Húszmilliós luxusórák készülnek egy kis pesti műhelyben, a gyűjtők megőrülnek értük
Impakt

Húszmilliós luxusórák készülnek egy kis pesti műhelyben, a gyűjtők megőrülnek értük

Részben a profi hamisítványok miatt ma már szinte lehetetlen megállapítani egy tömeggyártott óráról, hogy az mennyit ér – véli Becsei Áron órakészítő, aki szinte a semmiből építette fel a Bexei márkanevet, mely svájci kézműves termékekkel versenyez. A magyar gyártású órából a világon alig több mint húsz darab van, itthon pedig mindössze kettőt adtak el, ami nem is meglepő, hiszen az alapmodell ára húszmillió forint. Ennek ellenére folyamatosan jönnek a megrendelések, az órakészítőnek ma még inkább az okoz nehézséget, hogy kielégítse a vásárlói igényeket.

Amikor találkoztunk, rögtön azt néztem, milyen órát hord. Jól láttam, hogy semmilyet?

Mivel saját óramárkát csinálok, ezért az illene, hogy saját órát hordjak. De még nem jutottam el oda kapacitásban, hogy a megrendelők órái mellett a sajátomat is elkészítsem. Szerintem nem is vennék fel másmilyen órát. Egyébként restaurálással kezdtem édesapám mellett, ezért az antikabb jellegű karórák állnak közel a szívemhez, mondjuk egy régi Schaffhausen vagy Patek Philippe, amik tetszenek a tömeggyártott órák közül.  

Tegyük fel, hogy szeretnék egy eredeti Bexei-órát, de a legfontosabb feltétel, hogy legyen minél olcsóbb. Mit válaszolna egy ilyen megkeresésre?

Nálunk egy egyedi óra elkészítése egy évbe telik, általában három-öt ilyen projekt fut párhuzamosan. Már csak az időráfordítás miatt sem lehet olcsó egy ilyen óra, rengeteg munka és energia kerül bele.

Akinek ez az elsőszámú célpontja, hogy olcsó legyen, az ne ilyen órát válasszon.

Ugyanígy nem tudok annak sem segíteni, akkor „rögtön” akar egy órát, a meglévő megrendeléseim elé nem tudom besorolni, muszáj azokat is teljesíteni. Az elkészítés idejét tehát nehéz lerövidíteni, nem azért szűk a kapacitásom, mert nem fizetnek eleget érte, legfeljebb az alvásom rovására mehet a dolog. Valamilyen szinten persze lehet prioritásokat felállítani, ha valamelyik megrendelő mondjuk rugalmasabb, nem számít neki az idő, akkor vele meg lehet beszélni, hogy fél évvel később adom át, és előreveszem a másikat. Általában az „egyediesítés” nyújtja meg a gyártási időt, ha valaki nem egy alap modellt szeretne, annak eleve hosszabb átfutási időt mondunk.
STA_7881

Becsei Áron 1979-ben született, az Arany János Gimnázium matematika-fizika osztályban tett érettségi után elvégezze az állami órás szakképzést. 2005-ben CAD/CAM szakirányon szerezte meg gépészmérnöki diplomáját.

2005-ben állított ki első alkalommal a Miniature Double Zappler asztali órájával a Baselworld kiállításon. 2008-ban mutatta be első karóráját, a PRIMUS háromtengelyű tourbillont, (szabadalmaztatott mechanizmussal) Magyarország első karóráját, a világ 3. háromtengelyű tourbillon karóráját.

2009-ben az AHCI addig legfiatalabbként felvette teljes értékű tagjának. A La Chaux-de-Fonds - i órás múzeumban több hónapos kiállításon vettek részt órái. Jelenleg pár fős csapatával alkotja meg egyedi óráit.

 
 
bexeióra
Fotó: Stiller Ákos

Mikor adta el az első saját óráját? Hogy lehet bekerülni egy ilyen piacra?

2003-ban készült el az első darab, és talán a második vagy a harmadik bázeli független óráskiállítás után sikerült értékesíteni, az volt az igazi elismerés 2008-2009 körül. Az elsőt egy angol úr vette meg, aki azóta már el is adta, de vett helyette egy másik Bexei-órát. Vele előtte nem is találkoztunk

Az egyik szakmai kiállítás után egy angol órás magazin készített egy hosszabb anyagot rólam, talán ott figyelhetett fel rám.

