Alig száz nap alatt teljesen összeomlott a német kormány támogatottsága – Milyen lapjai maradtak még Friedrich Merznek?

A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint nem sikerült túl fényesre Friedrich Merz német kancellárként eltöltött, augusztus 13-án „ünnepelt” első száz napja. Az INSA augusztus 23-án közzétett felmérése szerint

Merz munkájával mindössze a megkérdezettek 28 százaléka elégedett, míg 57 százaléka elégedetlen.

A kormány munkájával még többen, 62 százaléknyian elégedetlenek, míg mindössze 26 százaléknyian elégedettek.

A közhangulat a pártok népszerűségében is megmutatkozik: a vezető kormányerő, a konzervatív CDU/CSU elvesztette egyértelmű elsőségét, mivel az ellenzéki, szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) holtversenybe került vele: mindketten 25 százalékon állnak. A kisebbik koalíciós partnerre, a szociáldemokrata SPD-re mindössze a választók 15 százaléka szavazna, így a koalíciós pártok együttes támogatottsága 40 százalékos.

Az INSA mérése még kedvező is a CDU/CSU-ra nézve, egy másik közvélemény-kutató, a Forsa ugyanis augusztus közepén azt mérte, hogy az AfD 1 százalékponttal meg is előzte a CDU/CSU-t (26 vs. 25 százalék). A következő Bundestag-választások ugyan csak 2029 februárjában esedékesek, a gyenge kezdés azonban nem jó előjel Merz és kormánya számára. Az idő előtt elbukó Olaf Scholzcal első száz napja után még a választók 43 százaléka volt elégedett.

A kereszténydemokrata kancellár világpolitikailag nehéz időszakban kezdte kormányzását: tovább zajlik az orosz-ukrán háború, és Ukrajna egyre nehezebb helyzetbe kerül, Donald Trump felforgatta az amerikai-európai kapcsolatokat, vámháborúba kezdett, és „ráerőltette” NATO-szövetségeseire az 5 százalékos védelmi kiadási célt. Merz ebben a helyzetben azt a stratégiát választotta, hogy nem konfrontálódik az amerikai elnökkel, hanem – legalábbis a szavak szintjén – elfogadja, hogy Washington diktál. Még hivatalba sem lépett, sőt még az új Bundestag sem ült össze, Merz máris keresztülvitte a német kormányok kezét megkötő adósságfék eltörlését, hogy a kormány szabadon költhessen katonai és infrastrukturális beruházásokra. Ez lehetővé teszi, hogy az eddig „potyautasnak” számító Németország az elkövetkező években felmenő rendszerben teljesítse a hágai NATO-csúcson elfogadott 5 százalékos vállalást.  

Merz határozottan exponálta magát a világpolitika színpadán, és a nehézkes összeurópai döntéshozatal helyett elsősorban Emmanuel Macron francia elnökkel, valamint Keir Starmer brit és Donald Tusk lengyel miniszterelnökkel együttműködve jelöli ki az európai közös kül- és biztonságpolitika irányait, illetve igyekszik Trump döntéseit a kontinensnek kedvező irányba befolyásolni. Alig választották meg kancellárnak, az említett három vezetővel közösen Kijevbe látogatott, ahol Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel kiegészülve együtt hívták fel az amerikai elnököt. Trump és Zelenszkij európai vezetőkkel kiegészült washingtoni találkozóján szintén jelen volt Merz – ezúttal Tusk hiányzott, ott volt viszont Giorgia Meloni olasz kormányfő és Alexander Stubb finn államfő, valamint az Európai Unió képviseletében Ursula von der Leyen EB-elnök, illetve a NATO-éban Mark Rutte főtitkár. A német kancellár kétoldalúan is találkozott Trumppal június elején – a találkozó jó hangulatúra sikerült, ami szintén fontos fegyvertény Merz számára.

A külpolitikában tehát alapvetően sikereket tud felmutatni a debütáló kancellár, a belpolitikában viszont nagyon döcögősen indultak az első hónapok.

Már az rossz ómen volt, hogy a Bundestag csak második nekifutásra választotta meg kormányfőnek, miközben a koalíciós pártoknak, ha szűken is, de megvan a többségük a Bundestagban. Merz saját pártján belül sem örvend egyértelmű népszerűségnek (például az adósságfék eltörlése miatt), de különösen nehéz az SPD-vel való együttműködés, a szociáldemokrata párt ugyanis folyton balra tolná a kormányzást, miközben Merz inkább a vállalatoknak kedvező környezet kialakításán fáradozik a gazdasági növekedés beindítása érdekében.

A jóléti állam „a mai formájában már nem finanszírozható abból, amit gazdaságilag elérünk” – üzent a kancellár szociáldemokrata koalíciós partnerének, amely adókat emelne a szociális kiadások növelése érdekében. Lars Klingbeil SPD-vezér és pénzügyminiszter adóemelési terveit a CDU/CSU csípőből elutasította, hivatkozva a koalíciós szerződésre. A koalíciós partnerek közötti, a nyilvánosság számára is jól látható nézeteltérések a kormány cselekvőképességét veszélyeztetik, pedig most csak két kormányerő érdekeit kell összeegyeztetni, nem háromét, mint az előző, megbukott koalíció idején. (Az, hogy a CDU és a CSU hivatalosan két külön párt, ebből a szempontból olyan sokat nem számít.)

A Merz-kormány nehéz rajtja nem a „hagyományos” ellenzéki pártoknak – a Zöldeknek és a Bundestagból februárban kibukott liberális FDP-nek kedvez – hanem a radikálisoknak: a szélsőjobboldali AfD-nek és a baloldali radikális Die Linkének (Baloldal). A német politika utóbbi években megfigyelhető radikalizálódása tehát folytatódik, és ennek a folyamatnak talán egyedül egy sikeres centrista kormányzás tudna gátat szabni. A felmérések azonban egyelőre azt mutatják, a német választók kudarcosnak ítélik a kabinet munkáját.

Címlapkép forrása: Omer Messinger/Getty Images