A két óriás közé szorult ország adu lehetett volna Amerika kezében a nagy rivalizáláshoz, de Trump végleg eljátszotta a lehetőséget

A történelem meghatároz

Amikor szóba kerül Mongólia, akkor az emberek döntő többsége szinte azonnal hatalmas füves pusztát, zöldellő hegyeket, és szinte teljesen lakatlan tájat képzel maga elé, valamint a történelmi múlt miatt egy lovon ülő jakbundába öltözött figurát, íjjal a kezében. A kép sok szempontból egyébként nem is nagyon téved: az ország a világ egyik leggyérebben lakott helye, majdnem tizenhét Magyarországnyi területen mindössze 3,5 millió ember él. Tovább erősíti az üresség érzetét az a tény, hogy a mongolok közel fele a fővárosban, Ulánbátorban, és annak közvetlen környékén tömörödik össze, az agglomeráción túl tényleg sok a teljesen lakatlan terület.  

A rendkívül gyéren lakott ország földrajzi pozíciója kifejezetten kényelmetlen helyzetbe sodorja, ugyanis messze van a tengerektől, és

a világ legnagyobb országai közül határos vele kettő: északról Oroszország, délről pedig Kína.

A jóval erősebb szomszédok nagyon erőteljesen meghatározzák a mongol döntéshozók politikáját is, akik lényegében óvatos egyensúlyi politikára törekednek, igyekeznek megtalálni az ideális köztes pozíciót Moszkva és Peking között. Ez viszont nem feltétlenül jelenti azt, hogy valami durva rivalizációs játékban akarnának csak maradni, hanem a zárt elhelyezkedésük ellenére nyitottak az Egyesült Államok közeledésére is, de erről egy kicsit később.

A múlt szorosan összefűzte mindkét szomszédjával Ulánbátort. Az már a történelemkönyvekből ismerős lehet, hogy a nagy mongol uralkodó, Dzsingisz kán a birodalma egyik legfontosabb feladatának Kína elfoglalását tekintette, de a folyamatos nyugati nyomulást követően a mai Oroszország jelentős részét meghódították. A „fél világot” átölelő hatalom (maximális kiterjedése idején mintegy 35 millió négyzetkilométert ellenőriztek, ez a legnagyobb méretű ismert, egyetlen irányítás alatt álló országszervezet volt) később fenntarthatatlannak bizonyult, szép lassan a területe visszahúzódott. A 17. században végül a terjeszkedő mandzsu-kínai hatalom részévé váltak a mongolok, mint amolyan vazallusállam, miközben észak felől ekkoriban kebelezték be Ázsia északkeleti részét az oroszok.

This map illustrates the four major khanates that emerged from the #MongolEmpire in the early 14th century, following the fragmentation of the vast domain once ruled by #GenghisKhan (circa 1162 to 1227, reign 1206 to 1227). Although no longer unified under a single ruler, these… pic.twitter.com/IQV1ATiLy7 https://twitter.com/hashtag/MongolEmpire?src=hash&ref_src=twsrc%5Etfw

— World History Encyclopedia (@whencyclopedia) July 16, 2025

Az állapot egészen 1911-ig fennállt, ekkor a kínai hatalom alaposan megrendült, a zűrzavaros helyzetet kihasználva Mongólia pedig el tudott szakadni Peking felügyelete alól. Egy évtizedig még nem stabilizálódott a helyzet a sztyeppéken, 1921-ig gyakorlatilag állandósult a káosz, ekkor viszont a monarchisták ki tudták kiáltani a saját hatalmukat Ulánbátorban. Ez sem maradt fenn sokáig, mert a szomszédos Szovjetunió erőteljesen támogatta a helyi kommunista erőket, akik néhány évnyi harcot követően 1924-ben kikiáltották a Mongol Népköztársaságot. Ez az államszervezet nagyon szorosan kötődött Moszkvához, a második világháború végén a szovjet Vörös Hadsereg például az ország területéről indult Kína Japán által elfoglalt területeinek elfoglalására. Ulánbátorban

a kommunista fennhatóság 1990-ig fennmaradt, ekkor újra köztársaság lett az országból, lerázták magukról a szocialista rendszert és demokráciát kezdtek építeni.

Kitörés vagy realitás

A 20. század legvégén Ulánbátor megpróbálkozott kitörni a fekvése jelentette korlátokból, keresték a közös hangot Indiával, Japánnal, Dél-Koreával és az Egyesült Államokkal is. A szocializmust frissen a háta mögött hagyó ország a nemzetközi szervezetekben is tevékeny részt vállalt, hogy ezzel adja tanúbizonyságát elkötelezettségnek a globális kapitalista rendszer mellett. A The Diplomat szerint a gazdasági liberalizáció korrupcióhoz, intenzív szennyezéshez, és a hagyományos iparágak összeomlásához vezetett. Ebben a politikában ráadásul benne volt az a kockázat, hogy valamelyik szomszédját magára haragítja, ezért a realitás azt követelte meg, hogy a „harmadik szomszéd ország” politikai stratégiát (ennek lényege az volt, hogy az újdonsült partnerekkel nem tart fenn közös határt) óvatosan kell kezelnie.

A lakosság alapvetően pozitívan vette a nyitást, és ebbe még az is belefért, hogyha emiatt eltávolodnak Moszkvától. A legnagyobb problémát az okozta, hogy a Ulánbátornak olyan biztonsági garanciákra lett volna szüksége, amelyeket lényegében senki nem tudott, vagy nem akart számára biztosítani. Mivel ez lényegében azzal fenyegette, hogy akaratán kívül erőszakos beavatkozással csúszik vissza a klienspozícióba, ezért inkább félretette az 1990 után kidolgozott irányt. A másik visszatartó hatást az okozta, hogy miközben a nyitás belül egy sor negatív következménnyel járt, addig Kína és Oroszország különösen a 2000-es évektől valódi gazdasági szárnyalásba kezdett.

Az elmúlt három és fél évtizedben továbbra is a mongol politika legfontosabb alapkövét jelentette, hogy egyensúlyi helyzetet érjen el a két nagyhatalom között, miközben a saját helyzetét is javítja.

Ulánbátor politikai fordulatához további apropót ad az, hogy az elmúlt években Oroszország és Kína látványosan egyre közelebb került egymáshoz, rendszeresek a csúcstalálkozók a politikai döntéshozók között, ezeken pedig rendre a mind szorosabb gazdasági-energiaügyi-kereskedelmi és védelmi együttműködésekről számolnak be. Mongólia szempontjából már a két szomszédos nagyhatalom folyamatos közeledése is különleges helyzetet teremt, ennél is izgalmasabb, hogy 2024 májusában, amikor Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök az észak-kínai Harbinban találkozott, akkor az orosz-kínai-mongóliai gazdasági együttműködésről is tárgyaltak.

Russian President Vladimir Putin arrived in Harbin, China, where he will open the 8th Russian-Chinese EXPO and the 4th Russian-Chinese Forum on Interregional Cooperation. pic.twitter.com/XwEIXAZ9Vo https://t.co/XwEIXAZ9Vo

— Sprinter Observer (@SprinterObserve) May 16, 2024

Egyoldalú lehetőségek

Az elzárt ország nem véletlenül került képbe, ugyanis több olyan tulajdonsága van, ami érdekes lehet Moszkva és Peking számára is:

• Az ország elhelyezkedése már önmagában egy sokkal kézenfekvőbb közlekedési folyosót biztosít a két hatalom között. A földrajzi helyzet ugyanis érdekes: Oroszország és Kína Mongóliától nyugatra egy rövid szakaszon határos egymással, de ott az Altáj több ezer méterig emelkedő hegyvonulatai nem teszik lehetővé a könnyű átkelést. Közvetlenül így csak Mongóliát megkerülve tudnának kontaktba kerülni a nagyhatalmak, de ez túl nagy kerülőt jelentene, éppen ezért jobban megéri a körbezárt országon keresztülhaladni.
• Az ország egyre inkább felértékelődött Vlagyimir Putyin szemében az 2022-es ukrajnai orosz inváziót követően. A moszkvai döntéshozók a nyugati szankciók hatására inkább kelet felé kezdtek el tekintgetni, ebben a gondolkodásban pedig éppen kapóra jött Mongólia is.
• A hatalmas üres területek rengeteg lehetőséget rejtenek: a végtelen füves sztyeppék alatt számos kiaknázatlan nyersanyag található, erre pedig Pekingnek és Moszkvának is fáj a foga.

A szoros függést mutatja, hogy Mongólia 2022-ban 77,8 százalékban adott el termékeket Kínának, importja 34,6 százalékban származott déli és 29,7 északi szomszédjától. A gazdasági függés tehát megkérdőjelezhetetlen. Ebben már megmutatkozik, hogy Mongólia önmagára nem egy pufferre gondol, hanem sokkal inkább egy amolyan közvetítőre, amelyben az ország is profitálhat. Ahogy a kereskedelmi adatok is mutatják, arra viszont

nagyon erős figyelmet kell fordítaniuk, ha nem szeretnék, hogy kizárólag az egyik féltől függjenek, ugyanis Kína hatalmas mennyiségben vásárolja fel a mongolok legfontosabb termékét, a szenet.

2024-ben elindult a Kína-Mongólia-Oroszország Gazdasági Folyosó (China-Mongolia-Russia Economic Corridor – CMREC), amely a kínai Övezet és Út Kezdeményezés (Belt and Road Initiative – BRI) egyik kiegészítő leágazása. Peking számára Putyin ukrajnai háborúja kettős hatást eredményezett, hiszen ameddig borzasztóan megnehezedett a transzszibériai szárazföldi útvonal számára a jövedelmező európai piacok felé, addig Oroszország gazdaságának szinte egésze megnyílt a kínai termékek zavartalan hódításához. A CMREC azt eredményezi, hogy Kína sűrűn lakott keleti területei sokkal szorosabban lesznek összekötve a dél-orosz részekkel, ahol a kelet-nyugati közlekedési folyosók futnak.

#ChinaKeywords China-Mongolia-Russia Economic CorridorAs an important component of the Silk Road Economic Belt, the CMREC aims to align China's Belt and Road Initiative with Russia's proposal for the Eurasian Union and Mongolia's Steppe Road program.https://t.co/3ip1Buye4O pic.twitter.com/yN4NB7FE7y https://twitter.com/hashtag/ChinaKeywords?src=hash&ref_src=twsrc%5Etfw

— China.org.cn (@chinaorgcn) June 27, 2023

Az integráció elősegítéséhez több projektet is bejelentettek, összesen 32-t, amelyek megkönnyítik a közlekedést, erősítik a rendszerek összekapcsolását. Lesznek ezek között vasútvonalak, repterek és kikötők is. Az egész elképzelés elsősorban az energiahordozók kereskedelmére alapoz, Kína és Mongólia is nagyban támaszkodik az orosz kőolajra és földgázra. 2024-ben arról is hírt adtak, hogy az évente mintegy ötvenmilliárd köbméter földgázt Kínába szállító Szibéria Ereje 2 vezeték is keresztül fog vezetni Mongólián. A beruházás viszont már évek óta csúszik, és könnyen meglehet, hogy a végleges szerződés már teljesen másról fog szólni, mint amit korábban célul tűztek ki.

Gomolyfelhők a háromoldalúság egén

Ulánbátorban felismerték, hogy hosszú távon nagy veszélynek teszik ki a teljes gazdaságukat, amennyiben nem törekednek a diverzifikációra, különösen az energiaellátás területén. Itt ismét előtérbe kerül, hogy a hatalmas szabadon álló területek lehetőséget adnak a zöld energiatermelő megoldások elterjesztésének. Mongólia lényegében egy amolyan elosztóközpontként működhetne a két hatalom között, Kína szintén szeretné csökkenteni a függőségét a külső forrásoktól. A problémát ebben a helyzetben Oroszország jelentheti, mivel az oroszok az állami bevételeik jelentős részét az energiahordozók kereskedelméből szerzik. Ebben a kényes szituációban Moszkva egyáltalán nem erőlteti a zöld átállást, mivel ezzel a saját érdekei ellen lépne fel. Bár a földgáz és a kőolaj várhatóan még évtizedeken keresztül meghatározó szerepet tölt majd be a világgazdaságban, a szénről ez sokkal kevésbé mondható el, éppen ezért Mongóliának viszont az eddigieknél nagyobb figyelmet kell fordítania az energiaátállásra, illetve a gazdasági diverzifikációra, mivel amennyiben Kína az eddigieknél is komolyabban gondolja a zöldítési politikáját.

