Globál

Trump nagyot csalódott Putyinban, aki a kínai és az észak-koreai vezetővel ünnepelt Pekingben – Háborús híreink szerdán

2025. szeptember 03. 19:24 | Portfolio

Trump nagyot csalódott Putyinban, aki a kínai és az észak-koreai vezetővel ünnepelt Pekingben – Háborús híreink szerdán

Donald Trump amerikai elnök egy interjúban azt mondta, „nagyon csalódott” Vlagyimir Putyin orosz államfőben, az Egyesült Államok pedig tenni fog annak érdekében, hogy ne haljanak meg emberek. Az amerikai elnök azt is kijelentette, nem aggódik az Oroszország és Kína közötti szoros kapcsolat miatt. Szerdára virradóra ismét kiterjedt orosz dróntámadás érte Ukrajnát, elsősorban az ország középső és nyugati területeit, köztük Kijevet. A támadás miatt a lengyel légierő vadászgépeit is riasztották. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel. Putyin részt vett a Kína Japán felett aratott második világháborús győzelmét ünneplő pekingi ünnepségen és katonai parádén. Az orosz elnök Hszi Csin-ping kínai államfő és Kim Dzsongun észak-koreai diktátor oldalán jelent meg a kínai fővárosban, majd kétoldalú tárgyalásokat folytatott utóbbival.

NATO-Oroszország háború: elmondta a szakértő, hol és hogyan törhet ki a konfliktus

2025. szeptember 03. 18:23 | Portfolio

NATO-Oroszország háború: elmondta a szakértő, hol és hogyan törhet ki a konfliktus

A következő orosz–NATO konfliktus gócpontjává az Északi-sarkvidék válhat – figyelmeztet Mikhail Komin geopolitikai szakértő. Az orosz költségvetésben megduplázták a térségre fordított kiadásokat, miközben Moszkva új katonai bázisokat épít és fejleszti nukleáris flottáját. A szakértő szerint Európának önálló stratégiát kell kialakítania, mielőtt a térségben kialakuló amerikai–orosz alku teljesen kiszorítaná a kontinens országait.

Meghívta Putyin Zelenszkij elnököt Moszkvába

2025. szeptember 03. 17:29 | Portfolio

Meghívta Putyin Zelenszkij elnököt Moszkvába

Vlagyimir Putyin orosz elnök szeretne találkozni Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, amint erre készen áll a kijevi vezető, szívesen látja Moszkvában – jelentette ki az orosz vezető ma Pekingben.

Azt mondják, történelmi hibát vétett Donald Trump – Röhögnek az oroszok az elnökön

2025. szeptember 03. 16:02 | Portfolio

Azt mondják, történelmi hibát vétett Donald Trump – Röhögnek az oroszok az elnökön

Orosz lapok, véleményvezérek azon élcelődnek, hogy Donald Trump amerikai elnök kiposztolta Truth Socialre, hogy Amerika ellen szervezkedik Kína, Oroszország és Észak-Korea, mivel az államok vezetői ma az ázsiai országban találkoztak. Úgy látják az oroszok, Trump komoly történelmi hibát vétett és nevetségessé tette saját magát.

Minden eddiginél látványosabban prezentálta Amerika legfőbb kihívója, hogy kész a világ vezetésére

2025. szeptember 03. 14:00 | Vara Bálint

Minden eddiginél látványosabban prezentálta Amerika legfőbb kihívója, hogy kész a világ vezetésére

Valóságos diplomáciai nagyüzem volt az elmúlt pár napban Kínában, gyorsan egymás után tartották a Sanghaji Együttműködési Szervezet (Shanghai Cooperation Organisation – SCO) éves találkozóját, majd ezt követően a második világháború lezárásának 80. évfordulóját ünnepelték meg látványosan. A két rendezvény együtt egy csomó üzenetet küldött az egész világnak, de különösen az Egyesül Államoknak.

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Ricardo

Milton Friedman és az MMT

Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i

Holdblog

Az egykulcsos szja kelet-európai szokás

A legtöbb európai ország progresszív adórendszert üzemeltet: a fizetendő személyi jövedelemadó arányos a keresettel. A grafikonon a legmagasabb személyi jövedelemadó-kulcsok és a kiegészít