A kiállításokon lehet először kitűnni a piacról, utána pedig ez bizalmi alapon működik, szájról szájra adják egymásnak a megrendelők az elérhetőségünket, ha elégedettek.
Tagja vagyok egy svájci székhelyű szervezetnek, mely a független órakészítőket tömöríti (AHCI), ez világviszonylatban is egy elismert szervezet, ami már önmagában egyfajta garanciát jelent. Emellett a vevők számára fontos, hogy jobb minőséget készítsek, mint a versenytársak.

Az alapmodell ára közel 60 ezer euró, vagyis nagyjából húszmillió forint. Mi a felső határ?

Az egész folyamat egy együttműködés a megrendelővel, közösen találjuk ki, mit szeretnénk, tényleg csak a fantáziánk szab határt. Van az alapmodell, aztán azt lehet az egyedi igényekre szabni, díszíteni.

Az egyedi készítésű óráknál simán előfordulhat több százezer eurós darab, a legutóbbi órám már ebbe a kategóriába tartozott.

Az első egyeztetéseken előfordulhatnak olyan ötletek, amikre azt mondom, hogy azokat nem tudom vagy nem szeretném megcsinálni, ilyenkor mindig felvázolok több alternatív variációt, amik szerintem előnyösebbek lennének. Olyan még nem volt, hogy emiatt kútba esett volna egy megrendelés, általában sikerül megoldani. Technikai dologban, ha olyat kér a vevő, amit nem csináltunk korábban, akkor megbeszéljük, hogy ilyen órát eddig nem készítettünk, de megpróbáljuk megcsinálni és esetleg megállapodunk egy B-tervben.
becseiáron_bexeióra
Fotó: Stiller Ákos

Ma hány Bexei-óra van a világon és Magyarországon?

Húsz körül, pontosan nem tartom számon. Magyarországon eddig kettőt adtunk el. 

Van olyan, akinek több is van, léteznek Bexei-gyűjtők?

Van egy thaiföldi vevőm, akinek több is van, illetve a már említett angol úrnak volt kettő, de a régebbit eladta közben. Mivel még viszonylag keveset csináltam, ezért inkább az a jellemző, hogy egy vevőnek csak egy van.
 
Ha valaki az egyik modellből vesz egyet, akkor legközelebb már másik modellt szeretne, annak kifejlesztése viszont időigényes, a 200-400 alkatrészt mindegyikét meg kell tervezni, a prototípust legyártani. Most fogok befejezni két új modellt is, az egyik vevő például már mondta, hogy az egyik érdekelné. 

A megrendelőim elsősorban üzletemberek, azon belül is külföldiek, akik órafanatikusok.

Ezeket az órákat a művészeti értékük miatt veszik, nem azért, mert például felkapottak, divatosak, ezek időtálló darabok. 
Hiába mondanék neveket, azok semmit nem mondanának, nem celebek vagy sztárok, inkább gyűjtők. Az óra ára csak az egyik oldal, érteni kell az órakészítést, azt a munkát, ami mögötte van. 
A vevőink nagyjából fele ázsiai volt eddig, a maradék elsősorban nyugat-európai vagy amerikai, de a környező országokba is adtunk már el. Nagy piac lehetne még Oroszország és az arab országok, de ott még kiállításon sem voltunk, és addig nem is akarunk menni, amíg kapacitáshiány miatt lassúak vagyunk. Ezeken a piacokon nincs türelmük kivárni ezt a több hónapot az ügyfeleknek. 

Én személy szerint szomorú is lennék, ha csak a neve miatt vennék a Bexei-órákat, hanem tudnák azt is, hogy mi ketyeg benne, mi nem a marketingre fordítunk nagy figyelmet.

Az alapanyagokat gondolom elsősorban külföldről kell beszerezni. Az interneten ma már minden elérhető ezekhez az órákhoz?

Jellemzően külföldről kell beszerezni, néhány egyszerűbb anyag van, amit itthon is meg tudok venni, mint például a sárgaréz. Az acélt például Svájcból kell hozatni, az alpakka nemesfém-ötvözet pedig Németországból érkezik, ahogy a legtöbb nemesfém is. 
Ennek a fajta acélnak olyan tulajdonságai vannak, melyek miatt pontosabban lehet megmunkálni, könnyebben esztergálható, deformációmentesen lehet edzeni. 

Mennyit számít, hogy Magyarországon készülnek az órák? Soha nem gondolkodott azon, hogy mondjuk svájci márkanév alatt készítse őket?