Vlagyimir Putyin 2024 szeptemberében hivatalos látogatást tett Mongóliában, ez viszont váratlan helyzetet teremtett Ulánbátorban:

a nyugati világ kritizálta az országot, amiért azok fogadták a háborús bűnökkel vádolt orosz vezetőt.

Különösen az okozott nagy visszhangot, hogy a fogadó kormány korábban aláírta a Római Statútumot, ennek megfelelően a Kreml vezetőjét le kellett volna tartóztatniuk, mivel a Nemzetközi Büntetőbíróság (International Criminal Court – ICC) elfogatóparancsa érvényben van Putyin ellen. A helyi hatóságok nem léptek, ez pedig sokkal inkább komoly stratégiai megfontolásnak tűnik. Ulánbátor ezzel a gesztussal kifejezte, hogy sokkal inkább az ázsiai térben gondolkodik, abban képzeli el a jövőjét, és a külkapcsolatait is ehhez igazítja.

In honor of the visit of the President of Russia Vladimir Putin to Mongolia, a cavalry guard was performed on the central square in Ulaanbaatar pic.twitter.com/tbYa7YQgnP https://t.co/tbYa7YQgnP

— Sprinter Observer (@SprinterObserve) September 3, 2024

Mindez nem jelenti azt, hogy a mongol kormány feladta volna a partnerségi összeköttetéseit a nyugati partnerekhez, ezek továbbra is élő kapcsolatok. Elsősorban az

Egyesült Államoknak lenne érdeke, hogy éket verjen a két riválisa közé, ehhez pedig még kapóra is jönne neki Mongólia.

Washingtonnak viszont éppen a védelmi szempontokat tekintve csökken a befolyása, pedig éppen ez lenne a kulcs az amerikai célok eléréséhez. A nyugati nagyhatalom partvonalra szorítása mutatja meg igazán, hogy miért van kivételesen nehéz helyzetben a Fehér Ház akkor, amikor a kínai (és orosz) befolyással szemben szeretne fellépni az indo-csendes-óceáni vagy a közép-ázsiai térségben: egyszerűen nem tud versenyezni a vetélytársak nyújtotta előnyökkel. Ebben erőteljesen nyilvánulnak meg a földrajzi körülmények okozta keretek, mivel az amerikaiak egyszerűen nem férnek hozzá egy potenciális partnerükhöz.

2025 elején Donald Trump elnök a beiktatása után újabb csapást mért a mongol-amerikai kapcsolatokra, amikor megszüntette az USAID támogatásait Ulánbátorba. A nyugati pénzek egy jelentős részéből tartottak fenn olyan jogvédő szervezeteket, amelyek az 1990-es demokratikus fordulatot követően a jogállami berendezkedés ellenőrzésének fontos szereplői voltak. Ezek mára többnyire olyan ügyekre koncentráltak, amelyekben nem, vagy csak alig ért el előrelépést a mongol politika, így a vallási tolerancia, vagy az emberi jogok ellenőrzése (beleértve az emberkereskedelem elleni küzdelmet). Mindez rá is erősíthet egy újabb lapáttal az érzetre, hogy igazából Washington számára sem fontos annyira Mongólia (vagy annak demokratikus berendezkedése), ez pedig autokráciába hajló politikai folyamatokhoz vezethet,

végső soron elhozva az oroszhoz és a kínaihoz hasonló tekintélyuralmi rendszer létrejöttét, újabb szempontból eltávolítva Ulánbátort a Nyugattól.

Címlapkép forrása: Wang Xiujun/China News Service via Getty Images