
Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön arra figyelmeztette Ukrajnát, hogy
veszélyes játékot folytat a zaporizzsjai atomerőmű környékének támadásával,
és jelezte, hogy Moszkva válaszlépésként akár célba veheti az ukrán ellenőrzés alatt álló nukleáris létesítményeket.
Mint a Portfolio is megírta, az Európa legnagyobbjának számító zaporizzsjai erőmű több mint egy hete külső áramellátás nélkül működik, és vészhelyzeti dízelgenerátorok biztosítják a hűtését. Ukrajna és Oroszország kölcsönösen egymást vádolja az áramellátás megszakításával és a térség támadás alatt tartásával, ami ellehetetleníti a helyreállítást.
Putyin idiótaságnak nevezte azt a feltételezést, hogy Oroszország lövi az általa ellenőrzött atomerőművet, és kijelentette, hogy a létesítmény körüli helyzetet összességében kontroll alatt tartják.
Az orosz elnök ugyanakkor kalózkodásnak minősítette Franciaország fellépését egy olyan tartályhajó feltartóztatása ügyében, amelyet az orosz "árnyékflotta" részének gyanítanak.
Putyin szerint nem biztos, hogy a hajó bármilyen módon kapcsolódik Oroszországhoz, és azzal vádolta Franciaországot, hogy az incidenst az ország nehéz belpolitikai helyzetéről való figyelemelterelésre használja.
Dicséret Trumpnak, kritika Európának
Putyin az augusztusi alaszkai orosz-amerikai csúcstalálkozóval kapcsolatban megjegyezte, hogy Donald Trump amerikai elnök olyan személy, aki figyelmesen meg tudja hallgatni a másikat. Az orosz vezető elmondása szerint ugyanakkor
Trump elnökkel ott gyakorlatilag semmiről sem beszéltünk — még a kétoldalú napirendről sem. Csak az ukrajnai válság megoldási lehetőségeiről és módjairól tárgyaltunk.
Emellett "többé‑kevésbé felületesen ugyan, de beszéltünk az orosz‑amerikai kapcsolatok rendezéséről, amelyek
nemcsak zsákutcában, hanem történetük legmélyebb pontján vannak"
- fogalmazott a Kreml első embere.
Mint arról beszámoltunk, az orosz-amerikai szólva Putyin kijelentette, hogy bár a két országnak sok nézeteltérése van, a Trump-adminisztráció
közvetlenül és nyersen, de felesleges képmutatás nélkül
fogalmazza meg érdekeit, amit ő "racionális" hozzáállásnak nevezett.
Putyin az orosz-ukrán háború folytatódásáért a "hiszterikusan militarizálódó" Európát tette felelőssé, ami szerinte "tovább eszkalálja a helyzetet". Az orosz elnök úgy véli,
minden NATO‑ország harcol ellenünk, és már nem is titkolják. Sajnos a jelen lévő katonai kiképzők valóban részt vesznek harci műveletekben. Európában létrehoztak egy központot, ami alapvetően mindent támogat, amit az ukrán fegyveres erők csinálnak. Információt szolgáltat, felhasználja az űrből származó hírszerzést, fegyvereket szállít és képzést ad.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Sokkoló levelet küldött Putyinnak az amerikai ország - Ukrajna azonnal megszakít minden kapcsolatot
Ezzel szerintük minden lehetséges alapelvet felrúgtak.
Visszatérhet Orbán Viktor nagy szövetségese, és ez egész Európát megrengetheti
Fordulatos napok várhatnak a csehekre.
Magyarok részvételével kezdődhet meg a látás-visszaállító protézis emberi tesztelése
Visszaadhatják a látássérült emberek látását.
Hűtik a kedélyeket Washingtonban: hiába kérte Kijev, mégsem kaphat a legendás rakétából?
Mérlegelik, de más opció tűnik valószínűnek.
Súlyos eszkalációval vádolja Putyin Trumpot – Keményen visszaszólt az orosz elnök, aki előállt egy tanáccsal és egy viccel is
Nem látná szívesen a Tomahawkokat.
Elindult az utolsó nagybank is a munkáshitellel
0% kamat, 4 milliós összeghatár, 10 éves maximális futamidő.
Kimondta Putyin: az egész NATO harcol ellenünk – Moszkva ukrán atomerőműveket támadhat bosszú gyanánt
Az orosz elnök figyelmeztette Ukrajnát.
EU Bíróság ítélete a közösségi értékesítésről
A közelmúltban egy érdekes ítélet született az Európai Unió Bíróságán (EUB), amely iránymutatást adhat a közösségi értékesítések és az exportértékesítések áfamentességének meg

Megérkezett az UniCredit munkáshitele, akár 30 ezer forint jóváírással, ingyenes bankszámlával!
Az UniCredit munkáshitelének igénylése mellett most egy különleges ajánlattal is élhetsz: a bank kiemelt partnereinél, így a Bankmonitoron keresztül is elérhető az UniCredit Partner Aktív Nul
A rézszektor és a Trump-adminisztráció vámjai
Az Egyesült Államok saját réz kitermelése és újrahasznosítása a belső szükséglet felét fedezi, a fennmaradó mennyiség importból származik.
A kutatói indikátor kritikus pontjai és a biztos megoldás
A GINOP PLUSZ-2.1.1-21 közleménye pontosítja az RCO06 indikátort, és elérhetővé teszi az FTE-nyilatkozat kötelező Excel-sablonját. A benyújtás feltétele a szabályszerűen kitöltött sablon.

Drága a forint vagy csak mi érezzük annak?
Sokan panaszkodnak az utóbbi időben, hogy Magyarország nagyon drága hellyé vált, külföldön a nyaralás alatt olcsóbb volt az élet. Az ilyen típusú észrevételek döntően szubjektív... The p

Az osztalék portfólióm - 2025. szeptember
Aktív hónap volt, vásároltam sokat, új részvényeket és a már meglévők mellé is. Osztalék viszont alig csordogált.VáltozásokUnited Parcel Service, Inc. (UPS) vásárlás 85 dolláron, 7,72%
A baby boomer generáció gazdasági jelentősége
Kulcsszereplők a jövő gazdasági növekedésében.
A mesterséges intelligencia vegánjai
Az MI-veganizmus egy új társadalmi mozgalom, amely etikai, környezeti és jóléti megfontolásokból tudatosan korlátozza a mesterséges intelligencia használatát.

Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.
Megmentették a magyar költségvetést, de mire lesz ez elég?
Egyszeri tételek javították a számokat.
Előttünk hever az aranyat érő termék, de kevesen hajolnak le érte
A terület eddig jobbára kiaknázatlan maradt, aminek egyik oka az összefogás hiánya.
Magyar piactól a világmárkákig: így hangolják újra a BDPST Konceptet
Márton Szabolcs márkafejlesztési és stratégiai igazgatót kérdeztük.
