TOP 30: ezek a legdrágább irányítószámok Magyarországon
Ingatlan

TOP 30: ezek a legdrágább irányítószámok Magyarországon

Ha az emberek többségét megkérdezzük arról, hogy szerintük melyik az ország legdrágább városrésze sokan kapásból rávágják, hogy a Rózsadomb, esetleg a Monopoly kedvelői azt, hogy a Duna-korzó. Noha egyik sem áll messze az igazságtól, a pontos válaszhoz a NAV forgalmi adatait feldolgozó OTP Lakóingatlan Értéktérképet hívtuk segítségül, ami alapján megnéztük, hogy lakásárak szerint melyek voltak 2017-ben az ország legdrágább irányítószámai.


Ahogy azt egy korábbi cikkünkben is írtuk, a mostani lakáspiaci fellendülés nem egyforma mértékben érvényesült az ország különböző településein. Az abszolút nyertes Budapest belvárosa volt, ahol négy év alatt számos városrészben több, mint duplájára emelkedtek az árak. Mindez azt eredményezte, hogy mostanra nem feltétlenül azok a területek a legdrágábbak, amelyek a válság előtt/alatt bekerültek a köztudatba.

Nem nagyon lőjük le a poént azzal, ha eláruljuk, hogy az ország 30 legdrágább irányítószám-körzete között kizárólag budapesti városrészek szerepelnek, a legdrágább vidéki városok is legfeljebb a fővárosi átlagos árszinteket érik el, sőt a top 30-as listára Budapesten belül is leginkább csak budai és belvárosi városrészek kerültek fel.

Az ország legdrágább irányítószáma a Budai-Vár lett, ahol a tavaly gazdát cserélt lakások átlagára elérte az 1 millió forintot négyzetméterenként. Ezt követi 835 ezer forintos átlagárral a 1051-es irányítószám-körzet, ahol a már említett Duna-korzó is megtalálható.

A továbbiakban öt belvárosi irányítószám következik, majd jönnek a budai körzetek. A top 30-ban az I., II., III., V., VI., VII., XI., XII. és XIII. kerületek városrészei szerepelnek, de míg az V. kerület összes irányítószáma bekerült és az I. kerületből is mindössze egyetlen maradt ki, addig a III., a VII. és a XIII. kerületek mindössze egy-egy irányítószám-körzettel képviseltetik magukat. Az alábbi ábrán te is megnézheted, hogy a lakcímed szerepel-e a legdrágább irányítószámok között és ha igen, mennyiért keltek el ott átlagosan a lakások.

TOP 30: ezek a legdrágább irányítószámok Magyarországon


TOP 30: ezek a legdrágább irányítószámok Magyarországon
jean cloude juncker
mol olajipar
huawei mobiltelefon
bika wall street index tőzsde
víz water
vonat train máv
e-cigi vape
LONDON, UNITED KINGDOM - 2019/09/04: British Prime Minister Boris Johnson is seen leaving No 10 Downing Street to attend his first Prime Minister's Questions at the House of Commons. Later today the MPs will debate bill that could block no-deal Brexit. ()
Népszerű
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Tőzsdetanfolyam
Légy tudatos a pénzügyeidben, vedd a saját kezedbe az irányítást.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Pénzügyi modellező

Pénzügyi modellező

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
2019. szeptember 25.
Követeléskezelési trendek 2019
2019. október 1.
Öngondoskodás 2019
2019. október 16.
Budapest Economic Forum 2019
2019. október 17.
Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencia 2019
shutterstock új lakás