
A hadijelentés szerint az orosz fegyveres erők az elmúlt nap folyamán a hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előre tudtak nyomulni, a "különleges hadművelet" övezetében csaknem 1300 ukrán katona esett el, vagy sebesült meg súlyosan.
A tárca a megsemmisített vagy eltalált katonai célpontok, illetve haditechnikai eszközök között sorolt fel egy fegyvert és hadfelszerelést szállító vasúti szerelvényt, továbbá nagy hatótávolságú pilóta nélküli repülőgépek és amerikai HIMARS sorozatvetők tárolóhelyeit, több lőszerraktárt, egy harckocsit és kilenc egyéb páncélozott harcjárművet, négy irányított légibombát, továbbá 145 repülőgép típusú drónt.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került
ukrajnai területek és orosz régiók településeiről is jelentettek vasárnap ukrán tüzérségi és dróntámadást.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Szomorú hír érkezett a Balatonról, drámai adatot mértek reggel
Idén komoly változás tapasztalható a "magyar tenger" vízszintjében.
Izrael szerint durva hazugság, hogy Greta Thunbergéket bántalmazták volna
Semmilyen panaszt nem nyújtott be az izraeli hatóságokhoz.
Elfoglalta az orosz hadsereg Kuzminivkát
Hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előre tudtak nyomulni.
Ilyen időnk lesz a jövő héten
A hőmérséklet lassan emelkedik, a hét közepén ismét eléri a 20 fokot.
Netanjahu: Csak a túszok hazatérése után lépünk tovább a tűzszünettel
Izrael fő tőzsdeindexei új történelmi csúcsokat értek el.
Terrortámadás Angliában: lép a kormány, korlátoznák a félelemkeltő tüntetéseket
"Figyelembe kell venni az egyes közösségek jogát is ahhoz, hogy félelem nélkül éljenek."
Kikelt a sírból Európa legerősebb országa
Az óriási költekezés ellenére is lassú lesz a fellendülés.
Fix 3%-os hitel a vállalkozásoknak: tisztáztak néhány részletet
Minden terméknél legalább 150 millió forint áll rendelkezésre vállalkozásonként.
Könnyebben kaphatnak Otthon Start hitelt egyes vállalkozók
Egy társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabály alapján az átalányadózók egy része és az őstermelők könnyebben kaphatnak Otthon Start hitelt. Ugyanis a ezen támogatott hitelnél a bankoknak
Burgonyaválság a láthatáron: így hat a globális felmelegedés az élelmiszer-ellátásra
A klímaváltozás már nem a jövő problémája a mezőgazdaság területén sem. Kína kutatólaboratóriumaiban már most kísérletekkel mutatják ki, hogy milyen következmén
Vidéken még maradt valaki?
E heti vendégünk Móricz Dani és Cser Tamás. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcas

Minden jónak vége lesz egyszer?
A világ egyik kellemetlensége, hogy folyamatosan változik. Ugyan sokan örülhetnek is ennek, hiszen kevesen tudják ugyanazt a játékot játszani 40-70-100 éven keresztül, azonban megvan ennek a kom
A rézszektor és a Trump-adminisztráció vámjai
Az Egyesült Államok saját réz kitermelése és újrahasznosítása a belső szükséglet felét fedezi, a fennmaradó mennyiség importból származik.
A kutatói indikátor kritikus pontjai és a biztos megoldás
A GINOP PLUSZ-2.1.1-21 közleménye pontosítja az RCO06 indikátort, és elérhetővé teszi az FTE-nyilatkozat kötelező Excel-sablonját. A benyújtás feltétele a szabályszerűen kitöltött sablon.

EU Bíróság ítélete a közösségi értékesítésről
A közelmúltban egy érdekes ítélet született az Európai Unió Bíróságán (EUB), amely iránymutatást adhat a közösségi értékesítések és az exportértékesítések áfamentességének meg

Drága a forint vagy csak mi érezzük annak?
Sokan panaszkodnak az utóbbi időben, hogy Magyarország nagyon drága hellyé vált, külföldön a nyaralás alatt olcsóbb volt az élet. Az ilyen típusú észrevételek döntően szubjektív... The p



Megmentették a magyar költségvetést, de mire lesz ez elég?
Egyszeri tételek javították a számokat.
Előttünk hever az aranyat érő termék, de kevesen hajolnak le érte
A terület eddig jobbára kiaknázatlan maradt, aminek egyik oka az összefogás hiánya.
Magyar piactól a világmárkákig: így hangolják újra a BDPST Konceptet
Márton Szabolcs márkafejlesztési és stratégiai igazgatót kérdeztük.
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.