Amerikai börtönből szabadult az Al-Kaida egykori terrorvezére, most Donald Trumppal ráz kezet – Mégis kicsoda Ahmed al-Saraa?

Ahmed Husszein al-Saraa 1982. október 29-én született Rijádban, szíriai szunnita családba. Az al-Saraa család dél-szíriai gyökerekkel rendelkezik, a rokonság egy része az Izrael által megszállt Golán-fennsíkról menekült el. A családfő, Husszein al-Saraa a szaúdi olajminisztériumban dolgozott mérnökként, édesanyja földrajztanár volt. Három fiú és két lánytestvére van.

A család 1989-ben költözött vissza Szíriába, Husszein pedig sikeres ingatlanvállalkozásba kezdett.

Az Ahmed al-Saraáról szóló információk szerint a fiú csendes, udvarias, jó tanuló volt, az iskola mellett egy családi tulajdonban lévő kisboltban dolgozott.

Maximum annyit lehetett felírni a számlájára, hogy középiskolás korában egy alavita lánnyal randizott, ami a család körében nem volt túl népszerű döntés.

Útban az iszlamizmus felé

Al-Saraa a kétezres évek elején kezdett el radikalizálódni, saját elmondása szerint a politika korábban nem képezte a családi élet szerves részét, bár édesapja is támogatta a palesztinok ügyét. A szunnita sáfiita iskolába tizenhét évesen betérő fiú a középiskola végén kezdett el tradicionális arab ruhákat hordani. Mivel jó tanuló volt, a damaszkuszi egyetemen először médiatudományokat, majd orvostudományokat hallgatott, itt jött közbe a 2000-es második intifáda (a palesztin nép lázadása az izraeli állam ellen). Al-Saraa az egyetemen ismerkedett meg leendő feleségével, a szíriai politikai körökben komoly befolyással bíró családból származó Latifa al-Droubival.

A második intifáda által radikalizált al-Saraa mindössze néhány héttel a 2003-as iraki invázió előtt busszal utazott Baghdadba, ahol csatlakozott az al-Kaidához.

Bár saját állítása szerint egyszerű katonaként szolgált a terrorszervezetnél, több forrás is arra enged következtetni, hogy a szervezet iraki vezérének, Abu Muszab al-Zarkavinak volt a helyettese. Al-Zarkavi 2006-ban egy amerikai légicsapás során meghalt, al-Saraa pedig rövid időre a libanoni dzsihádistákhoz szegődött. A férfi még a polgárháború szintén 2006-os kirobbanása előtt visszatért Irakba, de az amerikaiak gyorsan elfogták és öt évre börtönbe zárták.

Az al-Nuszra Front

Al-Saraa nem jó magaviselet miatt szabadult ki a börtönből: Irakban 2011-ben akkora volt a káosz, hogy

az álnéven fogságba kerülő al-Saraát egyszerűen kiengedték a börtönből,

mivel „Amdzsad Mudhafar” néven nem találtak a nyilvántartásban elítéltet, ezért azt gondolták, tévedésből zárták rácsok mögé.

Szabadulása után al-Saraa megint jól időzített: napokkal a polgárháború kirobbanása előtt tért vissza hazájába, hogy az al-Kaida megbízásából egy iszlamista szervezetet hozzon létre Szíriában. Ez lett Dzsabat al-Nuszra, vagy al-Nuszra Front. Nagyon fontos kiemelni, hogy 2011-ben az akkor még Iraki Iszlám Állam (ISI) és az al-Kaida nem különült el túl élesen egymástól, a szíriai sejt felállítására az elérhető források szerint egyenesen Abu Bakr al-Baghdadi, a terrorszervezet majdani vezére adott pénzt al-Saraának.

Az al-Nuszra front rövid idő alatt a szíriai polgárháború egyik legprominensebb szereplőjévé vált, de az északi Idlibből irányított szervezet messze nem csak milíciaként működött: ezres nagyságrendben végeztek nem szunnita civilekkel az országon belül és a szomszédos Libanonban is.

Amikor az al-Kaida és az ISI között a 2010-es évek első felében végérvényesen elkezdett megromlani a viszony, az al-Nuszra is a harcok gócpontjában találta magát: al-Baghdadi 2013-ban egyoldalúan bejelentette, hogy al-Saraa hűséggel tartozik neki, az al-Nuszra pedig összeolvad az ISI-vel, ezzel megalkotva az Iraki és Szíriai Iszlám Államot, ismert rövidítéseként az ISIS-t, vagy ISIL-t.

A konfliktus fő okát valószínűleg abban kell keresni, hogy míg al-Baghdadi globális dzsihádot akart kirobbantani, addig al-Saraa csak Szíriára és környékére koncentrált.

Az al-Kaida megpróbált békét teremteni a két iszlamista vezér között, de ez nem igazán jött össze: 2014-ben a világ legismertebb szervezete hivatalosan is szakított az Iszlám Állammal, szíriai helytartójának pedig az ekkorra már al-Dzsoláni néven ismert al-Saraát nevezte ki (al-Dzsoláni az iraki Falludzsa városának egyik negyede, ahol al-Saraa harcolt). A fennmaradt forrásoból egyébként arra lehet következtetni, hogy al-Saraa már ekkor meglehetősen pragmatikus karakter volt: először azért veszett össze az Iszlám Állam vezetőségével, mert azok más milíciák elleni harcra akarták kényszeríteni az al-Nuszrát, miközben al-Saraa szerint minden iszlamista szervezetnek a szír kormány ellen kellett volna küzdenie.

A szíriai polgárháború elmérgese egyfajta mindenki-mindenki ellen helyzetet teremtett az országban: A kormányerők, illetve az őket támogató Hezbollah és Oroszország harcolt a Nyugat által támogatott Szíriai Demokratikus Erők ellen, az ISIL és az al-Nuszra pedig lényegében mindenki ellen. Al-Saraa indított ugyan támadásokat az amerikaiak ellen is, de azt kijelentette, hogy a Közel-Keleten kívül nem fog nyugati célpontokat támadni. Készült 2014-ben olyan interjú is, melyben az iszlamista vezér biztosítja a szíriai kormányerők bázisát adó alavitákat arról, hogy nem tervez külön támadásokat indítani ellenük pusztán a vallásuk miatt (majd hozzátette, hogy a háború után azért át kell térniük a szunnitára). Ez az álláspont az oroszok 2015-ös beavatkozásáig tartott, utána az alavita központnak számító (és az orosz katonai bázisoknak otthont adó) Lakatia és Tartúsz kormányzóságok váltak az al-Nuszra fő célpontjaivá.

Szakítás az al-Kadával és egy új szervezet létrehozása

A 2015-ös orosz beavatkozás eredményeként az al-Nuszra és a szövetséges milíciák gyorsan elkezdtek területeket veszíteni.

Az iszlamisták azzal próbáltak meg több támogatót szerezni, hogy nyilvánosan szakítanak a számos milícia és fegyveres csoport körében népszerűnek éppen nem nevezhető al-Kaidával.

Az eredeti elképzelés az volt, hogy az al-Nuszra hivatalosan kikerül a nemzetközi al-Kaida irányítása alól, de megtartja a kapcsolatát a terrorszervezet szíriai szárnyával. A szíriai al-Kaida vezetőség rábólintott a döntésre, de a központi parancsnokság nem. Al-Saraa figyelmen kívül hagyta a döntést, átkeresztelte az al-Nuszrát Dzsabat Fateh al-Shamra, és megpróbált minél több kisebb szervezetet maga mellé állítani.

A kisebb milíciákkal történő barátkozás hol sikeres volt, hol kevésbé. Bő fél évnyi belharc és tárgyalás után al-Saraa szervezete összeolvadt négy másik prominensebb iszlamista milíciával, így jött létre 2017 januárjában az azóta is létező Hajat Tahrir al-Sham, amely azonnal neki is állt összeverekedni az al-Kaidával, illetve folytatta a harcot az asszadista rezsim és az ISIS ellen, ezzel párhuzamosan ugyanakkor látványosan lecsökkent a nyugati célpontok elleni támadások száma. Washington ettől függetlenül nem hitt az átkeretezésnek, ekkor tűzték ki al-Saraa fejére az idén visszavont 10 millió dolláros vérdíjat.

A HTS a megalakulásával jó 3-5 ezer harcossal lett erősebb, így Idlib területéről gyorsan kiűzték az ISIL és az al-Kaida nagy részét, a kormányzóság irányítására pedig létrehozták a Szíriai Megváltás Kormányát (SSG).

Az elkövetkező években nyilvánvalóvá vált, hogy al-Saraa egy valamit biztosan nagyon tud: kormányozni.

Idlib tradicionálisan Szíria egyik legszegényebb régiója, ami a polgárháború alatt ráadásul nagyon komoly harcok színtere is volt. Ehhez képest 2023-ig ez a kormányzóság fejlődött a leggyorsabban egész Szíriában. Idlib város áramellátása megbízhatóbb volt, mint Damaszkuszé, az egyetemen 18 ezer hallgató tanult átlagosan, sorra nyíltak az aránylag nyugatias bevásárlóközpontok és lakókomplexumok. Ettől függetlenül az SSG-t elég komoly kritika érte a politikai ellenfelek bebörtönzése, a vallások közötti szegregáció és a korrupció miatt. A 2023-as szíriai földrengés tovább rontott a helyzeten, az év végére kezdett úgy kinézni, hogy a HTS uralma meginog: 2024 februárjában tömegtüntetések robbantak ki a kormányzóságban. Al-Saraa ekkor húzott egy váratlant:

míg a legtöbben arra számítottak, hogy a HTS erőszakkal feloszlatja a tüntetéseket, esetleg bele is lő a tömegbe, addig az idlibi kormány inkább tárgyalóasztalhoz ült a tüntetőkkel,

kiengedett több politikai foglyot, illetve reformokba kezdett, természetesen gondosan ügyelve arra, hogy al-Saraa hatalma ne csorbuljon érdemben.