Biztos számít, valamilyen szinten hátrány, de 

annyira szűk az a szegmens, amit megcélzunk, hogy ők már felül tudnak kerekedni azon, hogy csak a svájci óra lehet jó,

a befektetett munkát, energiát értékelik, lehetnék bárhol a világon. Leginkább talán a logisztika miatt lehet kicsit hátrány, Budapest nem egy olyan központ, ahol minden üzletember megfordul, plusz kitérőt kell tenniük, ha ide akarnak jönni.
becseiáron_bexei2
Fotó: Stiller Ákos
Persze szóba került, hogy elköltözzünk mondjuk Svájcba, de ezek a hátrányok nem voltak olyan jelentősek, hogy ezt meglépjük. Az egyébként még most is tervben van, hogy egyszer nyissunk egy kis bemutatótermet valahol Svájcban, ahol a megrendelők személyesen is láthatják az óránkat.

Azt olvastam Önről, hogy minden óránál vállalja, hogy személyesen adja át a megrendelőnek, ha elkészült. Ez egyedi ebben a szegmensben?

Nem jellemző, de van, aki hajlandó erre. Ezeket az órákat postázni gyakorlatilag lehetetlen, próbáljuk úgy csinálni, hogy ha éppen át tudunk adni egy órát, akkor azt összeszervezzük vevőtalálkozóval, kiállítással a környéken. Persze van olyan is, hogy valahova kifejezetten azért megyünk csak, hogy átadjunk egy órát, ilyenkor a megrendelő általában rendez egy vacsorát, meghívja a barátait, akiknek megmutatja az új óráját, ebből a körből szinte mindig érkezik legalább egy új megrendelés is. 

Üzletileg ki lehet szállni egy ilyen vállalkozásból? El lehet mondjuk adni a céget?

Külföldön volt rá példa, minket is kerestek meg befektetők. Amit mi felépítettünk, azt nehéz átadni, kiszállni belőle, legfeljebb úgy lehet, ha benne maradok utána is.

Az a baj, hogy a pénzügyi befektetőknek mindig a nagy számok vannak a szemük előtt, mi viszont nem akarunk átállni tömeggyártásra. Egyébként már a kezdet óta többször megkerestek minket ilyen ajánlatokkal. Mi úgy döntöttünk, hogy inkább megtartjuk a függetlenségünket és lépésről lépésre építjük fel a márkát. Az persze cél, hogy egyre több órát tudjunk elkészíteni, szerencsére kereslet is lenne, folyamatosan azon dolgozunk, hogy növeljük valamennyivel a kapacitást.

Szerintem tíz-húsz darabra lehetne növelni a gyártást évente, abban az esetben még ugyanúgy el lehetne mondani, hogy minden megrendelő megkapja a kellő figyelmet.

Ki viszi majd tovább a családi üzletet?

Van két gyermekem, akik még kicsik a dologhoz, de ha érdekli őket, akkor örülnék, ha majd tovább vinnék. Mindkettőjüknek van olyan érdeklődési köre, amivel bizonyos területeket át tudnának venni majd a cégből, de ez még távlati terv, hiszen egyelőre 7 és 10 évesek.

Átlagemberként, ha valakin látok egy karórát, akkor honnan tudom megállapítani azt, hogy az egy jó minőségű, drága szerkezet?

Ránézésre nem lehet általában megállapítani, mondjuk egy Bexei-órát azért a tok egyedi formájáról talán könnyen fel lehet ismerni. 

A tömeggyártott óráknál már olyan minőségű hamisítványok, replikák vannak, hogy nagyon nehéz megkülönböztetni őket az eredetitől, legfeljebb, ha közelről megnézi valaki, akkor az alkatrészek minőségéből derülhet ki.

becseiáronportré
Fotó: Stiller Ákos

Ha már a replikákról beszélünk: látott már hamisított Bexei-órát?

Olyan van, hogy ötleteket merítenek tőlünk más pl. svájci cégek, de Kínában ma már szinte mindent lemásolnak. Azt tudjuk csinálni, hogy ha egyedi szerkezeti megoldásunk vagy dizájnunk van, akkor azt levédetjük. 

Azt szoktam mondani, hogy ha lemásolják az óránkat, akkor én leszek az első, aki megveszem, és repi ajándékként fogom osztogatni.

A mi vevőink nem fogják megvenni a hamisítványt, de ha az utolsó ember az utcán is azt fogja hordani, akkor az jó marketing lesz nekünk.