Előfizetői tartalom

Milyen Balatont szeretnénk az unokáinkra hagyni? Ideje eldönteni!

Portfolio
Néhány héttel ezelőtt egy olyan balatonvilágosi lakóprojektről számoltunk be, aminek látványtervei nemcsak a helyiek, de olvasóink körében is nagy felháborodást váltottak ki. Bár a közvetlenül a vízpartra, jellemzően családi házas övezetbe tervezett 92 lakásos társasháznak végül visszavonták az építési engedélyét, a Balaton-parti településeken így is gyakran olyan érzésünk lehet, hogy túl sok a vízpartra épülő társasház. Hogy valóban így van-e, vagy ez csak a látszat, annak a KSH lakásépítési számai alapján jártunk utána.

Legutóbb az ország északnyugati csücskében fekvő kistelepülések kapcsán foglalkoztunk azzal, hogy a meglévő állományhoz képest kiugróan sok új lakás épül. Ott ez leginkább Pozsony és Ausztria közelségével volt magyarázható, ahol a külföldre ingázó munkavállalók magasabb jövedelme növeli a vásárlóerőt, aminek egyik következménye a lakásállomány intenzív megújulása. Van azonban egy másik térsége is az országnak, ahol szintén az az érzésünk, hogy nagyon sok az új építésű lakás, ez pedig a Balaton közvetlen környéke.

Mielőtt közelebbről megnéznénk a Balatont, el kell mondani, hogy önmagában a sok új építésű lakás egyáltalán nem probléma, sőt az állomány megújulásának szempontjából kimondottan kedvező is, a baj akkor van, ha ezek természeti vagy kulturális értékek rovására valósulnak meg. Országos szinten például legalább akkora probléma, hogy számos térségben szinte egyáltalán nem épülnek új lakások. Az egyes megyékben tavaly használatbavételi engedélyt kapott lakóingatlanok számában óriási különbségeket látunk. Míg Győr-Moson-Sopron megyében például a tavaly átadott új lakások mennyisége mellett 49 év alatt újulna meg a teljes lakásállomány, addig Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ehhez majdnem 1100 évre lenne szükség.

Az ezüstérmes Pest megye lett, ahol a fővárosi agglomeráció még mindig vonzza a kertes házra vágyókat, a harmadik helyre pedig Somogy megye került, ahol leginkább a Balaton déli partján épülő projektek dobták meg a lakásszámot. A sor végén a már említett Borsod előtt Tolna és Nógrád megyék állnak, ahol a tavalyi építkezési kedv mellett szintén több mint 1000 év lenne a lakásállomány teljes megújulása. Budapest egyébként a hatodik helyen áll, ahol a lakásállományhoz képest az országos átlagnál valamivel több lakás épül. Hogy miért fontos a lakásállomány megújulási ideje, arról az alábbi cikkünkben írtunk:

A cikkből kiderül:

  • Mennyi lakás kapott használatbavételi engedélyt 2020-ban a Balaton-parti településeken?
  • Mennyibe kerülnek az új lakások a tó körüli településken?
  • Miért jelent problémát a sok vízparti beruházás?

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés