Miközben az európai autóipar példátlan kihívásokkal néz szembe elsősorban az elektromos autózás terjedésének Kína által hajtott trendje miatt, az elektrifikációt és a megújulók térnyerését pedig a hálózati szűk keresztmetszetek (is) lassítják, az autógyártók és a hálózati társaságok azért időről időre előállnak az európai versenyképességet is fokozó újdonságokkal is. Ezt tette a BMW és az E.On is, amikor piacra dobták az elektromos járművek akkumulátorából a hálózatra való visszatáplálást (vehicle-to-grid, V2G) Németországban elsőként lehetővé tevő úttörő megoldásukat. Azok az ügyfelek, akik villanyautójuk akkumulátorát a fali töltőn keresztül a hálózat rendelkezésére bocsátják, akár 720 eurós éves bónuszban is részesülhetnek, ezen felül kompenzációt kapnak a hálózatba visszatáplált energiáért is. Az elsősorban a magas időjárásfüggő áramtermelési arányok mellett hasznos V2G hamarosan Magyarországon is megjelenhet.
Az E.ON és a BMW három évvel ezelőtt kezdte el a kétirányú töltési megoldás tesztelését háztartások bevonásával, és a szeptemberi müncheni autóshow-n (IAA MOBILITY 2025) már mint Németország első kereskedelmi forgalomban kapható V2G megoldásaként mutatták be közös fejlesztésüket - számolt be a pv magazine. Az új megoldás alkalmazásával az autógyártó elektromos...
Kedves Olvasónk!
A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.
Az előfizetés a következőket tartalmazza:
Portfolio.hu teljes cikkarchívum
Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái