Néhány órán belül megbukhat az EU zászlóshajójának kormánya

Egészen mást jelent Franciaországban az iskolakezdés, mint talán bármelyik másik európai államban. Párizs közmondásosan kiürül augusztus utolsó heteiben, az egész ország nyaralni indul, majd amikor visszatérnek a családok pihenésükből, megindul a politikai nagyüzem. Jellemzően szeptember első két hete az, amikor eldől Franciaország következő félévének az iránya.

Most ebből egy óriási kormányválság tűnik valószínűnek, ha még nem is 100 százalékig biztosnak.

Hétfő délután bizalmi szavazás dönt François Bayrou miniszterelnök sorsáról, és a kormányfő várhatóan elveszíti a voksolást, így kevesebb mint kilenc hónap után távozni kényszerül a Matignonból. A jelenlegi politikai helyzet a francia Ötödik Köztársaság történetében példátlan:

még soha nem fordult elő, hogy egy kormány a parlamenti többség hiánya miatt bukjon meg egy ilyen eljárás során, és mindössze kétszer – Georges Pompidou 1962-ben, illetve Michel Barnier 2024-ben – buktak el bizalmi szavazáson.

A bizalmi szavazásra az alkotmány 49.1-es cikke alapján kerül sor. Ez kimondja, hogy a kormányfő felteheti a kérdést a Nemzetgyűlésnek: bíznak-e a képviselők a kabinet politikájában. Csak az igen és nem szavazatok számítanak, a tartózkodások és a távolmaradások nem. Ha a nem szavazatok kerülnek többségbe, Bayrou köteles benyújtani lemondását. A parlamenti arányok alapján erre szinte biztosan sor kerül, hiszen a baloldali pártok, valamint a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) és szövetségesei már előre jelezték, hogy nem támogatják a kormányt. Ez a két blokk együtt 330 mandátummal rendelkezik a jelenleg betöltött 574-ből, ami 57 százalékos arányt jelent, és bőven elegendő a kormány megbuktatásához.

A baloldalon az LFI 71, a Szocialista Párt 66, az Ökológusok 38, a Kommunista Párt pedig 17 képviselőt számlál, mindannyian a kormány ellen voksolnak. Bár a szocialisták korábban jelezték, hogy hajlandók lennének újragondolni álláspontjukat, ha a költségvetési javaslat jelentősen módosulna, erre végül nem került sor. A jobboldalon Marine Le Pen pártja, az RN 123 helyet birtokol, és egyértelműen a kormány megbuktatását tűzte zászlajára. Eric Ciotti UDR-csoportja, amely 15 mandátummal rendelkezik, szintén kizártnak tartja a kormány támogatását, bár az sem egyértelmű, hogy egységesen ellene szavaznak, vagy egy részük tartózkodik majd.

A Bayrou mögött álló kormánytöbbség gyenge és széttöredezett. A Renaissance (91 mandátum), a MoDem (36) és a Horizons (34) pártok alkotják a magját, de ezek együttesen sem érik el a szükséges többséget. A MoDem, amelynek Bayrou az elnöke, automatikusan mellette áll, a Renaissance is jelezte támogatását, a Horizons viszont mindeddig nem jelentette be hivatalosan, hogyan voksol. A jobboldali Köztársaságiak (LR) soraiban nincs egységes álláspont: a párt vezetője és jelenlegi belügyminiszter, Bruno Retailleau a kormány támogatására szólított fel, ám a frakcióelnök, Laurent Wauquiez vasárnap bejelentette, hogy képviselőik szabad kezet kapnak. Wauquiez személyesen ugyan megszavazza a bizalmat, de „lelkesedés nélkül”, és sok párttársa vagy ellene szavaz, vagy tartózkodik.

A kisebb, 23 fős LIOT-csoport tagjai szintén várhatóan nem támogatják a kormányt, és a tizenegy független képviselő is megosztott lesz.

A miniszterelnök délután három órakor lép a Nemzetgyűlés pulpitusára, hogy beszédet mondjon, majd a frakcióvezetők reagálnak. A voksolásra az esti órákban kerül sor. Bayrou beszédében várhatóan ismét a francia államadósság és költségvetési hiány veszélyeire figyelmeztet majd, hangsúlyozva, hogy a 2026-os költségvetésben szükség van a 44 milliárd eurós kiigazításra. Ez volt eddigi kormányzása egyik központi eleme, amely azonban számos fronton ellenállásba ütközött. A kormány egyik legvitatottabb intézkedése a két állami ünnep eltörlése volt, amely heves tiltakozást váltott ki a közvélemény és a politikai szövetségesek körében is.

A kérdés az, hogy a baloldalon kompromisszumkésznek látszó Szocialista Párt és a Zöldek az utolsó pillanatban egy Bayrounak fájdalmas kompromisszumért cserébe megmentik-e a kormányt, amire utalgattak még a hétvégén is, tehát a kaput nem zárták kulcsra.

Bayrou politikai pályafutásának mostani szakasza december 13-án kezdődött, amikor Emmanuel Macron elnök őt nevezte ki miniszterelnöknek, miután Michel Barnier kormánya rekordgyorsasággal bukott meg a költségvetési bizalmi szavazáson. Bayrou célja akkor a politikai patthelyzet feloldása és a költségvetés elfogadtatása volt. Az első hónapokban sikerült is megállapodnia a szocialistákkal a 2025-ös költségvetésről, amivel túljutott azon az akadályon, amelyen elődje elbukott. Ennek ára azonban komoly engedmények voltak, például a nyugdíjreformot érintő „konklávé” összehívása, amely azonban végül kudarcba fulladt.

Bayrou megpróbálta visszahozni a politikai vitákba az arányos választási rendszer bevezetésének kérdését is, ami az RN számára sem volt elfogadhatatlan, de ezzel tovább bomlasztotta saját szövetségi rendszerét.

A miniszterelnök stílusa és vezetési módszerei kezdetektől vitákat váltottak ki. Egyszerre próbált teret adni a kormánytagok önállóságának és fenntartani a kontrollt, ám ennek következtében gyakran kaotikus benyomást keltett. A miniszterek közül többen úgy vélték, a kabinet jobb irányítást igényelt volna, míg Bayrou hívei szerint a „polifónia” bizonyos fokú rugalmasságot biztosított. A parlamenti munkát sorozatos jogszabályi kezdeményezések jellemezték, vegyes eredményekkel: például a drogkereskedelem elleni törvény és a párizsi, lyoni, marseille-i önkormányzati választási rendszer átalakítása Bayrou egyik nagy csatája volt.

A kormányfő népszerűsége azonban folyamatosan csökkent. Kezdetben „tétlenséggel” vádolták, később, amikor bemutatta 43,8 milliárd eurós helyreállítási programját, már a konkrét intézkedések miatt támadták. A két állami ünnep eltörlésére vonatkozó javaslat különösen nagy ellenállást váltott ki, és a korábbi szocialista szövetségesekkel való kapcsolatokat is megmérgezte.

Politikai elemzők szerint Bayrou legnagyobb hibája az volt, hogy nem indított megfelelő tárgyalásokat a helyreállítási terv bejelentése után, így nem tudott szélesebb politikai konszenzust kialakítani.

Egy kormánypárti képviselő keserűen úgy fogalmazott a L'Expressnek: „Amikor ilyen programot hirdetsz meg, másnap már tárgyalnod kellene, de a nyár folyamán semmilyen egyeztetés nem történt.” Ez a magányos, konfrontatív stratégia végül teljesen elszigetelte Bayrout, aki egyre inkább „egymaga mindenkivel szemben” próbált politizálni.

A gazdasági kifutás is fájhat

A helyzet eredője, hogy Franciaország bement a költségvetési söntésbe és rendelt egy deficitfröccsöt: beleestek a fiskális alkoholizmusba.

Pierre Moscovici, a francia Számvevőszék elnöke szerint Franciaország strukturális költekezési kényszerben van: válságok idején rendre a kiadások növelésével reagál, majd a választási logika miatt képtelen visszavágni.

Ennek eredménye az eurózónában a legnagyobb költségvetési hiány, gyorsan növekvő adósságteher és jövőre rekord, 75 milliárd euróra rúgó kamatkiadás.

A piacok már árazzák ennek kockázatait és a bebukó kormányzati megszorítási csomagot: a francia hozamfelár Németországhoz képest többéves csúcson van, a 30 éves hozam 2011 óta nem látott szintre ugrott, a 10 éves pedig Spanyolország, Görögország és Portugália fölé került. Elemzők szerint a „kötvénypiac rendőrei” bármikor kikényszeríthetik a fiskális fegyelmet, és Franciaország a politikai bénultság miatt különösen sérülékeny. Bár egyes nagy befektetők hosszú papírokban már látnak értéket, a tartós megnyugvás feltétele a hihető kiigazítási pálya.

A mostani helyzet gyökerei a 2008 utáni időszakra nyúlnak vissza: Párizs a válságokban bőkezű mentőcsomagokkal élt, később pedig inkább adóemelésekkel próbált egyensúlyt teremteni, amit a sárgamellényes tiltakozások tetőztek. Macron első ciklusában a kínálatoldali reformok és az adócsökkentések gyorsították a foglalkoztatás javulását, de a kiadásoldali reformok politikailag elakadtak; a nyugdíjkorhatár-emelés körüli konfliktus a parlamenti többség elvesztéséhez vezetett, és tartós patthelyzetet eredményezett.

A kilátásokat rontja, hogy Bayrou gyakorlatilag borítékolhatóan elbukik a bizalmi szavazáson, és újabb gyenge, egyeztetésekre kényszerülő kormány jöhet, miközben 2027 közeleg és a piaci türelem fogy. A közvélemény többsége elvben támogatná a kiadáscsökkentést, de kevesen vállalnák a konkrét áldozatokat.

Ha nem születik politikai megoldás, a piac kényszerítheti ki a fordulatot; a legrosszabb, elnökválasztással párosuló forgatókönyvet Macron egyelőre kizárja, de a magas hozamkörnyezet fennmaradhat, amíg nem látszik hiteles konszolidáció.

Jöhet az újabb, Brüsszelt is megrengető válság

Amennyiben Bayrou ma este valóban elveszíti a szavazást, Macron elnöknek harmadszor kell majd új miniszterelnököt találnia, mióta 2024 júliusában feloszlatta a parlamentet, és nem alakult ki világos többség. Az Elysée környezetéből kiszivárgott információk szerint Macron gyors döntést szeretne hozni, akár már kedden megszólalhat a nyilvánosság előtt. A politikai válság azonban ezzel korántsem ér véget: egy friss közvélemény-kutatás szerint, ha újabb előrehozott választásokat tartanának, az RN és szövetségesei a szavazatok 33 százalékát szereznék meg az első fordulóban, messze megelőzve a baloldali pártokat és a jelenlegi elnöki tábort. Ez a forgatókönyv szinte pontosan megismételné a 2024-es választási helyzetet, és még bizonytalanabbá tenné Franciaország politikai jövőjét.

A mai kormányválságot nemcsak belföldön nézik aggódva: Franciaország hagyományosan az EU motorországa, mind gazdasági, mind bürokratikus értelemben.

A sajátos francia uniós diplomáciai rendszer a szabályozói kérdések, reformok egyik legfontosabb hajtója, nem egyszer a soros elnökséget adó országok helyett vernek át ügyeket a 27 tagállamon kicsikarva az EU-t jellemző mindig kesernyés kompromisszumokat. Brüsszelben is aggódva figyelik a folyamatot, mert bár arra vártak, hogy Friedrich Merz német kancellár új kormánya képes lesz helyreállítani Németország szerepét, amely beugorhatna Párizs helyett ügyvivőnek – szó szerinti értelemben –, de Berlin egyelőre nem állt ki a porondra.

Egy új választástól tartanak a legjobban az EU-s tisztviselők, mivel az Emmanuel Macron mozgásterét is szűkítené, noha az elnök sokszor sebzett hátországával is cselekvőképessé tudta az uniót. Idén például akkor, amikor az Egyesült Államok kihátrált Ukrajna mögül Volodimir Zelenszkij elnök fehér házi látogatását követően. Macron hatalmas lendületet adott az EU-s újrafegyverkezésnek és Alexander Stubb finn államfő mellett a legtöbbet tette azért, hogy az európai országok is visszakerüljenek az ukrajnai béketárgyalásokról szóló egyeztetésekbe.

Egy francia kormányválság most már annyira elvenné a lendületet, hogy az egész EU bénult állapotba kerülhetne, így sokan remélik, hogy Bayrou talál egy Brüsszelben jól ismert franciás kompromisszumot, amivel megmentheti a székét.

Címlapkép forrása: MTI/EPA/Teresa Suárez