmi értelme megtámadni a katonai szövetséget.

Ezekkel a nyilatkozatokkal kapcsolatosan két dolgot le kell szögezni:

1. Oroszország kijelentései a katonai terveikkel kapcsolatosan híresen megbízhatatlanok: orosz vezetők az Ukrajna elleni invázió előtti napokban is tagadták, hogy Kijev megtámadására készülnének. Marja Zaharova még azzal is viccelődött az invázió előtt, hogy azért forgatja a nyugati lapokat, hogy megtudja belőle az orosz invázió időpontját, így meg tudja tervezni a szabadságát.
2. A NATO nem azt állítja, hogy Oroszország 100%-os bizonyossággal inváziót tervez a szövetség tagállamai ellen, hanem azt, hogy Moszkvának meg lesz ehhez a képessége 5-10 éven belül és ha a történelmi helyzet úgy adódik, él is majd vele.

Mennyire lehet valóban veszélyes Oroszország?

JSC NPK Uralvagonzavod (UVZ) handed over a batch of T-90M and T-72B3M tanks to the MoD RF.️ Nizhny Tagil. Rostec State Corporation/TASS (May 2025). pic.twitter.com/QbTbjfoB0F https://t.co/QbTbjfoB0F

— Massimo Frantarelli (@MrFrantarelli) May 6, 2025

Teljesen biztosra vehető, hogy Oroszország nem fog szárazföldi inváziót kezdeni a NATO ellen a közeljövőben, hiszen az Ukrajna elleni hadjárat is elképesztően lassan halad – ez tény.

Kisméretű, 40-70 ezer fős településekért hónapokon át véres harcok dúlnak az ukrán fronton, az orosz haderő minden négyzetkilométerért emberéletek százaival fizet, az orosz páncélozott harcjármű-képesség legalább 10 ezres veszteséget szenvedett, ráadásul Észak-Koreának kell kisegítenie az oroszokat tüzérségi lőszerrel, hogy folytatni tudják a háborút. Ilyen képességekkel nemhogy Berlin vagy Párizs, de még egy Vilnius elleni invázióval sem lehet egyelőre tervezni.

Ráadásul ugye ott a NATO: ha a stratégiai képességet nem is számítjuk és csak néhány adatot vizsgálunk, a NATO kb. 9 millió aktív és tartalékos katonával, kb. 5000 modern harckocsival és több mint 20 ezer katonai repülőgéppel rendelkezik, ezen képességek ráadásul nem kis részben Európa keleti szárnyán, Lengyelországban, Németországban, Romániában találhatók.

Szóval a következő hónapokban, években egészen biztosan nem lesz semmilyen orosz invázió.

Nincs azonban semmilyen garancia arra, hogy ez örökre így marad, Oroszország katonai ereje, hagyományos és hibrid hadviselési képessége folyamatosan növekszik:

1. Az ukrajnai háború nem fog örökké tartani. Bár jelen állás szerint még évekig eltarthat a konfliktus és a fegyveres cselekmények az orosz haderő és hadiipari képesség nagy részét lekötik, előbb-utóbb biztosan vége lesz a háború aktív szakaszának. Az ukrajnai konfliktus lezárulása után Oroszországban egész biztosan marad egyrészt nagyon jelentős katonai és hadiipari képesség, másrészt pedig hatalmas sértettség Európával szemben.
2. Oroszország jelenleg hatalmas hadiipar-fejlesztésen megy át, Moszkva 2024-ben több majdnem 3 millió darab tüzérségi lőszert, kb. 3000 páncélozott járművet és több százezer drónt gyártott le. A NATO most még bőven azon dolgozik, hogy egyáltalán a 2020-as évek második felében elérjék ezeket a számokat. Sok szó esik arról, hogy az orosz haderő magasabb veszteségeket szenved, mint amit az orosz hadiipar pótolni tud, de a háború után a veszteségszám akárhogy is nézzük, nullára fog csökkenni, az output viszont rövid távon biztosan nem fog jelentősen csökkenni.
3. Az orosz rohamlövészek rengeteg tapasztalatot szereznek a modern NATO-eszközök semlegesítésében, a vezérkari tisztek pedig a modern háborúkhoz szükséges műveleti tervezési praktikák elsajátításában. Akárhogy is nézzük, a NATO-nak nincs olyan, első kézből szerzett tapasztalata elektronikus harcászat, drónharcászat területén, mint az oroszoknak.
4. Az oroszok folyamatosan fejlesztenek és használnak élesben olyan fegyvereket, mint a sokat emlegetett Oresnyik hadászati MIRV-robbanófejjel felszerelt rakétarendszer, a Kinzsal hiperszonikus rakéta, vagy éppen az Iránból importált Gerány drón. Amerika még csak most kísérletezik iránymódosításra képes hiperszonikus rakétákkal, illetve a Gerány / Sahed drónokhoz hasonló eszközökkel - Oroszország ezeket éles harci cselekmények során használja.
5. Oroszországhoz köthető szabotőrök majdnem napi szinten hajtanak végre katonai létesítmények, raktárak, járművek és logisztikai útvonalak ellen hibrid támadásokat Európa területén. Az ilyen jellegű támadások elhárítása még most, teljes hírszerzési kapacitás mellett is gondot okoz az európai hatóságoknak.