Lázadó vezérből Szíria elnöke

November végén a HTS más, Törökország által támogatott milíciákkal karöltve meglepetésszerű támadással lerohanta Aleppót, majd két hét alatt elmasírozott egészen Damaszkszig. Az al-Aszad dinasztia összeomlott, al-Saraa pedig két nappal a hatalomátvétel után, december 10-én az ideiglenes kormány elnöke, január 29-én pedig ideiglenes államfő lett.

Az elmúlt lassan egy év felemás képet festett a HTS korábbi vezéréről:

a hatalomátvétel a regionális sztenderdekhez képest kevés áldozattal járt,

a HTS nem kezdte el tömegesen börtönbe vetni a korábbi szír kormányerők tagjait, al-Saraa pedig rendszeresen hangoztatta, hogy minden Szíriában élő ember elnöke szeretne lenni, nem csak a szunnita többségé. Születtek különmegállapodások az ország déli részén élő, az iszlám döntő többsége által eretneknek tartott drúz kisebbséggel, illetve megindult a tárgyalás a Szíria északnyugati harmadát irányító, kurdok által dominált Szíriai Demokratikus Erőkkel (SDF) arról, hogy integrálják őket az államapparátusba.

Ezzel szemben hatalomátvétel utáni első, demokratikusnak szánt választásokat számtalan kritika érte, hiszen a képviselők egy részét nem választották, hanem al-Saraa nevezte ki őket, ráadásul a képviselői székek egyharmada üresen maradt, hivatalosan azért, hogy oda majd a nyugati kormányzóságok képviselői ülhessenek, ha a finoman szólva is döcögős tárgyalások az SDF-fel lefutottak.

Mindemellett a fegyverek sem hallgattak el teljesen: először Lakatia és Tartusz kormányzóságokból (ahol az alaviták többsége él), majd júliusban a drúzok lakta területekről, legutóbb pedig Aleppó kurdok lakta negyedeiből érkeztek jelentések harcokról. Az új kormány minden erejével azon van, hogy meggyőzze a nemzetközi közösséget arról, hogy ezek elszigetelt esetek voltak, ahol vagy a kormányerőket érte támadás, vagy a HTS-sel szövetséges egyéb milíciák túlkapásairól volt szó. Egyelőre nagyon úgy fest, hogy a taktika beválik.

The world is largely ignoring deadly fighting occurring in Kurdish neighborhoods of Aleppo province, Syria.The Kurds are the world's largest ethnic group without their own country. They should be given their independence!Att: @realDonaldTrump pic.twitter.com/JcsXbSN0BF https://twitter.com/realDonaldTrump?ref_src=twsrc%5Etfw

— The Moderate Man (@TheModerateMan) October 6, 2025

Az al-Saraa fejére kitűzött vérdíjat az Egyesült Államok törölte, Szíria új vezére azóta felszólalt az ENSZ közgyűlésén New Yorkban, járt Moszkvában, tartott egyeztetést az arab világ vezetőivel, Kínával, az EU prominens politikusaival, a jelek szerint még a hónapban Washingtonba repül, de kapott meghívást Németországtól is.

A legnagyobb sajtóvisszhangot egyértelműen az amerikai meghívás váltotta ki, bár azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a szíriai elnök másodszorra is találkozik-e Donald Trumppal. Ami már nyilvános, az az, hogy al-Saraa csatlakozni fog ahhoz a 88 államhoz, amelyek Washington vezetése alatt az ISIL maradékai ellen harcolnak (bár a HTS már jóval a hatalomátvétel előtt lőtte az Iszlám Államot). Emellett egészen biztosan terítékre fog kerülni az ország újjáépítése is: Damaszkusz az elnököt és a HTS-t sújtó nyugati szankciók teljes feloldását szeretné elérni (a jelek szerint nagyon jó esélye is van erre), emellett valószínűleg a külföldi befektetők visszatérése sem lenne ellenére az országnak.

Pillanatnyilag úgy tűnik, hogy al-Saraának megérte öltönyre cserélni a kandurát. Az viszont még hosszú ideig kérdéses lesz, hogy az iszlamista vezérből lett politikus mennyire tud változást elérni a végtelenül megosztott országban:

nem tudhatjuk előre, hogy egy demokratizációs folyamat, vagy egy újabb véreskezű diktatúra első hónapjait nézzük végig élőben.

Címlapkép forrása: Spencer Platt/Getty Images