Kétségkívül igaz tehát, hogy jelen pillanatban Oroszország katonai ereje nem jelent érdemi veszélyt Európára nézve, de nem jelenthető ki teljes bizonyossággal, hogy ez hosszabb távon is így fog maradni.

Lehet ebből orosz támadás?

Térjünk vissza a cikk elején emlegetett idézetekre: itt ugye nem arról van szó, hogy Oroszország holnap megtámadhatja Európát, hanem arról, hogy 5-10 éven belül képes lehet rá, ha a Kreml úgy dönt és a körülmények adottak.

Igen, persze, egy orosz támadás valószínűsége 5-10 év múlva is alacsony lesz, hiszen jelenleg úgy néz ki, hogy ott lesz a NATO, illetve a szövetséget alkotó országoknak Oroszországnál lényegesen nagyobb katonai és gazdasági ereje, technológiai fejlettsége lesz.

De nem lehet azt 100%-os bizonyossággal kijelenteni, hogy egy orosz támadás esélye hosszabb távon is teljesen, tökéletesen esélytelen.

Nem kizárható ugyanis, hogy ha a történelmi helyzet úgy hozza és a feltételek adottak, Oroszország megpróbálkozik majd valamilyen NATO-val szembeni katonai cselekménnyel, hiába tűnik ez most szinte esélytelennek.

Melyek azok a feltételek, melyek önálló vagy együttes teljesülése esetén Oroszország komolyan fontolóra vehet egy NATO-val szembeni támadást?

1. A NATO radikális meggyengülése, esetleg összeomlása. Megvalósulhat ez akkor, ha az USA kivonul a szövetségből, vagy két NATO-ország megtámadja egymást, netán akkor, ha külső támadás esetén nincs konszenzus a kollektív védelmet szavatoló 5. cikkely alkalmazásáról.
2. Az európai vezetők félvállról veszik a hadiipar és védelmi képesség fejlesztését. Ez most kevésbé tűnik valószínűnek, hiszen az EU ezermilliárd eurós szinten tolja a pénzt a hadiiparba és az összes nagyobb tagállam ezresével vásárolja a páncélosokat, de nem kizárt, hogy lesznek olyan államok, ahol különféle populista politikai irányvonalak inkább megpróbálják letekerni a fegyverkezést, arra hivatkozva, hogy „túl drága.” Szlovéniában például most ilyen irányvonal kezd kirajzolódni.
3. Súlyos gazdasági, politikai válság az EU-ban, Amerikában. Ennek esélyeiről nehéz bármi konkrétat jósolni, de bármikor jöhet egy újabb gazdasági válság, súlyos járvány, netán olyan, drasztikus politikai átalakulás, amely még belviszályhoz, ne adj’ Isten, polgárháborúhoz vezet. Bármelyik ezen forgatókönyvek közül súlyosan destabilizáló tényező, főleg, ha az orosz titkosszolgálatok még fűtik is mellé az indulatokat.
4. Kína-Amerika háború. Elég jó esély van rá, hogy *ha* Kína megtámadja Tajvant, az Egyesült Államok legalább limitált eszközökkel beszáll Tajvan oldalán, a konfliktus gyorsan Kína-Amerika háborúvá eszkalálódna. Nem irreális azt feltételezni, hogy ebben az esetben Oroszország is próbálkozna valamivel, hiszen nagyobb mozgástere lenne, ha Washington figyelme Pekingre szegeződik.

Ismét fontos hangsúlyozni: egyáltalán nem *biztos,* hogy ezen tényezők egyszeri vagy együttes megvalósulása esetén Oroszország támadást indítana Európával szemben.

Mindazonáltal, ezek a viszályok, konfliktusok, válságok mind növelik annak esélyét, hogy a Kreml legalább komolyan elgondolkozik egy limitált támadáson Európával szemben.

Mégis miért támadná meg Oroszország a NATO-t?

Végére marad a legfontosabb kérdés: mégis miért támadná meg Oroszország a NATO-t? Hiszen Szergej Lavrov is rámutat: Moszkvának nincsenek területi követelései NATO-tagállamokkal szemben, a Kreml pedig a fennálló konfliktusok békés rendezésében érdekelt. Ismét: lehet, hogy ez jelen helyzetben így van, de

hatalmas tévedés a geopolitikai szcénát statikus dologként értelmezni.

Az alábbi tényezőket érdemes észben tartani:

1. Oroszország aktív katonai cselekményekkel, hibrid műveletekkel, gazdasági és politikai eszközökkel dolgozik azért, hogy befolyását növelje a volt Szovjetunió területén. Három volt szovjet tagállam és az összes volt nem-szovjet Varsói Szerződés tagállam csatlakozott a NATO-hoz.
2. Az orosz politikai vezetésben és lakosságban is hatalmas sértettség van amiatt, hogy a NATO tagállamai fegyverekkel támogatták Ukrajnát, ezeket a fegyvereket pedig Kijev nemcsak az Ukrajnában harcoló orosz katonák, de Oroszország nemzetközileg elismert területei és akarva-akaratlanul az itt élő lakosság ellen is használja.
3. A Kreml a NATO-t hosszú távú, aktív és folyamatos katonai fenyegetésként értelemzi, amely szerintük Oroszország elpusztítására törekszik.
4. NATO és EU tagállamok aktívan dolgoznak azon, hogy katonai és politikai befolyásukat elmélyítsék olyan országokkal, mint Örményország, Azerbajdzsán vagy Kirgizisztán, mindemellett lépéseket tesznek azért, hogy ellökjék Belaruszt, Grúziát, Kazahsztánt, Üzbegisztánt az oroszokkal való együttműködéstől. Ezeket az államokat Oroszország hagyományosan saját érdekszférájának tartja.
5. Oroszország számára példátlan logisztikai kihívásokat okoz jelenleg, hogy nincs szárazföldi összeköttetésük Kalinyingrád felé.
6. Oroszország bármikor tud találni egy olyan légből kapott ürügyet adott ország megtámadására, mint amit Ukrajna esetében is talált: egyik napról a másikra deklarálhatják, hogy a kiszemelt államban „fasiszta hatalomátvétel” történt és ezért „nácimentesítésre” van szükség, vagy valami ehhez hasonló.
7. A történelem során számtalanszor előfordult, hogy Oroszország megtámadott egy országot, csupán azért, mert úgy látták, hogy rövid idő alatt fölényes katonai győzelmet tudnak elérni és ezzel növelni tudják nemzetközi befolyásukat, katonai és politikai téren.

Összességében tehát, ha a történelmi helyzet úgy hozza, Oroszország bármikor találhat megfelelő – vélt vagy valós – indokot arra, hogy megtámadja a NATO-t, vagy ennek maradékát.

Nem szabad félvállról venni egy orosz-NATO háború esélyét hosszabb távon, még az sem teljesen kizárható, hogy az ukrajnai háború vége növelni fogja a katonai konfrontáció esélyét, nem pedig csökkenteni.

A hosszú távú háború esélyeit épp az enyhíti, ha a NATO megfelelően felkészül egy esetleges orosz támadás elhárítására: a példátlan EU-s fegyverkezési projekt célja elsősorban az elrettentő képesség felépítése, nem pedig egy Oroszországgal szembeni katonai agresszió előkészítése.

Magyarul tehát: ha Oroszország úgy látja, a NATO, EU erős és meg tudja védeni magát, biztosan nem fog támadni, sem most, sem 5, sem 10, sem 50 év múlva.

Az orosz agresszióval való folyamatos riogatás az EU-s vezetők részéről épp azért kell, hogy az adófizetők és választók is támogassák a megfelelő elrettentő képesség kiépítését és lenyeljék ennek extrém magas költségeit – elérve ezzel, hogy egészen biztosan ne kerüljön sor a legrosszabb forgatókönyvre.

Címlapkép forrása: NurPhoto/Corbis via Getty Images